Éljen az éljen!

Évek óta a Múzeumfalu családias, baráti, nyugodt hangulatát választom a május elsejémhez, és soha nem bántam meg.
Szinte már szertartásos körbesétálás a hivatalos program kezdete előtt.
Keresni valami olyat, amit a hosszú évek alatt úgy még nem láttam, kicsit beszélgetni a szervezőkkel, a látogatókkal, a kirakodókkal, a mesterekkel.
Most is éppen egy dióra tekert valami tulipánná válásával foglalkoztam, mikor szóltak, hogy mögöttem viszik a májusfát.
Itt kicsit megtört a nyugalom 🙂
Majd láthatod a képeken, azért odaértem időben.
A margarétások idén is fergeteges műsor keretében állították fel a májusfát, amit majd május végén kitáncolnak, de addig vígan lengenek rajta szalagok.
A nézőket idén is könnyű volt táncba vinni a hőség ellenére is, így a program végeztével jólesett kicsit megpihenni a barabási kocsmában.
Ezen a napon nyitott a halászati kiállítás is, mely a halászat eszközein kívül magát a mesterséget is bemutatja.
A kiállítás mellett hatalmas bográcsban főtt a halászlé, melyet az első száz látogató meg is kóstolhatott.
A gyermekek sem maradtak program nélkül, hiszen a Burattino Bábszínház előadásán kívül ugrálóvár, és kézműves foglalkozások is várták őket.
Azt hiszem, mindenről meséltem, amit láthatsz majd a fotóalbumomban, ha klikkelsz a képre.

KLIKK - Majális - Múzeumfalu, Nyíregyháza 2012


Háló

Halászati kiállítás is nyílt a Múzeumfaluban kedden. Néhány képem erről is lesz a fotóalbumban, szerintem holnap.

Majális - Múzeumfalu Nyíregyháza 2012


Májusfa

Májusfa áll, képek jönnek nemsokára, előbb azonban egy másik album holnap. 😉

Majális - Múzeumfalu Nyíregyháza 2012


Mustárház

Most ennyit a tegnapi mustárházi eseményekről.
Van még pár kép a Facebookon, és itt is lesz sok, de most irány a Múzeumfalu, és a majális.

Mustárház Nyíregyháza


Rejtélyes hétvége

A hosszú hétvége tervei a szürke homályba vesznek.
Vannak programok, amelyekről lehet tudni hol, és mikor, vannak, amelyekről a holt lehet tudni, és van, amiről mindent, csak éppen nem tudok ott lenni.
Hello Nyíregyháza pénteken…
Ez az, ami érdekes lenne, szabadtéri, amit imádnék, és összefuthatnék egy csomó ismerőssel. Viszont munkanap. A négy napos ünnep ötödik napja… Nem is bosszantom magam vele.
Szombat délelőtt Almamag rendezvény a Korona Hotelban. Ez esélyes szombaton 😉
Hétfő este Keleti Front 10 éve szülinapi koncert, igaz, ez Kisvárdán.
Update!
Hétfőn Folkfusion a Borbányai művházban valamikor délután, ami jónak tűnne, ha valamit még lehetne tudni róla.
Borbányán a Nap 16 órától, Folkfusion május 1. 16 óra Bujtos, 19 óra Móricz kert.
A kedd a majálisé, és végre irány a szabad, és a Múzeumfalu. Erre még visszatérek majd, mára ennyi a program.
A képen pedig a Folkfusion a múlt évi emlékezetes Etno-Folk Sörfesztiválon.

Folkfusion, Sörfesztivál Nyíregyháza - 2011