Tag Archives: Labor Café

Hulló levelek

Mai programajánlómat is visszatekintéssel kezdem, azzal az eseménnyel, amellyel az előzőt zártam. Tegnap délután sok kedves ember társaságában nyitottam meg fotókiállításomat a Mustárházban Megosztva címmel. A kiállítást egy hónapig tekintheted meg a Mustárház nyitvatartási idejében.

Csütörtök estére a debreceni Rocksuli szervez több fellépővel jótékonysági koncertet HaveRock az autistákért címmel.

Péntek estére több ajánlatom is van. Elsőként a Szmog Pub koncertjét ajánlom, amely első találkozás lenne számomra. 21:30–tól a The Moon játszik igencsak érdekes zenét.

A bőség zavara. Ugyanezen az estén a Labor Café Adománykávézó Pila meg a fia blúzt húz címmel rendez eseményt, ami nyilvánvalóan nem divatbemutató, hanem egy fantasztikusnak ígérkező koncert este Pilával, Áronnal, Petivel és Bubuval.

A Chloé New Yorkban e heti koncert felléépője a Folkfusion Band. 21 órára van írva a kezdés.

Szombattól egy négy napos körutat terveztünk, de pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a szallas.hu nem tudja biztosítani szombatra a megrendelt szállást, így könnyen lehet, hogy nyíregyházi programok közül választunk majd. Lesz bőven.
A Club Hollywood-ban a Lóci Játszik lép színpadra…

…az Öreg Motoros Sörözőben CarPEDIGnem koncert lesz…

…a Honvéd utcán, az Alvégesi Művelődési Házban pedig a Zenith muzsikál.

Ha pedig ezen az estén is blues-t szeretnél hallgatni, ajánlom Bodrogkeresztúrt, a Henye Borbárt, ahol este héttől a Voodoo PAPA duo zenél.

Vasárnap délután, este az ilyentájt szokásos koncertsorozattal vár Nyíregyházán a Continental Aréna, közkedvelt nevén a BuSzaCsa.
A Rotor, a Moby Dick, a Lord, a Kárpátia, és a Depresszió lép színpadra délután négytől.

Felemás időjárást ígérnek, de szerintem érdemes szabadtéri programok után is nézni.

Szülinap a Laborban

Illetve, ha teljesen pontos akarok lenni, magának a Labor Café-nak volt szülinapja. Ez alkalomból ismét egy hangulatos koncert estén vehettünk részt. A zenét a Double Heart Ensemble szolgáltatta. A formáció alapból egy duó, de ez alkalommal basszusgitárral és dobbal erősítettek. Így a szombat esti fellépők: Maci Lakatos Zoltán, Bogdán Zoltán, Deni Vai és Páter Sándor. Készítettem néhány képet, illetve volt élő közvetítés is. A képeket itt láthatod.
KLIKK

Egy laza hétvége

Nem lesz rövid a programlista ezen a hétvégén, így joggal kérdezheted, miért írtam, hogy laza hétvége? Azért, mert már láttam a következőt. 🙂 Ezt te is láthatod a naptáramban az oldalsávon, de most elégedjünk meg a következő pár nappal.

Beköszöntött az ősz, így indulnak a koncertek az Incognito-ban is. Péntek este kilenctől egy AC/DC tribute zenekar, a DC/79 kezdi a sort. Ideje útra kelni Debrecenbe. 🙂

Ha mégsem tennéd, Nyíregyházán ajánlom Száraz Tamás műsorát Nyíregyházán, a Szmog Pub-ban 21:30-tól.

Szombaton Nagyhalászban egész napos esemény lesz a Rétközi Vásár, ahol futóversennyel indul a nap, de a hagyományos vásáron a Vaga Banda gólyalábasaival, népi körhintával, logikai játékokkal, és süteménykóstolással is várnak. Ja, és lesz egy JazzMed koncert is délután kettőtől.

Nyíregyházán, a Fazekas János téren Manó Motoros Találkozó és Kincskereső Nap lesz délután kettőtől.

Este nyolctól a Labor Café Adománykávézó ismét remek zenével vár. Pár napja a VIDOR kapcsán már említettem az este fellépőit, a Double Heart Ensemble Duót. Érdemes lesz erre járni.

