Párkapcsolat

Érdekes páros utazik majdnem velem szemben.
Nem lehet nem észere venni őket.
Már csak azért sem, mert mindent megtesznek, hogy ne tartozzanak oda.
Meglehetősen fennhéjázó a magatartásuk.
Olyan, mintha büntetésből kellene az IC-n lenniük.
Teljesen érthetetlen, hogyan keveredtek emberek közé.
Bár csak egymással kommunikálnak, mégis idegesítenek.
Először csak jókat vigyorogtam rajtuk.
Az erőlködésen, hogy kitűnjenek a tömegből.
Egy idő után azonban elviselhetetlen volt, hogy a fülemben szóló zenén is átjönnek.
Ki is kapcsoltam.
Aztán jött egy párbeszéd, amit meg kell osztanom.

– Vajon miért nem látok? Melyik szemüveg van rajtam? – szól a hölgy, miközben negyed órája lapozgat egy könyvet közben beszélgetve.
– A kerek. – jön a rövid válasz.
– Nincs is kerek szemüvegem!!!! – arrogánskodik az asszonyság. (nem tudtam elég felkiáltójelet írni)
– Akkor az ovális. – jön az engesztelő válasz.
– Az más! Figyelhetnél jobban!! – így a köszönetnyilvánítás nagyjából olyan hangsúllyal, aminek hallatán “fejlett nyugati kultúrákban” a kutyát is elviszik a családtól az állatvédők.
Ekkor várom én a már régen kiérdemelt “ANYÁD!” választ, de helyette mély csend következik, ami persze olaj a tűzre.
A naccsád hihetetlen rikácsolásba kezd.

Miközben a vonat lassan bedöcög Nyíregyházára, én elgondolkodom a családon belüli erőszakról.


.

A héten négy alkalommal utaztam haza IC-vel.
Mind a négy alkalommal legalább 10 perc késéssel érkezett.

Tegnap 16:51-kor értem a debreceni pályaudvarra.
Azon túl, hogy ez igen barátságos időpont, látszólag alkalmatlan arra, hogy helyjegyet váltsak, majd sikerüljön elérni a 8. vágányról 16:54-kor induló IC-t.
A korábbi napok történéseit figyelembe véve azonban simán beálltam a sorba.
Néhány pillanat múlva meg is jelent a kiírás a 10 perces késésről.
Nem mondom, hogy pontosak a vonatok (mi okom is lenne rá?), de legalább kiszámíthatók.
Azt azonban nem tudom, hogy ha nekem, mezei halandónak ez ilyen egyszerűen megy, miért okoz gondot a MÁV szakembereinek?
Persze nem ez az ok, hogy pont a tegnapi késést ragadtam ki a sorozatból.
A történet folytatódik…
A héten egyik hazautamhoz ugyanezt az IC-t vettem igénybe.
Nyíregyházára érve láttuk, hogy a huszas kocsiban teljes a sötétség.
Jópofiztunk, hogy a cigisek a parázsnál úgyis látják egymást.
Más kérdés, hogy ez milyen fényt vet az amúgy sem fényárban úszó vasúttársaságra?
De azt hiszem ezzel senki sem törődik…
Tehát egyszer csak tegnap is megérkezett a vonat, és csodák csodája, a huszas kocsi sötét volt.
Mostmár Debrecenben.
Éppen azon gondolkodtam, miért teremt ebből hagyományt a MÁV, mikor a huszas mögötti összes kocsi is sötétbe burkolózott.
Azért mi, birka utasok csak felcuccoltunk, és romantikusan, mobiltelefon fáklyákkal kerestük a helyünket.
Péntek este lévén ilyenkor minden hely elkel, és a helyek jó részét hétvégére hazautazó diákok foglalják el a heti túlélés kellékeivel.
Így aztán azt gondoltam, csak berakom a cuccomat a fülkébe, én pedig elálldogálok a folyosón.
Így hát néhány hasonlóan gondolkodó társammal együtt láthattuk érkezni a fényt egy elemlámpás vasutas személyében.
Meg hallhattuk is.
“Itt vagyok ezen a Tokajon, vagy mi a szaron, mert nincs világítás. Majd sietek.”
Így is tett.
Ütögette, kapcsolgatta kicsit a villamos szekrényt, majd csend, és sötét borult az előtérre.
És elindultunk.
Kezdetben a fülkékből kiszűrődött a mobiltelefonok fénye, de aztán lassan mindenki megszokta a sötétet.
Egyik állomáson áthaladva a bevetődő fény érdekes dolgot tett láthatóvá.
Az előtérben a világítással felszerelt vasutasunk nyitva hagyta az elektromos szekrényt.
Persze ez sem új dolog, mint láthattad korábban nálam, de azért más ez egy augusztusi, napfényes délutánon, és novemberben, vak sötétben…
Gondolom, azt remélte emberünk, hátha akad utas, aki útközben megcsinálja a világítást.
Vesztett.
Nem volt jelentkező.
Nyíregyházára érkezve így kézről kézre adtuk a nyitott ajtót.
Ha már eddig eljutottunk, szálljunk le élve…

