AB/CD a motoros véradáson

Sóstói Múzeumfalu továbbra is, és az egy héttel ezelőtti Honda Szász motoros véradónap. A rendezvényről jelentek már meg írások, albumok, ma az AB/CD koncert fotóalbumával zárom a sort.
Az AB/CD koncertjeiben – azon túl, hogy a zenéjüket is kedvelem – azt szeretem, hogy a lelküket adják a műsorhoz. Egy percig sincs kétséged afelől, hogy ők ezt szívvel, lélekkel csinálják, legyen az bármilyen, bármekkora közönség.
Mikor a meglehetősen mostoha, hűvös, szeles időben kijöttek a beállásra, önkéntelenül is felmerült a kérdés bennem, hogy lesz ebből rövidnadrág. 🙂 És lett. Mert az a show része, ha hó hullik is. Persze csak az eső esett olykor – a végére szakadt -, de mégis szégyenkeztem kicsit, mikor a kapucnit is a fejemre húztam a színpad előtt.
A koncert most is fantasztikus volt, és azt hiszem, ez majd a képeken is látszik. Az utolsó dal alatt előkerült a jubileumi torta is, amely egy következő kedvesség volt a Honda Szásztól az egész napos rendezvényen kívül.
Nézz bele a hangulatba a képre klikkelve, és találkozzunk a következő koncerten!
KLIKK


Nap koncert a motoros véradáson

Mivel a tegnap esti koncert fotóanyagával nem készültem még el, a tegnap délelőtt elkezdett témát folytatom. Ez pedig nem más, mint a Honda Szász motoros véradás. Lógok még két koncert fotóalbummal, ebből törlesztem most az egyiket.
A motorosok Múzeumfaluba érkezését követően a Nap együttes lépett a remekül előkészített színpadra. A várható viszontagságos időjárás miatt a színpad fedést is kapott, ami – mint később kiderült – bölcs előrelátás volt. A gondos beállítás és a jó technika miatt a hangzás is fantasztikus volt. Ehhez jött még a Nap együttes műsora, amely a saját szerzeményeiken kívül neves rock zenekarok dalainak feldolgozását tartalmazta. A koncert anyagából a napokban már megjelent egy videó felvétel, és szerintem várható még több is. 😉
Addig pedig itt vannak az én képeim a koncertről. Klikkelj, nézegesd!
KLIKK


Honda Szász motoros véradás

Idén 10. alkalommal szervezett a Honda Szász motoros véradást. A nem túl kellemes időjárás ellenére is szép számmal gyülekeztek a motorosok Nyíregyháza főterén múlt vasárnap, ahonnan egy ügyességi bemutató után indultak a Sóstói Múzeumfaluba, a véradás helyére.
Idén alvási okokból nálam a Kossuth téri gyülekező kimaradt, a Múzeumfaluba érkezés azonban már szerepel a fotóalbumomban.
A véradást – a hagyományoknak megfelelően – idén is kulturális program, és főzés kísérte.
A színpadon a Nap együttes műsorát a Kerek Erdő Óvoda, az Igrice Néptáncegyüttes, a 4ForDance és az AB/CD követte. A programot az ünnepi torta elfogyasztása, és szakadó eső zárta.
Nagyon tisztelem a szervezőket és a résztvevőket a rendezvénysorozatért.
A mai fotóalbumban a koncertképeken kívüli dolgok szerepelnek. Nem akartam hatalmas albumot készíteni. A képre klikkelve eléred a mostani albumot, a koncertekre pedig újabb bejegyzés készül majd.
KLIKK


Majálisozós

Különleges hétvége közeleg. Mivel a május 1. vasárnapra esik, ezért egyben Anyák napja is. Ez általában tükröződik is a majálisos programokban. Addig azonban van még pár nap, pár esemény.
Ma estére a Váci Mihály Kulturális Központ rendezvényét ajánlom. Berecz András előadásai mindig remek szórakozást nyújtanak, nem lesz ez másként a Láttam a Holdat előttem cíművel sem.

Pénteken, a tánc világnapján Nyíregyházán, a Bencs villában sok-sok táncossal színesített műsort láthatsz 18 órától.

