Tag Archives: Debrecen

Tavasz, szabadtér

Bizony, ezt is megértük. Süt a nap, nyári melg van, és jönnek a szabadtéri programok.
Pénteken napközben idén is megrendezik a Hello Nyíregyháza című rendezvényt a Kossuth téren, ahol 12:30–tól az Ukulele Triót, 18:30–tól pedig a Bikini együttest láthatod majd a színpadon. Mindkét linkelt event-ben megtalálod a nap teljes programjának plakátját.

Este fél tíztől a Szmog Pubban a Tibi a hegyről zenéje szórakoztatja az egybegyűlteket.

Debrecenben, az Incognito-ban kilenctől a Blues from Hell játszik, így esélyesnek tűnik, hogy ezen a péntek estén is visszatérek Debrecenbe.

A dolgos szombat délutánján kettőtől a Borbányai Művelődési Házban Toros Napot tartanak, bármit is jelentsen ez. A linkelt plakáton kívül nem találtam más infót, nézz be, ha arra jársz!

Este a Club Hollywood-ban Szabó Balázs Bandája tartja lemezbemutató koncertjét. Kedvelem ezt a hangulatot, így esélyes, hogy itt kötök majd ki.

Ifiparkos ifjúságom egyik kihagyhatatlan kedvence, a Panta Rhei játszik Debrecenben, a Kölcsey Központban este héttől. Terveztem, hogy erről írok majd a héten, de elég agymosós napok vannak mögöttem, így ez kimaradt. Sokat gondolkodtam azon is, hogy ott kell-e lennem ezen a koncerten. Arra jutottam, hogy inkább megtartom az ifiparkos, Szalay testvéres, Matolcsy Kálmános, Béke Csabás és persze Ács Enikős koncertek emlékét Allegro Barbarostól, Pogácsalányostól. És persze megveszem majd az új lemezüket is.

Kicsit könnyedebb zene szombat estére Veres Mónika NIKA koncertje a Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban. Az előadás most is este hétkor kezdődik.

Karmakusztik az Incoban

Egészen biztosan azt gondolod, nem vagyok normális, hogy mikor péntek este végre hazaérek Debrecenből már fordulok is vissza. Ha csak ennyi lenne, én is ezt gondolnám magamról, de múlt pénteken is az Incognito-ba indultunk vissza, ami már eleve enyhítő körülmény. 🙂 És ha azt is elmondom, hogy a Karmapirin játszott ott, teljesen elfogadható lesz a dolog.
Mondanom sem kell, ez az este is remekül telt, jó zene, jó hangulat, jó társaság, ahogy az már megszokott az Incoban.
Képként ezt az ismerős mobilost mutatom, amire hiába klikkelsz, mert ez az egy van csak. Azonban ha figyeled a Karmapirin oldalát, előbb-utóbb találsz majd ott képeket erről a koncertről is.
A zenekarral legközelebb pénteken, Kecskeméten találkozhatsz. Oda is el kellene menni újra, azok a kaják az Aranyhomok Kávézóban… 🙂

Wind of change

Szó nincs arról, hogy a Moszkva folyó partján sétálnék, és nem is tudom, miért jutott ez a dal, ez a cím eszembe ebben a szélcsendes időben? Talán csak jólesett kicsit visszaidézni a kilencvenes éveket. A most következő ajánlómban pedig a hatvanas évekig is visszamegyünk. Tudod, amikor nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma.
De ne szaladjunk ennyire előre!

A Király Halott, Orion Dawn, Headstock, BATD. Ezzel a programmal kecsegtet a Hajóclub péntek este héttől. Minden bizonnyal itt kötnék ki, hiszen régen készülök az első zenekar meghallgatására, mert a felvételeik meggyőzőek, és korábbi emlékek alapján a zenészek is figyelemre érdemesek.

Ez azonban most kimarad, mert csendesebb dolgokra, más hangulatra vágyom. Ezért tervezem ezt az estét Debrecenben, az Incognito-ban tölteni, ahol a családias hangulat mellett a Karmapirin akusztikus műsorát élvezhetem majd.