A fotó archív, egy korábbi, késő esti várakozásom eredménye.


.


Rövid

A rövid hétvégét passzív pihenéssel töltöttem.
Szóval nagyjából semmittevéssel.
A rövid hét elég húzósnak ígérkezik, így nagyon nem is bánom a hétvégét.
A hétfői nap pedig úgy indul, ahogy szokott.

Erről meg eszembe jut, hogy hónapokkal ezelőtt eltűnt az összes zenehallgatási lehetőség a Big Happy Woman Church honlapjáról, pedig első két albumukat szinte teljes egészében meg lehetett hallgatni.
A myspace-es oldalukon párat azért meghallgathatsz.
Meg pár héttel ezelőtt egy nyíregyházi koncert lehetősége is felvetődött, de azóta csend van.
Ja, és hogy hogyan jutottak eszembe a képről?
Így.


.

Ideje lenne szép őszi fotókat készítenem, de a lehetőségeim pillanatnyilag a nem annyira szép (szóval csúf 😉 ) vonatból készülteket engedik meg.
Talán hétvégén…


Vonatozhatás

“Szeptember 22-én, díjmentesen utazhatnak a forgalmi engedéllyel rendelkező utasok. A kedvezményt igénybe veheti a gépjármű tulajdonosa, vagy üzemben tartója, a nem magántulajdonban lévő személygépkocsik forgalmi engedélyével azonban nem használható fel a díjmentes utazás. A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsiosztályon vehető igénybe. 1. kocsiosztály igénybevétele esetén a teljes árú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni. IP, IC vonat igénybevétele esetén a pót- és helyjegy, pótjegy vagy a helyjegy díját meg kell fizetni. Forgalmi engedély hiányában vagy nem a saját nevére szóló forgalmi engedéllyel utazónak a jegyvizsgáló teljesárú menetjegyet ad, és felszámítja a MÁV-START Zrt. Üzletszabályzatában előírt pótdíjat is.”

Csak ennyi innen 😉


Villanyvonat

Nem ma volt, de azért még jól emlékszem arra a karácsonyra, mikor villanyvasutat kaptam ajándékba.
Nagyon sokáig ez volt a kedvenc játékom.
Aztán jóval később volt egy időszak, mikor rengeteget vonatoztam kedvtelésből, szórakozásból.
Egy ideje pedig kényszerből vonatozok.
Minden időszaknak megvannak a maga élményei.
Valamiért mégis az első kettőre emlékszem szívesebben.

Tegnap délután ismét annyit késett az IC, hogy úgy döntöttem, inkább ezzel utazom, mint a jó tíz perccel később érkező személlyel.
Rossz választás volt.

