VIDOR – kilencedik nap

A Beat-lesz ébresztette mediterrán sziesztájából a főteret tegnap kora délután, a leleményes közönség pedig a színpaddal szembeni szórakozóhely feltornyozott székeivel rendezett be nézőteret a hűvösben.
Artisták következtek ezután, a színpad előtt kápráztatták a közönséget.
A már árnyékos színpadra a Polip Band érkezett, a színpad elé pedig rengeteg néző. Megtelt a tér.
Közben a pantomimesek is feltűntek a tér sarkán, majd az artisták következtek a színpad előtt.
Az este zárása nekem Csocsó bohóc műsora volt, aki idén is emeli a fesztivál hangulatát.
A képek pedig most is az albumban. Klikkelj az ittenire!
KLIKK

A belvárosban ma is kerékpárverseny zajlik, és elég széles idősávban zárják le a környéket. Nem lesz könnyű megközelíteni a fesztivál központi helyszínét.
A napfényes idősáv a Nelson zenekaré lesz ma fél négytől. Jó lesz újra találkozni, ahogy Csocsó bohóc mai műsorát is érdeklődéssel várom a koncert után.
Az árnyékba boruló színpadra az LK Beat érkezik 17:30-kor, majd a Szombathelyi Kötélugrók térnek vissza a VIDORra.
A VIDOR kertben a Kelet Brass Band show-ját láthatod fél nyolctól, a szabadtéri színpadra pedig a Budapest Bár, Bangó Margit és Mező Misi érkezik. Ez fizetős előadás.


VIDOR – nyolcadik nap

Tegnap ismét időutazással indult a nap a VIDOR Fesztivál főtéri színpadán. A Kaland Old Rock hozta el a Shadows jól ismert dalait. Ritkán hallgatok ilyen zenét, így – akárcsak a Zene Sóstón alkalmával – most is jólesett kicsit visszatérni a tisztán megszólaló hangszerek világába.
A két zenekar műsora közötti szünetben Naninski és Figaro érkezett a dobogó elé, és a munkaidő végéhez közeledve a közönség létszáma is nőttön nőtt.
A nap második koncertjére a Marmunsk vállalkozott, én pedig akaratlanul is közvélemény kutatást tartottam. 🙂
Elsőként a “Hogy lehet ilyet hozni főműsoridőben!?” felkiáltó-kérdő mondattal fordultak hozzám. Éreztem, hogy vissza kell kérdeznem. “Melyik műsor tetszett eddig?” – tettem fel a váratlan kérdést. “Most jöttünk ki fél órára, de … ez a fesztivál.” – jött az értékelés. Szóval hősünk véletlenszerűen felsétál a főtérre, és ha nem Fásy mulató van, akkor eret vág magán…
Sokkal szimpatikusabb volt az asztalnál üldögélő néni megnyilvánulása, aki a műfajt “hangos zeneként” határozta meg, de nyomban hozzá is tette, “ilyen is kell, volt már az én zeném is”. És őt valóban ott látom minden nap a téren.
Nekem mindenesetre tetszett a Marmunsk koncertje, és tudtam is, mire számíthatok, mint ahogy a koncertjeikre is ezért járok. Szóval én jóléreztem magam, de ezért is mentem oda.
Mint ahogy láthatóan a pantomimesek is remekül érezték magukat most is. Imádom őket, ezért ma is egy ilyen kép lesz az albumhoz vezető.
Klikkelj rá bátran!
KLIKK

Ma biztosan sokan ellógnak a munkahelyükről, hogy megnézzék a 15:30-kor kezdődő Beat-lesz koncertet. Már a Zene Sóstón koncertjükön sem lehetett egy tűt sem elejteni a szökőkút körül, bár nem hiszem, hogy valaki is hozott magával tűt, hogy kipróbálhassa.
A 17:30-kor kezdődő Polip Band koncerten is garantált a nézőkkel megtelt tér. Utóbbi két helyi koncertjükön nem voltam ott, de most bepótolom a lemaradást.
Ünnepi pillanat lesz Csocsó bohóc érkezése is. Ő is a klasszikus VIDOR arcok egyike, örülök, hogy idén is találkozhatunk.
A VIDOR Kertbe a Carson Coma hozza el azokat a slágereket, amelyek jóval születésük – mármint a zenekar tagjainak születése – előtt ivódtak be a köztudatba, és persze saját szerzeményekkel is csábítják a közönséget.