Debrecen főterén ugyanebben az időpontban hatalmas FlashMob várható. Igen sokan jelezték részvételüket a közösségi oldalon.

Ha már Debrecen, akkor az Incognito Clubban az Ebola Fakó szórakoztatja a vendégeket. Remek koncertnek ígérkezik,

akárcsak a Roncsbárban az Anna and the Barbies fellépése.
Péntek este azonban biztosan nem leszek Debrecenben, mindjárt az is kiderül, miért.

Nyíregyházán, a Pontban sem a csend lesz az úr péntek este. Érkezik a Káosz Tour, azaz a (S)wagina, a Patriots Rock Band, a Rozsda és az Alcohol.

Most jutottunk el arra a pontra, hogy megmondjam, hol leszek péntek este. Nyit a Móricz Kert, ráadásul egyik kedvenc nyíregyházi zenekarom, a Bluesers lép a színpadra. Nem hagyom ki.

A szombat sem lesz egyszerű.
Délelőtt Nyíregyházán TESE CAC Kutyakiállítást rendeznek. Nem igazán értek ezekhez a dolgokhoz, így inkább hagyatkozz a linkelt eventre. 😉

Ugyancsak nappali és nyíregyházi program a Terepező gyerkőcök – felfedező túra is, a Természetesen TúráZOOM szervezésében. Itt is megtalálsz mindent a linken.

Debrecenben, az Agorában a Kreatív tudomány: Lyukkamera című rendezvényre várnak kicsiket, és nagyokat.

Lassan közeledünk az esti programokhoz, de van még egy délutáni. Schuster Lóránt meglehetősen megosztó személyiség, az azonban nem kétséges, hogy a magyar rockzene megkerülhetetlen alakja. Bár néhány ajánlót és írást láttam nemrég megjelent, Kaptafa című önéletrajzi könyvéről, magát a művet nem láttam még. Mindenesetre ennek a kötetnek a dedikálására kerül sor a Pontban 17 órától.

És ha Schuster Lóránt Nyíregyházán van, a P. Mobil sem lehet máshol. És ha már itt vannak, koncertet is adnak. Mégpedig a Móricz Kertben. Radar és P. Mobil, kezdés 19 órakor!

Vasárnap, Majálisok.
Nyíregyházán már szombaton elkezdődnek ugyan a Mandabokori Művelődési házban, vasárnap pedig a Borbányai Művelődési Házban tartanak hasonlót.
Természetesen a Bujtoson is lesz majális. Erről a szervező plakátját tudom linkelni, bocsánat érte.
A korábbi évek fényében a hangulatában hozzám legközelebb álló rendezvény minden bizonnyal idén is a Falusi majális a Sóstói Múzeumfaluban lesz. Bár történtek változások a Múzeumfalu életében, bízom benne, hogy nem fogok csalódni, így itt leszek május elsején.
Belépő: felnőtt 1000 Ft, diák és nyugdíjas 500 Ft, nagycsaládos 2500 Ft.

Kaptam egy meghívást Nagykállóba, Harandodra, az ottani majálisra is. Sajnos nem tudom ígérni, hogy odaérek, de szívesen ajánlom.

…és már mehetünk is vissza a munkahelyünkre.


Nincs megállás

Ez a hétvége ismét rengeteg programot ígér. Kezdjük mindjárt Nyíregyházával, és az ötödik éve hagyományosan pénteken megrendezésre kerülő egész napos rendezvénnyel.
“Mi már tudjuk, mit csinál majd pénteken!” – olvasható a város honlapján a Hello Nyíregyháza rendezvény beharangozójának címében. Nos, szerencsére ez azért még nincs így. 🙂 Mindenesetre aki pénteken nem dolgozik, feltehetően nem fog unatkozni, ha a városközpontban tölti az idejét. A reggel 9-kor induló rendezvény részletes programját a linken találod. Hogy mégis igaz lehessen a cím, elárulom, én dolgozni fogok, jó eséllyel az Ocho Macho koncertre érek majd a Kossuth térre, a kép pedig múlt évben készült.

A koncert után várhatóan a Pont-ba vezet az utam, hiszen újra itthon játszik a Jurij, vendég pedig a Luauna. Jó estének ígérkezik.