Ugyancsak a VIDORon láthattad a Chloé-ban este nyolctól zenélő NO CNT’ ROLL triót. Ez is jó programnak ígérkezik, bár nincs még vége az estére ajánlott programoknak.

Indul az őszi szezon a Keresztúri esték sorozatban. Szombat este héttől a Henye Borbárban Group’n’Swing koncert lesz.

Vasárnap friss erdei séta keretében és kellemes társaságban vehetsz részt az Őszi odútakarítás és pelelesen. 9:30-kor van a gyülekező az Erdei tornapályán.

Hetedhét Családi Mesenap kezdődik vasárnap 11 órakor a Vasutas Művelődési Házban, Nyíregyházán. Kézműves foglalkozások, mesejáték, játszóház, kosaras körhinta a kínálat.

Ha pedig kis piacolásra vágysz, mi sem lehet jobb erre, mint a Tokaj-Hegyalja Piac a Sárga Borháznál.

Kicsit előreszaladok a következő hétre, mert már csütörtökön nagyon bekezdenek a Kerekdomb Fesztiválon. Legyen időd felkészülni, de ne táblázd be az egész hétvégédet, mert lesz még más is. De erről majd csütörtökön.

Sör, virsli

A mai ajánlóm címe a régi majálisok hangulatát idézi és nem véletlenül nem írtam oda a felvonulást. Ahhoz igazán soha sem volt kedvem.
A mostani hétvége ismét számos programra ad lehetőséget, és a végén a majálisokhoz is eljutunk.
Kezdjünk a szabadban, hiszen alig vártam, hogy elérkezzen ez az időszak.

Péntek este nyolctól szezon nyitó bulival indul a Móricz Kert.
Az első éjszaka joga a Folkfusion zenekaré. 🙂

A Continental Arénában – lánykori nevén BuSzaCsa – már délután ötkor elkezdődik a nagyszabású ROCK ARÉNA buli, ami automatikusan kizár a közönség soraiból. Pedig ezt most terveztem, hiszen a fellépők közül kimarad az a formáció, akik miatt nálam korábban szóba sem jöhettek ezek a rendezvények.
A fellépők: a USEME, a Dorothy, az Ossian, a Road és az Leander Kills.

Erre az estére minden bizonnyal a Labor Café-t választom, ahol este nyolctól a Trans-formation jazz formáció zenél majd. Mondom a neveket: Pozsár Eszter, Eichinger Tibor, Frey György, Pusztai Csaba.
Ritka tv nézéseim alkalmával sokszon felkeresem a d1 tv-t, itt láttam néhányszor a formációt, így most örülök, ha személyesen is találkozunk.

Mondhatnám, három nap, három éjjel tart a Tokaji Halas Boros Fesztivál és Hacacáré, és nem is túloznék nagyon. Szombaton kezdődik, és hétfőn ér véget a rendezvény, ahol a zenei programban számos feltörekvő formáció mellett régi nagy nevek is szerepelnek. A teljesség igénye nélkül, nem titkolt elfogultsággal néhány név: Hatás Alatt, Karthago, Omega, Dorothy, Deák Bill Gyula, Mohikán…

Három nap a szabadban, elég kecsegtető, de még nem láttál mindent.
Szombati egész napos program a Kihajtási ünnep Hortobágyon. Látványos, és minden bizonnyal hatalmas érdeklődésre számot tartó esemény lesz.

A tavasz elhozta a lovagkort is. 🙂 Szombaton a Füzéri várban Apródképző indul. Az esemény linkjén találsz más érdekességet is, talán észreveszed, hogyan akadtam rá én a rendezvényre.

Terveztem, hogy a héten valamikor megnézem, mi történik az NYVSSC pályán, de erre nem jutott időm. Így e nélkül az információ nélkül ajánlom a Tigers – TD Store Eagles amerikai foci meccset, amely a szokásostól korábban, délután kettőkor kezdődik, és a Városi Stadionban rendezik meg. Gyere el te is, én is átsétálok. 🙂

Este nyolctól Zenés Estet rendeznek a Hold Udvar cafe & bar-ban a BOROS-SOKK duó közreműködésével.

Akár ez is lehetne az esti program, de sokkal esélyesebb Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronyban a Jónás Vera Experiment műsora.

Ha már Debrecen, van két másik ajánlatom is.
Este kilenckor kis blues az Incognito-ban a Kék Kód zenekarral,

vagy az Omen és a Rudán Joe Band koncertje a Roncsbárban ugyancsak este kilenctől.

