Nyuszika a kocsonyán

Valahogy idén mintha kevesebb koncert lett volna a Kocsonyafezstiválon, mint a korábbiakban. Persze nem számoltam utána, de már az előzetes tervezéseknél is szinte csak egy, korábban nem látott csapatot jelöltem be.
Persze az ő koncertjükre sem jutottam el, de csöppet sem bánom, mert egy olyan hangulatú buliba csöppentem bele, ami megérte.
Tegnap olyan 11 óra körül indultam el csak a fesztiválra, és kis környezetfotózás és békabeszerzés után meg is érkeztem a Színva teraszra, ahol a Crossroad zenekar adott felejthetetlen koncertet.
P. Mobil dalokat úgy hallgatni, hogy az énekes is jó, nem kis élmény. Jó lenne, ha Lórinak is sikerülne egy ilyen énekest találnia…
Egyébként – hogy kicsit előreszaladjak – a tervezett román blues banda, és a Balkan Fanatik koncertjét is azért hagytam ki, mert ott ragadtam este a blues kocsmában, ahol a fiúk úgy két-három koncertnyi időt játszottak a szép számú összegyűltnek.

Crossroad - Miskolc, Kocsonyafesztivál 2012

A Centrum színpadot egyszer közelítettem meg tegnap, és pont jókor, mert a nyugdíjas tagozat távozásával besodródtam a kordonig, így első sorból élvezhettem az Anna and the Barbies koncertjét. Egy mami maradt mellettem, aki próbálta ecsetelni, mennyire ártalmas ez a megjelenés a fiataloknak. Két sikertelen vakus képem biztosan lesz, melynek folyományaként a mami engem is az ördögök közé sorolt minden bizonnyal, de eltávozott mellőlem.
A koncert egyébként most is fergeteges volt, Anna most is megdolgoztatta a biztonságiakat, és az egyébként is felejthetetlen koncertet egy lánynak életre szólóvá tette. A “vendégénekes” igen jól helytállt a Nyuszika refrénjében 🙂

Anna and the Barbies - Miskolc, Kocsonyafesztivál 2012


Nyitó nap

Túl vagyunk a Kocsonyafesztivál első napján, és kicsit vegyesek az érzelmeim.
A korábbi évekhez képest változott a fesztivál elhelyezése, változtak a színpadok Ebből adódóan egy kétszer két sávos út vágja ketté a fesztivált, ahol a járműforgalmat egyáltalán nem állították le.
A megnyitó előtt rendőrök álldogáltak a kereszteződésben a tömegben, és szépen megbírságolták, aki benézte a jelzőlámpát az öt méterrel távolabb már sétálóutcaként működő utcán. Délutántól a közlekedési vállalat emberei egyszerű síppal sokkal humánusabban oldották meg a figyelmeztetést.
Egyébként a pultokon minden van ruházattól edényeken át a jobbnál jobb kajákig.
A tegnapi nap fénypontja a nyitó felvonulás volt. Ennek indulási pontja is változott, de szerencsére a béka mellé szegődve odataláltam. Jellemző még, hogy programfüzet gyakorlatilag nincs, egyet-egyet láttam az információs sátrakban, de mivel a program a fesztivál közben is változik, (és itt nem a centrum színpad műsorának egy órás csúszására gondolok) az egyébként kedves lányok keveset tudnak segíteni.
A koncertek rendben vannak, a Mini fergeteges volt, és a Mobil sem okozott csalódást, bár csak kéne nekik egy énekes…
Az új Centrum színpad szerintem sokkal rosszabb elhelyezésű, mint a korábbi Színva teraszos volt. Nincs oldalt tér, és mintha a biztonságiak sem tudnának mit kezdeni az agresszív részegekkel. A kordonon belüli területet védik, és kész.
Így a viszonylag hamar feladtam egy órás szenvedéssel őrzött helyemet, és távolabbról hallgattam a koncertet.
Hazafelé blues ritmusok hallatszottak a távolból. Követve a hangot egy kocsmasátorhoz jutottam, és itt is ragadtam pár sör erejéig.
Egy szóló- és egy basszusgitáros csinálta a hangulatot, ők a Crossroad egy része. Az énekest az összegyűlt hallgatóság igyekezett pótolni 🙂
A nap legjobb része volt, igazi fesztiválhangulattal.
Ők egyébként ma 13 órakor játszanak a Színva teraszon.
Most pedig megyek reggelizni, aztán belevetem magam a fesztivál forgatagába.