VIDOR – hetedik nap

A reggel tegnap adott némi reményt a délutáni fellépőknek. Olyan kellemes hűvös volt, amilyet igazán én is kedvelek. Délutánra azonban visszatért a nyár.
Verőfényes napsütésben lépett a főtér színpadára a Rockwise. Időutazásuk most is a hatvanas évektől a kilencvenesig repítette a közönséget.
A lassan árnyékba boruló térre aztán megérkeztek a pantomimesek, az artisták és a munkában megfáradt nézők is.
A délutáni második előadójaként a Bogi’s Random Team lépett színpadra ezúttal Bogi nélkül, és kicsit később megérkezett idén az első olyan élő szobor is, aki a régi VIDORok hangulatát idézte. Volt is nagy sikere.
Vele, és a nappal együtt távozó pantomimesekkel zárul a mai albumom. Klikkelj a képre!
KLIKK

Ma a Kaland Old Rock kezd 15:30-kor Kossuth lábainál, majd Naninski & Figaro következik a színpad előtt, 17:30-tól pedig a Marmunsk játszik a színpadon. Őket az évek óta közönségkedvenc Duo Trixx követi.
A VIDOR Kert 19:30-kor kezdő fellépője, a Terra Profonda felkeltette érdeklődésemet, így ma jó eséllyel tovább maradok.


VIDOR – hatodik nap

Tegnap nem sokkal a kora délutáni program kezdete előtt értem a VIDOR főtéri színpadához. Javában zajlott a beállás.
A Naphoz Holddal-ból a hold hiányzott, a nap azonban most is kicsit túlspilázta a szerepét.
A No Dress Code Acoustic indította a koncertek sorát – szóval ők voltak a kettőből az elsők 🙂 -, és megérdemelt sikert arattak a színpad melletti árnyékba húzódó közönség körében.
A színpad előtti árnyékot az artisták tolták el a világot jelentő deszkákig a két koncert közötti szünetben, így a Retro Rock Band már árnyas dobogón kezdhette műsorát. Ekkorra a munkából érkezők is odaértek, így a tér megtelt érdeklődőkkel.
Majdnem a filmvetítés kezdetéig maradtunk a téren, majd hazatértem, és elkészítettem a mai albumot, melyet a képre klikkelve nézetsz meg.
KLIKK

Kicsit most felhős az égbolt, biztosan örülnének a Rockwise tagjai, ha ez a délután fél négyes kezdésre is így maradna. A délután másik koncertjére a Bogi’s Random Team érkezik a főtér színpadára fél hatra.
A VIDOR Kert fél nyolckor kezd ma is, a Los Orangutanes koncertje veri fel az utca csendjét. Azt hiszem, ezt meg kellene nézni.


VIDOR – ötödik nap

Amikor tegnap a Texas Tourist beállása után gyorsan elkezdtek mindet elpakolni a térről úgy tűnt, nem lesz album mára, csak a két-három kép, melyet a zenekar beállásán a saját beállásom miatt 🙂 készítettem.
Az autóban ülve azonban elgondolkodtam, hogy annyira esik az eső, hogy otthon is csak ülnék a ház előtt az autóban, maradtam hát a téren.
Az biztos volt már, hogy a VIDOR zenei hangulatát megteremtő helyi, szomszéd városi formációk már nem jutnak színpadra, de a VIDOR fesztivál hangulatát menteni igyekvő artisták, pantomimesek érkezésére még lehetett számítani. Így az eső elállta után visszasétáltam a térre, ahol ismét gyülekezni kezdtek az emberek, és ahogy vártam, megérkeztek az artisták, majd a pantomimesek is. A hangulat tehát visszatért, ha a zene nem is.
Én pedig néhány képem elkészítése közben hol a pólóm miatt magyarázkodtam, hol ugyanezért “fogadóórát” tartottam. 🙂
Elmesélem.
Nem szoktam sok időt tölteni a felveendő póló kiválasztásával. Most az I love NYh emblémás volt felül. Aki ismeri ezt a dizájnt, tudja, miért kellett magyarázkodnom – a szöveget vegyétek komolyan, ne az emblémát! – és miért volt a “fogadóóra”. Utóbbin beszéltünk a fesztiválról, a város dolgairól, természetesen Sóstóról, a valódi fogadóórára való bejutásról. Illetve én inkább csak hallgattam és győzködtem a panasznapon megjelenteket, hogy véletlenül van rajtam ez a póló, én nem lehetek a valódi problémamegoldó, sőt, továbbító sem. Én nem tudtam többet adni, póló elrejtve.
A nap vége felé a vacsorámat várva még készítettem pár képet – észre fogod venni, melyek voltak ezek -, aztán hazatértem. Az album pedig itt van a fotó alatt. 🙂 Klikkelj rá!
KLIKK

Most süt a nap, és mára nagyjából ezt az időt is ígérik, így van esély a napfény színpadának visszatérésére.
Ide 15:30-tól No Dress Code Acoustic, 17:30-tól pedig a Retro Rock Band várható.
A két koncert közötti, illetve a koncertek utáni egy-egy órát most is az artisták, pantomimesek töltik meg élettel.
A VIDOR Kertbe 19:30-kor az Aurevoir érkezik, míg a Rózsakert fizetős műsorát ma Dés László, Tóth Vera és Básti Juli neve fémjelzi.


