Tag Archives: Nagyerdei Víztorony

Mulatságos hétvége

…és még az is lehet, hogy nevetni is fogunk. 🙂
Hétvégi ajánlómban többször is említésre kerül majd a szüret szó, de legalább annyiszor a koncert is. Szóval őszeleji ajánlóm következik.

Sok program lesz már pénteken is, mintha megcsúszott volna a hétvége. Délután Nyírbátorban, a Papok Rétjén Szüreti felvonulás lesz, melyet számos érdekes, látványos program követ egészen estig.

Este héttől Nyíregyházán a Mustárház ad otthont Párbeszédek címmel Papp Csaba és Barátai jazz koncertjének. A dolog további érdekessége Jofó látványos falra vetítése.

Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban ismert dalok csendülnek fel az LGT projekt előadásában. A program most is este hétkor kezdődik.

Debrecen ezen a pénteken is kitesz magáért. Ha más nem is lenne ezen a napon, az itteni programok is megoldhatatlan feladat elé állítanának akkor is, ha csak a nagyon kedvencek közül választanék.
Fél hétkor indul a Nagyerdei Víztoronyban a Blues Night, ahol három remek formáció, a Trouble Time, az Ölveti Blues Band, és a Kék Kód biztosítja a remek hangulatot.

Az Incognito Club-ban fél kilenctől a Kovács Tamás Band játszik blues és rock slágereket és saját dalokat is. Belehallgattam, jó zene.

Persze ha Debrecen, a Roncsbár sem maradhat ki. Ráadásul péntekre kihagyhatatlannak látszó ajánlatuk van. Fél kilenctől legújabb nagy kedvencem, a Tortuga zenél, majd fél tíztől a DC/79, akik AC/DC dalokat játszanak.

Lord rajongóknak kötelező darab a formáció ajaki koncertje. Valaha rohantam volna, de sajnos ez már nem az a Lord, amiért útra kelnék.
És ez még mindig a péntek este volt.

Mielőtt világgá mennénk szombaton, egy nyíregyházi programot ajánlok. Idén is megrendezik az Erdei tornapályán a Nyírerdő Napot. Fél tíztől délután négyig tart a rendezvény.

Bármelyik égtáj felé indulunk, érdekes programokat találhatunk. Erről eszembe jut a Maps navigátora, amikor azt mondja, tarts keletre. Nem mondom meg, mint mondtam neki a múltkor. 🙂
Így én most nem is égtájakat említek.

Csipetnyi Bűdszentmihály. Tiszavasvári hagyományos ételét kóstolhatod meg, mellette pedig sokféle színpadi produkció közül is választhatsz szombaton napközben Tiszavasváriban.

A Zempléni Szabad Pálinka Nap Füzér szombati rendezvénye. A várbéli eseményekhez méltó zenéről pedig a Bordó Sárkány gondoskodik.

Bodrogkeresztúron az ugyancsak egész napos Mindszent Havi Mulatság számos helyszínével, igényes programjaival, vendégszeretetével biztosítja, hogy jól érezd magad.

A zúza és a chili lesz a gasztroirány Hajdúböszörményben a Zúza Étel & Chili Fesztiválon is, ahol az ételek mellett három színpad is gondoskodik arról, hogy ne unatkozz. Ez is egész napos esemény.

Nem véletlenül hagytam a végére a böszörményi eseményt, ugyanis ha nem akarsz korán hazaérni, már irányban leszel Debrecen felé, ahol az Incognito Club-ban este kilenctől a Blues from Hell zenél. Jó kis napzárás lehet ez a koncert.

Ha mégis hazatérnél estére, nézz be Nyíregyházán a Chloé New Yorkban nevű helyre, ahol fél tíztől a Zenith koncertezik.