Miskolc, Kocsonyafesztivál 2012


Lusta séta

Tegnap, miután nagyjából belaktam hétvégi kuckómat, kis sétára indultam.
Felfedeztem, hol is vagyok a fesztiválhelyszínekhez képest.
Mivel lusta módon állványt nem vittem magammal, így hol ide, hol oda pakoltam le a fényképezőgépet.

Miskolc, Kocsonyafesztivál 2012


Kilátás a tengerre :)

Illetve kilátás a szobám ablakából.

Miskolc, Kocsonyafesztivál 2012


A szombat csillagai

A második kocsonyanap kicsivel több jelölést kapott, és ha ezen a napon mégis lenne Paddy and the Rats, akkor még több lenne. Közben kiderült, idén ír kocsmazene nélkül marad a Kocsonyafesztivál. Ez nekem elég komoly csalódás…
Szombaton nem hirdetek győztest, mert – bár a stílusuk távol áll egymástól – nálam egyforma eséllyel indul a Centrum színpadán ötkor az Anna and the Barbies és este nyolckor a Balkan Fanatik.
Azt hiszem, közben sem mozdulok színpad elől, mert a román blues csapat, az Excentric Blues Band nagyon ígéretes az előzetes belehallgatások után.
Biztosan jókora lesz a tömeg este tízkor a Republic koncertjén de ez engem nagyon nem mozgat meg.
Paddy és Anna kép volt a napokban, így a mai kép a Balkan Fanatik.

Balkan Fanatik, Nyíregyháza, 2011


Csillagozás

Közeleg a nap, mikor elindulok Miskolcra, hogy idén is megtörjem a tél lendületét.
Elég régen nézegetem a programtervezetet, és ahogy a minap írtam, a tervekhez képest vannak kellemes, és kellemetlen meglepetések is, ami nagyjából új fellépőket, illetve mégsem fellépőket jelent.
Előbbi kategória Török Ádám örök csapata, a Mini, akik mindenképpen a csillagozottak közé kerülnek.
Ez nálam azt jelenti, hogy bármi van is máshol, én a Mini koncertjén leszek a Színva teraszon, pénteken fél hattól.
A Centrum színpadot is meg kell találnom péntekre, mert este hétkor a P. Mobil lép fel itt. Ők egy kisebb csillagot kapnak. Egyrészt Lóri úgysem nagyon kedveli ezt a szimbólumot ;), másrészt nem vagyok benne biztos, hogy a jelenlegi felállás nem okoz majd csalódást.
Biztonsági tartalékként a Színva terasz fellépőit jelöltem meg, ők a Carbonfools. Ők nekem nagyjából ismerkedés kategória.
Ezen a napon a második biztos csillag a Hollóének Hungarica csapatát illeti. Ők biztosan nem okoznak csalódást, és az a hangulat, amit ők hoznak biztosan nagyon jól fog esni.
Az ajánlóhoz a kép Török Ádám, mert igazán a Kereszteslovag érkezését várom leginkább Vissza a városba 😉

Török Ádám, Lovarda - 2008 title=


Kocsonyaprogram

Tegnap végre megjelent az idei Kocsonyafesztivál programja.
A korábbi várakozásokhoz képest vannak kellemes meglepetések, és csalódások is.
Részletesen foglalkozom majd ezzel, de ma egy debreceni túra vár rám.
Így aztán egy múltévi kép a mai adag, és a remény, hogy ilyen napfényes idő lesz egy hét múlva.

