Rövid szüret

A múlt hétvége három napja Szüreti napokként vonult be Tokaj történetébe. Sok érdekes esemény, és kedvező időjárás is volt, meg tervek, hogy miket kellene megnézni. Volt egy olyan is, amit mindenképpen. Ez maradt végül.
Vasárnap kora délelőtt útra is keltünk, hogy időben átérjünk a hídon.
Sikerült, sőt, még kis mászkálásra is maradt időnk. Erről igazán a közösségi oldalamon láthattál felvillanásokat, hiszen a fényképezőgépet csak később, a Tokaji Kávépörkölő Manufaktúra teraszán vettem elő, miután kényelmesen elkortyolgattam a finom déli kávémat.
Közben a Bordó Sárkány készült a koncertjére. Gondolom, már kitaláltad, ezt az eseményt jelöltem kihagyhatatlannak.
Már a beállás alatt sokan megállta az utcán, a kezdés után azonban teljesen megtelt a terasz előtti rész.
Ismét egy nagyon jó, különleges koncertet láthattunk. Az új lemez dalain kívül korábbiak is elhangzottak megérdemelt sikert aratva a közönség soraiban. Sőt – bár ez a statikus fotókon annyira nem érezhető -, néhányan táncra is perdültek.
Talán mégis felfedezed ezeket a mozdulatokat a fotóalbumot lapozgatva. Klikkelj a képre!
KLIKK


Mesés rocktóber

Persze hogy ajánló, hiszen csütörtök van.
Ma van a magyar népmese napja, és ahogy néztem, mindenféle mese napja is. …és akkor még nem is politizáltam. 🙂
Szóval a Vasutas Művelődési Házban délután négytől indul a mesevilág, amelynek csúcspontja minden bizonnyal Berecz András önálló estje lesz. Nézd meg a linken, mi kell, hogy ott lehess!

A Henye Borbár és Vendégház csütörtök esti különlegessége a Balázs Elemér Group koncertje. A Keresztúri esték rendezvénye este hétkor kezdődik. Regisztrálj, hogy biztosan legyen helyed!

Péntektől vasárnapig tart a Tokaj-hegyaljai Szüreti napok. Nagyobbrészt a Tokaj Fesztiválkatlan ad helyt a rendezvénynek, ide is regisztrációval juthatsz be, lehet előre is. A nagyszínpadon pénteken Kowáék, szombaton a Hooligans, vasárnap pedig Csík János és a Mezzo, valamint a Balkán Fanatik látható.

Persze nekem más kinézett programjaim vannak, nem is feltétlenül a Katlanban. 🙂 Szombaton Darinka és a Nyír York Café – Quartet a Hímesudvarban, Szirtes Edina Mókus & Jammal a Katlanban, vasárnap pedig 12:30–tól Bordó Sárkány a Tokaji Kávépörkölő Manufaktúra teraszán.
Nem tudom, hova sikerül majd eljutni, de terv az van.

Még a pénteknél, és Nyíregyházán maradva a Club Hollywood-ban este kilenctől QUEEN Forever Tribute Band. Sose gondoltam volna, hogy egyszer ennyi Queen-t fogok hallgatni. 🙂

Szombaton a már említett programokon kívül is lesz élet.
Régi emlékeket idézhet fel az IC+ család roadshow Nyíregyháza vasútállomásán. Igazán az új IC kocsikat promózzák két órában. Bennem még él a pár hónap vasutazás, így nem hiszem, hogy arra járok, meg ahogy olvashattad korábban, jobb dolgom is lesz, remélem. 🙂

Vasárnap folytatódnak a tokaji szüreti események, de ezt már mondtam.
A kedd este viszont kicsit szaladgálós lehet, és itt nem a mustra gondolok.
A Bencs Villában fél hattól a No Dress Code Acoustic játszik. Jó régen találkoztunk, be kellene ugrani kis Cseh Tamásra. 😉

Este héttől Szendőfi Péter dobkurzusa tart számot érdeklődésemre, de nem nagyon hiszem, hogy oda fogok érni a Club Hollywood-ba, pedig érdekesek szoktak lenni ezek a bemutatók.

Mesével kezdtünk, rockkal zárunk.
A Keresztúri esték keretében Alapi István Interaktív Gitárestjét láthatod a Henye Borbár és Vendégházban jövő csütörtökön, este héttől. Ahogy előző rendezvényüknél is írtam, regisztrálj!

Természetesen most is jöhetnek új dolgok, nézegesd néha a naptárt itt oldalt! 😉


Klub korszak indul

Az ősz biztos jele nem csak az, hogy kabátot veszel reggel, hanem az is, hogy a programok elkezdenek fedett helyre költözni. Persze azért néhány ajánlómban még lesznek szabadtéri események is.
Lássuk az előttünk álló a hétvégét!

A Club Hollywood-ban korán kezdődik a péntek este. Sorolom, kik lesznek színpadon: Anchorless Bodies, nemecsek, A Király Halott, estenden, Godgiven.
Kapunyitás este 7 óra.

Szombaton és vasárnap Kézműves vásár az állatokért az Állatbarát Alapítvány Csatorna utcai telephelyén.

A most szombati különleges esemény 2. Plangi airport repülőnap Balkányban.
A tervek között szerepel többek között Veres Zoltán műrepülő bemutatója, találkozhatsz Farkas Bertalannal, és lesznek vadászpilóta élménybeszámolók is.

Délután Szüreti Családi Nap a Sóstó Múzeumfaluban.

Este Debrecenbe kéne menni, mert BLUES from HELL és Bordó Sárkány koncert lesz a Roncsbárban.

Jövő csütörtökön a Keresztúri esték következő műsora a Balázs Elemér Group koncert a Henye Borbár és Vendégházban.


VIDOR péntek

A VIDOR ajánlóim stílusában, de kis mesével megspékelve íme a tegnapi nap.
Szeptember 3., péntek.
Kisszínpad: 15:30 Tüneth, 17:30 Nelson.