Vasárnapra és hétfőre a RabócsiRing rendezvényét ajánlom a korábban említettek mellett. A Gyorsasági és Veterán Motor Országos Bajnoki Futam jó szabadtéri programnak ígérkezik bármelyik nap.

Hátra vannak még a majálisok, amelyekből nyíregyháziakat linkelek.
A Mandabokori Művelődési Házban 28-án, szombaton várják az érdeklődőket, a Bujtoson a megszokott műsorszerkezet várja a majálisozni akarókat, és a Borbányai Művelődési Ház is készül programmal.

Évek óta a Múzeumfalu majálisa volt az, ahol megtalálhattál ezen a napon is. Már éppen azt akartam írni, hogy most nem találok ott majálisi programot, mikor tegnap este megjelent az információ a Múzeumfalu rendezvényéről, ami elég titokzatos, és igazi majálist nem ígér. Már bánom, hogy a hétfő esti sóstói fagyizáskor nem döcögtünk arra.

Ahogy látod, hagytam kis szabadidőt a saját programjaidnak is. 🙂
Nemsokára közzéteszem ezt az ajánlót a közösségi oldalamon is. Ha szívesen megosztanád hétvégi terveidet másokkal, írd meg oda egy hozzászólásban. Aztán hátha ott futunk össze.

Elrepült a hét

Olyan hirtelen lett csütörtök, hogy teljesen meglepődtem, és majdnem elfeledkeztem az ajánlóról. Persze szerencsére azért minden nap bekerült egy-kér esemény a naptáramba, így egy-két óra alatt biztosan összeáll a mai ajánló. Lássuk, miből válogathatunk?
A hét eleje a megszokottnál mozgalmasabb volt, és – bár nem jutottam el egyik helyre sem – kíváncsian várom, mi történt hétfőn a Szmogban, a Folkkocsmában, és milyen volt a beszélgetés Szilágyi Zsófival a Labor Caféban, vagy Barkóczi Beáta előadása a Városmajori Művházban?

Ma kicsit rápihenünk a hétvégére, hogy aztán péntek este sorsot húzzunk, hogy el tudjuk dönteni, melyiket válasszuk a jobbnál jobb programok közül?
A Labor Café különleges zenei élményt ígér este héttől, az East 2 East gitárduó, azaz Kéri Gábor és Eichinger Tibor érkezik az adománykávézóba.

Maradva az akusztikus zenénél, nem messze a Labortól, a Chloé New Yorkban nevű szórakozóhelyen a Karmapirin mutatja be akusztikus műsorát. Őket egyébként láthatod majd egy egészen más jellegű rendezvényen, a Sóstói Múzeumfaluban is szombaton 11:30-tól.

Itt még megemlítem, hogy utánuk 13 órától a Firkin is zenél majd a Múzeumfaluban.

Visszatérve a péntek estéhez a Club Hollywoodban is zajlik majd az élet. Este hét után nagy múltú zenekarok lépnek színpadra, az Aurora, és a Junkies. Elég esélyes, hogy itt kötök ki.

A Hajóclub-ban az ifjú titánok zúznak majd, az Emma Undressed, a Quiet Passenger, és a Clouds At Dawn. Jó metál zenére számíthatsz.

Ha mégsem Nyíregyházán töltenéd az estét, Debrecenben is tudok ajánlani egy remek koncertestét egy nagyon jó helyen. Most ugyan nem leszek ott az Incognito Club-ban, de ha valamikor máskor módomban lesz, biztosan megnézem a Cymbal Rush műsorát, mert nagyon tetszik.

Szombat délután van egy sörözésem Debrecenben, ami – mivel a tervek szerint autóval megyek – inkább baráti találkozás lesz. Ha már ott vagyok, lehet, benézek az Ifiház családi délutánjára délután négytől.

Hazatérve pedig este Club Hollywood, ahol a Honeybeast vár majd.

Vasárnap meg gondolom, elkezdem feldolgozni a hétvége képeit. Remélem, az e hétvégi terveim jobban megvalósulnak, mint az előző hetiek.

Harmadik gyertya

Néhány jó koncert eseménnyel kezdem mai ajánlómat, de a végén eljutunk a harmadik adventi gyertya meggyújtásáig is.