Ugyancsak a péntek este koncert programja Nyíregyházán, a Club Hollywoodban a Kistehén és a Mongoose Limit koncertje. A Kistehénre ebben a felállásban a 2016-os VIDOR-ról is emlékezhetsz.

Ha azt mondod, lesz ezen a hétvégén is három napos program az ajánlómban, akkor azt mondom, malacod van. Debrecen főterén pénteken kezdődik és vasárnap ér véget a Mangalica Fesztivál. Lesz enni-inni való, és a színpadi program sem kutya.

3-4 órás kényelmes sétára, jó hangulatra, kellemes társaságra, és persze kockás liliomra is számíthatsz a Kockásliliom túrán szombaton Márokpapi környékén. A linken megtalálod a részleteket és akár több napra is tervezhetsz.

A Club Hollywood szombat este is vár, ezúttal a 30Y koncertjére. Vendég az Ivyz.

Múlt héten is volt egy (illetve aztán kettő) koncert, amire azt írtam, kihagyhatatlan, és valóban az is volt. Ennek beszámolójával még adós vagyok. Remélem, holnapra sikerül összeraknom egy méltó írást.
Ezen a héten Hobo Lassú vonat címet viselő Bob Dylan estjére mondom azt, hogy kihagyhatatlan. Ezt szombat este héttől láthatják a szerencsések Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban. Majd mesélek. 🙂

Ebből persze az következik, hogy a szombat estét nem az Incognito-ban töltöm, pedig a Signal Motorock koncertjét is meg kellene nézni egyszer. Este kilenckor kezdődik a debreceni koncert.

Jövő hét elejére van még egy ajánlatom. Debrecenben, a Kölcsey Központban neves művészek emlékeznek Cseh Tamásra hétfő este héttől. Dalban is visszatérünk tehát a hatvanas évekbe. A kör bezárult.

Dolgos hétvége

Annak ellenére, hogy szombaton is péntek lesz, elég jó dolgokkal kapcsolhatsz majd ki esténként.

Ma este Debrecenben, a Lovardában a régi Piramis két ikonja, Révész Sándor és Závodi János idézi fel a Piramis éveket.

Pénteken egészen biztosan elfelejted, hogy másnap is munkanap, ha eljössz a Club Hollywoodba, hol a Kell egy még, a Black Stage és a Periscope zenél majd. Ki nem hagynám semmiképp.

Ebből adódóan viszont sajnos most kimarad a Signal Motorock ugyancsak remeknek ígérkező koncertje a Szmog Pub-ban.

Még mindig a pénteknél és Nyíregyházánál maradva a Chloé New Yorkban is jó koncertet ígér, a Mystical Plants játszik ugyanis.

A szombati munka után is benézhetsz este a Club Hollywood-ba. Az Ismerős Arcok koncertezik itt este.

Zsíros kenyér, lila hagyma nem biztos, hogy lesz az X Cafe pultján szombat este, de hogy a színpadról elhangzik majd, hogy hú, de jó, az szinte biztos. A Prémvadászok repertoárjából nem hinném, hogy kimarad ez a sláger.

Vasárnap délelőtt első alkalommal rendezik meg a Média és zene börzét a Váci Mihály Kulturális Központban. Érdemes arra sétálni.

Kedden valahogy jó lenne hazaérni fél ötre, de ehhez valamiféle csodának kellene történnie. Így Barkóczi Beáta és Danilás László Ázsia vs. Amerika című fotókiállításának megnyitóján nem tudok majd ott lenni, de a kiállítást mindenképpen megnézem majd. Ha tudsz, menj el a megnyitóra a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárba, biztosan érdekes lesz.

Erre a napra van egy másik lehetetlen küldetés is, ez pedig az este nyolckor Debrecenben tartózkodás. Pedig a Barabás Lőrinc Quartet játszik a Nagyerdei Víztoronyban.

