Fesztiválok hava

Véletlenül – ne kérdezd, hogy – rábukkantam a Jeles Napok című oldalra, ahol az augusztust Kisasszony Hava és Új Kenyér Hava névvel illetik Innen jött a mai cím ötlete.

Az elmúlt hetekben viszonylag kevés írás jelent meg nálam, ennek oka, hogy viszonylag kevés helyen fordultam meg. Remélem, a következő hetekben sikerül kilépnem ebből a körből, bakancslistát pipálni, és visszavágyott helyekre eljutni.
A bakancslistámon előkelő helyen van a PanyolaFeszt, amelyről nem nagyon szokták elhinni, hogy még nem jártam ott. Pedig így van, és idén is csak a szombati napra szól a terv, remélem, sikerül.
Augusztus negyedikén tehát szeretnék már napközben ott bóklászni, és természetesen az esti programokat sem szeretném kihagyni. Talán egy sátor is kerül majd a csomagtartóba. 🙂
Az erről a napról kiragadott, nagyon-nagyon várt programok: Harcsa Veronika, mert ő bármikor elvarázsol, Szabó Balázs bandája, mert fantasztikusan jók, és persze az Óperentzia és a Csángálló, mert külön külön is őrületesek, így együtt pedig…
Na, erről egy képem is van a LeszFesztről.

A következő hétvége programján nem szeretném csak szombatra korlátozni. Az Oldalvágány Fesztivál pár éve szerepel fixen augusztusi naptáramban, ezért már tizedikén, pénteken szeretnék megérkezni Fehérgyarmatra. A hétvége programjából most sem tudnék olyat mondani, amit nem néznék szívesen, éppen ezért kiemelni sem lenne könnyű bárkit is. Talán csak azért teszek kivételt a Tortuga zenekarral, mert itt látom majd először őket élőben, amit pedig két klipjükkel eddig letettek az asztalra, az nagyon tetszik.
A kép pedig nem véletlenül ez.

Most úgy néz ki kimarad egy hétvége fesztiválilag, de ez lehet, csak azért van így mert még nem néztem nagyon utána a leendő történéseknek.
Ami viszont biztos, hogy huszonnegyedikén ismét elkezdődik a VIDOR Fesztivál. Hagyományokhoz híven még csak a színházi műsor ismert – na jó, néhány nagyszínpados fellépőről már tudok -, de hiszek benne, hogy a délutánok miatt kivett szabadságom nem vész majd kárba.
Talán valamilyen üzenetféleképpen ezt a képet teszem most ide.

Most pedig szétnézek, merre is menjek most?