Holnap este a Paddy and the rats tér vissza a Club Hollywoodba, hogy őrületes műsorával elindítsa a hétvége koncertsorozatát. Előzenekar az Aurevoir

Iamét nagy dilemma előtt állok, mert lesz egy másik kihagyhatatlan koncert is Nyíregyházán, ez pedig a Szüret Utcza műsora a Labor Caféban. A közös pont a két zenekar zenéje között, hogy hangszereken játszanak, én mégis mindkettőt nagyon kedvelem.
Már megint sorsolnom kell? 🙂

Lesz persze még koncert a Szmogban is, de ebben a helyzetben elképzelhetetlen számomra, hogy most ismerkedek me a Pandurock zenéjével. De mint lehetőség, adott.

Hogy egyik lelkes olvasómnak is kedvében járjak, most is ajánlok debreceni koncerteket, sőt – vessetek a mókusok közé -, ha nem lennének ilyen jó műsotrok péntek este Nyíregyházán, még át is mennék az Incognito-ba, hogy meghallassam az Ebola Fakó műsorát.

Még mindig pénteknél járunk, és megyünk kicsit messzebbre is Debrecennél. Készülök egy ideje Hajdúszoboszlóra, a Rock Cafe-ba, mert rendkívül jó programokat látok ott hétről hétre. Persze a fenti dolgok miatt nem ez a péntek lesz a kirándulás ideje, pedig most a Blues from Hell játszik majd ott, akik ugyancsak kedvenceim.

Szombaton már délelőtt program torlódás várható, pedig csak nyíregyházi eseményekről írok.
Fél tíztől kora délutánig vehetsz részt az idei Madárkarácsonyon a Sóstói erdőben, a tornapályánál. Mindig remek társaság jön össze, így a hangulat miatt is szeretek ott lenni a “sütés-főzésen”. 🙂

Nem kevésbé fontos számomra az Állatbarát Alapítvány ugyancsak évről évre ismétlődő rendezvénye, az Állatok Karácsonya. Tíz órától várnak programokkal, forró teával, lángossal. Vigyél magaddal hasznos dolgokat, amivel segítheted a menhelyn élő állatok mindennapjait. Ha nincs ötleted, nézz szét a linken, mire van leginkább szükségük.

Régebben nagyon keveset tudtam a Waldorf módszerről a Waldorf Iskolában folyó munkáról. Néhány éve kezdtem látni, mennyi félinformáció terjed a városban erről az intézményről. Azt gondolom, a szombat délelőtt 10 órakor kezdődő Adventi Bazár a Waldorfban rendezvény jó alkalom arra, hogy te is többet tudj meg mindennnapjaikról.

Ha napközben kis kirándulásra szánod el magad, jó lehetőség a tokaji Adventi Forgatag, ahol a kézmúves kirakodóvásáron túl színpadi műsorral is várnak a szervezők.

És már el is jutottunk a harmadik gyertyához. Nyíregyháza főterén – és persze gondolom sok más helyen is – vasárnap délután gyújtják meg a harmadik adventi gyertyát. Városunkban az eseményt Opitz Barbi műsora színesíti.

Biztos vagyok benne, hogy sikerül valamit választanod a programok közül. Talán még össze is futunk valahol. 🙂

Miro & the Playground

Két koncerthelyre visznek el majd hétvégi beszámolóim, de lehetett volna másik kettő is, ahogy programajánlómban olvasgattad. A döntés nem volt könnyű, de nem bántam meg, hogy ezeket a koncerteket választottam.
Péntek este három helyszín közül a Labor Café-t választottam. Régen jártam itt és Miroékat is régen hallottam.
Az adománykávézót zsúfolásig megtöltötte a lelkes közönség, akik fantasztikusan jó hangulatú koncertet kaptak. A koncert szünetében és utána jöt beszélgettünk, közben pedig készítettem néhány képet is.
Klikkelj az itteni képre, és nézz bele az este hangulatába!
KLIKK

A Labor café következő eseményén Szabolcsi Tamás mesél majd kedd délután.

Háziszörptől az Almáig

Ezen a hétvégén is számos eseményen vehetsz részt, sokféle zenéből válogathatsz, de elsőként a Labor Café adománykávézó rendezvényét ajánlom.
Péntek délután négytől Háziszörp verseny kezdődik a Laborban. Elhozhatod, és nevezheted a versenyre saját készítésű szörpödet, és megkóstolhatod másokét. Közben pedig ne feledd, hogy a Labor adományokból tartja fenn magát. Segíts, hogy megmaradjon nekünk.