Aztán már szinte itt is van a hétvége. 🙂

Blues hétvége

Három koncert volt a hétvégén, amelyen terveztem ott lenni, és ez sikerült is.
Péntek este nem sokkal a Debrecenből való hazaérésem után már indultunk is vissza, mert az Incognito-ban a Slowband játszott, amit ha lehet, nem szoktam kihagyni.
Az út elég kalandos volt, mert – bár a vízcsapból is az időjárás riasztás folyt- az útkezelésben ennek egyáltalán nem volt visszhangja. Szóval átkoriztunk Debrecenbe.
A koncert most is remek volt, nem sokkal éjfél után szántuk rá magunkat a haza korcsolyázásra.
Hazafelé már simább volt az út, vízen jártunk. Másnap csodálkoztam rá, mennyi sót sikerült összeszednünk hazafelé.
De visszatérve az este kellemes részéhez, sikerült néhány képet is készítenem, amit az ittenire klikkelve nézhetsz meg.
KLIKK

Hóember építés helyett

Azt gondolom, ha jó hó lesz hétvégén, simán össze lehet rakni néhány hóembert, de ehhez nem kell az én ajánlóm. Viszont ha kellemesen átfagytál építés közben, jólesik majd megmelegedni valahol. Mondjuk egy jó koncerten például.
Kicsit a múltba tekintek, mielőtt leendő eseményeket ajánlok. teszem ezt azért, mert mikor belehallgattam Felicia Bozoky felvételeibe, azt gondoltam, egyszer el kell mennem egy I am Soyuz koncertre. Erre tegnap lehetőségem is lett volna az Incognito-ban, de most kimaradt. A linken találsz egy elég különleges felvételt.

Ennyit a múltról, lássuk a jövőt! 🙂
Pénteken 18 órától Esti kaland az Agórában. Valamikor múlt évben írtam már Debrecen tudományos és látványos élményközpontjáról. Mostani első ajánlatom is ide visz. A fényeké, színeké, hangoké a főszerep ezen az estén. Nézz be, a ráérsz!

Maradva Debrecenben az Ifjúsági Házban akusztikus koncertekre várnak ugyancsak péntek este. Színpadon a Bad Habit, Privát Affér.

Továbbra is Debrecen, de már nyíregyházi vonatkozása is van az eseménynek, ahol terveim szerint az estémet töltöm majd. Az Incognito-ban remek blues zenét hallgathatsz péntek este kilenctől. A SlowBand játszik majd. Ki nem hagynám.

Nyilván nem maradhatnak ki a nyíregyházi programok sem. Dupla Buli lesz a Hajóclubban, ahol a Tibi a Hegyről és a Very Take Band játszik majd.

A másik péntek esti nyíregyházi koncert esemény pedig a Snapsz Band műsora a Szmog Pub-ban.

Azt gondolom, mindenki megtalálhatja a kedvére valót, és a szombatról még nem is beszéltem.

Nyíregyházán, a Club Hollywoodban a Hiperkarma zenél szombat este kilenctől.

Egészen más stílusú zene Fenyő Miklós és Dolly műsora a Continental Arénában (ha így nem lenne ismerős, a BuSzaCsában).

Hírek szerint újra indulnak a koncert esték az X-Cafe-ban. Szombaton Blues In The Night. No Cnt’Roll és Mojo Man koncert. Ez a szombat esti biztos pont nálam.

Ismét kicsit más stílus, és egy kicsit távolabbi, de annál hangulatosabb hely. Francia sanzon est lesz este héttől a Henye Borbárban, Bodrogkeresztúron.

Hogy Debrecen se maradjon ki, a Roncsbárban Anna and the Barbies buli lesz. Ez sem lenne rossz, de most kimarad. Éljen a blues 🙂

Időről időre különböző hangszeres kurzusokat szervez a Musik World Hangszerbolt a Club Hollywood-ban. Én, bár nem játszom hangszeren, általában ott szoktam lenni, mert nagyon érdekesek, szórakoztatóak ezek az esték, és nem utolsó sorban kiváló zenészekkel is találkozhatunk.
Szerda este hattól például Tama Meinl dobkurzus lesz Szendőfi Péterrel. Egészen biztosan rendkívüli élmény lesz.

…és már lassan el is jutunk a következő heti ajánlóhoz. Előbb azonban ezen a hétvégén jussunk túl. Jó válogatást!