VIDOR – negyedik nap

A mai nap kicsit lazább, amolyan vasárnapi szieszta lesz, a tegnap, tegnapelőtt azonban elég hosszúra sikeredett, és ezek adtak kis feldolgozó munkát is. Így hát ma is két fotóalbum lesz.
A napom most is a napfény színpadánál kezdődött. Ahogy kell, már a beállásnál ott voltam, így maradt idő még kis beszélgetésre is.
A negyedik nap a VIDORon a No Cnt’Roll & Mr. Bluesman koncerttel indult. Jó zene, és hiányzott is, mert – azt ugyan nem sikerült összeszednem miért – utóbbi két koncertjüket kihagytam. Igazán kellemes meglepetés volt, hogy néhány dalra Mankó Évi is a színpadra lépett. Jó volt újra hallani, újra találkozni.
Mint tudod, a VIDOR főtéri színpadán két koncert van naponta. 15:30 és 17:30 a kezdési időpont minden nap. A két koncert között artisták, pantomimesek műsorát láthatod a téren. Tegnap is így volt.
A második zenekar az In Rock volt. Deep Purple-lel indítottak, de előkerültek kedvenc P. Mobil dalaim is.
Az első album ennek a koncertnek a végéig tart. Ha klikkelsz a képre, megnézheted, de gyere vissza, van még más is.
KLIKK
Tegnap a Tortuga játszott a VIDOR Kertben, így nem volt kétséges, hogy ott leszünk. Időben érkeztünk, mert várható volt, hogy akkora lesz az érdeklődés, hogy a kertkapuban is állni fognak. 🙂 Így is lett. Most is rengeteg néző nézte az út széléről a koncertet.
A Tornacipős fiúk most is odatették magukat, az albumban van is rövid videó, Klikkelj a képre, aztán gyere vissza az ajánlót olvasni!
KLIKK

Ma csendes napom lesz. A főtéren a Texas Tourist kezd 15:30-kor. Nem akarom vigasztalni a fiúkat, de csak ide trollkodom a mai texasi időjárást. 🙂

17:30-tól stílszerűen D vitamin ugyanitt. 🙂 A VIDOR honlapon ezt olvastam: 70-80-as évek slágerei.
Itt jegyzem meg, hogy a korábbi évekhez képest nagy előrelépés van az oldalon. Bár sajnos 18 év archívuma teljesen eltűnt – ez valahogy divat lett az országban -, az aktuális program változást követik. (Mielőtt valaki leírná, hogy van Archívum menüpont az oldal alján, klikkeljen rá akár telefonról, akár számítógépes böngészőből.)

Ma nem megyek a VIDOR Kertbe, de akit érdekel, 19:30-tól az OliverFromEarth lesz a színpadon.
A Rózsakert mai fizetőse pedig a Follow The Flow.


VIDOR – harmadik nap

A nap, amikor kiderült, van élhető színpad is a VIDORon.

Jóval a kora délutáni kezdés előtt érkeztem a főtérre, és mindjárt egy olyan jó beszélgetésbe elegyedtem, hogy az első koncert kezdéséről le is maradtam kicsit. Csöppet sem bántam, hiszen hónapok, illetve évek óta nem találkoztunk. Nagyon örültem, hogy rábeszéltem magam a korábbi itthonról indulásra.
Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy sokat álldogálhattam az árnyékos oldalon. Az Artézis tagjai azonban azt hiszem, a “siker, pénz, csillogás”-ból utóbbiból kevesebbel is beérték volna az aszalós színpadon. Ahogy a képen láthatod, még a kivetítőn is félmeztelenül voltak. 🙂
A koncert egyébként most is tetszett, ezekkel a napfényes képekkel indul majd a fotóalbum.
Naninski és Figaro érkezett a színpad elő a koncertje után. Az ő produkciójukat sem először látom, mindig sikerül elvarázsolniuk a gyermekeket és a felnőtteket is.
Őket az érkező pantomimesek “terelték le” (meglátod a képeken 🙂 ) a térről. Műsorukhoz narrátor is érkezett a térről, sokszor úgy éreztem, most szólal meg valamelyik feladata alapján néma előadó. Hősök voltak, nem tették. 🙂
A főtéren már csak az Ad Hoc Team koncertje volt hátra naplementéig. A megzenésített verseket, dal feldolgozásokat játszó formáció most is színvonalas műsorral érkezett.
Előadásukkal véget is ért a főtér színpadi programja, így átsétáltunk a VIDOR Kertbe. Az ottani történésekről külön fotóalbumot készítettem, így ha a képre klikkelve megnézed a Kossuth tér képeit, gyere vissza, mert folytatom.
KLIKK

A VIDOR Kertbe lépve teljesen más világ fogadott, mint a főtéren. Fesztivál hangulat, és ez vonatkozik a külsőségekre is. A legszembetűnőbb a fellépőket tisztelő fedett színpad. Az itteni világítást nyilván nem hiányolhatom a Kossuth tér színpadáról, hiszen egyrészt van ott fény bőven, másrészt a délutáni idősávban, amikor ott műsor van, nincs is rá szükség.
De maradjunk a kertben, és ha már kicsodálkoztuk magunkat, térjünk rá a produkció ismertetésére!
A Queen Forever Tribute Band játszott ezen az estén. Hatalmas élmény volt a műsoruk most is. Mióta először láttam őket, nem tudok elszakadni az előadásaiktól, itt pedig a környezet is méltó volt a páratlan produkcióhoz.
Ennek megfelelően jó sok képet készítettem, és sokat ki is dobtam, mert nem lehet úgy normálisan fényképezni, hogy az ember közben dobol a lábával. 🙂
Szóval itt az album, nézegesd, én meg még összearakok egy rövid ajánlót az írás végére a mai nap várható eseményeiből.
KLIKK