Külön fizettem azért, hogy egy életveszélyes vonaton utazzak,

  • ahol nem működött a légkondicionáló,
  • ahol nyitott vasúti kocsi ajtóval utaztunk (nem fülke, kocsi!)
  • ahol a folyosó végén a biztosíték- és kapcsolószekrény ajtaját nem
    lehetett becsukni
  • ahol a szülők nem merték a folyosóra engedni a hőgutával küszködő
    gyermekeket
  • ahol ötven kilométer megtétele alatt nem került elő egyetlen vasúti
    alkalmazott sem, holott máskor kétszer-háromszor is végigportyázza a
    szerelvényt
  • ahol a Inter City közel fél óra késéssel érkezett.
A képen a nyitott (bezárhatatlan) ajtós kapcsolószekrényt látod.
Az egyetlen világító visszajelző lámpa a nyitott kocsiajtót jelzi.
A kép menet közben készült.


Ma ismét

Ma ismét vasutasnap lesz sajnos
Tervezem az eljutást, és hazajutást a Bill koncertre.
Debrecenig valahogy eljutok, az már megszokott.
Kimegyek a pályaudvarra tetszőleges időpontban, és valamikor csak közlekedik valamelyik vonat.
Kb. ennyire stabil most a helyzet.
Balmazújvárosban azonban mégsem szeretnék ottragadni éjszakára, megpróbálok hát mindent.
Debreceni pályaudvar, pénteken.
– Mely vonatok mennek, jönnek holnap délután Balmazújvárosba, Balmazújvárosból? – kérdezem.
– Most soroljam el mindet? – jön a válasz.
– Az Elvira szerint 6 db van oda, 5 vissza. Ezek közül gondolom, a fele közlekedik. Csak ezek érdekelnek. Nem kérek lehetetlent. – kezdek ideges lenni.
– Ha megnézte, akkor miért kérdezi? – ő is ideges.
– Mert a napokban kevés az Elvira, és a MÁV honlap igazságtartalma.
– Pedig én is csak ezt tudom mondani.

Nem terhelem tovább.
Tanulva az esetből megvárom a szombatot.
Az már mégiscsak aznap.
A debreceni pályaudvaron – többszöri tapasztalat alapján – fölösleges információt kérni, marad a telefonos ügyfélszolgálat.

A hölgy készséges.
Számítógépemen az egyik ablakban a MÁV közlemények (15.-ei dátum!) másikban az Elvira, fülemen a telefonos ügyintéző.
Mondom, türelmes, készséges, tényleg próbál segíteni.
Persze itt is elhangzik a “Konkrétan melyik vonattal szeretne utazni?” kérdés, de ő hamar megérti, inkább egy időintervallumban szeretnék érkezni, ehhez kellene vonat.
Elmondja, amit tud.
– És ez biztos? – kérdezem, mert a hangsúlyában van valami, ami óvatosságra int.
– Erről kaptunk tájékoztatást. – kapom a korrekt választ.
Eszembe jut valami.
– Lehet mégegy kérdésem? Hétfőn Nyíregyházáról 6:19-kor Debrecenbe induló vonat közlekedni fog?
– Pillanat… igen.
– Ezen a héten nem közlekedett…
– Nálam az van, hogy igen…

Itt köszönöm meg az információt.
Békében válunk el.
Nem hibáztatom a tájékozatlanságáért, nem ő tehet róla.
Ezt kapja.
Mint ahogy az utasok is…
…és ahogy olvasom, tanévkezdésre újabb sztrájk készül.

Én meg önző módon azon gondolkodom, elinduljak-e a Bill koncertre?