A Tüneth együttes játéka, és fotós-, mobilos állványok sokasága jelezte, több formációból is ismert helyi előadók vannak a színpadon. Eszembe jutott egyik ismerős minapi “oktatása”: Bátran állj be mindenki elé, hiszen te azért vagy ott, hogy fényképezz! Ezt én azóta sem gondolom így, maradtam hát a szokásos helyezkedéseimnél. Így is volt bőven, aki a tanácsnak megfelelően járt el. Én úgy gondolom, a néző azért megy egy fesztiválra, hogy lásson, nekem meg az a dolgom, hogy elkapjak pillanatokat. Nem szeretem a lecövekelt fényképezést, bár néha ezt hozza a kényszer.
Szóval a nézők között bolyongtam a Nelson koncertjén is, ami igencsak tetszett tegnap is. Mármint a koncert, persze a bolyongásnak is megvan a varázsa. 🙂
Saját dalok rock, blues stílusban, olykor egy-egy feldolgozás, hogy az ismerkedő nézők is tudjanak együtt énekelni.
Ezek a pillanatok láthatók az első albumban, mert most három részre szedtem a nap képeit.
Szóval klikkelj a képre, nézd meg a tegnapi kisszínpad képeit, aztán gyere vissza olvasgatni!
KLIKK

Nagyszínpad: 19:00 Cimbaliband és Talamba, 20:30 Mamadou Diabaté & Percussion Mania.

A Cimbaliband kezdte a nagyszínpad műsorát, és színpad előtt egy furcsa fotós? videós?, aki két rendőr kíséretével érkezett, majd távozott magával víve a rendőröket is.
Közben Unger Balázs már alaposan kiporolta a cimbalmot, és a közönség is közelebb lopakodott a színpad kordonjához.
A műsor második részében a Talamba érkezett a színpadra kis közönség átmozgatásra, vagy ahogy Zombor Levente mondta, hónalj szellőztetésre. Különleges hangszerek, utazás egy mesevilágba, és jókedv. Itt tartottunk, mikor visszaérkezett a Cimbaliband a színpadra, és egy improvizatívabb rész következett.
Rövid átállás következett a nagyszínpadon, ahová egy üdítő után visszatértem, mert kezdődött a Mamadou Diabaté & Percussion Mania showja. Talán a kordonszűrés tette, de kezdetben elég nehezen ment a kommunikáció a közönséggel, aztán maradt a zene, valamint a kért tánc, és éneklés helyett pedig a sikítás. Ez talán az előző estéről ragadt be. 🙂 Juteszembe, a zenészek kissé jobban öltözöttek voltak, mint a “közönségkoncert” előadói.
Nézd meg a képeket, klikkelj az ittenire, de gyere még vissza!
KLIKK

VIDOR Kert: 22:00 Bordó Sárkány.

Igyekszem a lehető legtöbb Bordó Sárkány koncerten ott lenni, mert nem csak a zenéjüket kedvelem, hanem azt a hangulatot is, amit teremtenek. Jóval a koncert kezdés előtt megérkeztünk a VIDOR Kertbe, így üldögéltünk keveset, meg volt időm beszerezni a CD-ket, amit elég régen terveztem már.
Úgy a műsor második percénél már egyértelmű volt, hogy ez nem egy csendes-ülős program lesz.
Lemezbemutató koncert volt, hiszen nemrég jelent meg negyedik albumuk, ám a korábbi albumok dalaiból is előkerült néhány. Fergeteges volt, rengeteg táncossal a színpad előtt. Most nagyon büszke voltam a nyíregyházi közönségre.
Mondanám most is, ahogy tettem pár VIDOR kertes produkciónál, hogy ez nagyszínpadot érdemelt volna, de a nagyszínpad korlátozások miatt ez most itt közönségbarátabb volt.
Rendkívül jól éreztem magam, jó volt kicsit beszélgetni is, meg örülök, hogy készíthettem néhány “fejek fölötti” fotót. Nézd meg ezt is a képre klikkelve, aztán elmesélem, mi lesz a mai terv.
KLIKK

Ma kezdésre oda akarok érni a kisszínpadhoz, hiszen fél négytől a 2. Nap játszik. Ajánlom, mert különleges produkció, nem mindennap látható hangszerrel, saját dalokkal, érdekes szövegekkel.
17:30-tól a Retro Rock Band játszik majd ugyanitt, közben pedig remélem, találkozunk még a pantomimesekkel. Nélkülük nincs VIDOR, és VIDOR zárás.
Valamikor, mikor még csak ilyen megosztás létezett, omegás voltam. Az emlékezetes nyíregyházi “útkereszteződés koncert” után szakadt el valami, és akkor megfogadtam, soha többet Omega koncert. Ezt tartottam, és tartom ezután is, ám a nagyszínpad Gyöngyhajú lány balladája produkciója felkeltette az érdeklődésemet. Talán azért, mert azokat a zenéket azért szeretem.
Nem nagyon értem a 20:30-as kezdés koncepcióját, hiszen a téren legkésőbb hétkor mindennek vége, és ahogy a népbarát produkció délutánján – számomra ugyancsak érthetetlen módon – már két és fél órával kezdés előtt ki lehetett hajtani a megkülönböztetetteket még az éppen zajló kisszínpados koncertről is, úgy a padokat is el lehetne helyezni a nagyszínpad előtt időben. Gondolom, ültetett lesz a dolog. Ráadásul ez most az együtt szórakozást sem zavarná meg a kordonon kívül.
No mindegy, ez már ilyen. Majd elütöm valahogy az időt, vagy kihagyom a produkciót.
A VIDOR Kert, és ezzel a VIDOR a Kelet Brass Band-del zár este tíztől.


VIDOR csütörtök

Tegnap kicsit rápihentünk a mára. A terv a két kisszínpados koncert volt.
A Beat 432 koncertjére érkeztem a térre.
A trió kellemes jazz zenét játszott, és a korai időpont ellenére hamar gyülekezni kezdtek a nézők.
A szünetben a Duo Trixx műsorán szórakozhattak a felnőttek és gyermekek, és a pantomimesek is megérkeztek.
A nap második fellépője a No Cnt’ Roll & Mr. Bluesman, akik kiváló bluest játszottak.
A hangulatot az sem tudta elrontani, hogy biztonsági őrök kezdték ellenőrizgetni a karszalagokat 6 órakor, koncert közben az este fél kilenckor kezdődő nagyszínpados műsor miatt, amiért egyébként az egész belvárost körbekerítették.
Nem sok kedvem maradt fényképezni, így a mai album elég rövidke.
A blues koncert egyébként fél hétig tartott, ami után gyorsan elhagytuk a teret.
Klikkelj a képre, aztán lássuk, mi a terv mára!
KLIKK

Természetesen a kisszínpaddal kezdek.
A Tüneth együttes játszik majd fél négytől, majd fél hattól a Nelson.
A nagyszínpadon este héttől a Cimbaliband és a Talamba műsorát láthatod, majd a régi VIDOR hangulatú Mamadou Diabaté & Percussion Mania következik. A karszalag marad a nagyszínpadnál, de nem lesz akkora cirkusz, mint tegnap, és a tér fák mögötti része is szabad marad.
És amit nagyon-nagyon várok, a Bordó Sárkány koncertje este tíztől a VIDOR Kertben. Ide továbbra sem kell karszalag.


