Nem tudom, a mai időkben szokás-e még osztály kirándulásra menni, az én időmben 🙂 az volt. Volt a szalaladjukkörbeamegyét típusú, és a buszozzunkjósokatmesszire forma. Ezen úti célok némelyike azóta felkerült a bakancslistámra melyet olykor-olykor igyekszem frissíteni.
Évek óta van egy nyaralás tervem, ami úgy szól, hogy Panyolafeszt, majd bóklászás a környéken az Oldalvágányig, és csak ez után jön a hazatérés. Ez idén sem jött össze, de azt gondoltam, a bóklászást kipipálhatjuk az egyik négynapos alatt.
A terv elkészült, a valóság pedig közbeszólt. Szóval mindenki végezte a dolgát. 🙂 Így szombat helyett vasárnap indultunk, de a maradék három napba is belefért a kb. 300 kilométer.

Kis kalandozás után meg is érkeztünk Túristvándiba. Elidőztünk a vízimalomban, meghallgattuk a történetét, és fényképezgettem. Ezek a képek szerepelnek mai első albumomban. Klikkelj a képre, aztán majd gyere vissza!

Kemény öt kilométert utazva – na jó, kicsit többet, mert túlmentünk – meg is érkeztünk a csónakos fejfás református temetőhöz Szatmárcsekére. Itt gyorsan kivertem egy biztosítékot az autóban a szivargyújtóval, de ez nem tartott vissza attól, hogy sétáljunk egyet a temetőben, és fényképezgessek kicsit. Ez a mai második album. Tudod, klikkelsz, megnézed, visszajössz. 🙂

Miután nem túl fiatal az autóm, így viszonylag könnyen találok meg dolgokat benne, tehát a biztosíték csere sem okozott nagy gondot.
Aztán újabb kalandok után sikeresen elfoglaltuk aznapi szállásunkat Tarpán, szembesültünk az üdülőövezetek október végi helyzetével, majd üldözőbe vettük a “Szólj anyádnak, hozzon pénzt” autót, és megszereztük a vacsorának valót.
Ekkor már éreztem, hogy a “Beülünk egy étterembe” sort nyugodtan kihúzhatom a tervek közül.

Másnap reggel a közeli pékségben remek dolgokat sikerült vásárolni, és a kávé is nagyon jó volt. A reggeli utáni terv az volt, hogy megnézzük a Luby Kastélyt Nagyaron. Végülis ez sikerült, igaz, csak a kerítésen kívülről. Azért néhány képet itt is készítettem.

Ekkor már kezdett világossá válni, hogy manapság a hosszú hétvégés “turistáskodást” a vendéglátásban jórészt a vízben ázásban gondolják megvalósítani. Persze vannak kivételek.

Utunk következő állomása Beregsurány volt. A református templomban nagyon kedvesen fogadtak, hálás vagyok a rengeteg információért, a tudásért, az előadásért. Ezután bejártuk az őszi színekben pompázó parkot, ahol az Uray-kúria is található. Sajnos nagyon rossz állapotban van, de mivel itt kapott helyet a polgármesteri hivatal, talán hamarosan megújulhat majd.
A református templomban említették, hogy érdemes megnézni a beregdaróci református templomot is, így arra folytattuk utunkat. Az album végén kívülről készült képeket találsz, nem sikerült bejutnunk.

Ezen az estén Csarodán volt a szállásunk, másnap reggel pedig párás, esőre álló időben értünk a református templomhoz. Alaposan körbejártam, fényképezgettem, majd tovább indultunk.

– Ő Erzsike néni lehetett. – mondta Viola néni a tákosi templomban, mikor arról beszéltem, hogy jó pár éve jártam itt legutóbb. Két Erzsike néni is volt idegenvezető, vagy inkább vendégfogadó a templomban Viola néni előtt, ezért volt ennyire biztos a névben. Nagyon tetszett, ahogy mesélt. Lelkesen, az információk biztos birtokában. Fényképeztem kicsit, miután befejezte mondandóját, ekkor már kötetlenül beszélgettünk. A nap is kisütött közben, hatásosan szemléltetve a pár perccel korábban elhangzottakat. Nagyon jó, hogy vannak Viola nénihez hasonló emberek, akik maguk is megélték azon dolgok egy részét, amiről mesélnek.

Innen már hazafelé vezetett utunk, és a baktai erdőben a “Beülünk egy étterembe” terv is megvalósult. Szép kis kerek történet lett. 🙂