…dicsérd a napot

Kártyát pénztáros beforgat.
Lehúz.
Utas fém védőlemezt elhúz.
PIN-t beüt.
Bank leemel.
Egy nyugtát pénztáros kinyomtat.
– Pillanat! – mondja és elsiet.
Kolléganővel vissza.
Konzílium.
– Nem baj, ha nem adok nyugtát, csak egy példány jött ki, az kell nekem.
– Fénymásoló? – próbálkozik az utas.
– Az nincs – érkezik a válasz.
Nyugtázom, hogy nem vezettek félre, mikor pár hónapja nekem is ezt válaszolták, bár azóta sem hiszem el.
Utas beletörődik.

Gondolkodom, hogy kölcsibe kérem egy arra járó kalauz sípját, de úgysincs Fair Play feliratú kártyám…


Szilánkok

Busz

Tegnap kicsit elaludtam.
Kénytelen voltam egy későbbi busszal utazni.
Ismerős volt a sofőr arca, de éppen Edda szólt, gyanútlanul felszálltam.
Persze nem ős-Edda.
Feltűnhetett volna.
Az ajtó bezárult.
A következő percben jött is a lakodalmas…
A múlt heti 12-es buszos sofőr a héten 14-esezik.

Pályaudvar

Jókora felfordulást okozott a debreceni pályaudvaron a hétfői tűz.
Az állomás munkatársai sokat tesznek a megfelelő tájékoztatásért.
Tegnap várakozás közben mégis vigyorogva figyeltük az ügyfélszolgálat ajtaját.
Az ügyfélszolgálat üvegajtaja mozgásérzékelővel, két oldalra, automatikusan nyílik.
Valamelyik munkatárs – gondolom, nem kis megpróbáltatások árán – ezekre a mozgó üvegszárnyakra ragasztgatta a tájékoztatást.
Gondterhelt utas boldogan közelít a kiírás felé.
Mikor végre olvashatná, működésbe lép az automatika, és a kiírás elmenekül.
Utas ösztönösen oldalazva utánalép, ki a mozgásérzékelő látószögéből.
Az ajtó bezáródik ismét magányba menekítve a kiírást.
És ez így megy naphosszat…

Vonat

Még próbálkoznak a debreceni pályaudvar összerakásával.
Pár napig biztosan eltart még.
Így az összes vonat késik.
Az IC-k is úgy 20 perc körül.
Tegnap a Tiszával utaztunk.
Apafáig simám tartottuk a már korábban összeszedett 20 percet.
Itt azonban megálltunk.
Megszólalt a hangosbeszélő:
– A vonat 5 percet várakozik. Kérem az utasok tájékoztatását.
Gondolom, ez volt a papírom…

Tájékoztatás



.

Megszerzem a helyjegyemet az IC-re.
A fülke ajtaja igen agresszív.
A csomagot már nem engedi be az előző utassal, hiába próbálkozunk a kilinccsel.
Okos enged.
Meg a kezét is nyomja már az ajtó.
Csomag kinn marad.
Gyors ajtónyitás.
Csomag gyorsan be.
Ajtó támad.
Sikertelenül.

Már tudom, nem mehetek a csomaggal.
Következő nyitással be.
Szólok a mögöttem jövőnek.
Hiába.
Az egyik gyermek kisebb ütéssel jut át.
Család átzsilipel.
Apuka győzködi a gyereket, nem is fáj.
A kalauz (bocs, utaskísérő) majd Pesten szól, hogy nézzék meg.
Nem tesz ki írást.

Az ajtón halad át éppen.
Eszembe jut, mi lenne, ha utánaszólnék: Egy pillanat!
Gyanútlanul visszafordulna.
Hiába nyomná a kilincset.
Az odazárt gyerek már nem sírna.

…de nem vagyok ennyire gonosz.