VIDORos is

Ma már nem csak VIDOR programokat ajánlok, hiszen véget is ér a fesztivál a hétvége közepén, de kezdjük ezzel!

Szeptember 2., csütörtök.
Kisszínpad: 15:30 Beat 432, 17:30 No Cnt’ Roll & Mr. Bluesman.
VIDOR Kert: 17:30 Lakatos Mónika és a Cigány Hangok, 22:00 Pink & The Panthers.
Nagyszínpad: 19:00 Saya Noé, 20:30 Majka & Curtis.

Szeptember 3., péntek.
Kisszínpad: 15:30 Tüneth, 17:30 Nelson.
VIDOR Kert: 17:30 Rodopi, 22:00 Bordó Sárkány.
Nagyszínpad: 19:00 Cimbaliband és Talamba, 20:30 Mamadou Diabaté & Percussion Mania.
Korona Szalon: 21:00 Csernák Tibor bárzongorista

Ezen az estén Debrecenben, a Roncsbárban Junkies & Tortuga, ami most nálam a Bordó Sárkány nyíregyházi látogatása miatt biztosan kimarad.

VIDOR záró nap.
Szeptember 4., szombat.
Kisszínpad: 15:30 2. Nap, 17:30 Retro Rock Band.
VIDOR Kert: 17:30 Cabaret Medrano, 22:00 Kelet Brass Band.
Nagyszínpad: 20:30 Gyöngyhajú lány balladája.
Korona Szalon: 21:00 Melounge Zenekar.

Szombaton rendezik meg Nagykálló Harangodon a IX. Lecsófesztivált, ahol a lecsófőző verseny mellett zenei- és gyermekprogramokkal is várnak.

Vasárnap a Sóstói Múzeumfaluban A régi Magyarország ízei címmel rendeznek gasztronómiai eseményt. Bár az event 10-13 óráig tart, a leírásban ennél hosszabb program található. Informálódj, ha ide készülsz! A kép 2017-ben készült.

Lassan kedvenc mondásommá válik az Újfehértó többet ad. 🙂
Vasárnap délután a nagycsaládosok egyesülete szervez programot a város főterére.
Ebből kettőt emelek ki. 17 órától a Dongó együttes, 18 órától pedig a Queen Forever Tribute Band műsorát láthatod.


Pörgés a VIDOR előtt

Lassan kifutnak a hétköznapi, hétvégi koncertek Nyíregyházán, és kezdődik a VIDOR.
Mondjuk ebben az ajánlóban még csak érintem, de jövő hétvégén már valóság lesz.
Ahogy találok információkat, megjelennek a naptáramban itt oldalt. Jelenleg a Nagyszínpad és a VIDOR Kert programjairól tudok, ezeket már meg is találod a naptárban. Csak élőzenés dolgokat osztok, ezért nincs például szerdánál nagyszínpad, meg Dj. Ennyit a távolabbi jövőről. 🙂
Persze csak nem nyugszom. Tegnap Debrecenben koncertezett a Bordó Sárkány, ahova nem értem oda. Viszont jönnek a VIDORra!
Mostmár tényleg visszatérek.
A Zene Sóstón szerda estéje az Artézis koncerté volt. Lesz majd képem, meg beszámolóm róla.

A hosszú hétvégre mindenki készül. Ki így, ki úgy.
Hajdúböszörményben például a XXVII. Hajdúhét hoz számos programot.
Nézd meg a linket, meg fogsz lepődni, mennyi mindent ki lehet hozni 4 napból.

A tiszalöki Horgonyzó hozott jó kajákat a Serfesztre pár napja. Most otthon várják a vendégeket a Horgonyzó Nyárzáró Hétvégére. Hajós felvonulás és Folyékony Kenyér Ünnep – ahogy írják.

Én biztosan Nyíregyházán leszek csütörtök kora este, mégpedig a Mustárházban.
A Rockhajó zenél este hattól, ha esik, ha fúj. Szóval eső esetén is, bent.

Erős a kísértés, hogy utána Máriapócsra menjek, mert a számomra legkedvencebb Kormorán felállás tagjai idézik fel azt a hangulatot, amitől a kedvencem lett annak idején a csapat.
Este hétkor a Pápa téren lesznek, és a Radar is bemutatja új lemezét.

Augusztus 20-án a Tarcali Bűbájos Hétvégék több napos programja az egyik amelynél elidőztem kicsit, és nem lehetetlen, hogy arra járok majd.

Nagyhalász Homoktanyán pedig Szántóverseny lesz számos kísérő rendezvénnyel.

Szombaton is folytatódnak természetesen a korábban ajánlott rendezvények, de a Sóstói Múzeumfaluba is igyekeznek kicsábítani a nézőket. Itt Zsindelyes Összművészeti Fesztivál lesz, azt hiszem, itt láttam ingyenes buszjáratokat is, amit Sóstó jelen állapotában érdemes megfontolni.

Világjáróknak délutánra Háromhuta, Sztrapacska nap. Nézd meg a linket, hátha nem csak sztrapacska lesz, bár én azért is mennék. 😉

Én jó eséllyel Kisvárdát választom, különösen ha csütörtökön nem sikerül kijutni Máriapócsra.
Szóljon a rock! este hattól a sétálóutcában.

Ígért helyett működő kisvonat Debrecenben, és az utazás végén Az erdő karneválja Hármashegyalján.
Számos érdekes elfoglaltság, igazi családi program.

A VIDOR indulása előtt a Zene Sóstón is elbúcsúzik.
Szerdán fél héttől Under The Mask koncert a Sóstói Vigadó melletti színpadon.
A kép talán segít kicsit az új formáció beazonosításában 😉

Jövő pénteken pedig VIDOR. Igyekszem addig a helyi zenés koncertekkel is feltölteni a naptárt, már ha megtudok valamit.


Fesztiválokos

Lesz itt minden! Mármint itt felsorolva, a nagyvilágban meg valóságosan is.
Programajánlóm.

Felvezetésként: tegnap Porubszki Tamás, majd az Aqueencum koncertjét láthattad a Krúdy Vigadó melletti színpadon. Nálam pedig majd láthatsz több képet is a Zene Sóstón szerdájáról.

Ma gyere a Mustárházba este hat előtt, mert hattól a Rockwise zenél, és azt az elejétől érdemes megnézni, meghallgatni. Nem áll esőre, de ha esik, akkor is lesz koncert az épületben, szóval mindenképp gyere!