Miskolc - Kocsonyafesztivál, 2011


Anna and the Barbies

Életem eddigi egyetlen AATB koncertje örökre emlékezetes marad számomra.
Színpadról ennyire pozitív sugárzást régen tapasztaltam, és a számomra nagyon fontos közönségkapcsolat is mintaszerű volt. És a zenéről, a showról még nem is beszéltem.
Egy hét múlva ismét lehetőségem lesz egy Anna and the Barbies koncerten megjelenni.
Ez egy biztos pont számomra a 12. Miskolci Kocsonyafesztivál számos koncertje közül.

Anna and the Barbies - Nyíregyháza, 2011


A kocsonya és a patkányok

Amikor Sam McKenzie megújult honlapjuk megtekintésére invitált tegnap este a népszerű közösségi portálon, megpecsételte a sorsát 🙂
Elhatároztam, hogy mai postom róluk szól.
A téma tehát a Paddy and the Rats, az ajánlás rész február 25-ére szól, és Miskolcra csábít. Este hattól ugyanis a Kocsonyafesztivál színpadán lépnek fel majd.
Persze nem akarok senkit elcsábítani a debreceni Lovardából a Friss Rádió 10. szülinapi koncertjéről, ahol este 10 után láthatók majd a patkányok, és sajnálom, hogy a két esemény egy időre esik, és így utóbbit ki kell hagynom, de ha mégis Miskolc felé jársz ekkortájt, ne hagyd ki ezt az estét sem.
Bizonyára idén is készítek majd jónéhány képet, mint múlt évben.

Paddy and the Rats - Kocsonyafesztivál, 2011


Morzsák

Bár hivatalosan még nem jelent meg az idei Kocsonyafesztivál programja, azért itt-ott már lehet információkat találni.
Az egyik ilyen hír, hogy 24-én este hétkor a Nagyszínpadon láthatunk majd régi nagy neveket.
Papp Gyula nekem a Hammond orgonához, a Minihez, és a Skorpióhoz kapcsolódik.
Sárvári Vilmos sem ma kezdett gitározni, ráadásul igen hűségesen kitart egy zenekar, egy ember mellett.
Ez az ember pedig Schuster Lóránt.
Igen, a zenekar a P. Mobil.
A hányatott sorsú együttes koncertjét minden bizonnyal megnézem majd, hacsak valamilyen nagy kísértés el nem csábít 🙂

P. Mobil - Nyíregyháza


Programkodjunk

Lassan itt a tavasz 🙂 indulnak a szabadtéri programok.
A korábbi években az év első szabadtéri eseménye a Kocsonyafesztivál volt.
Idén is következnek majd a felkészítő ajánlók, fergeteges program lesz, most azonban egy hétvégi nyíregyházi eseményt ajánlok.
A Sóstói tó nem csak nyáron csalogatja az embereket.
Bár hétvégén kevés az esély a csónakázásra, minden bizonnyal remekül szórakozunk majd a II. Sóstói Jégkorcsolya Verseny és I. Csúszó alkalmatlanságok tréfás vetélkedőjén.
A programot a Nyírpress lapján találtam, ezt linkelem.
Illusztráció pedig az elmúlt nyár látványos tavi eseményének egy pillanata.

Nyíregyháza, Sóstó


1 röf :)

Miskolc, Kocsonyafesztivál - 2011


A köztársaság emberei

Tegnapi hír, hogy az idei Kocsonyafesztivál egyik fellépője a Republic.
Lassan csordogálnak a hírek, és én is megtettem az első, sőt, a második lépést is, hogy Miskolcon legyek február végén.

Republic


Kocsonyafesztivál

A lányok biztosan most is ott fagyoskodnak a Színva patak partján.
Jó egy hónap múlva remélem, felkeresem őket, és ha már Miskolcon vagyok, készítek pár fotót az idei Kocsonyafesztiválon.