A megye egy másik pontján, Nyírbátorban játszik az Éva Presszó. A debreceni zenekar hamar szívembe lopta magát, remek hangulatú, igényes popzenét játszanak. Ezen a koncerten most sajnos nem leszek ott, de biztos vagyok benne, hogy a Club 68 Café közönsége sem fog csalódni.

Szombatra egy igazi hétvégi családi esemény a tervezett szabadidőtöltés. A Kóstolja meg Magyarországot, Tokajban remek egész napos kikapcsolódást ígér, ráadásul az ebédfőzés terhét is leveszi a háziasszonyok válláról. Alig várom már a Kóstolja meg… hangulatot.

Érdemes estére is Tokajban maradni, hiszen a Jeliél Sörözőben a Realmen és Rokk Brothers élő rock koncertje látható. Utóbbi formációt élőben még nem láttam, lehet, hogy most sikerül majd.

Debrecenben is remek koncertek lesznek szombat este. A Roncsbárban például Szabó Balázs Bandája lép színpadra.

Az Incognito Clubban két koncert is lesz, a ZságbaMacska és a Kísérleti Stádium garantálja a jó hangulatot.

Eközben Nyíregyházán, a Club Hollywoodban a KiSTeHéN, és a Császári Pillanatművek kápráztatja a közönséget.

Vasárnap a 10. Motoros Véradás résztvevői a Nyíregyháza főterén gyülekeznek 7 és 8:30 között, majd 8:45-től vonulnak a Sóstói Múzeumfaluba, ahol az egész napos véradást koncertek, és egyéb programok kísérik. Az AB-CD, a Nap és a RealMen koncertjei mellett láthatjuk majd például a 4forDance és az Igrice Néptáncegyüttest is.

Délután kettőtől a város központjában, a Labor Caféban Macskafé címmel rendezik meg az Állatbarát örökbefogadó napot.

Végre elkezdődtek az amerikai foci összecsapások is. Vasárnap 15 órától a Nyíregyháza Tigers – Budapest Wolves Cellect HFL mérkőzést láthatjuk a Tiszavasvári úti NyVSC pályán.
Go TIGERS!


2004

A csendesebb napokra visszatekintéseket tervezek. Jöjjenek most a kezdetek, legalábbis a digitális kezdetek. Vagy inkább a blog kezdetek.
2004-ben gondoltam úgy, hogy elkezdek valami naplófélét készíteni. Adott volt a téma, szeretett szülővárosom, Nyíregyháza mindennapjai. Akkoriban még a munkahelyem is oda kötött – régi, szép idők -, így akkor még a hétköznapi események is könnyebben a megörökíthetőek voltak számomra, mint manapság.
A napló vezetéséhez akkor még ingyenes tárhelyeket használtam, aminek a mai napig iszom a levét, hiszen az onnan történő gyors költözéssel sikerült elvesztenem a kereshetőséget többek között. Igyekszem ezt egy ideje favágó munkával – adatbázisba újra felvitel – helyreállítani. Ez elég nagy munka, kicsivel több, mint ha újra megírnám, de egyszer remélem, elkészülök majd.
A képi dokumentáláshoz a számomra megfizethető kategóriában ekkor elég jónak tartott Sanyo VPC-AZ3-at használtam. Nem szégyenkezem az eredmény miatt.
Nincs más hátra, minthogy rávegyelek, hogy megnézegesd az ekkori képeket. 😉 Ehhez nem kell mást tenned, mint klikkelni az itt lévőre.
KLIKK


Múzeumfalu

Valamikor réges-rég, egy messzi-messzi Galaxisban…
Vagy mégsem? Inkább így:
Körülbelül két hete, egy napfényes vasárnapon, a Sóstói Múzeumfaluban…
Csendes délelőtt volt, nem volt rendezvény, több ezer ember sem, csak a csend, néhány ismerős, és a hangulat.
Íme a képek, amelyeket az ittenire kattintva nézegethetsz.
KLIKK


Nyulas-bárányos

Van még egy koncert fotóalbumom a hétvégéről, amit holnap osztok meg, mert a mai nap az ajánlóé. Nyilván nem a húsvétot fogom ajánlani, de természetesen lesz néhány kapcsolódó esemény.