Pénteken kezdődnek a fesztiválok, innen a cím, mert hogy ez egy fesztiválokos ajánló. 😉
A Tisza Camping & Kalandparkban, a tokaji híd lábánál a Wild East Rock – 2021 indul délután. A rendezvény hamar megkapta az új Hegyalja becenevet.
A két nap alatt őket láthatod: Lord, Depresszió, Tortuga, Zorall, Aurora, Kalapács, Down For Whatever, Mina, Mérföldkő és VASCO. Részletek a linken.

Évekig kedvenc augusztus közepi elfoglaltságom volt az Oldalvágány Fehérgyarmaton.
A Gyarmati Vigasságok elvonulós része volt remek társasággal, különleges zenékkel. Ez volt a varázsa. Számos kedves emberrel találkoztam, ismerkedtem meg itt.
A XVII. Fehérgyarmati Oldalvágány péntektől vasárnapig tart.
Fellépők: péntek: Tortuga, Jazztelen, Roy és Ádám trio. Szombat: HY/GEN, Periscope, Ciki Rock Band, Kies. Vasárnap: Szia Anya!, Mina, Kelet Brass Band.
A fotó 2015-ben készült.

A Beat-lesz péntek esti koncertjével lezárul az idei Téren-Nyáron. A koncert 19 órakor kezdődik a Városalapítók szobránál. Remélem, jövőre is sikerül megrendezni ezt a sokakat vonzó belvárosi rendezvény sorozatot. Gyere, búcsúztassuk el együtt! Come together, yeah. 🙂

Ha nem fesztivál irányban mennél világgá, és kedveled a ska zenét, ajánlom a Pannonia Allstars Ska Orchestra koncertet és előtte a Ricsárdgír műsorát Balmazújvárosban, az Ifjúsági és Közösségi Házban.

Szombatra a fesztiválokon kívül nyíregyházi eseményeim vannak.
10 órától Családi nap a Kállay Gyűjteményben.
Lesz veterán autó kiállítás, autószimulátor, részeg kerékpár. Volt ilyen pár éve az előző helyükön.
Este Tóth Andi és az Abrakazabra Zenekar koncertje.
Nézd meg a linket a feltételekért!

A Zene Sóstón szombatja fél héttől a 2.NAP koncertjét hozza. Nem ismerem a formációt, de érdekesnek tűnik.
Sóstó, Krúdy-terasz melletti színpad.

Vasárnapra must have program a Grillterasz & Jam Session Bodrogkisfaludon.
A Kisfalucska Udvarház & Bisztró most is remek kajákkal, italokkal, és fantasztikus zenei kínálattal vár.
11-től estig tart a rendezvény, és mindent megteszek, hogy ott legyek.

Itten van gusztus huszadika.
Erről majd jövő héten, de kis előzetes. Ígérem, a linkelt videót akkor már nem sütöm el. 🙂

Szerdán Debrecenben, a Dósa nádor téren Bordó Sárkány a Debreceni Virágkarnevál felvezető műsorai közt.
Minden bizonnyal elhangzik jónéhány dal a most megjelent lemezükről is.

A Zene Sóstón is folytatódik szerdán. A Krúdy Vigadó melletti színpadon az Artézist láthatjuk, hallhatjuk fél héttől.

Ha csütörtök, akkor Mustárház.
Ez már elvileg a következő ajánló ideje, de személy szerint nagyon örülök annak, hogy ismét láthatom a Rockhajót, így most is hirdetem a koncertet.
Este hatra gyere a Mustárházba! Saját zene, saját szöveg, érdemes figyelni rá.

Lesz még más is jövő csütörtökön, érdekel is, de erről tényleg a következő ajánlómban.
A naptárban itt oldalt persze megtalálod. 😉


Blues from Hell akusztikus

Péntek estére biztos program volt a Bordó Sárkány koncertje az Incognito Clubban. Természetesen most is fantasztikus élmény volt, de képem nincs róla.
Örömmel fedeztem fel azonban csütörtökön, hogy kora este, a BS koncert előtt Debrecen főterén játszik a Blues from Hell, akik ugyancsak kedvenceim.
Leparkoltunk tehát az Inconál, és irány a főtér.
Az igazi meglepetés az volt, hogy nem csak a kiszemelt koncert volt a belvárosban. A környező tereken, utcákban számos érdekes programot találhatott, aki arra járt.
A fagylalt ugyan nem volt igazán jó, de rég látott ismerősökkel találkoztunk, így kellemesen telt a koncertre várakozás is.
Persze nincs sok képem a műsorról, de egy rövid albumot azért készítettem. Klikkelj a képre!
KLIKK


Sóstótól Sóstóig

Tegnap este a szebb napokat is látott Sóstón, az ugyancsak szebb napokat is látott Krúdy Vigadó mellett az Ukulele trió műsorával elindult az idei Zene Sóstón koncertsorozat. Erről majd mesélek képek társaságában is.

Ma este hattól a Zenei kalandtúra a Mustárházban sorozat indul, amely csütörtök esténként helyi zenei formációknak ad fellépési lehetőséget.
Ma este a Texas Tourist lép a deszkákra.

A péntek este Debrecené számomra.
A város főterén este héttől a BLUES from HELL and the mad dog family műsorát láthatod.

Utána az Incognito Club a cél, ahol a Bordó Sárkány minden bizonnyal fergeteges koncertje látható este kilenctől.

Eljött az idő ismét, amikor a hétvégén gondot okoz eldönteni, hova is menj.
A nyíregyházi KGST Piac ad helyet a KZ Invest Kupa autós rendezvénynek délután öttől.

A vidám elcsendesedésre vágyóknak a Zene Sóstón második koncertjét ajánlom fél héttől.
Az AdHoc Team koncertjét láthatod a Krúdy Vigadó mellett.

Elérkezett a karácsony. 🙂 Az Óperentzia látogat ugyanis haza.
Koncertjük a Club Hollywood-ban lesz, kapunyitás este kilenckor.

Ha lemaradtál a pénteki műsorról, vagy egyszerűen csak újra szeretnéd látni a BLUES from HELL and the mad dog family-t, menj este kilencre Debrecenbe, az Incognito Club-ba!

Vasárnap délelőtt Nyíregyháza főterére várják a kosárlabda szerelmeseit a Streetball Nyíregyháza rendezvényre.

Szerdán a Zene Sóstón előadója a Ciki Rock Band.
Fél hétkor kezdődik a műsor a Krúdy Vigadó mellett.

A Szent Iván-éj fényei minden bizonnyal sokakat csalnak majd a Sóstói Múzeumfaluba szerda este. Az event ingyenesnek jelzi a rendezvényt, de a szövegben szerepel, a felnőtteknek és gyermekeknek egységes 1500 Ft belépő.