Este nyolctól Nyíregyházi Zenekarok Parádéja kezedődik Nyíregyházán, a Hajóclubban.
A parádé fellépői a Mentha Project, a Tik-Tak, és a Very Take Band.

Jó ideje készül a Karmapirin a KarmAkusztik koncertjére. Péntek este kilenctől lesz a premier a Chloé New Yorkban, Nyíregyházán. Ezt most kihagyom, de a következőn terveim szerint ott leszek. Erről azonban majd jövő héten.

Erre az estére én a P. Box koncertet választom a Club Hollywood-ban. Ennek több oka van, az egyik, hogy kedvelem a zenéjüket, és régen hallottam. Ez már önmagában is elég lenne, hogy ott legyek. 😉

Kicsit eltávolodva Nyíregyházától Hajdúszoboszló és a Rock Cafe péntek esti nyíregyházi vonatkozású eseménye a RealMen’s Night.

Ez a hétvége a tökfaragásé is. Szombat délután háromtól Halloween buli lesz a Dégenfeld Kastélymúzeumban, Baktalórántházán. A múlt évi rendezvény egy képét teszem most ide kedvcsinálónak.

Tarcalon is lehet tököt faragni szombaton és vasárnap a HallóVin tökfaragó, nyitott pincés hétvégén a Szedmák Pince és Borházban, de emellett borkóstoló, pincelátogatás is szerepel a programban.

Nyíregyházán esti koncerteket ajánlok.
Az Öreg Motorosban fél kilenctől a Szüret Utcza játszik. Én, ha kimozdulok itthonról, biztosan itt leszek.

Lesz azonban koncert a Club Hollywoodban is. Este kilenctől a Folkfusion Band lép színpadra. Vendég az Anderzen duó, akikről most egy VIDORos képet teszek ide.

Vasárnapra szabadtéri eseményem is van. A IV. Éjszakai töklámpás bagolyles túra a Sóstói erdőt veszi célba. A Természetesen túráZOOM Természetbarát Kör szervezésében megrendezendő esemény 15 órakor kezdődik. A linken pedig bővebb információt is találsz.

Az Omega koncertjéről nem tudok a hétvégén, pedig milyen szép lett volna eljutni az Almától az Omegáig. 🙂 Vasárnap 16 órától ugyanis az Alma együttes koncertezik a BuSzaCsa-ban. Így ez az egy koncert marad vasárnapra.
Ezzel pedig zárom is mai ajánlómat. Jó szórakozást!

Indián nyár

Tegnap egészen nekem tetsző idő volt, amit ugyan az ablak mögül néztem, de attól még lehet a kedvencem. Hétvégén azonban igyekszem minél több időt a szabadban tölteni majd. Lássuk, mik a lehetőségek, mik a tervek?
A LAbor Café adomány kávézó, ami azt jelenti, hogy a remek légkört, a programokat, és persze magát a helyet is kizárólag adományokból teremti meg. A recept kívülállónak egyszerű. Ott vagy, jól érzed magad, cserébe pedig hagysz némi összeget az erre a célra rendszeresített gyűjtőben…
Ma délután öttől a Labor Caféban Lekvárpusztító palacsintamaraton lesz. Nyilván a pusztítás előzménye, hogy el kell készíteni a palacsintát, de aztán a teraszon palacsintázni… Hmmm. 🙂
Ja, és lesz ma LABOR Filmklub is. Téma: Martin Scorsese spirituális filmjei.

Pénteken indul Hajdúszoboszlón az egész hétvégés Bioétel- és Borfesztivál ahol a címben jelzetteken túl színpadi produkciókat is láthatsz.
Néhány kiemelés a programból: Skafunderz, Cimbaliband pénteken, The Scarlet szombaton, de számos egyéb program is vár az ingyenes fesztiválon.

Ugyancsak egész hétvégés a Leveleki Szabadidőpart Summer End Parade című rendezvénye. Neves Dj-k váltják egymást esténként, de szombaton Wakeboard Magyar Bajnokság, Biotech Fekvenyomó Kupa és persze nyár végi napsütés.

