Nyitó nap

Túl vagyunk a Kocsonyafesztivál első napján, és kicsit vegyesek az érzelmeim.
A korábbi évekhez képest változott a fesztivál elhelyezése, változtak a színpadok Ebből adódóan egy kétszer két sávos út vágja ketté a fesztivált, ahol a járműforgalmat egyáltalán nem állították le.
A megnyitó előtt rendőrök álldogáltak a kereszteződésben a tömegben, és szépen megbírságolták, aki benézte a jelzőlámpát az öt méterrel távolabb már sétálóutcaként működő utcán. Délutántól a közlekedési vállalat emberei egyszerű síppal sokkal humánusabban oldották meg a figyelmeztetést.
Egyébként a pultokon minden van ruházattól edényeken át a jobbnál jobb kajákig.
A tegnapi nap fénypontja a nyitó felvonulás volt. Ennek indulási pontja is változott, de szerencsére a béka mellé szegődve odataláltam. Jellemző még, hogy programfüzet gyakorlatilag nincs, egyet-egyet láttam az információs sátrakban, de mivel a program a fesztivál közben is változik, (és itt nem a centrum színpad műsorának egy órás csúszására gondolok) az egyébként kedves lányok keveset tudnak segíteni.
A koncertek rendben vannak, a Mini fergeteges volt, és a Mobil sem okozott csalódást, bár csak kéne nekik egy énekes…
Az új Centrum színpad szerintem sokkal rosszabb elhelyezésű, mint a korábbi Színva teraszos volt. Nincs oldalt tér, és mintha a biztonságiak sem tudnának mit kezdeni az agresszív részegekkel. A kordonon belüli területet védik, és kész.
Így a viszonylag hamar feladtam egy órás szenvedéssel őrzött helyemet, és távolabbról hallgattam a koncertet.
Hazafelé blues ritmusok hallatszottak a távolból. Követve a hangot egy kocsmasátorhoz jutottam, és itt is ragadtam pár sör erejéig.
Egy szóló- és egy basszusgitáros csinálta a hangulatot, ők a Crossroad egy része. Az énekest az összegyűlt hallgatóság igyekezett pótolni 🙂
A nap legjobb része volt, igazi fesztiválhangulattal.
Ők egyébként ma 13 órakor játszanak a Színva teraszon.
Most pedig megyek reggelizni, aztán belevetem magam a fesztivál forgatagába.

Miskolc, Kocsonyafesztivál 2012


Csillagozás

Közeleg a nap, mikor elindulok Miskolcra, hogy idén is megtörjem a tél lendületét.
Elég régen nézegetem a programtervezetet, és ahogy a minap írtam, a tervekhez képest vannak kellemes, és kellemetlen meglepetések is, ami nagyjából új fellépőket, illetve mégsem fellépőket jelent.
Előbbi kategória Török Ádám örök csapata, a Mini, akik mindenképpen a csillagozottak közé kerülnek.
Ez nálam azt jelenti, hogy bármi van is máshol, én a Mini koncertjén leszek a Színva teraszon, pénteken fél hattól.
A Centrum színpadot is meg kell találnom péntekre, mert este hétkor a P. Mobil lép fel itt. Ők egy kisebb csillagot kapnak. Egyrészt Lóri úgysem nagyon kedveli ezt a szimbólumot ;), másrészt nem vagyok benne biztos, hogy a jelenlegi felállás nem okoz majd csalódást.
Biztonsági tartalékként a Színva terasz fellépőit jelöltem meg, ők a Carbonfools. Ők nekem nagyjából ismerkedés kategória.
Ezen a napon a második biztos csillag a Hollóének Hungarica csapatát illeti. Ők biztosan nem okoznak csalódást, és az a hangulat, amit ők hoznak biztosan nagyon jól fog esni.
Az ajánlóhoz a kép Török Ádám, mert igazán a Kereszteslovag érkezését várom leginkább Vissza a városba 😉

Török Ádám, Lovarda - 2008 title=


Morzsák

Bár hivatalosan még nem jelent meg az idei Kocsonyafesztivál programja, azért itt-ott már lehet információkat találni.
Az egyik ilyen hír, hogy 24-én este hétkor a Nagyszínpadon láthatunk majd régi nagy neveket.
Papp Gyula nekem a Hammond orgonához, a Minihez, és a Skorpióhoz kapcsolódik.
Sárvári Vilmos sem ma kezdett gitározni, ráadásul igen hűségesen kitart egy zenekar, egy ember mellett.
Ez az ember pedig Schuster Lóránt.
Igen, a zenekar a P. Mobil.
A hányatott sorsú együttes koncertjét minden bizonnyal megnézem majd, hacsak valamilyen nagy kísértés el nem csábít 🙂

P. Mobil - Nyíregyháza