Jövő héten is érdekes dolgokat ajánlok majd, most csak annyit, péntek kora estére ne csinálj programot! 😉


Gépészkovács Találkozó 2020

Néhány éve, mikor először indultam el Újfehértóra, az Országos Gépészkovács Találkozóra úgy gondoltam, jó lesz kicsit elidőzni itt, aztán irány tovább. Az elidőzés egy délelőtt lett és azóta rendszeres visszatérő vagyok.
Most szombaton – az előző napi Bordó Sárkány koncert után kicsit álmosan – már úgy indultam hogy tudtam, valamikor délután érek haza.
Nehéz elmesélni, de van egy érdekes hangulata a rendezvénynek. Nem is igazán tudom mihez hasonlítani. Az ország minden részéből érkeznek az emberek, mindenki mosolyog, és úgy beszélgetnek, mintha ezer éve ismernék egymást. A járművek, amelyeket így együtt nem látsz máshol, a felvonulás, és az egész találkozó hangulata páratlan lehetőség a fotózásra is. És ha már fotózás. Olyan képeket készíthetek, amit a manapság hatályos jogszabályok miatt egyébként a mindennapi életben nem tehetnék meg. Pedig hogy szerettem régen az elkapott pillanatokat, arcokat fotózni.
A mostani albumban is van legalább két ilyen kedvenc képem, az egyiket már láthattad a közösségi oldalon.
Visszatérve azonban a találkozóra idén is már 9 óra előtt érkeztem és körbe sétálva a járművek között rengeteg olyan képet készítettem ami csak itt készülhet el.
Aztán egy rövid kávézás, beszélgetés kedves ismerősökkel, ami még inkább feldobta a hangulatot, hiszen elég régen találkoztunk, és már kezdődött is a felvonulás.
A most következő albumban jó sok képet találsz – mint ahogy valamennyi ilyen találkozóról készült album arról híres hogy hosszú ideig lehet lapozgatni -, de nem bánom mert nagyon jól éreztem magam és alig várom hogy a következőn is ott legyek.
Klikkelj tehát a fotóra, és utazz velem az időben!
KLIKK


Szilveszterig

Mai programajánlóm eredeti címe a Túl az Óperentzián volt, mert tegnap este valóban túljutottunk a hagyományos karácsonyi Óperentzia koncerten. Blogom szerint ezt a címet azonban már elsütöttem valamikor az elmúlt 15 évben, így ez az időszak behatárolás lett az új cím. Kezdődjön tehát a bejgli lejárás!

Ma este a Realmen teremti meg a hangulatot a Blues Company koncertjéhez a Club Hollywood-ban.
Érdemes tehát időben érkezni.

Az Öreg Motorosban is zenés est lesz ma. Nyolctól Karácsonyi Bárterápia koncert vár.

A péntek este – mondhatom már hagyományosan – most is gondolkodóba ejt.
Két olyan koncert is lesz Debrecenben, hogy megszakad a szívem, ha nem lehetek ott.
A Roncsbárban az Aurevoir koncertje vezeti fel a Bordó Sárkány Régizene Rend műsorát.
Irány a fergeteges középkor! – mondanám, de lássuk, mi lesz még?

Az Incognito Club-ban Pokolbéli Víg Karácsonyt tartanak, és ki más lehetne ennek a házigazdája, mint a Blues from Hell?
Nem szívesen maradok le az ő koncertjükről sem.

Nyíregyházán, a Club Hollywood-ban azonban újabb ritka hazatérésnek lehetünk tanúi, résztvevői.
A Berriloom and the Doom és a Made In China zenekarok után a Jurij uralja majd a színpadot.
Most akkor kék, vagy csíkos pólót vegyek? Esetleg öltözzek Dílernek? 😀
A linkeken lehet frissíteni a szövegtudást.

Újra blues est lesz az X Café-ban szombat este három zenekar fellépésével.
A Bluescsakra kezd, majd a Blues Ballons játszik, végül pedig a No Cnt’roll zenél.
A hely nálam többször ellőtte magát, így ez most kimarad.

A vasárnap este sem lesz eseménytelen.
A debreceni Roncsbárban a Bohemian Betyars játszik a Ricsárdgír után,

Nyíregyházán, a Club Hollywood-ban pedig a 15 év Radar koncertet láthatod.

Az évzáró őrületre a Club Hollywood-ban kerül sor hétfő este nyolctól.
Fatal Error, Tortuga, Bad Habit. Nem is mondok többet. 😉


Élő zenés körutazás

Tegnap délután rendezték meg az Európai Autómentes Nap Nyíregyházán. Munkanap lévén a Realmen élő zenés koncertjére eshettem be.
Erről most egy kép, később pedig beszámoló.

Most pedig jöjjön a programajánlóm. Sikerült jó néhány élő zenés koncertet összeszednem, igaz, ezekből kevés lesz Nyíregyházán. Itt nagyrészt marad a playback mulatós. Nem is mondanék többet róla.

Péntek este a Texas Tourist koncertje vár Nyíregyházán, a Szmog Pub-ban. Egy Zene Sóstón készült képpel csinálok kedvet hozzá.

Debrecenben, az Incognito Club-ban Zselenszky-Est kezdődik este kilenctől.

A cívis város hétvégi eseménye a Zamat Fesztivál, ahol péntek este kilenctől a Hooligans, szombat este kilenctől pedig Hobo és Bill lép színpadra. Elgondolkodtató, mit kap Debrecen egy gasztro fesztiválra, és mit Nyíregyháza.

A szombati nap időrendjét felborítom kicsit, mert megpróbálok egy útitervet készíteni magamnak. Bocs. 🙂
Kezdem azzal, ami sajnos kiesik.
Nem leszek ott Nyírbátorban, ahol este fél héttől a Karmapirin koncertezik a Nyírbátor EXPO-n.

Sajnos nem leszek ott Balmazújvárosban sem, pedig ez is nagyon jó lenne.
A VI. Népi Játékok és Népi Ételek Fesztiválján a Bordó Sárkány Régizene Rend műsorát mulasztom el így.

Ebéd után útra kelve irány a Várkapu Pihenő Szabolcsban.
13 órakor kezdődik az I. Pásztorock – mini rocktalálkozó, melyen többek között fellép a Rockhajó zenekar is. Így tudok ide is VIDORos képet tenni. 🙂

Ha a program úgy alakul – bár látva a fellépőket, nem biztos -, hazafelé megnézhetünk egy Lord koncertet a XVII. Rakamazi Jonagold Almafesztivál és XIX. Városnap rendezvényen. Valamiért itt is az élő zenét választották, legalábbis ezzel a műsorrésszel. Szóval óvatosan az érkezéssel, 19 órakor kezdődik a koncert.