Persze most erről eszembe jut, hogy Úgy elmennék messzire, pedig éppen hazaértünk. Lesz mit kipihenni hétfőn. 😀

LeszFesztes ajánló

Mai programajánlóm központi témája a néhány óra múlva Kisvárdán kezdődő LeszFeszt.
Ha most elkezdeném felsorolni a fellépőket, lehet, elérném a bejegyzés kvótámat – már ha van ilyen -, de az olvasási tűrésküszöbödet biztosan. Még talán akkor is, ha csak azokat a koncerteket, eseményeket kezdeném felsorolni, ahol ott szeretnék lenni. Így hát inkább linkeltem fenn az eseményt, és készítettem egy montázst a must-have egy részéről. Hidd el, össze tudnék rakni még pár ilyet anélkül, hogy akár előadót ismételnék. 🙂
Szóval LeszFeszt Kisvárdán, a Várkertben ma délutántól vasárnap hajnalig.
Ott megtalálsz.

Fentiekből viszont az is látszik, hogy az ezt követő eseményeken nem találkozhatunk majd. Azért ha te inkább ezeket választod, nyugodtan indul útnak. 🙂
Ha pénteken leköltözöl mondjuk Nyírbátorba, egészen vasárnapig találsz érdekes programokat a Szárnyas Sárkány Fesztiválon, a Papok-rétjén. Én itt a Kuckó Művésztanya előadásait néztem ki, és lehet, hogy vasárnap odaérek mégis.

Szombat este a Ladánybene 27 koncertezik Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronyban. Biztosan jókora nézősereg lesz kíváncsi erre is.

Eddig lehetőségeimhez mérten (gondolok itt a szerda délutánra, és a munkaidőm végére) hűséges látogatója voltam a Zene Sóstón koncertjeinek. Szombaton azonban mindkét koncert kimarad nálam.
17 órától az AcapellArt pótolja korábban elmaradt fellépését, fél héttől pedig a Mentha Project lép a Zene Sóstón színpadára.

Kicsit előre szaladva még megemlítem a rendezvénysorozat jövő szerdai részét is. Nem tudom, a Kelet Brass Band tagjai mennyi időt töltenek majd a színpadon, de hogy a szökőkút körül megtalálhatóak lesznek zenélés közben, az egészen biztos. Jó programnak ígérkezik ez a záró ajánlatom is.

Gyermeknapos, szülinapos

Május utolsó vasárnapja következik, amikor mindenki sokkal jobban igyekszik a gyerekek kedvében járni, mint egyébként. 🙂
Számos helyen az egyéb rendezvények mellett, vagy azzal együtt készülnek gyermek programokkal is.
A Korzó Üzletközpont 10. születésnapját ünnepli hétvégén. A kísérőprogramok közül a Food Truck Show már pénteken elkezdőik. A szülinapra pedig visszatérek majd.

Péntek este két koncert is lesz Nyíregyházán, a Móricz Kertben. A Radar és a P.Mobil lép színpadra. Figyelj rá, hogy a koncertek viszonylag korán, este hétkor kezdődnek.

Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronyban három fellépőre is számíthatsz péntek este. Nem esküdnék meg, hogy ebben a sorrendben, de a következő formációkat láthatod 19 órától: Ivyz, Jurij, 30Y.

Szombaton és vasárnap folytatódik a Food Truck Show a Korzónál, de érkezik Janicsák Veca, Dóra és a felfedezők, és a KFT is. Sőt Street Art Show is lesz.

Bodrogkeresztúrra, a Henye Borbárba a MIEZ – Miskolci Illés Emlék Zenekar érkezik szombat este hétre. Remek retro bulinak ígérkezik, különösen hogy a koncertet idényzáró buli követi.

Vasárnap egészen biztosan lesz gyermeknapi műsor Nyíregyháza főterén. mert a Vidám Manók műsoráról, a Manó Koncertről találtam eventet. Ez a program délután kettőkor kezdődik.

Találtam mégegy eseményt, de sajnos bővebb infót nem. Családok éve Roadshow – Nyíregyháza. Ahogy mondani szokták, járj arra, és meglátod.

BS 8., VAN 10.