Elrepült a hét

Olyan hirtelen lett csütörtök, hogy teljesen meglepődtem, és majdnem elfeledkeztem az ajánlóról. Persze szerencsére azért minden nap bekerült egy-kér esemény a naptáramba, így egy-két óra alatt biztosan összeáll a mai ajánló. Lássuk, miből válogathatunk?
A hét eleje a megszokottnál mozgalmasabb volt, és – bár nem jutottam el egyik helyre sem – kíváncsian várom, mi történt hétfőn a Szmogban, a Folkkocsmában, és milyen volt a beszélgetés Szilágyi Zsófival a Labor Caféban, vagy Barkóczi Beáta előadása a Városmajori Művházban?

Ma kicsit rápihenünk a hétvégére, hogy aztán péntek este sorsot húzzunk, hogy el tudjuk dönteni, melyiket válasszuk a jobbnál jobb programok közül?
A Labor Café különleges zenei élményt ígér este héttől, az East 2 East gitárduó, azaz Kéri Gábor és Eichinger Tibor érkezik az adománykávézóba.

Maradva az akusztikus zenénél, nem messze a Labortól, a Chloé New Yorkban nevű szórakozóhelyen a Karmapirin mutatja be akusztikus műsorát. Őket egyébként láthatod majd egy egészen más jellegű rendezvényen, a Sóstói Múzeumfaluban is szombaton 11:30-tól.

Itt még megemlítem, hogy utánuk 13 órától a Firkin is zenél majd a Múzeumfaluban.

Visszatérve a péntek estéhez a Club Hollywoodban is zajlik majd az élet. Este hét után nagy múltú zenekarok lépnek színpadra, az Aurora, és a Junkies. Elég esélyes, hogy itt kötök ki.

A Hajóclub-ban az ifjú titánok zúznak majd, az Emma Undressed, a Quiet Passenger, és a Clouds At Dawn. Jó metál zenére számíthatsz.

Ha mégsem Nyíregyházán töltenéd az estét, Debrecenben is tudok ajánlani egy remek koncertestét egy nagyon jó helyen. Most ugyan nem leszek ott az Incognito Club-ban, de ha valamikor máskor módomban lesz, biztosan megnézem a Cymbal Rush műsorát, mert nagyon tetszik.

Szombat délután van egy sörözésem Debrecenben, ami – mivel a tervek szerint autóval megyek – inkább baráti találkozás lesz. Ha már ott vagyok, lehet, benézek az Ifiház családi délutánjára délután négytől.

Hazatérve pedig este Club Hollywood, ahol a Honeybeast vár majd.

Vasárnap meg gondolom, elkezdem feldolgozni a hétvége képeit. Remélem, az e hétvégi terveim jobban megvalósulnak, mint az előző hetiek.

Programról programra

Azaz egyik ajánló a másik után.
Bár a múlt hétvégi terveim megborultak kicsit, mert a szombati eső kimosta a lendületet az autómból, talán ezen a hétvégén útra is kelhetek. Bár nem látom még a fényt az alagút végén.
Úgy tűnik, nem segít, ha egy olyan autószerviz bejáratától 50 méterre robban le a jármű, ahol csak a honlapon szerepel a lakossági szolgáltatás…

Lássuk azonban, milyen szórakozási lehetőségek várnak ezen a hétvégén? Koncertek, mulatságok, gasztronómiai események Színesítik a hétvégét.
Belmondo koncert lesz például péntek este a Club Hollywood-ban, Nyíregyházán. A számos ismert sláger előadóit este nyolc után láthatod a színpadon.

Szirota Jennifer és a Nelson koncertezik majd a Hajóclubban ugyancsak péntek este nyolctól. Múlt év nyárvégén találkoztunk legutóbb. Esélyes, hogy most ezt a koncertet választom.
Ezek a programok eddig gyalog is vállalhatók. 🙂

Szombaton már nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen érdemes lenne már korán reggel Tokajba érkezni, ahol az egész napos esemény a Tokaji Forralt Boros Disznóságok címet viseli, és már reggel hétkor ígér látványosságot.
Disznótor, forralt bor, pogácsa, játszóház, gyermek műsorok és koncertek töltik be a napot.

