.

Igaz, a kép még nyáron készült, de nagyjából így látom a megegyezés szándékát, a vasutasok képviselőinél.
Nyáron viccesnek láttam ezt a képet.

Most annyira nem vagyok vicces hangulatban.
Úgy gondolom, nincs joga senkinek az én munkahelyemmel játszani.
Főleg nem úgy, hogy szinte már csak az a cél vezeti, hogy a sajátját megőrizze.

Piacos járat

Ebben a hónapban úgy döntöttem, összvonalas buszbérletet veszek.
Untam már a vonatérkezéskor padlógázzal elhúzó, majd húsz méterrel odébb hosszú percekig a piros lámpánál álldogáló 8-as busz látványát.
Ezentúl enyém a szabadság, mely részén szelem át a várost. 🙂
A múlt héten néhányszor a Kossuth tér mellett vezető útvonalat választottam, és – mint ismert – péntek este le is szálltam ott.
Aztán szombaton úgy hozta a sors, hogy tizenkettes busszal indultam el otthonról.
Szombaton ezt piacos járatnak hívom.
Igyekszem ilyenkor úgy helyezkedni, hogy elkerüljenek a kosaras-szatyros nagyik.
Most csuklós busz érkezett, talán az eső miatt viszonylag kevés utassal.
Megálltam hát a második ajtónál lévő jókora hely egyik sarkában.
Egyedül álldogáltam, sok ülőhely is volt még.
A piacnál is szolid volt a felszállóforgalom.
Nem gyanakodtam, nézelődtem ki az ablakon.
Aztán egyszer csak valami hideget éreztem a lábamnál.
Hátranéztem, és látom, egy tapló kofa tolja a lábam, és a korlát közé a koszos, vizes batyuját.
Az egész álló terület üres.
Szóváteszem.
Természetesen ő van felháborodva, hiszen ő mindig ide szokott pakolni.
Mondom, ha szól, hogy ennyire ragaszkodik ehhez az egy négyzetméterhez, átmentem volna a másik sarokba – még ha nem is érteném, miért nem eleve oda pakolt le.
Én ugyanis a másik sarokból is visszatalálok az ajtóhoz, ha le akarok majd szállni.
És ekkor ért a következő meglepetés.
Azt mondja: gondolta, ha a lábamhoz támasztja a vackait, nem kell vigyáznia, hogy kiborulnak.
No, ekkor léptem el szó nélkül a sarokból, és úgy másfél méterrel odébb, a másik sarokból néztem minden együttérzés nélkül, hogyan kapkod a csomagjai után.
Tudom, szemét vagyok…

Majdnem rejtvény

Itt az ideje, hogy megadjam a múlt heti majdnem rejtvény megfejtését.
Azért is fontos ez, mert a hétvége jó részét a munkahelyemen töltöm – kicsit majd írok róla jövő héten.
Nem biztos, hogy sikerül írnom-olvasnom most pár napig.
Sőt, szinte biztos, hogy nem sikerül majd.
Így előkészítem a dolgokat mondjuk keddig.
Tehát ha nem reagálok dolgokra, az nem közönyösség, hanem tudatlanság.
Mármint az, hogy nem tudok róla 🙂
Tehát nem fogsz unatkozni (én sem 🙂 ) ezidőben.
Visszatérve a múlt szombati kettős látásomra:
Lehetne az, hogy van ember, nincs ember, van autó, nincs autó, van napsütés, nincs napsütés, közelebbről, távolabbról készült kép, zoom-mal, vagy nélküle.
Nos, kicsit más a helyzet.
A két kép ugyanonnan készült.
A virágtartó sarkára tettem a gépeket, mert állványt lusta voltam cipelni reggeltől.
Az időpont is szinte ugyanaz, pár perc a különbség.
Mi akkor az igazság?
Két különböző fényképezőgéppel készültek.
Ez volt az EXIF segítség a minap 🙂

Ott látszanak a típusok is.
Történt ugyanis, hogy úgy munkabeosztásom miatt szinte értelmetlen folyamatosan cipelnem a “nagy” fényképezőmet.
Napközben nem igazán van lehetőségem fotózni.
Vettem hát egy “kis” gépet.
Ez a zsebemben is elfér, és most azt próbálgatom, mekkora megalkuvás a használata.
Most ott tartok, hogy a kicsi mindig nálam van, a nagyot pedig akkor viszem, ha szinte biztos, hogy szükségem lesz rá.
Így volt ez múlt pénteken.
Nagyobbrészt azért a nagyobb gépet használtam.

Archívok

Kicsit kései hazaérkezésem után a szokásos netes nézelődés azért nem maradt el.
Eljutottam az Archív Szindróma nevű zenekar lapjára is.
A “Hallgatózás” általában úgy íródik nálam, hogy valahogyan meghallgatom egy csapat zenéjét, aztán utánuk járok.
Bár most a honlapjukról jutottam el a zenéjükhöz, mindenekelőtt meghallgattam őket.
Ezután néztem szét a lapjukon.
Mondom hát a zenét.
A Tangó-val kezdtem.
Az első pár taktus után az Európa Kiadó ugrott be.
Igaz, az énekkel egyből gondom akadt.
A Vasárnap délután következett.
Meglehetősen együtt van a zenekar, de az ének még mindig zavar.
Egyre inkább úgy éreztem (minden bántás nélkül), hogy kellene egy énekes a zenekarnak.
Találomra még a Viharvert című dalt hallgattam meg.
És megint az ének volt csak, amivel gondom volt.
Pedig a szövegek is jók.
A Néhai talány volt az utolsó nóta, amit meghallgattam.
Talán(y) 🙂 ez tetszett a leginkább.
A honlapjuk készülődik.
Jó ötlet, hogy vannak fenn dalok, ennek szerintem minden formációnál fontosnak kellene lenni.
Összefoglalva: nem fogom magammal hordani a zenéjüket, de nem bántam meg, hogy belehallgattam.
Sok sikert nekik!
…és hogy miért is ez lett a bejegyzés címe, kiderül holnap délelőtt.