Aki rendszeresen olvasgatja képeskönyvemet, annak nem rejtvény a mai bejegyzés címe, de azért elmondom, mit jelent.
Péntek este Debrecenben, a Nagyerdei Víztorony kertjében ünnepelte nyolcadik születésnapját a Bordó Sárkány Régizene Rend, a tizediket pedig a VAN zenekar.
Bármelyik formáció koncertje önmagában is hatalmas élmény, így együtt pedig elmondhatatlan hangulatú estét varázsoltak a szép számú nézőseregnek.
A Bordó Sárkány nyitotta a koncertek sorát. Röviddel a kezdés után az eső is csatlakozott a műsorhoz, ami generált ugyan kis mozgást a nézőtéren, de alapjaiban nem módosított a remek hangulaton. Megjelentek az esernyők, előkerültek az esőkabátok, de a tánc folytatódott a színpad előtt.
Néhány képen láthatod majd az esőt is, de alapvetően a koncert hangulatát igyekeztem visszadni a most következő fotóalbummal.
KLIKK

A rövid technikai átállást követően – ami az eső elálltát is jelentette -a VAN zenekar lépett színpadra. A szülinapi koncertek hagyománya, hogy a zenekar korábbi tagjai is visszatérnek néhány dalban. Nagyon jó volt viszontlátni, viszonthallani Karosi Rolit. Én vele, az ő énekével ismertem meg a zenekart szinte napra pontosan kilenc éve, és a mai napig énekel néhány dalt az autómban is.
Ugyanennek – és még a későbbieknek is – meghatározó személyisége volt Márton Gabi, aki basszus játékával emelte az előadások színvonalát.
A koncert nagyobb részében a jelenlegi felállás zenélt folyamatosan a színpad előtt tartva a közönséget.
Erről a koncertről is született fotóalbum.
KLIKK
Igazán fantasztikus este volt, a koncert után még maradtunk beszélgetni is, mert jó volt újra találkozni.
Remélem, sok hasonló élményben lesz még részem.

Pünkösdi hétvége

A mostani olyan félhosszú hétvége lesz, és remélem, számomra kevésbé kalandos, mint az előző. Minden napra jut olyan, amit nem érdemes kihagyni, van, amikor több is.

Péntek este mindjárt egy kettős jubileum, és egy dupla koncert vár Debrecen legkivilágítottabb szórakozóhelyén, a Nagyerdei Víztoronyban.

Este fél nyolckor indul a fergeteges buli, amelyen a Bordó Sárkány a 8. a VAN zenekar pedig a 10. születésnapját ünnepli. Én semmiképpen nem hagynám ki a helyedben. 🙂

Azonban ha mégis Nyíregyházán lennél ezen az estén, mindenképpen nézz be a Szmog Pub-ba, mert remek zene lesz este kilenctől. A Signal Motorock játszik.

Szombati első nyíregyházi ajánlatom a reggel 9-kor kezdődő Szelektív Szombat a Kossuth téren. Ezt én valóban szelektíven kezelem majd, azt hiszem, délelőtt járok majd arra. Ha megnézed a linken az eventet, meglátod, miért. Az event egyben az idei Városnap eseményeit is listázza.

Szerencsére azért van élőzenés alternatíva szombat délutánra, az Építők Majálisa Sóstón. Délután kettőtől például a Karmapirin játszik a Park Hotel színpadán,

négytől pedig a Beatrice.

Estére ismét Debrecenbe készülök, hiszen az Éva Presszó koncertje kezdődik kilenctől az Incognito-ban.

A vasárnap kalandtúra szerű lesz. Tíz előtt már Tokajba kell érnem, ha nem akarom kihagyni az első olyan koncertet, amelyért útra kelek. Irány a Kávémanufaktúra, és a No Dress Code Acoustic koncertje.

De tervben van még a Kelet Brass Band és a carPEDIGnem megnézése is, illetve ha lenne időm belehallgatni a többi fellépő műsorába, biztosan mást is jelölnék. Így azt hiszem, a véletlen választ majd még a Tokaji Utcazene Fesztivál fellépői közül.