Anyámat lecsatolták

Úgy tűnik, a mai nap fő témáját a vasút szegélyezi.
A nap ahogy indult, úgy is folytatódott.
A napközbeni történésekre nem pazarolok szót, dolgos hétköznap.
Este azonban kicsit sikerült tovább maradni a munkahelyen, így későbbi vonattal indultam haza.
A nap talán egyetlen pozitív dolga, hogy az IC néhány perces késése éppen jól jött, elértem.
Mire kiloholtam a szokásos nyolcadik vágányra, éppen az utolsó két kocsit akasztották le.
A peronon valamikori kollégámmal futottunk össze, együtt szálltunk fel az utolsónak maradt kocsiba.
Elhelyezkedtünk, és már indult is a vonat.
Ebben a pillanatban a kocsi elején kávéval kezében megjelent egy férfi.
– Lecsatoltátok anyámat! – mondta félhangosan mint kiderült a mögöttem álló kalauznak.
A kalauz gondosan kezelgette a jegyeket, keveset foglalkozott a férfi mondatával.
Igaz, a panaszkodót irodalmi túlzással sem mondhattuk józannak, bár a kávét hősiesen egyensúlyozta.
Aztán látva, hogy egyedül maradt panaszával, gyorsan felhajtotta.
A kalauz lassan odaért hozzá.
– Lecsatoltátok anyámat! – ismételte meg elkeseredve a mondatot a férfi.
Kiderült, hogy anyjával utazott, aki a Debrecenben lekapcsolt két kocsi valamelyikében maradt, míg ő a büfékocsiba ment kávéért.
Az a két kocsi ekkor már Mátészalka felé tartott a kalauz szerint, aki nagynehezen rávette magát egy telefonálásra.
Aztán közölte a férfival: az anyja leszáll Mátészalékán, és majd valahogy eljut Záhonyba, ahová egyébként mindketten igyekeztek.
Talán a másik vonat kalauzával beszélhetett, mert megkérdezte, kit keressenek azon a vonaton.
Látszólag tehát megtett mindent, amit csak lehetett.
Néhány dolgot azonban mégsem értek.
Ha Záhonyba készültek, miért a Mátészalkára tartó kocsiban ültek eredetileg?
Ha nem oda szólt a helyjegyük mondjuk a kalauz jegyvizsgálatkor miért nem figyelmeztette őket, lekapcsolják a kocsikat?
(Ha így tett volna, valóban utaskísérő lehetne a neve.)
Amikor Debrecenben lekapcsolták a két kocsit – vagy pár perccel előtte-, legalább a két kalauz egyike miért nem ment végig a maradó kocsikon?
Lehet, hogy nem dolguk, de talán beleférne a munkájukba kis figyelmesség.
Mint ahogy én Nyíregyházán – az egyetlen helyen, ahol az IC még megállt – is elvártam volna, hogy figyeljenek a pórul járt utasra, aki magába roskadva hajtogatta:
– Anyámat lecsatolták. Valahol majd csatlakozunk.


Reggel

A napfény nehezen tört át a vonat koszos ablakán.
Igaz, dupla üvegen kellett átküzdenie magát.
A vonaton ugyanis a lehúzott ablakokon próbáltak szellőztetni az áldozatok… bocs, utasok.

Kérdezd meg, hogy fűtöttek-e ma reggel?

Lesz azért ma jobb bejegyzés is. 😉


Megbízható személy

A minap került szóba éppen a MÁV.
No nem (csak) itt, ismerősi körben is.
Azt találtam mondani, hogy személyvonattal érdemes közlekedni, mert az jórészt pontos, még ha koszos is.
Míg az IC szintén koszos, és még késik is rendszerint.
Természetesen mindez akkor érvényes, amikor éppen van kedvük dolgozni.
Nyilván ha sztrájkolnak is koszos, de akkor nincs értelme késésről beszélni.

Ma úgy alakult, hogy a személyvonat akkor hagyta el a pályaudvart, mikor én megérkeztem.
Automatikusan indultam is a pénztárhoz, hogy helyjegy vásárlásommal tömjem egy kicsit a MÁV malacperselyét.
Aztán felnéztem a táblára.

