Oldalvágány, 2. nap

Nem volt könnyű az ébredés szombat reggel. Szinte a szokásos időben ébredtem, így nem telt el sok idő az elalvás és az ébredés között. Hamar útrakeltem hát kávét szerezni. A trafikosnak sem lehetett könnyű reggele, mikor zárt pohárban szerettem volna kávéhoz jutni. Nem tudom, hol tart a feldolgozással, én mindenesetre más megoldást választottam. 🙂
Kora délután, Dinnyés József műsorával kezdődtek a színpadi programok. Talán felkerülök most még néhány fekete listára, de elég sok dologban egyetértek vele, és örök érvényű dalszövegeivel is. Ebből most az előadó és a színpad tiszteletét emelném ki, de a dolog persze nem ilyen egyszerű. 🙂
Ami még eszembe jutott kicsit később, a munkatársak tisztelete.
Kis változás volt a programban, hogy Catcha Lab koncertje a kiállítás megnyitó elé, meg kicsit mögé is került, majd az Emma Undressed koncertje következett. Esteledett már, mikor a Takács Eszter & Horváth Mihály duó lépett a színpadra.
Amikor felkészülés során megnéztem a Band of Streets videóját, számítottam rá, hogy hatalmas bulit csapnak majd. A valóság felülmúlta várakozásomat.
Had éljek itt egy kis VIDOR kitérővel. Kelet Brass Band néven alakult tavasszal Nyíregyházán egy hasonló zenét, műsort játszó zenekar, akik augusztus 31-én 16:30-tól láthatók majd a Korzó színpadon.
Visszatérve az Oldalvágányhoz a Patriots Rock Band műsora követte a fúvósok műsorát, majd az Esz-Dúr Band helyezte el a tankcsapdákat a színpadon. Itt újra eszembe jutott a színpad tisztelete. A színpadon az előadóknak, a technikai személyzetnek van csak helye szerintem.
A mai fotóalbumot a Nelson koncert képei zárják. Lépj be a nap hangulatába a képre klikkelve, a fotóalbumot nézegetve!
KLIKK


Oldalvágány, 1. nap

Péntek délután, Fehérgyarmat. Indul a 13. Oldalvágány Fesztivál.
Kora délután érkezünk és már belépéskor néhány kedves ismerős fogad, akikkel egy éve nem láttuk egymást. Zajlanak az előkészületek, kis kalapálást mi is bevállalunk, készül a díszlet, a kiállítások, a színpad.
Persze jut idő a papíremberrel fotózkodásra is. Ő az első látogató, és mindenki kedvence. Hol egy sörpadon üldögél az asztalra borulva, hol pedig egy WV tetőablakában, majd pedig oldalt, a széksoron. Kicsit egykedvű, de mindenki szereti. Az érkezési fotót én is róla készítem.

Aztán elindul a színpadi műsor. Chris Jr., a hóember rappel, majd Ármós Levente dalai következnek. Szirota Cikiék koncertjére már alaposan besötétedik, de a színpadi fények működnek, a hangosítás is remek.
Ha már itt tartok, elismerésem a technikus srácoknak, kemény munkájuk volt a három nap alatt, és kiválóan teljesítettek.
Kis műfajváltás, Héjja Bella és barátai lépnek a színpadra. Egyre többen érkeznek a Gyarmati Vigasságokról is, hiszen Vörös István zenekaros koncertje következik. Közben a megnyitóra is sor kerül, hivatalosan is oldalvagányok leszünk.
A koncertek sorát a Skafunderz páratlan műsora zárja, az aludni nem tudókat pedig Ordiman retro discoja tartja a színpad előtt.
Nagyjából így telt az első nap, az első éjszaka. Még egy kis kép archíválás, tusolás és már jött is a filmszakadás. Persze nem itt. Itt az első nap képei jönnek.
Klikkelj az itt következőre!
KLIKK


Oldalvágány 3. kép

Egy igen jellemző pillanat a 3. napról. Gitár a fényben.


Oldalvágány 2. kép

Azaz a második nap egy képe


Oldalvágány 1. kép

Az első nap egy képe, mert háromórahúsz, és aludni kéne. 🙂


Sok hétvégére való

Hirtelen annyi program akadt, hogy elég lesz felsorolni. Esélyem sincs rá, hogy nagyobb részét meglátogassam.
Ma Nyíregyházán, a város főterén kerül megrendezésre a Görkapocs Fesztivál, ahol este nyolctól a Kerekes Band ad koncertet. Ha elmulasztanád, másnap Erdőbényén pótolhatod, bár az már fizetős lesz.

Tehát Erdőbényén csütörtöktől vasárnapig tart a Bor, Mámor, Bénye című rendezvény. Ha nem máshol lennék hétvégén, biztosan ki sem mozdulnék innen. Kis felsorolás, néhány kiragadott koncert: Muriel, Kiscsillag, Kerekes Band, Bluesers, Meszecsinka.

Péntek délután négytől Nyíregyházi SZÜV-ösök találkozója a Vasvári Pál utcai épületben. Sajnos nem tudok ott lenni, pedig de jó csapat volt ez. Ja, meg lehet keresni a képen. 🙂

A Tokaji Múzeumban Zenélő Múzeumkert címmel hangulatos nyáresti koncertsorozat indul. Péntek este héttől Tünde és Pila a fellépő. Nagyon jó szívvel ajánlom ezt a programot, amelyen sajnos most nem tudok ott lenni.