Hogy a helyzet ne legyen ilyen egyszerű, vasárnap háromtól Nyíregyháza Tigers – Budapest Wolves amerikai foci meccs Nyíregyházán, amit azért is meg szeretnék nézni, mert a következő hazai meccsükön nem lehetek ott.
Aztán – ha a fiúk hamar dűlőre viszik a dolgot – még talán vissza is megyek Tokajba. 🙂

Nyíregyházán egyébként vasárnap tíztől estig rendezik meg az I. Nyíregyházi BMX Contest versenyt a Nyíregyházi Skateparkban. Ez is látványosnak ígérkezik, de most kimarad szerintem.

Mint ahogy számomra kimarad a Rallycross Országos Bajnoki III. futamának vasárnapi napja a RabócsiRingen, Máriapócson. Viszont hétfőn akár ott is lehetek.

Nem vagyok benne biztos, hogy hétvégén láogaható-e, de megpróbálom majd szombat délelőtt megnézni Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla díjas, Prima Primissima díjas, érdemes művész, filmrendező fotókiállítását a Nyíregyházi Városi Galéria és a Pál Gyula Teremben.

Ha hétvégén nem sikerül, június 23-ig lesz még rá lehetőségem.
Ezzel zárom is ajánlómat, találkozzunk valahol!

Meglepetéses este

Írtam hétfőn, hogy milyen kellemes meglepetés ért a szombat esti Jónás Vera Experiment koncert előtt. Erről mesélnék most kicsit.
Mivel túl sok időm nem maradt a hétvégi eseményekre készülni, így nem néztem meg a Jónás Vera koncert kezdési időpontját, sőt, az előzenekarokat sem. Most azt mondom, szerencsére.
Hagyományos koncertkezdéshez indultunk hát Debrecenbe, így mikor leértünk a Nagyerdei Víztorony koncert termébe, éppen egy fiú és egy lány üldögélt a színpadon gitárral, illetve fuvolával a kezében, és nagyon tetsző zenét játszottak már beálláskor.
Ők voltak a Doublée Troublée, akiknek a műsora is rendkívül jó volt, fel is vettem őket a kedvenceim közé, te pedig a linken olvashatsz róluk többet.
A következő formáció beállásánál azt hittem, levegőzök majd kicsit, de végül a műsor meggyőzött, hogy maradnom kell. A Nunki Bay Starship zenéje nem az, amit autóban, vagy lemezen hallgatnék, de a koncerten a színpadi látvánnyal együtt már meglehetősen fogyasztható produkció állt össze. Nagyon tetszett a basszus megszólalása, és az énekes lábánál heverő cucc tekergetésével előálló hangzás. Őket is linkeltem itt, és a videomegosztón felvételt is találhatsz tőlük.
Este tíz is elmúlt már, mikor színpadra lépett az a formáció, akikért eredetileg útra keltünk.
A Jónás Vera Experiment hosszabb ideje szerepel már a kedvenc listámon, sőt, lemezüket is megvásároltam már.
Úton Debrecenbe azon vigyorogtam, hogy a Tigers amerikai foci meccs után indultunk a Tiger, now! maghallgatására. Jut eszembe, a Tigers meccs képeivel is adós vagyok még…
Jónás Vera hatalmas energiája mindig csodálkozásra késztet. Ezen a koncerten is maximálisat nyújtott, és a második visszataps után is vastapsot kapott. Nem véletlen, hogy szeretek a koncertjeikre járni.
A fényképezőgép pár percre került elő a táskámból, így a hétfői mellett a mostani kép idézi az este hangulatát.

Vasárnap Anyák napja

Biztosan nem mondtam újat a mai ajánlóm címével. Ezen a hétvégén ez a legfontosabb esemény, de van természetesen néhány kísérő rendezvény is. 🙂
Ma este például Debrecenben, a hangulatos Nagyerdei Víztoronyban a Kéknyúl játszik. Talán csak annyit mondanék, Hammond orgona. 🙂

Pénteken kezdődik, és egész hétvégén tart a Debreceni Pulykanapok ahol az étel- és ital különlegességek mellett remek színpadi produkciók is várják a közönséget.