Vasárnapig tekinthető meg a Testünk a csoda című interaktív kiállítás Nyíregyházán, a Váci Mihály Kulturális Központban. A linken néhány képet láthatsz a VMKK oldaláról.

És most jöjjenek az események napról napra!
Péntek:
Tokajban, a Világörökségi Bormúzeumban Tojásfestő napot rendeznek. A délelőtt 10 órakor kezdődő eseményen mesterek tanítják meg a résztvevőket a különböző tojásfestési technikákra.

Ha már úgyis Tokajban vagy, érdemes ott tölteni a nap további részét is. A Világörökségi Bormúzeumban és a Tokaji Múzeumban is órákig lehet nézelődni, de a várhatóan kellemes időben akár sétálhatsz is egy jót, és délután ötkor visszatérhetsz a Tokaji Múzeumba, ahol Szalonesték a múzeumban címmel programsorozat indul. Az első este témája a Húsvét.

Késő estére egy debreceni koncertet ajánlok. A Roncsbárban a Kiscsillag koncertezik, vendég az Amber Smith zenekar.

Szombat:
Mondhatnám, hogy ha már a pénteket Tokajban töltötted, maradj ott szombatra is, hiszen délelőttre is tudok egy érdekes, és látványos programot ajánlani.
A VI. Nagyszombati Passiójáték az ajánlott esemény, és a főtéren kerül megrendezésre délelőtt 11 órától.

Egy éves a Szmog Pub Nyíregyházán. Ahogy a nyitó napon, most is Pila és Barátai zenélnek majd nekem is, mert ott leszek. 😉 Az egy évvel ezelőtti este olyan parádés volt, hogy a mostanit ki nem hagynám semmi pénzért. Ráadásul nagyon kedvelem is ezt a felállást.

Fáj a szívem az Éva Presszó koncertjéért is, amely a Berettyóújfaluban lévőket varázsolja majd el, de még mindig nincs két életem. Pedig legalább erre a napra jó lett volna. (Meg másnap, mikor a képeket kell feldolgozni ;))

Ráadásul ugyanezen az estén Debrecenben, a Víztoronyban a Jurij ad koncertet, meg a Twentees és a The Orange Sofa. Szóval három az a két élet. 😉

És aztán jön a húsvét:
Múlt évben Máriapócson, a Rabócsi Ringen töltöttük a vasárnap jó részét. Napsütéses idő volt, és Húsvéti Rallycross Parádé. Idén is megrendezik, még nem tudom, most ott leszünk-e, vagy valamilyen más világgámenés lesz, de nem tervezek itthon ülést. A rendezvény egyébként két napos, hétfőn folytatódik.

Ugyancsak két napos a Húsvéti sokadalom Boldogkő várában. Egy múlt évi nagyon nyári nap emlékét idézte a linkelt plakát. Fantasztikus hely, imádtam ott lenni.

Hétfő:
A Sóstói Múzeumfaluban a korábbi évekhez hasonló előkészületek előzik meg a hétfői rendezvényt, a Falusi húsvétot. Idén is a Nyírség Táncegyüttes nyitja a hétfői programot, majd bábszínház és családi vetélkedők következnek. Nem marad el az istentisztelet sem, nem lesz viszont utcaszínház.
Ezzel a rendezvénnyel nyitja meg kapuit idén a Múzeumfalu.


Egy éve

Meglehetősen eseménytelenül telt a hétvége, így megnéztem, mit is csináltam egy éve. Ha ezt korábban teszem, ma is csinálhattam volna ugyanazt. 🙂
A Sóstói Múzeumfaluban voltam, ahol szatmári farsang volt éppen. Remek délután volt. Most azonban nem a farsangról, hanem a Múzeumfaluról hozok egy képet.