A napfény színpadán 15:30-tól a No Cnt’Roll & Mr. Bluesman koncertet láthatod. Elárulom, hogy lesz meglepetés is. 😉
A 17:30-ra hirdetett Mentha Project helyett az In Rock lép színpadra. P. Mobil, Deep Purple, talán Uriah Heep, Dinamit feldolgozásokat hallhatsz.
(A Mentha Project kedvelői Bodrogkeresztúron találkozhatnak kedvencükkel.)

Ahogy láttam, a Korzónál a sörfesztiválokról ismert fedett sátor színpadot állították fel tegnap. Így az autósok is zavartalanul közlekedhetnek a sétálóban, a fellépők sem égnek a kockakőre, és a felső szintről a feljelentgető bácsinak is le kell jönnie, ha látni akarja a műsort. 15:30-kor a Vidám Manók gyermekműsora lesz itt. Őket Naninski és Figaro követi.

A szerdai özönvíz után mára csúszott a Zene Sóstón fináléja. A kedvelt koncertsorozat záró fellépője a Tüneth együttes, a műsor 18:30-kor kezdődik.

A városközpontba, konkrétan a VIDOR Kertbe visszatérve a Tortuga koncertjét láthatod. Azt gondolom, hogy az országos hírű tornacipős fiúk koncertjéhez is kevés lesz a hely a kertben, és – ahogy tegnap este – az út túloldaláról is nézik majd az előadást.

Ez lesz a ma, vedd fel a nyúlcipőt, és érkezz időben! 🙂

Ja, fesztivál kaja. A téren a Walk Street Restaurant grilljét ajánlom a fesztivál-korrekt áraik, adagjaik és az ízek miatt is.


VIDOR – Második nap

Az ideihez képest teljes nappal működött már a VIDOR tegnap. Két koncert a főtéren, VIDOR Kerti koncert, és filmvetítés a főtéren.
Nem utolsó sorban pedig megérkeztek a VIDOR-hangulat felelősök is.
A mai rövidke albumban az első koncertről találsz képeket, illetve az általam (is) nagy örömmel fogadott első fecskékről. 🙂
A Beat 432 nem volt ismeretlen a VIDOR közönsége számára, mert – ha nem is teljesen ebben a felállásban – már játszottak korábbi fesztiválokon. Nekem már akkor is tetszett, amit előadtak, így erre a koncertre kifejezetten készültem.
A pöttyös-csíkos lányok megjelenése pedig igazi meglepetés volt, hiszen a kora estére nem VIDOR programot terveztem.
Hiányoztak nagyon, jó, hogy itt vannak.
A képek pedig itt, ez alatt a fotó alatt. Klikkelj rá!
KLIKK

Ma teljes napos VIDOR a terv, sőt!
15:30 Artézis koncert a főtéren, 16:30 Naninski és Figaro, 17:00 Stubnya Group (ők a pantomimesek), 17:30 Ad Hoc Team koncert a főtéren, 19:30 Queen Forever Tribute Band koncert a VIDOR Kertben.
Utána érdemes lenne még elugrani az Unicum Pub-ba, ahol Pila és a Lajosék Blues Band műsorát láthatod.


Vidor – első nap

Elöljáróban annyit, hogy a napról készült összes képemet láthattad a közösségi oldalamon, nem volt nálam sem fényképezőgép, sem esernyő.

Szakadó esőben érkeztem a főtérre, ahol elég nyilvánvalónak látszott, hogy a színpad koncertre alkalmatlan az eső miatt. Így az ott lévő hősökkel folytatott beszélgetéssel ütöttük el az időt.
Közben érkeztek a lufik, és mivel nem vagyok fogékony a protokoll események iránt, elindultam megnézni a VIDOR Kertet.
A bejáratig jutottam, mert még nem volt meg a megnyitó, így a biztonságiak sorfalába ütköztem. (Ne értsd félre, a dolgukat végezték, korrektül.)
Láthatóan rendben van a hely, a színpad, és a hangosítás is, és lesz néhány program, amelyre készülök. A Random Trip beállásába néztem bele, de kép erről nyilván nincs.
A főtérre visszatérve ismét eresz alá álltam, majd akadt kis dolgom, amiről nem beszélek.
8 körül értünk vissza a térre, a kivetítő ment még. Nem sokkal később elköszöntem.
A téren ennyi volt az első napom. Fényképezőgép nem volt a kezemben.