Miskolc, Kocsonyafesztivál


Visszatérések

Az új év indultával kényszert szoktam érezni arra, hogy értékeljem az előzőt, és meséljek a tervekről. Most nem tudom, a végére melyik lesz, de kezdem a múlt évvel.
Az éveleje egyik jelentős eseménye a Miskolci Kocsonyafesztivál. Ide évek óta visszajárok. Remek hangulatú hétvégéken páratlan koncerteket láthatok, és a város hangulata is alkalmas arra, hogy kicsit kikapcsolódjak.
Nem utolsó sorban arra is jó ez a pár nap, hogy a koncerteken az ismert nevek mellett újakat fedezzek fel. Szerencsére minden évben akad olyan fellépő, aki aztán tartósan a kedvencem marad.
Múlt évben érdekes helyzet alakult ki. A Paddy and the Rats ismert volt előttem személyes találkozás útján is, a Swetter zenéjét rengeteget hallgattam korábban, de élőben februárban láttam őket. Eszméletlen volt mindkét koncert.
A nagy felfedezettek pedig az Apnoe, akiknek nemrég jelent meg lemezük, amelyre bárkit szívesen rábeszélek, és a fagyos, havas, esős fesztiválszínpadot szinte felrobbantó Ocho Macho. Az ő lemezeiket már Miskolcról magammal hoztam.
Most úgy látszik, lesz idén is Kocsonyafesztivál. Igyekszem ezévben is eljutni, de erről időben értesülsz majd, mert előtte ajánlgatok ezt-azt.
Itt most megszakítom az emlékezést, de folytatom rövidesen.
A mai kép pedig egy jellegzetes pillanat az Ocho Macho koncertjén.

Ocho Macho - Miskolc, Kocsonyafesztivál


Emlékszel?

Úgy egy hónapja kérdeztem valamit. Nem mondom, hogy érkezett válasz, de azért úgy illik, hogy elmondjam a megfejtést. Magamnak 🙂 Hátha már elfelejtettem.
A Kocsonyafesztivál második napi képes összefoglalója némi elemózsiával indul, majd kis jégszobrászat következik, kis szabadtéri játék, a szerencsemalac után pedig a látványkocsonyák.
Nos, ezek közül egyik a megfejtés. Láthatod itt alul a teljes tálat.
Aztán ismét kis utcai séta, kirakodóvásár, majd visszaköszön néhány koncertkép korábbról.
Ezzel az albummal véget is ér az idei Kocsonyafesztivál emlékeinek felidézése.
Most pedig nyomd az egér bal fülét a kocsonyástál fölött, és nézd végig a nap képeit.
Kocsonyafesztivál, Miskolc 2011. 02. 19. - KLIKK


Ocho Macho – Miskolc

A tegnapi hangolás után nem lehet nagyon meglepő a mai bejegyzés.
Bizony, lassan elérkezünk a Kocsonyafesztivál beszámolóinak végéhez.
Talán a legjobb, de mindenképpen a leginkább várt koncert volt a fesztiválon az Ocho Macho fellépése.
Szerencsére a technika a szakadó eső, majd szállingózó hó ellenére is rendben volt, így fergeteges hangulatú koncertet láthattunk, messze a várakozásaim fölötti minőségben.
Mindjárt másnap már áradoztam erről 🙂
Ma is linkelek egy koncertvideót. Ez igen hosszú, ha végignézted, vagy előtte, vagy közben klikkelj itt lenn a képre, és nézegesd a miskolci koncerten készített képeimet.
Ocho Macho - Kocsonyafesztivál, Miskolc 2011. 02. 19. - KLIKK