Számolgatásba kezdtem, és vártam türelmesen.
Ha nem változik a kiírás, talán érdemesebb a késő IC-vel jönni.
17:27-kor mondták be, hogy érkezik a személy.
Az IC kiírása egy órája 45 perc késés.
Gyorsan vettem egy helyjegyet.
10 méterre értem a pénztártól, mikor a 45 perc 60-ra módosult.
A frissen vásárolt IC helyjeggyel a zsebemben még éppen elértem a személyvonatot.

Utálom, hogy még mindig bedőlök az ilyen piti csalásoknak…


Másnap

Úgy tűnik, igen jól sikerült a vasutasnap a hétvégén, ma ugyanis nem nagyon tudták felvenni a munkát szegények.
Miközben hétvégén a Múzeumfaluban zajlott a vasutasvigalom, a fizető utasok ismét azon gondolkodhattak, hogyan jussanak el munkahelyükre.

Reggel – csak hogy el ne szokjunk a pályaudvarra menéstől – a vasútállomásnál gyülekezünk.
A váró meglehetősen kihalt.
Aki teheti, más utazási módot választ, aki nem, megpróbálja megbeszélni a munkahelyén.
És bízik benne, most sem rúgják ki…
Ugyan ki mer elindulni reggel a vonathoz, ha hétvégén azt hallja a szakszervezeti “érdekképviselőktől”, hogy “akkor sztrájkolunk, amikor úgy gondoljuk”.
Ki akar megállapodni egy olyan “vezetővel”, akinek az elmúlt hónapokban négy-ötféle ötlete is volt a sztrájkra?
Ki akar megállapodni egy olyan “vezetővel”, aki figyelmen kívül hagyja a korábbi megállapodásokat?
Ki veszi egyáltalán komolyan?
Ha a követeléseit nem is sikerül elfogadtatni a fő szakszervezetisnek, a munkahelyét azért sikerül tovább rombolni.
Illetve a társaiét, akiket képvisel(nie kellene).
Mert ő védett, az ő havi hárommillája biztos, ráadásul neki sztrájkolni sem kell.
Nem lepne meg, ha még túlórapénzt is felvenne a hétvégi sztrájktárgyalásokért.
Kíváncsian várom a sírását, ha a megcsappant utasforgalom miatt elkezdik kirugdosni a vasutasokat…
Addigra az országból is kiölik a szolidaritást, és a vasutasok miatt kirúgott, megszivatott, valóban dolgozni akarókat nem nagyon érdekli majd, mi lesz a vasutasok sorsa.
Mint ahogy most őket sem érdekli a többieké…
Azt hiszem, a vasúttársaságra ráférne kis fejlesztés, de az agyakban is rendet kellene csinálni.
Mondjuk nem csak vasutaséknál…

Azonban azt is elfogadhatatlannak tartom, hogy pénzhiányra hivatkozva koszosak, büdösek, veszélyesek a vagonok.
Mert lehet, hogy kevés a pénz, de a takarítókat mégiscsak azért fizetik, hogy takarítsanak.
Ráadásul idejük is lenne takarítani, amennyit mostanában dolgoznak.
Sőt, ezt a gondolatmenetet követve valóban szegény az, aki megengedheti magának, hogy akkor dolgozzon, amikor kedve van?
Nézem hétvégén a szakszervezetis nagytudásút, mert míg ők mulatoznak, nekem azon kell törnöm a fejem, hogyan megyek dolgozni.
Azt mondja, tarthatatlan, hogy a kezdő jegyvizsgáló havi kilencvenezret vigyen haza.
Én is ezt mondom.
Miért is vinne haza ilyen sokat?
Hányan dolgoznak (dolgoznának) ennyiért, vagy kevesebbért hosszú évek óta.
Dolgoznak.
Nem sztrájkolnak…


Csütörtökön történt

– Uram, a bérlete másod osztályra szól! – mondta a kalauz, miután lekezelte.
– Ez az első osztály? – kérdeztem kétkedve.
– Igen, még ha nem is látszik rajta, de ki van írva. – válaszolt mosolyogva, tudván mire célzok.
Hasonlóképpen járt fülketársam, és a szomszédos fülkék “lakói” is.
Nézzük hát, hogyan is néz ki az első osztály?
A képek nem válogatottak, ahol ültem, onnan készítettem.
Talán kellene megint kicsit sztrájkolni, ha már ilyen jól megy minden…


.