Ha már Debrecen főterén vagy, egy ugrás a MODEM, ahol este hattól kezdődik a III. Debreceni Jazz Hétvége. A linken többet is megtudhatsz a rendezvényről.

És még mindig Debrecen, az Incognito Club, ahol finom sörökkel, kellemes hangulattal, és a János Huba Group jóvoltából country- és blues zenével várnak.

Egészen biztosan a debreceni események között tipródnék, ha nem lenne két olyan koncert Nyíregyházán, amit ki nem hagynék.
A Szmog Pub-ba érdemes elsétálni este, ahol a Tordai Duó káprázatosan jónak ígérkező műsora után bemutatkozik a BLACK ‘N’ ROSE. Nézd meg a linket, és rájössz, ők sem kezdők, sőt!
Fergeteges estének ígérkezik.

Szombati csendes természetjárásnak ajánlom a Fiókaköszöntő odúles című rendezvényt a Sóstói-erdőben. Remek társaság, érdekes, látványos kirándulás.

Ha kis esti kirándulást tervezel, melyet remek zenével szeretnél zárni, indulj el úgy Fényeslitkére, hogy legkésőbb este hétre odaérj. Ha ez sikerül, két koncertet is láthatsz. A Tavaszköszöntő Party-n a Nyíregyházáról érkező No Dress Code után ByeAlex és a Slepp lép színpadra.
Ez a koncert nekem most kimarad, de a LeszFeszten találkozunk! 🙂

Ha inkább a Tokaji hegyet céloznád meg, ajánlok egy bodrogkeresztúri eseményt estére. A Henye Borbárban a finom borok mellé Cserpes Laura Bakelit Szerelem című műsorát kapod. Érkezz a 19 órás kezdés előtt, és gyönyörködj kicsit a tájban a borbár teraszáról!

Ha a vasárnapi zárónapot választanád a Debreceni Pulykanapok egész hétvégés eseménysorából, és szeretnél egy különleges zenei élményt, mindenképpen legyél a Kossuth téren délután kettőkor, hogy le ne maradj a Főtéri örömzenéről.

Ez az az esemény, amivel zárom is az Anyák napját keretező események ajánlását.

Fél hétvége

Láthattad a terveimet a hétvégével kapcsolatban, nézzük, hogy állunk eddig?
A felén már túl vagyunk. Van némi hasonlóság a megvalósulásban, és jöttek új dolgok is. Péntek este kimaradt a Trans formation koncert, de a sors nem hagyta hogy fuvola produkció nélkül maradjak. Szombaton a Jónás Vera Experiment koncert előtt két olyan formáció melegített, akiket feljegyeztem a listámra. Majd mesélek róluk.
Szombat délelőttről lesz egy rövid fotóalbumom majd, meg természetesen a Tigers meccsről is. Vasárnapról nincs mit mesélnem, nem lettem apród és nem voltam a Rabócsiringen sem. Mondjuk utóbbit még pótolhattam volna, ha időben kapcsolok.
Ma délután kettőtől érdemes kinézni Nyíregyházán az Erdei tornapályára, ahol Kutyás családi napot rendeznek.
Holnapra találtam egy VAN koncertet, így az egész napos program is úgy alakul, hogy irányban legyünk. Valamikor pedig kis kötelezettségem is lenne, amire nehezen szánom rá magam, de ma meglesz. 🙂
A kísérő kép: Jónás Vera a Nagyerdei Víztoronyban.

Sör, virsli

A mai ajánlóm címe a régi majálisok hangulatát idézi és nem véletlenül nem írtam oda a felvonulást. Ahhoz igazán soha sem volt kedvem.
A mostani hétvége ismét számos programra ad lehetőséget, és a végén a majálisokhoz is eljutunk.
Kezdjünk a szabadban, hiszen alig vártam, hogy elérkezzen ez az időszak.