Hazatérve benézhetünk a Hold Udvar cafe & bar-ba, ahol este kilenctől Bardócz L. Csaba koncert lesz A szív szája és az ész tenyere címmel.

Vasárnapra még kitalálok majd valamit.
Jöjjön hát a hétvége, nézzük, mit sikerül megvalósítani?


Éjszakázós

Ma még nem feltétlenül éjszakázunk, mint ahogy tegnap sem, mert végre normális hőmérséklet lett éjszaka, és lehetett jót aludni.
Nem tudom, tegnap volt-e Sóstón Jazzmed Band koncert, nálunk szakadt az eső, így el sem indultam.
De nézzünk inkább a jövőbe.

Klíma demonstrációt szerveznek Nyíregyháza főterére péntek délután négytől. A megmozdulás célja felhívni a figyelmet arra, amit már mi is egyre inkább a saját bőrünkön érzünk, a klímaváltozásra.
A jelen nemzedék felelőssége, hogy tegyen a Föld pusztításának megállításáért akár azzal is, hogy lehetőséget biztosít a vélemények, teendők egyeztetésére. Van mit tenni azért, hogy környezetünk élhető maradjon, élhetőbb legyen.

A találkozás után se siess haza, hiszen a téren a Made in Nyíregyháza koncertsorozata a No Dres Code Acoustic műsorával folytatódik este fél nyolctól.
Szúnyog, és eső ne legyen!

A Zene Sóstón szombati fellépője a Beat-lesz. 18:30-tól láthatod őket a szökőkútnál.

Már el is jutottunk az ajánló címéhez, hiszen országszerte szombaton rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját.
Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban 16 órakor nyílnak ki a kapuk, és a számos érdekes program között megemlítem a Beatrice koncertet a JAM udvarán.

A Kállay Gyűjtemény is készül az eseményre, itt a bábozás körül forognak az események.

A korábbi évek tapasztalata alapján utánanéztem a szombati debreceni eseményeknek is. A Múzeumok Éjszakája keretében a Déri téren 14 órakor kezdődnek a programok, de a Déri Múzeum, a MODEM és a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum is számos színvonalas programot ígér.
Nagyon elfogultan a VAN, a Bordó Sárkány és az Ölveti Blues Band műsorát emelném ki, a linkeken pedig megtalálod, melyik hol és mikor lesz. 😉

Nem is tudom, mikor jártam Ibrányban. Jó alkalom a látogatásra a vasárnap este nyolckor kezdődő No Dress Code Acoustic koncert.

Ezzel a hétnek vége is, de sok idő van még a következő ajánlóig, így jövő szerdára is írok még programokat. Nyíregyházán a Zene Sóstón a szökőkútnál a Szüret Utcza koncertjével folytatódik. 18:30 a kezdés.

Debrecenben, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon este nyolctól a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet játszik.

Nem fogunk unatkozni ezen a hétvégén sem.


Már megint hova?

Nézegetve a következő napok programjait, ismét felmerül a címbeni kérdés. Már megint hova menjek? Mit hagyjak ki?
Meg is írom gyorsan a programajánlómat, hogy neked se legyen könnyebb a döntés. 🙂

Pulykakakast kéne venni, mondja a népszerű dal. Ha ilyen szándékod lenne, a legjobb alkalom szerintem, a 17.Debreceni Pulykanapok. Péntektől egész hétvégén kínál gasztro és kulturális élményt a rendezvény Debrecen főterén. Nézd meg a linket!

Innen pár lépesre, a Roncsbárban a Bordó Sárkány ad koncertet este kilenctől. Eredeti terv szerint itt lennék, és meg mindig nem tudom, valóban így lesz-e, valószínű, hogy az utolsó pillanatban dől majd el.

Lássuk, mi okozza a bizonytalanságot? Illetve mik, mert még ha csak egy esemény lenne. A következők nyíregyházi események. Nem tudom, volt-e már ilyen bőséges kínálat jobbnál jobb zenékből egy időben városunkban?

A Walk Street Restaurant következő akusztikus koncertje Ersch műsora péntek este kilenctől. Talán azt játszom majd, hogy innen rohanok tovább, bízva benne, hogy kicsit később kezdenek a következő helye. Pár hete bejött a dolog.

Mi lehet az, ami ilyen ámokfutásra késztet? Például a Rockwise koncertje a Szmog Pub-ban. A formáció a Tram-buli’n együttes megújulása, és teljesen ezt a formációt még nem hallottam. Az biztos, hogy mostani nevük sokkal inkább érezteti a zenét, amit játszanak.

Mondhatnád, hogy ennyiből nem tudok választani? Koránt sincs azonban vége a pénteki programoknak.
Kinn is vagyok, benn is vagyok – lehetne a szlogenje a következő két koncertnek, bár talán az Óperentzia koncertje sem a Móricz Kert udvarán lesz.
Ha azonban a kertbe vezető dufartban betérsz jobbra, máris a Club Hollywoodban leszel, ahol az Ismerős Arcok foglalja el a színpadot.

Ezzel a péntekkel kész is vagyunk.

Biztosan hallottál a Budai ikrekről, akik elvesztették édesanyjukat. A család megsegítésére fogtak össze jó emberek, délután kettőtől jótékonysági koncertet szerveztek a megsegítésükre.
Nyíregyházán, a Szabadság téren lesz az esemény, és adományoddal te is segítheted a családot.

A Club Hollywood ezen az estén is koncerttel vár. Az este nyolcas kapunyitás után a Turán nyitja a sort, majd Romantikus Erőszak.

Van még két Nyíregyházán kívüli koncert ajánlaton is szombat estére, de láthatóan ez most nem fog beleférni a programomba.
Debrecenben, az Incognito Club-ban a Balázs-Kapusi-Kalmár Trio remek zenéjét élvezheted, ha este kilenc körül arra jársz,

Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban pedig Adagio – Zene és irodalom címmel láthatsz műsor este héttől a Keresztúri esték jegyében. Csodálkozz rá te is a fellépőkre!

A medve nem játék, tartja a bölcs mondás, mégis, szerintem mindenkinek volt legalább egy macija gyermek-, esetleg felnőtt korában. 🙂
Vasárnap a Nyíregyházi Állatparkban mackózhatsz a Nemzetközi Medve Nap alkalmából. Részletek most is a linken.

Úton az Állatparkba részt vehetsz a Tojásles és fiókaébresztő című rendezvényen a Sóstói-erdőben. Kilenckor kezdődik a kalandos esemény.

Ne feledd azt sem, hogy Anyák Napja is ekkor lesz!