Este innen már csak egy ugrás Bodrogkeresztúr, ahol a Henye Borbárban Pély Barna és Jász Andris műsora kezdődik este héttől.

Debrecenben is egész napos rendezvényt tartanak, a Debreceni Maskarádé 10 órától estig várja a látogatókat. Múlt évben délután érkeztünk csak, a mostani kép a felvonuláson készült.

Panyola is évek óta szerepel az utazási terveimben, nem úgy tűnik, hogy ez most fog lekerülni a listámról. Pedig a farsangi mulatság itt is látványosnak ígérkezik, és még Éva Presszó koncert is lesz este nyolctól.

Nyíregyházán délután háromtól a Nagy Farsangi Ládafestést ajánlom, amelyet a Nyíregyházi Kosár Közösség szervez.
Mielőtt nagyon megijednél, nem az itt következő képen látható ládákat kell festeni, ahogy mondani szokás, a kép csak illusztráció, és a Tokaji Múzeumban készült.

Jövő hétfőn Nyíregyházán, a Szmog Pub-ban Folkkocsma indul. Az eventben írtakból nekem olyan érzésem van, mintha ez egy sorozat része lenne. Azt hiszem, meg kell néznem majd. 🙂

Kedden délután öttől a Labor Caféban folytatódik az Én mesém beszélgetés sorozat, ezúttal Szilágyi Zsófi személyi edző mesél.

Ezzel a végére is értem mai ajánlómnak. Drukkolj, hogy elkészüljön az autóm, és eljussak néhány helyre!

Indul a farsangi szezon

Már éppen azt hittem, nem találok programot mára, mikor eszembe jutott, hogy megnézem a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár oldalát.
Itt ma délután fél ötkor nyitják meg a Fába égett erdő című kiállítást, péntek délután pedig a Benczúr Gyula Alkotókör Belső utak című tárlatát.

A Váci Mihály Kulturális Központ hétvégi programja a Kultúrházak éjjel-nappal. A számos érdekes program közül, melyet az iménti linken megtalálsz, én nem kis elfogultsággal a No Dress Code Acoustic szombat este nyolckor kezdődő koncertjét emelném ki, melyet a Kertvárosi Művelődési Házban nézhetsz meg.

Most, hogy így összekevertem a napokat, kicsit ruccanjunk át Debrecenbe! Pénteken és szombaton a már hagyományosnak nevezhető Rocksuli félévzáró koncertekre várják az érdeklődőket este hattól.
Néhány alkalommal már sikerült megnézni az ifjú tehetségeket, nem okoztak csalódást.

A Bordó Sárkány Régizene Rend is mindkét napra tervezett koncertet. Péntek este Debrecenben, az Incognito-ban vehesz részt középkori farsanggon, ahová lóháton kéne menni, már csak a buli kedvéért is, szombat este nyolctól pedig Nyíregyházán, a Mustárházban, lemezbemutatós farsanggal várnak.

Csak csendben jegyzem meg, hogy a Mustárházban még láthatók a falon a fotóim, így ha arra jársz, két legyet is üthetsz egy csapásra. Legalább kettőt. 🙂

Szombatra van még egy kirándulás ajánlatom. Délután kettőkor Farsangi Mulatság kezdődik a Tokaji Világörökségi Bormúzeumban.

A táncház után pedig egy ugrás Bodrogkeresztúr, ahol a Henye Borbárban a Clermont Quartet lép színpadra este héttől.

Azt hiszem, erre a hétvégéére is sikerült tartalmas kikapcsolódás lehetőségeket ajánlanom.Találkozzunk valahol! 😉

Téliszüret

Hétvégére tervezett dolgaim jó részét sikerült megvalósítani, és még szép hóesést is kaptunk, így azt mondhatom, nem volt rossz ez a pár nap.
Péntek este valóban visszatértem Debrecenbe, és az Incognito Club-ban egy nagyon jó Szüret Utcza koncertet láthattam.
Készítettem pár képet, és egy rövid videót is a koncertről, melyet az ittenire kattintva nézhetsz meg.
KLIKK