Hazaérve megnéztem a helyi internetes tudósítást, amit linkelek is.
Aminek örültem, hogy a lufik végül nem repültek el, fél kilenc körül boldog gyermekek szaladgáltak velük a téren.
A másik a karma. Akik gondoskodhattak volna fedett színpadról a fellépők számára, esernyők alatt álldogáltak a megnyitón a szakadó esőben.
Érdemes megnézni a képeket és főleg a videót a tudósításban. Elismerésem annak, akit majd te is észreveszel…
Nagyjából ennyi volt a nyitó nap, remélem, mindenki rendben hazaért.

A mai terv 15:30 Kossuth tér, majd talán egy nyírbátori kiruccanás. A naptáramban megtalálod a megfejtést. 😉
Ja, és ma 9 és 17 óra között a Kállay Gyűjtemény ingyen látogatható.

Képnek pedig azért választottam ezt a 2015-ben készültet, mert idén újra érkeznek a kötélugrók Szombathelyről.
KLIKK


co-VIDOR

Az idei VIDOR Fesztivál más lesz, mint bármelyik korábbi volt.
Pár hete még az is kétséges volt, hogy egyáltalán lesz valami.
“Folyosói hírek”, aztán jött a sajtótájékoztató. Kiderült, hogy néhány “nagyobb név” fizetős koncertje mellett a helyi formációk szolgáltatják majd a zenei választékot. A Zene Sóstón és a Téren nyáron eseményeknek köszönhetően a fellépők nem lesznek ismeretlenek azok számára sem, akik egyébként nem járnak esti koncertekre.

Pár napja el is kezdtem felkészülni. A hivatalos oldal programjait viszegettem fel tételről tételre a Program naptáramba, bármilyen anomáliát éreztem is olykor. Most pedig azon formációk közösségi oldalon megjelent esemény bejegyzéseit rögzítem, akik készítettek ilyet.
Azt gondolom, az önmenedzsmentjükhöz ezek a meghívók is hozzátartoznak, szélesítik az elért réteget.
Szóval lesz, hogy ugyanarról az eseményről több bejegyzést is találsz a naptáramban. Azt javaslom, az előadóét vedd szinte biztosra, hiszen akkor van koncert, amikor ők ott vannak. 🙂
Így mindjárt a nyitó napon valójában nem három órán keresztül játszik a Jazzy 287, hanem közben lesz a fesztivál megnyitó.

A helyszínekről.
Volt némi bizonytalanság, hogy a VIDOR Kert a régi helyén lesz-e idén, vagy “folyosói információk” szerint a Kossuth téren. A hivatalos oldal szerint a szokásos helyen, a Luther utca – Szent István utca sarkán. Maradjunk ennél.
Ez ingyenes lesz idén is, és általánosan igaz, hogy 19:30-kor kezdődnek itt a programok.

Az ingyenes zenei koncert színpad a Kossuth téren lesz. Egy. Ott azért nem lehet eltévedni, biztosan megtalálod majd. A helyszínrajz szerint a Kossuth szobor előtt. Szemben vele, a városháza bejáratánál pedig LED fal lesz. Így legalább a zenekar is látja majd a koncertet. 🙂
15:30 és 17:30 a kezdési időpont általában. Erről még mindjárt pár szó.
Szerk.: Most került fel az oldalra: 21 órától filmvetítések lesznek, gondolom a LED falon.

A fizetős koncertek (és színházi előadások egy része is) a Rózsakert Szabadtéri Színpadon lesznek 20:30-as kezdésekkel.

Ahogy néztem, hétvégén lesz Korzó színpad, itt gyermek műsorokat láttam.

Bábelőadások, és Vidám Manók lesznek a megyeháza előtti téren idén is a programoldal szerint.

Jönnek pantomimesek, Csocsó bohóc is itt lesz egyszer, és artisták is lesznek.

A “VIDOR falu” is a városháza előtt lesz, a színpad két oldalán a helyszínrajz szerint.

…és akkor az ígért pár szó. A főtéri színpad két kezdési időpontja 15:30 – ülsz a munkahelyen általában – és 17:30 – hazafelé igyekszel -.
Este a főtéren marad a “VIDOR falu”, gondolom gépzenével. Ez az elhelyezés, és a kezdési időpontok behatárolják az ott lehetők létszámát a jelenleg megengedett maximum 4-500 fő alá. Különösen úgy, hogy este nem is lesz itt élő zene. A VIDOR Kert területe pedig eleve behatárolt létszámilag is.

Nagyjából ennyit tudok, figyeld a hivatalos oldalt, és a naptáramat az esetleges változások miatt. (Van már egy infóm, ha végleges lesz, szólok, írok.) Szerk.: 22-én 17:30-tól a Mentha Project helyett az In Rock játszik a Kossuth téri színpadon.
Megjelölöm, linkelem még a forrásomat, a hivatalos VIDOR oldalt, a képre klikkelve pedig fotóim alapján felidézheted a korábbi VIDORokat.

KLIKK


Harmadolás 3.

Eljutottunk a záró harmadhoz a VIDOR beszámolók sorában, a végén még lesz kis hosszabbítás is.