Péntek este nyolctól szezon nyitó bulival indul a Móricz Kert.
Az első éjszaka joga a Folkfusion zenekaré. 🙂

A Continental Arénában – lánykori nevén BuSzaCsa – már délután ötkor elkezdődik a nagyszabású ROCK ARÉNA buli, ami automatikusan kizár a közönség soraiból. Pedig ezt most terveztem, hiszen a fellépők közül kimarad az a formáció, akik miatt nálam korábban szóba sem jöhettek ezek a rendezvények.
A fellépők: a USEME, a Dorothy, az Ossian, a Road és az Leander Kills.

Erre az estére minden bizonnyal a Labor Café-t választom, ahol este nyolctól a Trans-formation jazz formáció zenél majd. Mondom a neveket: Pozsár Eszter, Eichinger Tibor, Frey György, Pusztai Csaba.
Ritka tv nézéseim alkalmával sokszon felkeresem a d1 tv-t, itt láttam néhányszor a formációt, így most örülök, ha személyesen is találkozunk.

Mondhatnám, három nap, három éjjel tart a Tokaji Halas Boros Fesztivál és Hacacáré, és nem is túloznék nagyon. Szombaton kezdődik, és hétfőn ér véget a rendezvény, ahol a zenei programban számos feltörekvő formáció mellett régi nagy nevek is szerepelnek. A teljesség igénye nélkül, nem titkolt elfogultsággal néhány név: Hatás Alatt, Karthago, Omega, Dorothy, Deák Bill Gyula, Mohikán…

Három nap a szabadban, elég kecsegtető, de még nem láttál mindent.
Szombati egész napos program a Kihajtási ünnep Hortobágyon. Látványos, és minden bizonnyal hatalmas érdeklődésre számot tartó esemény lesz.

A tavasz elhozta a lovagkort is. 🙂 Szombaton a Füzéri várban Apródképző indul. Az esemény linkjén találsz más érdekességet is, talán észreveszed, hogyan akadtam rá én a rendezvényre.

Terveztem, hogy a héten valamikor megnézem, mi történik az NYVSSC pályán, de erre nem jutott időm. Így e nélkül az információ nélkül ajánlom a Tigers – TD Store Eagles amerikai foci meccset, amely a szokásostól korábban, délután kettőkor kezdődik, és a Városi Stadionban rendezik meg. Gyere el te is, én is átsétálok. 🙂

Este nyolctól Zenés Estet rendeznek a Hold Udvar cafe & bar-ban a BOROS-SOKK duó közreműködésével.

Akár ez is lehetne az esti program, de sokkal esélyesebb Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronyban a Jónás Vera Experiment műsora.

Ha már Debrecen, van két másik ajánlatom is.
Este kilenckor kis blues az Incognito-ban a Kék Kód zenekarral,

vagy az Omen és a Rudán Joe Band koncertje a Roncsbárban ugyancsak este kilenctől.

Vasárnapra és hétfőre a RabócsiRing rendezvényét ajánlom a korábban említettek mellett. A Gyorsasági és Veterán Motor Országos Bajnoki Futam jó szabadtéri programnak ígérkezik bármelyik nap.

Hátra vannak még a majálisok, amelyekből nyíregyháziakat linkelek.
A Mandabokori Művelődési Házban 28-án, szombaton várják az érdeklődőket, a Bujtoson a megszokott műsorszerkezet várja a majálisozni akarókat, és a Borbányai Művelődési Ház is készül programmal.

Évek óta a Múzeumfalu majálisa volt az, ahol megtalálhattál ezen a napon is. Már éppen azt akartam írni, hogy most nem találok ott majálisi programot, mikor tegnap este megjelent az információ a Múzeumfalu rendezvényéről, ami elég titokzatos, és igazi majálist nem ígér. Már bánom, hogy a hétfő esti sóstói fagyizáskor nem döcögtünk arra.

Ahogy látod, hagytam kis szabadidőt a saját programjaidnak is. 🙂
Nemsokára közzéteszem ezt az ajánlót a közösségi oldalamon is. Ha szívesen megosztanád hétvégi terveidet másokkal, írd meg oda egy hozzászólásban. Aztán hátha ott futunk össze.