Átadták a Pálinkaházat

Múlt hét végén olvastam a hírt, hogy átadták a Pálinkaházat Sóstón, a Múzeumfalu szomszédságában. Hogy miért pont most, arra nem találtam választ, hiszen külső szemlélőként nekem úgy tűnt, hosszabb ideje annyi hiányzott az átadáshoz, hogy valaki elvigye a bejárattól a raklap kockakövet. De nem is ez a fontos most, lényeg, hogy átadták.
A látogatók számára a hír szerint húsvétkor nyílik majd meg az intézmény, amelyet a Sóstói Múzeumfaluhoz rendeltek. A tervek szerint az egyik cél, hogy télen is lehessen majd rendezvényeket tartani. Én örülök annak, hogy egy újabb rendezvény helyszínnel gyarapodott Sóstó, még ha nem is értem a Múzeumfaluhoz kötését, hiszen területileg is kívül esik, hangulatában is idegen az ottani tértől. Ráadásul élénken él bennem a 2014-es tél nagy, és sikeres múzeumfalus rendezvénysorozata, ahol táncház, tánc tanulás, különböző tájegységek viselet bemutatói színesítették hétről hétre a szürke téli délutánokat. A magtár épülete igen jó helyszín volt ehhez, és én külön élveztem, hogy átsétálhattam a téli Múzeumfalun, ami hangulatában páratlan élményt nyújt minden évszakban, télen pedig különösen.
Mindenesetre érdeklődéssel várom a Pálinkaház programjait, és remélem, a Múzeumfalu területén is megmaradnak, szerveződnek majd a korábbiakhoz hasonlóak.
Az írás közepén linkeltem a 2014-es beszámolóimat, fotóalbumaimat, egy képet pedig ide is beteszek most. Várjuk a tavaszt.


Vásári komédia

Pár évvel ezelőtt ugyancsak a Sóstói Múzeumfaluban találkoztam először a Kuckó Művésztanya előadásával. Azóta, ha rendezvény van a Múzeumfaluban, azonnal megnézem, ott lesznek-e?
Szerencsére, ahogy a húsvéti programnak, a Márton napnak is állandó fellépői. Megunhatatlanok számomra. Van olyan darabjuk, amelyet már láttam korábban előadásukban, de így is meg tudnak lepni minden alkalommal. Igen jól szórakoztam most is, amikor a Darumadár combja és a Matyiné aranya című előadásukat néztem.
A most következő képeken láthatod majd, hogy a Múzeumfalu vendégeinek nagy része a színpad köré gyűlt ezúttal is. A fotóalbumhoz pedig most is az itt lévő kép vezet. Klikkelj rá bátran!
KLIKK


Márton nap

Ködös időben indultam el szombat reggel a Sóstói Múzeumfaluba és sajnos az ígért napsütés egész nap váratott magára. Szerencsére aki elhatározta, hogy részt vesz a Múzeumfalu idei utolsó rendezvényén azt az időjárás sem tartotta vissza.
A Márton-napi vigasságoknak hosszú évekre visszatekintő hagyománya van már.
A bejáratnál most is libazsíros kenyérrel, tepertővel, és újborral fogadták a vendégeket, és a mesterségek műhelyei is nyitott ajtóval fogadták őket.
Közeledve a falu főteréhez már hallható volt a versenyző libák gágogása. Ugyanis ebben az évben is megrendezték a liba szépségversenyt. De ne szaladjunk ennyire előre.
A kádár mester inasai már javában faragták a minta virágkarót, napközben pedig a látogatóknak is lehetősége volt a faragásra.
A hordó készítéséhez is hozzáláttak már, és rövidesen a színpadi produkciók is elkezdődtek.
A Művészeti Szakközépiskola táncosait a Mandala Dalszínház produkciója követte.
A Kuckó Művésztanya előadásáról külön fotóalbumot készítek majd, de néhány kép a maiba is belekerült.
A napot, és a Sóstói Múzeumfalu idei rendezvényeinek sorát a liba szépségverseny eredményhirdetése zárta.
Elég sok képet sikerült most készítenek, és idén is sok dolog kimaradt.
Klikkelj, és nézelődj!
KLIKK


A Múzeumfaluban


Ősz a Múzeumfaluban

Tovább haladva visszafelé a hétvége történéseiben ma a Sóstói Múzeumfaluba érkezünk.
A délelőtti – olykor kicsit lehangoló – erdei séta után kellett egy biztos pont, ahol tudom, nem csalódhatok. Ez természetesen a Sóstói Múzeumfalu.
Az ősz gyönyörű színekbe borította a portákat, a napsütésben pedig jólesett a séta. Örömmel láttam, hogy nem csak én gondoltam így, hiszen a Múzeumfalu parkolója is megtelt. Persze azért jól el lehetett vonulni kicsit fotózni is. Egyszóval ez a program is jó választásnak bizonyult.
A délután készített képeket az ittenire kattintva nézegetheted.
KLIKK