A fesztivál hetedik és nyolcadik napját hosszúra terveztem. Na nem a nagyszínpad műsora miatt, hanem a napzáró kisszínpadi produkciók miatt. Ez a színpad hozta a régi VIDOR hangulatot esténként, már ha koncert volt ott, és nem filmvetítés, vagy szülinap.
A csütörtök délután kicsit szaladgálós lett, mert voltak átfedések két színpad olyan produkciói közt, amit mindenképpen látni szerettem volna. Így történt, hogy a klasszikus Országzászló téri kezdéssel, a No Dress Code Acoustic koncertjével indítottam a napot. Sajnos nem tudtam megvárni a koncert végét, pedig szívesen maradtam volna, de a Dózsa György utcai dobogón a Debreczeni Páros zenélt, és így az ő műsorukba is be tudtam kapcsolódni úgy a felénél szerintem.
Nagy örömömre most is előkerültek a pantomimesek, és az városszéli színpad felé igyekezve még belenéztem a Hudaki műsorába is a kisszínpadnál.
Az Országzászló téri dobogón ezen a napon három formáció zenélt, ami azt jelentette, hogy igyekeznem kellett vissza.
A Chill’Out koncert közepén szép piros mezes lányok jelentek meg – “vessetek a mókusok közé” (Woody Allen), de meg nem mondom, melyik sportág képviselői -, pár pillanatra kizökkentve a közönséget a chill-ből.
Az Országzászló tér programját az LK Beat zárta ezen a napon.
A késő este tartogatott még egy kihagyhatatlan koncertet, de a nagyszínpad e napi programja is érdektelen volt számomra, így a köztes időt a Móricz kertben töltöttem barátokkal beszélgetve.
A Dániel Balázs Trió feat Jumping Matt koncert beállására tértem vissza a főtérre. Sajnálhatja, aki nem, vagy csak a végére érkezett, remek, talán a VIDORon a legjobb koncert volt, beleértve a nagyszínpadiakat is, ahogy arra számítani lehetett.
Nézd meg a nap képeit, klikkelj az ittenire!
KLIKK

A pénteket a Dózsa György utcai dobogónál kezdtem, a carPEDIGnem műsorát néztem meg.
Ismét sikerült találkoznom a pantomimesekkel, és egy jót beszélgetni ismerősökkel, így Shaun Ferguson előadásának kezdésekor még a főtéren voltam. A Beat-lesz koncertjére értem vissza az Országzászló térre.
Más dolgom nem lévén a kisszínpados programok végén a főtéren maradtam, mert az este tízkor kezdődő koncertet látni akartam, és féltem, ha hazamegyek, lusta leszek visszajönni. 🙂
Így belenéztem, belefényképeztem a Mystery Gang, és a La Cumbia Chicharra produkciójába.
A kisszínpad napi záró koncertje Szirota Jennifer és Zenekarának műsora volt, amit vártam, mert mindig nagyon színvonalas szokott lenni. Most is az volt. Ezekkel a képekkel zárul a napi album, klikkelj az ittenire!
KLIKK

A VIDOR utolsó napjára csak dobogós előadásokat terveztem, zárásra is igyekezve megőrizni magamban a régi VIDOR hangulatot.
Két nagyon jó koncertet láthattunk az Országzászló téren, még ha a hangosítás nem is volt topon.
A The Moon zenéjét elég régen kedvelem, igyekszem rendszeres koncert látogató lenni. Ha szívesen (újra) találkoznál velük, jövő hét végén a debreceni Incognito-ban megteheted. Én úgy tervezem, hogy ott leszek.
A Jazzy 287 ugyancsak egy remek formáció, a Labor Café-ban volt szerencsén első koncertjükön is ott lenni. Ezért is kerültek fel a “must have” listámra. Ezzel a koncerttel én el is búcsúztam a VIDORtól, sajnálom, hogy ezen a napon nem találkoztam a pantomimesekkel.
A képre klikkelve megnézheted az albumot.
KLIKK

Hosszabbítás.
Így a végén kellene valami értékelésféle, de ezt a közösségi oldalon nagyrészt megtettem menet közben. Néhány dologról mégis.

– Úgy gondolom, az a 20-25 helyi formáció, akik a két legkisebb színpad műsorát adták a VIDOR idején, megérdemelt volna legalább annyit, hogy koncertjeik kezdési időpontja felkerüljön a fesztivál hivatalos oldalára.
A korábbi időkben néhány szóval ajánlották is a fellépőket. Ez a minimum, amit megérdemelnének, megérdemeltek volna. Erre a mai napig nem került sor.

– a VIDOR kert, mint délutáni koncert helyszín kiesése sok helyi formációtól vette el a bemutatkozás lehetőségét. Egy helyi szervezésű rendezvénytől – és nem csak a VIDORtól – joggal vár el több lokálpatriótaságot a helyi közönség. Az “odatalálásra” pedig itt következik egy ötlet.