Péntek este nyolctól a Hold Udvar Cafe & bar-ban Élőzenés Estet rendeznek. A VIDOR Fesztiválon már láthattad az itt fellépő formációt.

Debrecenben, az Incognito-ban is vidámnak ígérkezik az este. Kilenctől a Funky Donots játszik.

A Kulturális Örökség Napjai programsorozat keretében Szem előtt lévő kincsek címmel városismereti sétát rendez a Tokaji Múzeum Tokajban délelőtt tíztől. Az ingyenes rendezvény regisztrációhoz kötött, információkat a linken találsz.

Hétvégén már jó idő lesz, nyugodtan tolhatod blues-ban is. 🙂 Erre Nyíregyházán és Debrecenben is remek lehetőség kínálkozik.
Én a nyíregyházit választom most. Fél kilenctől az Öreg Motorosban a Greasy Hats játszik remek blues-t.

Debrecenben, az Incognizoban ugyanekkor a NADENe muzsikál. Nem maradsz tehát blues nélkül a környéken.

Kicsit most is lógjunk át a következő hétbe. Debreceni eseményt ajánlok hétfő estére. Hobo Ludens címmel könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozón vehetsz részt Földes László Hobóval a Déri Múzeum szervezésében

Meglátjuk hétvége

Most kicsit megszakítom az elmúlt hétvége beszámolóit, mert ma az előttünk álló hétvégével foglalkozunk. Jön a hétvégi ajánló.
Csendesnek ígérkezik ez a hétvége, mert csendeset csináltam belőle. Illetve nem nagyon volt más választásom.
Legszívesebben Révfülöpön lennék akár már tegnap óta, ahol ma este kezdődik, és egész hétvégén tart a Country Music Fest. Kovács Pepi fantasztikus hangulatú fesztiválokat szervez, legyen szó bármilyen zenei irányzatról. Három éve szerencsém volt ott lenni az egyiken, és felejthetetlen élményekkel tértem haza. Sajnos a mostanira nem volt lehetőségem elmenni, pedig a neves country bandák között két nyíregyházi is ott lesz pénteken és szombaton.

Különösen hiányzik most ez, mert Nyíregyházán idén elmaradt az Akusztikus Zene Ünnepe, amely mindig tartalmazott country-t is.

De ha már Nyíregyháza, lássuk, mi történik szülővárosomban ma délután?
A Labor Caféban délután kettőtől Fűszer palánta címmel zenés kézműves délutánt rendeznek. A programot többek között Hajdú Ágota neve fémjelzi.

Tegnap Debrecenben megnyitotta kapuit a Campus Fesztivál, amely hétvégéig számos hazai és külföldi előadóval kényezteti a közönséget. Tegnap például az Anna and the Barbies is színpadra lépett.
Nem szeretném az összes fellépőt felsorolni, de a hazaiak, környékbeliek közül kiemelnék párat. Skafunderz, Neonhal, Kelet Brass Band, Two of Us, Éva Presszó, VAN zenekar, Benzin… így hirtelen.

Péntek kora délutánra most is az Ingyenes Városnézést ajánlom Nyíregyházán. Szerintem biztosan a hűvös, árnyékos részeken álltok majd meg beszélgetni a városról. 😉

Augusztus közepén lesz Hajdúböszörményben a nagy traktorhúzó verseny. Ennek előszeleként péntek délután négytől rendezik meg az I. Pulling Party-t a városban.
Ez a kép itt most csak illusztráció, de tervben van az augusztusi esemény meglátogatása.

Ismét szólok pár szót a révfülöpi Country Music Fest-ről, ugyanis péntek este a No Techno Country Band nyitja a színpadi programot. Az egyik rádió készített egy riportot Pepivel a fesztiválról. ITT meghallgathatod.

Szombaton is lesz nyíregyházi fellépője a Country Music Fest-nek. Ezúttal a Long Dusty Road kápráztatja majd el Révfülöp vendégeit. Hallhattad az interjúban az imént, hogy Pepi megnézte egy próbájukat. Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy egy teljes koncertjüket láthattam, és fényképezhettem végig. Ezért is sajnálom nagyon, hogy most nem leszek ott a koncerten.

Nyíregyháza most nem kényeztet el hasonló remek programmal, de este nyolctól a Móricz Kertben a Parno Graszt lép színpadra. Ezen én biztosan nem leszek ott, csak tudnám, hogy hol leszek akkor?