Állatok fogságban

Az állatkertek, állatparkok, vadasparkok – vagy bárhogy is nevezzük őket – mégiscsak arról szólnak, hogy önös érdekből kiszakítják az állatokat természetes környezetükből.
Becsülöm azokat az embereket, akik tesznek azért, hogy minél kevésbé legyen érezhető ez az állatok számára.
Múlt évben – szinte napra pontosan egy éve – töltöttem közel egy teljes napot Nyíregyházán, a Sóstó Zoo-ban. Az akkor készült képeket tartalmazza ez az album:
klikk a képre

…aztán vagy egy hónap múlva alkalmam nyílt ezt összehasonlítani a Budapesti Állatkerttel. Korábban jártam már ott, és el kell mondjam, hatalmas a fejlődés, bár a nyíregyházit “kötetlenebbnek” éreztem.
Persze itt is fényképeztem:
klikk a képre

…a múlt héten kedves vendégeim érkeztek, és egyik napi programunk az volt, hogy eldicsekedtem az Állatparkunkkal. Pár nappal látogatásunk előtt két szomorú esemény is történt a parkban. Egy hegesztési munka közben tüzet fogott, és leégett a zsiráfház. Sajnos ezek után meglehetősen esős napok következtek, és a zsiráfoknak a szabad ég alatt kellett éjszakázniuk. Baba a sáros talajon elcsúszott, és megsérült a gerince. Sajnos el kellett altatni. 🙁
Mint az egyik képen láthatod, nagy erőkkel folyik a zsiráfház felújítása.
…lássuk hát a képeket.
klikk a képre

Vajon meg tudja mondani valaki, hányan vannak? 🙂
Természetesen a megfelelő képre klikkelve az adott időpont képeit nézegetheted.


Rekord

Semmi különös nincs ezen a képen, csak eszembe jutott, hogy a múlt héten milyen szerencsénk volt az időjárással.
Igaz, jó meleg volt akkor is, de legalább a tervezett sétáinkat, kirándulásainkat meg lehetett tartani. Akkor esett, mikor éppen sehova nem mentünk, vagy este volt, akkor volt kellemes hűvös, mikor az Állatparkban, vagy az erdőben mászkáltunk, és a tavi strandon is csak akkor ijesztett ránk a felhő, mikor már indulni készültünk.
Szóval jó volt az a hét 🙂


Hóóóóó

Következhetett volna aktuális, sőt még fel nem dolgozott album, én mégis egy március eleji sorozatot néztem át újra.
Persze, hogy a hó miatt 😀
Munkám Sopron környékére szólított ezen a március eleji hétvégén. Nagy örömömre sikerült kicsit körül is nézni a környéken.
Elsőként lássuk a soproni képeket. A Füzi panzióban szálltunk meg, ezekkel a képekkel indul a bemutató, majd a városban teszünk egy sétát…
klikk a képre

A város szélén egy vár található. No nem valódi, hanem az 1950-es években épített, de érdemes megnézni. Taródi, vagy Bolond várnak is hívják. Nézzünk szét itt is!
klikk a képre

Szerencsére sikerült kicsit távolabbi kirándulást is tenni. Igaz, elég futólag, de jó volt felidézni középiskolás “tanulmányi kirándulásunk” emlékét.
Lássuk, hogy nézett ki az Esterházy kastély Fertődön?
klikk a képre

…és végül fagyoskodjunk kicsit a hófúvásban a Fertő tó partján…
klikk a képre


36 fok…árnyékban

Eleged van belőle? Mit szólnál egy sétához az október végi erdőben?
klikk a képre


Fotók

Szemfüles nézelődők észrevehették, hogy jobb oldalt megjelent a Fotóalbum kategória.
Igen, elkezdtem az átalakítást, folyamatosan változik majd a bejegyzések száma, érdemes nézegetni 🙂
A minap a repülőnap képei, ma pedig bogaras fotók kerültek fel.


Bogaras találkozó

Most egy korábban már fennlévő képsort “dolgoztam fel” újra.
Július elején volt városunkban az első bogaras találkozó.
Az erről készült albumot nézegetheted, ha a képre klikkelsz.
klikk a képre


Repülőnap

Ahogy ígértem, megújul a fotóalbumom is. Egy friss esemény dokumentálásával indítok.
Tegnap rendezték a városszéli repülőtéren. Az időjárás kegyes volt a rendezőkhöz, és persze hozzánk, nézőkhöz is. Remek szervezés, és fergeteges bemutatók jellemezték a napot.
Folyamatos szakkommentárt hallgathattunk a legavatottabbtól, a reptér nyugállományú volt parancsnokától.
A muzeális LI 2-es érkezése után Veres Zoltán robbant be európa bajnokhoz méltó műrepülésével, de volt léggömbvadászat, vitorlázó-, és helikopter bemutató, ejtőernyős ugrás, és a nap végén sétarepülni is lehetett…
De lássuk a képeket!
klikk a képre


Cin

cér 🙂


Királylány

Legnagyobb örömömre megkaptam az engedélyt 🙂


Szabadság

Örülök, hogy sikerült eddig eljutnom az arculattal, kicsit itt meg is pihenek 🙂
Mint látható, mindenki igyekszik világgá menni,…

…kicsit én is eltűnök, aztán újult erővel folytatom majd az átalakítást.


Arculat

Több oka is van, hogy sokadszorra is megpróbálom megújítani a lapot.
Egyrészt nekem sem tetszett igazán.
Másrészt szeretek kísérletezgetni, és az eszköz, amit találtam, alkalmas erre, ráadásul még tanulhatok is vele. Játszva tanulok 🙂
Az elképzeléseimnek a körvonalai vannak meg, de elég hosszú előkészítés előzte meg a “premiert”. Mostantól láthatod az általános megjelenést, és az oldalról elérheted a régi képtáramat.
Természetesen idővel ez is megújul majd, dehát a jóistennek is asszem 7 nap kellett, és hol vagyok én tőle? 😀
A képtár megújulása mellett tervezem, hogy készítek egy “Best of”-ot azokból a képekből, amelyeket érdemesnek tartok a tömegből kiemelni.
Tervezem olyan oldalak elérhetőségének elhelyezését, amelyeket valamilyen okból érdekesnek tartok, és szívesen ajánlom.
…ja, és azt hiszem, kevesebbet fogok beszélni, és lesznek képek. 🙂
A megjelenésről: ez volt az, amit egy ideje próbálok reszelgetni a háttérben.
Néhány linket tervezek elhelyezni ebben a témakörben is.
Aztán hátha eszembe jut még valami.


Megnyitás

Természetesen a mai divatnak megfelelően a megnyitás csúszott.
Pedig hogy szerettem volna 13.-át. Persze semmi sem lehetetlen a tudomány mai állása mellett 😉
Kicsit rövid volt az elmúlt éjszaka, és persze az utolsó pillanatban találtam még hibát (biztosan fogok még 🙂 ), így az igazi szalagátvágás mára maradt.
Nem is húzom tovább az időt… hol az olló? 🙂


Hello világ!

Az adatbázis aktiválásával véget ért egy hosszabb előkészítő időszak…