– Szerencsés lenne egy útba igazító tábla a fesztivál idejére, mit hol találnak azok, akik kevéssé ismerik a VIDOR korábbi életét. El tudnék képzelni olyat is, hogy elneveznék a dobogókat, így nem csak utca-, térnevekre lehetne hivatkozni, ami a Dózsa György út-Kossuth tér sarkánál biztosan könnyebb keresést eredményezne – lehetne ez mondjuk a “csendes színpad” -, nem beszélve a – fesztiválhoz képest – világvégén lévő Országzászló tériről, ahová sokan csak a koncerthang alapján találtak oda.
Felvetődhet esetleg egy fesztiváltérkép kihelyezése is amolyan “Ön itt áll” stílusban, de semmiképpen se a programfüzet mórickarajza legyen az.

– Szomorú voltam az artisták, pantomimesek, bohócok számának további csökkenése miatt. Ők adják a délután hangulatát, ők csalják az embereket a belvárosba ilyenkor.

– Több helyről hallottam a fesztivál idején azt az állásfoglalást, hogy a VIDOR mindig is egy színházi fesztivál volt, és a szabadtéri zenei programok csak megtűrtek. Az én személyes emlékeim szerint a szabadtéri színpadi programok mindig is zenei programok voltak korábban. Nehezen képzelem el Al Di Meolát térden csúszva könyörögve, hadd jusson be egy színházi fesztivál színpadára…
Nem is ragoznám tovább a nagyszínpad műsorszerkezetét, aki akarja, érti.

Ennyit szerettem volna elmondani, Tisztelt Bíróság. Meg hogy van még egy reményhalam, amit továbbra is gondozok. 🙂


Harmadolás 2.

Elég sokszor hallottam az elmúlt héten a beállások alatt, hogy 1,2,3, most jön a 4,5,6, vagyis a VIDOR második három napjának beszámolója.

A napi rutin mit sem változott a fesztivál második harmadában. Országzászló tér, mint bázis, és innen a szünetekben kirándulás, mert a másik kis színpad is tartogatott érdekességeket, és a pantomimeseket is jó volt látni néha.
A negyedik napot is az Országzászló téri dobogónál kezdtem egy jó kis jazz muzsikával induló koncerttel, melynek instrumentális részét a feldolgozásokból álló énekes rész követte. Ez volt a Jazzmed Band műsora.
Kis séta a belvárosba – a napi rutin része lett a hideg ásványvíz vásárlása az O Parkban, majd visszafelé a következő a Kossuth téri élelmiszer üzletben -, ahol megszemléltem a pantomimesek családi jelenetét, majd a Texas Tourist koncertjét hallgattam szinte végig. Újabb ásványvíz és újabb séta az Országzászló térre, ahol a MINA kihagyhatatlannak jelölt, remek koncertjét néztem meg.
Ezzel nem csak a mai fotóalbumom ért véget, hanem a VIDORnak ez a napja is. Klikkelj a képre!

KLIKK

A fesztivál közepén kicsit változtattam a napi rutinon, nehogy unalmassá váljon a VIDOR. 🙂
A legkisebb dobogónál kezdtem, a csendes színpadnak is elkeresztelt helyen ugyanis a Melounge duó adott műsort, és ha tehetem, nem szoktam kihagyni az ő fellépéseiket sem. Most is így, jól döntöttem, és közben még a pantomimesek is arra jártak.
A Marmunsk koncertjére tértem vissza az Országzászló térre. Régen szerepeltek a bakancslistámon, és most kiderült, nem hiába vettem fel őket a megnézendők közé. Igen jó zene volt ez is.
Az átállás idejére lesétáltam a belvárosi színpadhoz, mert a Dalinda műsorába is bele akartam nézni. A fantasztikus énekhanggal megáldott trió műsoránál még akkor is jó volt elidőzni, ha igazán nem kedvencem az a műfaj, amivel ők érkeztek. Ezzel láthatóan nem csak én voltam így, kevés embert hagytam a téren.
Hova lettek hát a nézők? Ez elég hamar kiderült, csak le kellett sétálnom kedvenc dobogómhoz. Az Országzászló téren a Queen Forever Tribute Band játszott, és nem csak a járdát – ami a színpadnak is helyet adott -, de a parkot is megtöltötték a nézők. Ha esetleg járt arra a VIDOR életében döntési helyzetben lévő, annak ez lehetett némi jelzés. Ha pedig nem járt, most megnézheti a fotóalbumban. 🙂 Klikkelj/en a képre!

KLIKK

A második harmad utolsó napján ezt jegyeztem fel: szégyenlős nap. Itt szégyelltem magam értelemben. Ezt mindjárt megmagyarázom.

A Rock Planet koncertjén egy Hammond is előkerült, igaz, nem “nagydarab, hörgős”, de azért néha megvillant ennek a hangja is.
Sétára indultam a koncert vége felé, de nem sok érdekességet találtam, találtunk a belvárosban. A találtunk azt jelenti, hogy összefutottam kedves ismerősökkel a szomszéd városból, és együtt próbáltunk gyerek-, családbarát programot találni, kevés sikerrel. E miatt szégyelltem magam, hiszen valaha délután is élt a város VIDOR idején. A helyzetet valamelyest Naninski mentette meg a kajáldák melletti területen. Rá mindig lehet számítani. 🙂
Az ő vidám perceivel ért véget a napom, ér véget a mai albumom. Klikkelj a képre!