Társulat

Tudod már, ritkán nézek tv-t.
A mindenféle vetélkedéseket még kevésbé.
Ma mégis nézem a Társulat című valamit az m1-en.
Nagyon nem bánom, hogy eddig nem néztem, mert láttam talán három-négy tehetséges énekest, előadót, de a többiek között voltak nagyon sikertelen produkciók.
Szándékosan nem azt írom, hogy sikertelen előadót, mert tudom, lehet, csak rossz napot fogtak ki.
Akinek azonban jól sikerült, nem mondható, hogy csak ma sikerült nekik énekelni.
Tehát a jókat meg tudom ítélni, a rosszul szereplőkre azonban nem mondhatom, hogy rosszak.
Ja, hogy miért nézem?
Kaptam egy mailt, amiben Ákos barátom, a Médium zenekar gitárosa hívta fel a figyelmemet arra, hogy ma Kori (Koroknai Árpád) is hallható.
Nos, ő volt az egyik, akinek az előadása tetszett.
Volt még egy srác, és két lány, akik ma jók voltak szerintem.Egy adás alapján rövid értékelés magáról a műsorról:
Ami nem tetszett: úgy tűnt ismernem kellene a versenyzőket.
Valamikor az elején voltak nevek csak.
Tehát nem tudom, ki tetszett, ki nem, mert galád módon nem élek együtt a műsorlánccal.
Ami tetszett: életszerű volt, nem a csillogás, a külsőség volt a lényeg.
Sokkal jobban tetszett ez a kb. 1 óra, mint a más adókon korábban futotott énekversenyek.
(Azokból is kb. egy órányit láttam összesen 🙂 )
Ha felkeltettem az érdeklődésedet, ezen a linken találsz bővebbet.
ui.: a négy általam kinézettből az egyik lány és az egyik fiú jutott tovább.
Torma Emese és Kori volt még a jelöltem.

EXIF

Talán volt, aki rejtvényként kezelte a szombati bejegyzésemet, talán nem.
Talán volt, aki kétkedve tippelt az emberek és autók számának változására, talán nem.
Az viszont biztos, hogy fenti címmel egy üres bejegyzés virított úgy vasárnap háromnegyed tizenkettőtől valamikor estig a naplómban.
Igaz, a cím maga is segítség, este mégis kibővítettem kicsit.
Aztán nem mentettem el.
Így maga az üres cím sem jelent már meg.
Most megírhatnám a megfejtést, de még nem teszem.
Azértsem 🙂
Ez a kép meg csak ráadás, semmi rejtvény.

Pirospont

Ahogy annak idején mondtuk, öt pirospont egy mezei mókus.
Ettől a MÁV ugyan még távol van, de az első pirospontot megszerezték.
Valahogy nekem is jól esik pozitív dologról írni.
A történet, amely elvezet a díjazáshoz:
Ahogy szoktam, nagyjából vakon indultam el a vonathoz vasárnap.
Óránként úgyis jár, elég gyakran késik is, fölösleges hát halálra idegelnem magam a rohanással.
Most azonban úgy 3-4 perccel a hivatalos indulás után estem be a pályaudvarra.
A kijelzőn vonatnak nyoma sem volt, gondoltam, irány az információ.
Kis lelkiismeret furdalással félbeszakítottam az alkalmazott csokimajszolását, és érdeklődtem.
A bosszúvágy legkisebb jele nélkül érkezett a válasz.
A személy ma pontosan érkezett, és indult is.
És ekkor jött a pirospont-generálós mondat:
De ha siet, mától ismét 130 forint a helyjegy Nyíregyházáig.
Megköszöntem a jó hírt, és indultam a pénztárhoz.
Érdekes módon a pénztáros is csokit majszolt.
Lehet, hogy a hálás utasoktól kapták? 😀

Eljutottam

Bizony, pénteken a minapi mikuláshoz hasonlóan én is megérkeztem a Kossuth térre.
Igaz, én kisebb felhajtással, és az időpont miatt nem is nagyon találkoztam ismerőssel, mégis jó volt kicsit ott lenni.
Most csak két képet teszek fel.
A két kép között alapvető különbség van a látszat ellenére.
Legyen ez most rejtvény? 🙂



Mikulás helyett

Nem a tegnap volt a Kossuth téri fényképezésem napja.
Sikerült ismét később hazaérnem.
Nagyjából akkor, mikor a gátlástalan barkácsáruház – amely csak úgy épülhetett fel, ha kivágnak egy 100 éves, védett nyárfát -, tűzijátékkal ünnepelte megnyitását.

Persze volt tiltakozás is napközben, ahogy olvasom, de valahogy olyan érzésem van, kicsit későn ébrednek mostanában a természetvédők.
Gondolok itt a Nagy Gödör Üzletház falán történt vetítés-délutánra, a nem túl határozott favágó keresésre, vagy az elcsendesedett mélygarázsvitára.
Persze tudom, nem minden az ő dolguk, és rengeteg hasznos rendezvényük is van, de el kellene dönteni, csinálják, vagy nem.