Van azonban egy hely, ahol biztosan ott leszek, és ez be is tölti a hétvégét. Kis utazás, és péntektől vasárnap késő estig Oldalvágány Fesztivál Fehérgyarmaton. Korábban Írtam már róla kedvcsinálót, alig várom, hogy ott legyek.

Ugyenebben az időben, ugyancsak Fehérgyarmaton rendezik meg a Gyarmati Vigasságokat is. Itt a Balkán Fanatik és a Karmapirin koncertjét emelném ki.

Hajdúböszörményben péntektől vasárnapig tart a Mitas Tractor Pulling Európa Kupa. Igencsak látványosnak ígérkeznek a traktorhúzó versenyek, de most ez is kimarad, így továbbra sem lesz traktoros fotóm. De legyen mondjuk ő egy traktor, hogy meglegyen az illusztráció. 🙂

Szombaton Máriapócson füstölik el a gumikat az Autós Pályanap résztvevői a Rabócsiringen. Ide is szívesen elmentem volna, de lesz még, nem is sokára.

Ez a nap úgy látszik olyan, hogy nem nagyon találok aláfestő képeket az eseményekhez. Alig hiszem el, hogy a hetvenezer képem között nem találtam egy virslit ábrázolót. Pedig a Mocinál Virsli sütés lesz szombat este. Nyomatékosan felhívom a figyelmedet, hogy a kép illusztráció. 🙂

Hogy a vasárnap se maradjon ki az ajánlóból, egy kicsit távolabbi eseményt ajánlok. 21:30-kor Sárospatakon Esti folk címmel Szalonna és bandája muzsikál. Biztosan remek lesz a hangulat.

Én pedig hétvégén az Oldalvágány Fesztiválról jelentkezgetek majd.


Bob Dinnyés

Volt, talán meg is van még valahol egy bakelit lemezem, Add nekem azt a régi hitem a címe. Ez a lemez jutott eszembe, mikor megláttam Dinnyés József nevét az Oldalvágány Fesztivál előadóinak sorában.
Egy időben sokat hallgattam a lemezt, és – bár ez itt most furcsán hangzik – Voga-Turnovszky: Élni jó című dala volt a kedvencem rajta. Ez volt az utolsó dal a lemezen, a B oldal vége. A B oldal eleje pedig Dinnyés József: Férfikor című dala. Eléggé üti egymást a két dal, de ilyen az egész lemez, ezért kedveltem. Valamilyen Fiatal dalos találkozó felvételei voltak, közönség előtti felvétel mind, ha jól emlékszem. Olyan építőtábor hangulat a hetvenes évek végéről…
Szóval ez a lemez jutott eszembe, meg az, hogy szombat délután, a 13. Oldalvágány Fesztiválon személyesen is találkozhatok Dinnyés Józseffel.
A kép természetesen illusztráció, de előttem a lehetőség. 🙂


Pénteki egyképes

Ezúttal a 2014-es Oldalvágány Fesztiválról mutatok egy képet.
Egy hét múlva ilyentájt…


Két hét múlva

Létezik egy rendezvény, amelynek pár éve fix helye van a naptáramban. Kihagyhatatlan, különleges, pedig egy nagy rendezvény “árnyékában” működik. Mégis, ha például a múlt év augusztus közepi fehérgyarmati mozgásomat megnézném, látható lenne, hogy szinte a teljes időt ebben az “árnyékban” töltöttem.
A rendezvény az Oldalvágány, amely a Gyarmati Vigasságok kísérőrendezvénye, és idén már a 13.
Nehéz mesélni róla, mert igazán annyit mondanék csak, ott kell lenni. De nyilván nem lenne szép tőlem, ha ennyivel intézném el az ajánlót. 🙂
Nekem olyan bekuckózós a maga kis füves, szalmazsákos udvarával, a visszatérő közönségével, a minden évben újdonságot hozó fellépőivel… de mutatok egy képet a múlt évről, és közben még összeszedem kicsit a gondolataimat.

A hely a művelődési központ udvara Fehérgyarmat főterén. A kis dufarton keresztül jutsz be a térről ebbe a különleges világba, és nem lesz kedved onnan többet kijönni.
Ahogy minden évben, idén is vannak olyan fellépők, akiknek utána kell néznem, és pont ez az egyik varázsa a dolognak. Nem a szokásos fesztiválfellépők, akiket bárhol megtalálsz, és nem a szokásos feztivál műsorok. Sok a helyi, környékbeli fellépő, de nem hiányoznak a nevesek sem. Szóval úgy jó, ahogy van szerintem.
Mondok pár nevet, persze véletlenszerűen kiragadva, és senkit nem megbántva, akit most nem említek. Szerintem mindenki sorra kerül majd előbb-utóbb.
Tehát Ármós Levente és mondjuk Vörös István péntekről,

a Catcha Lab szombatról,

vagy a Kuttya, a Slow Band vasárnapról.

Eddig csak a koncertekről beszéltem, de nem ilyen egyszerű a helyzet szerencsére. 🙂
Van fotó-, festmény kiállítás, de élvezheted például a Kuckó Művésztanya előadását is.

Szóval két hét múlva 13. Oldalvágány. További, folyamatosan frissülő infók a linken. Még nem késő betervezni a naptáradba a hétvégét! 😉