KLIKK

Holnap lezárjuk az idei VIDOR-t.


Harmadolás 1.

Első ránézésre furcsa lehet a cím, de meglátod, a számozás háromig lesz.
(Három legyen, ameddig számolsz, s ameddig számolsz, az háromig legyen. Négyig ne számolj hát ezért, sem pedig kettőig. Hacsak nem folytatod a te számolásodat háromig. :))

Szóval három részre szedtem a VIDOR beszámolót, így a hét közepéig túl is leszünk rajta, aztán hátha történik majd valami más is. A harmadolás egyébként másról is eszembe jutott, bár nem csináltam pontos statisztikát a koncertekről. De erről majd a harmadik harmadban.

Eredetileg a VIDOR első napján csak az A Nyughatatlan műsorára készültem, de aztán csak elindultam korábban. A nyitó nagyszínpados koncert nem érdekelt igazán, így pár képet készítettem a most is viccesre sikeredett megnyitóról, majd vacsoráztam, bóklásztam kicsit, és már jött is a Geszti koncert. A színpadi látvány jónak tűnt, így kicsit kattintgattam a tömeg közepén. A műsor többi része alatt pedig kicsit távolabb a színpadtól ismerősökkel beszélgettünk.
Pontosan kezdődött a kisszínpad nyitó koncertje, az A Nyughatatlan csapott remek bulit, szóval végül jól indult a VIDOR.
Lett is pár képem a napról, melyet az ittenire klikkelve nézhetsz meg.
KLIKK

A fesztivál második napján aztán beállt a szinte mindennapos menetrend. Országzászló téri színpad, Kossuth tér pantomimesek, Dózsa György úti dobogó, majd ismét Országzászló tér. Sajnos a nagyszínpadi műsor annyira eltávolodott a szép emlékű világzenei fesztiváltól, ahová ismerősöket is szívesen hívtam, hogy én is csak az utolsó előtti napon jártam arra jobbára azért, hogy megvárjam a Kossuth téri kisszínpad műsorát.
A második napon az Artézis, a Texas Tourist és a Nelson koncertjeit láttam. Ezekről láthatsz te is képeket, ha klikkelsz az ittenire.
KLIKK

A harmadik napon annyiban változott a “rutin”, hogy tettem ugyan egy kört a belvárosban is, jobbára a pantomimesek vidámságát keresve, de színpadi képet csak az Országzászló téri műsorról láthatsz, ha klikkelsz erre a fotóra.
A Rockhajó, és a Mentha Project koncert képei következnek.
KLIKK

Holnap a következő három nap beszámolója jön.


Pihengetős VIDOR

Hétvégén elbúcsúzunk a VIDOR Fesztiváltól, és nem érzem, hogy sajnálnám, hogy vége, hacsak azért nem, mert a szabadságom is lejár.
Itt most egy montázs az eddigi összes meglátogatott eseményről, és lesz majd album, meg beszámoló egy, vagy két bejegyzésben.

Ma azonban még folytatódik a rendezvény, az Országzászló tér színpadának fellépőit ajánlom mára is, a No Dress Code-ot 16 órától, a Chill’Out Band-et 17-től, valamint a Dózsa György úti színpadról a Debreczeni Páros-t 16:30-tól.

A délutáni VIDOR után javaslom a Móricz Kertet, ahol 19:30-tól a Blues Balloons és a Kódex trió játszik. A Kódex trióról pár évvel ezelőttről igen kellemes emlékem van.

Ha szerencséd van, este 10-re visszaérhetsz a Kossuth térre, ahol Dániel Balázs Trió feat Jumping Matt koncert lesz. Ha nem lenne ismerős, a Jumping Matt név Pribojszki Mátyást takarja. Azt hiszem, ezzel elmondtam, miért is akarok ott lenni ezen a koncerten.

A péntek lesz az első nap a VIDOR-on, amikor valószínűleg végig ott leszek.
A Blues Balloons és a Beat-lesz az Országzászló téren, a carPEDIGnem duo a Dózsa György utcán, Shaun Ferguson és Szirota Jennifer a Kossuth téren, a Mystery Gang és a La Cumbia Chicharra a nagyszínpadon.

A VIDOR záró koncertjei számomra minden bizonnyal az Országzászló téri színpadon lesznek.
A The Moon kezdi a délutánt négykor, majd fél hattól a Jazzy 287 koncertjét láthatod.
Érdemes arra járni.

A nagyszínpadon a Wesli zárja a fesztivált, előttük azonban olyan formáció lesz, akiket nem szeretnék látni, így megnéztem – és ide linkeltem -a haiti-i formáció egy órás koncertjét, ezzel én zárom is a fesztivált.

A Móricz Kertben egyébként ezen az estén a Bring Me Salvation játszik.
Most nem akusztikus koncertjük lesz. 😉

Ennyi volt a VIDOR, ennyi volt a szabadságom, és ennyi az ajánlóm a következő pár napra.