Kedden jönnek hozzánk kéményt ellenőrizni, de gondolom, ez annyira nem érdekel, szerdán viszont egy nagyon-nagyon különleges zenei és mindenféle csemegét ajánlok.
A helyszín ezúttal is a Club Hollywood, az esemény pedig az Ortega Singer/Songwriter Acoustic Workshop. Az este hatkor kezdődő eseményről ismét az jutott eszembe, hogy nem értek a hangszerekhez, csak szeretem a hangjukat. Itt aztán gyönyörködhetek majd. Rendkívül hálás vagyok a Musik World Hangszerboltnak ezekért a bemutatókért.

Itt most be is fejeze, mert a továbbiak a következő ajánlóhoz tartoznak.


Egy este a folkmásfélnapból

A XIV. Debreceni Folkmásfélnapra véletlenül találtam rá, de az esemény plakátjának fejlécből kilátszó része alapján is hamarabb nyomtam rá az “Ott leszek”-re, minthogy végig olvastam volna a leírást.
Ennyi látszott:
Besh o droM
Bordó Sárkány
Régizene Rend

Gajdos Zenekar
Szalonna

Elolvasva az event-et kiderült, hogy a Hétmérföldes Kulturális Egyesület által szervezett esemény tulajdonképpen egy két napos találkozó, és a két estés koncert sorozaton ennek csak egy része. Meg az is kiderült, hogy 13 ilyet már kihagytam.
Hétvégi programunk úgy alakult, hogy a péntek estét ebben a remek társaságban, fantasztikusan jó zene hallgatásával töltöttük.
Elsőként a Magos Zenekar lépett a színpadra. Ők hagyományos magyar népzenét játszottak és korábban is voltak már a találkozó fellépői. Az ő koncertjükről még a széksorok közül készítettem képeket, láthatóan egy látószögből.
KLIKK
Az átállás alatt aztán körbenéztem kicsit, és elterveztem, merre is járok majd a fényképezőgéppel. A Besh o droM színpadi mozgása erősen feszegette felszerelésem határait, de igyekeztem azért vállalható képeket is készíteni.
KLIKK
Az este harmadik fellépője a Bordó Sárkány Régizene Rend volt, akiket, ha tehetem, követek koncertjeikre. Láthatod majd később, másnap is ott voltam a Roncsban. Nagyon jó volt ez a koncert is. Igaz, a nézők közé nem követtem fényképezőgépemmel Lacit és Rolandot, de a koncert többi rszét igyekeztem megörökíteni.
KLIKK

Három képet látsz tehát a mai bejegyzésben, ami a három koncert albumhoz vezet. Kellemes nézelődést!


Jövőnéző

Pár napig a múltban jártunk, ma azonban programajánlós nap van, jön a jövő.
Persze nem feledkezünk meg a tegnapi, mai napról, de ezt nem gondolom, hogy program ajánlásként kellene leírnom.

Ahogy a minap írtam, kicsit túlsúlyban vannak a debreceni zenei események ajánlómban, és nem is látom a kiutat. Most is a szomszéd városból érkezik első ajánlatom, ami mindjárt két estés is. Ez a XIV. Debreceni Folkmásfélnap, amely péntek este héttől másnap hajnalig, majd szombat este is hasonló időtartamban ígér rendkívüli koncert élményeket. Én péntek este a Besh o droM és a Bordó Sárkány Régizene Rend koncertjét emelem ki, a szombatiból pedig Szalonna és Bandája műsorát. Mondjak még valamit, vagy meggyőztelek? 🙂

Mindeközben Nyíregyházán, a Szmog Pub-ban a Snapsz Band zenél majd. Nem először, de még nem jutottam el koncertjükre.

Szombaton a BuSzaCsában délután fél háromtól Mamma Mia! Az ABBA-musical a Madách Színház művészeinek előadásában látható. A második előadás este hétkor kezdődik.

A Chloé New Yorkban étterem ezen a szombaton is koncerttel várja vendégeit. Este az Ukulele Trió játszik.

A Club Hollywood színpadán Copy Con & the Reggae Express műsorát láthatod. Olvasva az eventet kicsit meglepődtem, én eddig nem a reggae stílushoz soroltam az előadót, bár nagyon régen találkoztunk.

Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban ismét különleges koncertet láthatsz. Shades of Bach az este hétkor kezdődő műsor címe, melyben Vázsonyi János szaxofon játékában gyönyörködhetsz. Bach-ot játszik.

Én pedig jó eséllyel ráismétlek az előző napi Bordó Sárkány koncertre, ezúttal a Roncsbárban. Ki tudja, mikor lesz ismét lehetőségem ilyen remek zenére?

A hét hátralévő részében – ha jobb ötletem nem támad közben – készülődök a pár nap szabadság utáni munkába visszatérésre. Azért hátha támad jobb ötletem. 🙂


Mulatságos hétvége

…és még az is lehet, hogy nevetni is fogunk. 🙂
Hétvégi ajánlómban többször is említésre kerül majd a szüret szó, de legalább annyiszor a koncert is. Szóval őszeleji ajánlóm következik.

Sok program lesz már pénteken is, mintha megcsúszott volna a hétvége. Délután Nyírbátorban, a Papok Rétjén Szüreti felvonulás lesz, melyet számos érdekes, látványos program követ egészen estig.

Este héttől Nyíregyházán a Mustárház ad otthont Párbeszédek címmel Papp Csaba és Barátai jazz koncertjének. A dolog további érdekessége Jofó látványos falra vetítése.

Bodrogkeresztúron, a Henye Borbárban ismert dalok csendülnek fel az LGT projekt előadásában. A program most is este hétkor kezdődik.

Debrecen ezen a pénteken is kitesz magáért. Ha más nem is lenne ezen a napon, az itteni programok is megoldhatatlan feladat elé állítanának akkor is, ha csak a nagyon kedvencek közül választanék.
Fél hétkor indul a Nagyerdei Víztoronyban a Blues Night, ahol három remek formáció, a Trouble Time, az Ölveti Blues Band, és a Kék Kód biztosítja a remek hangulatot.

Az Incognito Club-ban fél kilenctől a Kovács Tamás Band játszik blues és rock slágereket és saját dalokat is. Belehallgattam, jó zene.

Persze ha Debrecen, a Roncsbár sem maradhat ki. Ráadásul péntekre kihagyhatatlannak látszó ajánlatuk van. Fél kilenctől legújabb nagy kedvencem, a Tortuga zenél, majd fél tíztől a DC/79, akik AC/DC dalokat játszanak.

Lord rajongóknak kötelező darab a formáció ajaki koncertje. Valaha rohantam volna, de sajnos ez már nem az a Lord, amiért útra kelnék.
És ez még mindig a péntek este volt.