Rövid hét, rövid koncert

Mondjuk a két címbeni tagmondatnak nem sok köze van egymáshoz, hiszen a rövid hét most van, a rövid koncert meg egy hónapja volt Miskolcon, a Kocsonyafesztiválon. Mindegy, mostmár ez marad a cím 😉
Erősen gondolkodtam, hogy a Mobilmánia koncertjét válasszam, vagy megismerkedjek a Holdviola repertoárjával. Végülis a színpadnál megszerzett jó pozícióm miatt döntöttem a MM mellett. Az eső mindkét helyen esett, itt legalább elől voltam a kordonnál, és ez igen kedvező pozíció volt a következő koncerthez.
Szóval esett az eső, és fújt a szél, és igazán a beállás sem szólt jól. Valahogy mindig olyan érzésem van Mobilmánia koncerteken, mintha csak a hangerő lenne fontos. Pedig jó és sok technikájuk van, akár szépen is szólhatnának.
Talán a hatalmas teljesítményű felszerelés is közrejátszott, hogy a koncert nagyjából kétszer 5 perc volt, és a kétszeri áramszünet után már nem tértek vissza a fiúk a színpadra.
A következő fél óra a technikusoké volt, akik kiszárítgatták és újraépítették a színpadtechnikát.
Az esős idő miatt nem folyamatos fényképezést terveztem, hanem mindjárt az elején kattintgattam, aztán mentettem én is a felszerelésemet. Ennek köszönhetően viszonylag sok képet láthatsz a rövid fellépésről, ha ráklikkelsz a következő képre.
Mobilmánia - Kocsonyafesztivál, Miskolc 2011. 02. 19. - KLIKK


Apnoe

A Kocsonyafesztivál egyik nagyon megjelölt eseménye a győri Apnoe zenekar fellépése volt.
A koncert előtt jót mászkáltam a fesztivál területén, és persze fényképeztem is. Láthatod majd természetesen, de most regéljünk az Apnoe-ról.
Mikor pár hete először hallgattam bele zenéjükbe, nyomban megfogott az a lelkesedés, vidámság, amely minden felvételről sugárzott. Ehhez jött még a különleges zene, és hangszerek, és máris kész a sikeres koncert.
Persze ez csak nekem ilyen egyszerű. Mindenesetre a miskolci koncert felejthetetlen marad számomra, és nagyon várom a csapat új albumát, feltehetően április környékén.
Addig pedig nézegesd a koncert képeit a különleges hangszerre klikkelve.
Apnoe - Kocsonyafesztivál, Miskolc 2011. 02. 19. - KLIKK


Zöld sárga

Úgy térek vissza a Kocsonyafesztiválhoz, hogy nagyon messzire el sem távolodtam tőle.
Ma a pár héttel korábbi pénteki napot zárom le egy teljes napi összefoglalóval.
Miután kis pihenésre is fel akartam használni a fesztivál idejét, nem keltem útra túl korán. Már javában zajlott az élet a belvárosban, mikor elvegyültem a tömeg között. Szerencsére az időjárás is remek volt, csak itt-ott maradt nyoma az előző napok hóeséseinek.
Szóval tavaszias napsütésben kezdtem fényképezni. És volt is látnivaló bőven. A kirakodóvásár a faragott tálakkal, a helyszínen is dolgozó kovácsmester, a kovácsolt rózsák, a kerámiák, a plüss figurák voltak a szem ingerei, de bőven akadtak ingerek a szájnak is.
Kora délután indult a hagyományos felvonulás, amelyet a busó jelmezes vendégek tettek még színesebbé.
Hatalmas érdeklődés mellett vonultak át Miskolc belvárosán, hogy miután a Hősök terét pár napra átkeresztelik, megérkezzenek a Villanyrendőr színpadhoz.
A megnyitó fényét egy Guinness rekord emelte, a 279 kg-os Zanna Manna tortát a három nap alatt a több ezer látogató sem biztos, hogy el tudta fogyasztani.
A megnyitó után pedig következtek a koncertek. Ezek képeit már láthattad az elmúlt napokban.
Nincs más hátra, mint hogy klikkelj most itt lent a békákra, és nézd végig a képes összefoglalót.
Kocsonyafesztivál, Miskolc 2011. 02. 18. - KLIKK