Matalán

Azt ígértem az este, hogy ma talán megírom a tegnapi történéseket.

Tegnap este sikerült a fél hetes vonatot elérnem.
Zenét hallgattam hazafelé.
Kis agymosás.
Hajdúhadházon egy három fős csoport is leszállt.
(Többen is leszálltak, de a történet szempontjából ez a három fős az érdekes)
Egyikük nyakában – ahogy ez abban a társaságban divat – jókora vastag lánc lógott.
Néhány vonaton maradt hasonszőrű igyekezett megalkudni a láncra.
A társaság közben a kalauzt győzködte, hogy várja meg a vonat az üzletkötés végét.
Kompromisszumos megállapodás született.
A kalauz a szép új menesztőtárcsáját pihentetve előrekiabált: Várjál egy kicsit!
Aztán tényleg csak pár percet vártunk.
Az üzlet nem köttetett meg, talán a vevő sokallta a 110 ezres árat, talán a kalauz unt rá a statisztálásra.
Továbbmentünk.
Még egy üzlet, ahol nem kaptak jutalékot a vasutasok.
Talán majd ez lesz a következő sztrájkcél… gondoltam.

Aztán itthon a már szokásos hetesbuszozás.
Az első kanyarban jókora kattanás a busz elején.
A sofőrt láthatóan nem érte váratlanul.
A következő buszmegállóban lazán leszállt, két jólirányzott ütést mért a busz elejére.
Illetve gondolom, csak az egyik lehetett jólirányzott, különben miért ütötte volna tovább szegény buszt.
Mindenesetre ezután nem mert többet kattanni. 🙂


– Honnan veszi?

– kérdezte a pénztáros péntek reggel a pályaudvaron.
– Gondolkodtam. – válaszoltam megpróbálva elvágni a további kérdések útját.

Előzmény.
Előző havi vasúti bérletünk hétvégén járt le.
Fontolgattuk, megvegyük-e a következőt, hiszen ismét megkaptuk a sztrájkfenyegetést a vasutasoktól.
Aztán úgy döntöttünk, nem támogatjuk a munka nélküli pénzhez jutást.
Beálltunk hát egy-egy pénztárhoz, és egy hétre előre kértünk jegyeket, számlákkal.
– Miért kell külön számla? – hangzott ez első kérdés.
– Hogy sztrájk esetén könnyebb legyen visszaváltani. – válaszoltam.
Ekkor hangzott el az ominózus kérdés, és válasz.
– Nem lehetne egy számlán? – próbálkozott még a pénztáros – Nekem egyszerűbb lenne, és akkor is vissza lehet váltani, majd írunk új számlát.
– Nekem is egyszerűbb lenne a bérlet, mint eddig, csak ahhoz dolgozniuk kellene, – próbáltam meggyőzni – az utólag kiadott számláról pedig olvasgasson még kicsit. – tereltem vissza ismét munkájához.

Mint láthatod, Gaskó urat sem az eszéért szereti, aki szereti, elég könnyen kiszámítható volt a kapcsolódása a BKV-sztrájkhoz.
Így ma ismét autózunk, alkalomadtán pedig visszaszerezzük a menetjegyek árát.
Az unatkozó vasúti alkalmazottaknak pedig némi feladat megoldását javaslom a kreativitásuk fejlesztéséhez.
Érdemes lenne elgondolkodniuk például egy kevésbé látványos, ám működő ablakzárási módon.


.