Mielőtt világgá mennénk szombaton, egy nyíregyházi programot ajánlok. Idén is megrendezik az Erdei tornapályán a Nyírerdő Napot. Fél tíztől délután négyig tart a rendezvény.

Bármelyik égtáj felé indulunk, érdekes programokat találhatunk. Erről eszembe jut a Maps navigátora, amikor azt mondja, tarts keletre. Nem mondom meg, mint mondtam neki a múltkor. 🙂
Így én most nem is égtájakat említek.

Csipetnyi Bűdszentmihály. Tiszavasvári hagyományos ételét kóstolhatod meg, mellette pedig sokféle színpadi produkció közül is választhatsz szombaton napközben Tiszavasváriban.

A Zempléni Szabad Pálinka Nap Füzér szombati rendezvénye. A várbéli eseményekhez méltó zenéről pedig a Bordó Sárkány gondoskodik.

Bodrogkeresztúron az ugyancsak egész napos Mindszent Havi Mulatság számos helyszínével, igényes programjaival, vendégszeretetével biztosítja, hogy jól érezd magad.

A zúza és a chili lesz a gasztroirány Hajdúböszörményben a Zúza Étel & Chili Fesztiválon is, ahol az ételek mellett három színpad is gondoskodik arról, hogy ne unatkozz. Ez is egész napos esemény.

Nem véletlenül hagytam a végére a böszörményi eseményt, ugyanis ha nem akarsz korán hazaérni, már irányban leszel Debrecen felé, ahol az Incognito Club-ban este kilenctől a Blues from Hell zenél. Jó kis napzárás lehet ez a koncert.

Ha mégis hazatérnél estére, nézz be Nyíregyházán a Chloé New Yorkban nevű helyre, ahol fél tíztől a Zenith koncertezik.

Persze most erről eszembe jut, hogy Úgy elmennék messzire, pedig éppen hazaértünk. Lesz mit kipihenni hétfőn. 😀


Enyém a vár!

Ahogy lenni szokott, most is ajánlóm végefelé árulom el a cím megfejtését.

Tegnap sajnos elmaradt a Zene Sóstón soron következő koncertje. Egy darabig játszottam a hirdetőoszlopot. Elmeséltem, hogy ez most elmarad, de később majd lesz, és hogy szombaton két koncertet is láthatnak, aztán megvettem a szokásos rétes adagomat, és most ajánlót írok. Rajtam kívül még a rétesárus lány – meg gondolom, a többi kereskedő – is szomorkodott, de azért elég sokan kijöttek Sóstóra, talán estére elfogyott a rétes is. A már ismert almás, túrós, mákos, meggyes mellett most barackos is volt.
A honlap címét, ahol készítése is megnézhető, majd tisztáznom kell, mert amire emlékeztem, az nem él. Nekem ez már egy szombati program lesz. De nézzük, mi vár még ránk a következő napokban?

Tegnap Debrecenben elkezdődött a Campus Fesztivál. Itt fellép néhány kedvencem, a linken pedig a részletes programot is megtalálod, de engem nem találsz ott a fesztiválon. 🙂
Azért csak megemlítek pár fellépőt. Bordó Sárkány, Karmapirin, Éva Presszó, Kelet Brass Band, Antonia Vai, Blues From Hell, Emma Undressed (új énekesük Tordai Emese), Uzipov, Nunki Bay Starship… na jó, ennyi.

Hajdúszoboszlón pénteken és szombaton Repülőnapot rendeznek. Biztosan látványos lesz.

A Sárospataki Borfesztivál is pénteki esemény, ahol este a Balkán Fanatiké a színpad.

Ugyancsak látványosnak ígérkezik Sárospatakon az Ostromhétvége. A szombati és a vasárnapi eseményeket is érdemes megnézni.

Maradjunk a szombatnál, és Nyíregyházánál. 08–tól 16 óráig rendeznek Garázsvásárt az Állatbarát Alapítvány Csatorna utcai telephelyén.

Délután pedig Sóstón két koncert is lesz a Zene Sóstón keretében a piac mellett.
17 órától a Dolce Trió, 18:30–tól pedig a Tram-buli’n műsorát láthatod.

Vasárnap folytatódik, az Ostromhétvége Sárospatakon, a Campus Fesztivál a Nagyerdőn, és a Repülőnap Hajdúszoboszlón.

Nyíregyházi programot legközelebb szerdára ajánlok, nem is akármilyet! A Zene Sóstón szerdai fellépője ugyanis Szirota Jennifer és Csernák Tibor este fél héttől.

Azt hiszem, ennél jobb hírrel nem is zárhatnám ajánlómat.


BS 8., VAN 10.

Aki rendszeresen olvasgatja képeskönyvemet, annak nem rejtvény a mai bejegyzés címe, de azért elmondom, mit jelent.
Péntek este Debrecenben, a Nagyerdei Víztorony kertjében ünnepelte nyolcadik születésnapját a Bordó Sárkány Régizene Rend, a tizediket pedig a VAN zenekar.
Bármelyik formáció koncertje önmagában is hatalmas élmény, így együtt pedig elmondhatatlan hangulatú estét varázsoltak a szép számú nézőseregnek.
A Bordó Sárkány nyitotta a koncertek sorát. Röviddel a kezdés után az eső is csatlakozott a műsorhoz, ami generált ugyan kis mozgást a nézőtéren, de alapjaiban nem módosított a remek hangulaton. Megjelentek az esernyők, előkerültek az esőkabátok, de a tánc folytatódott a színpad előtt.
Néhány képen láthatod majd az esőt is, de alapvetően a koncert hangulatát igyekeztem visszadni a most következő fotóalbummal.
KLIKK

A rövid technikai átállást követően – ami az eső elálltát is jelentette -a VAN zenekar lépett színpadra. A szülinapi koncertek hagyománya, hogy a zenekar korábbi tagjai is visszatérnek néhány dalban. Nagyon jó volt viszontlátni, viszonthallani Karosi Rolit. Én vele, az ő énekével ismertem meg a zenekart szinte napra pontosan kilenc éve, és a mai napig énekel néhány dalt az autómban is.
Ugyanennek – és még a későbbieknek is – meghatározó személyisége volt Márton Gabi, aki basszus játékával emelte az előadások színvonalát.
A koncert nagyobb részében a jelenlegi felállás zenélt folyamatosan a színpad előtt tartva a közönséget.
Erről a koncertről is született fotóalbum.
KLIKK
Igazán fantasztikus este volt, a koncert után még maradtunk beszélgetni is, mert jó volt újra találkozni.
Remélem, sok hasonló élményben lesz még részem.