Szépülő Múzeumfalu

Ma egy képet hozok a tegnapi sétából, mert ki szeretném emelni a többi közül.
Jó volt látni, hogy dolgoznak az épületek megóvásán, felújításán nem csak a Besztereci portán, hanem a Jánkmajtsi portán is. Elkészült az új épület a főtéren, a nyomda mellett, és gyönyörű őszi színekben pompázik a falu. De erről majd talán holnap. 😉


Gasztrotúra Nyires faluban

Viszonylag korán érkeztünka Sóstói Múzeumfaluba szombat délelőtt, de a középkori faluban már égtek a tüzek, és folyt a serénykedés, hogy mire a vendégek megérkeznek megkóstolhassák a középkori recept szerint készült ételeket.
Főtt a köles, ami a köret volt a szomszédban készülő birkahúshoz, vagy a nyárson, roston sült halhoz. A malacok is fogukkal kapaszkodtak a nyársba, és mosolyogva tűrték, hogy sörbe mártott szalonnával dörzsölgessék őket.
De a halak mellett ártány hús, gomba, és gyümölcsök is kerültek más nyársakra, de füstölt húsos, fokhagymás kölest is lehetett választani az aszalt és friss gyümölcsök mellett, előtt.
Azt nem tudom, a vitézek mit főztek, mert igen harciasak voltak, én pedig már jóllaktam, nem erőltettem a receptszerzést. 🙂
Bármit is készítettek, megérdemelten fogyaszthatták el a századmagával sütő napon vívott csaták után.
Dél körül már jólesett behúzódni a falu házaiba, vagy az időközben felállított jurtába.
A korábbi évek hagyományos gasztronómiai fesztiválját, a Kóstolja meg…-et felváltó rendezvény időutazás volt a múltba, és talán iránymutatás a jövőbe.
Rajzkészségem szinte a nullával egyenlő, így becsempésztem egy fényképezőgépet a középkorba. Remélem, nem okoztam vele idő paradoxont. 🙂
A képek mindenesetre felkerültek a tárhelyemre, és az előbb még láthatók voltak. Klikkelj gyorsan az itt lévőre, ki tudja… 😀
KLIKK


Kenyérünnep és tánctalálkozó

Most, hogy útra kelek a Sóstói Múzeumfaluba, hogy részt vegyek az Ízes kalandozáson Nyires faluban, éppen itt az ideje, hogy megosszam a Múzeumfalu korábbi rendezvényének albumát.
Augusztus 20-a évek óta a kenyérünnepről szól, nem volt ez másként most sem. Ehhez társult még a Nemzetközi Táncfesztivál, és a Torella gyékényvilága című kiállítás megnyitója. Ez utóbbiról írtam már, a linken olvashatod, utóbbi kettőről pedig most mesélek.
Az időjárás nem teljesen fogadta kegyeibe a rendezvényeket, olykor eleredt az eső. Ennek ellenére igen sokan keresték fel a Múzeumfalut, és az Aprófalva Hagyományőrző Együttes is dacolt az esővel.
Torella kiállításának megnyitója után pedig táncosok vették birtokba a falu főterének színpadát, és látványos programjukkal kápráztatták el a jelentős számú nézőt.
Az itteni képre klikkelve te is belenézhetsz a programba, én pedig indulok a Múzeumfaluba.
KLIKK


Ismét világgá

Szabadságom után az életem lassan visszatér a rendes (mókus)kerékvágásba. Hétfőn bezombiztam a munkahelyre, de már sikerült visszaállni a hajnali lefekvésből a hajnali ébredésre is, hiszen ma már csütörtök van. Jön az igazi programajánló.
Péntek délután – lassan már hagyományosan – felszállok Debrecenben egy távolsági autóbuszra, hogy Hajdúböszörmény főterén leszálljak róla, és részt vegyek a városnap pénteki eseményein.
Ha sikerül fél ötre odaérni a Magi Zoltán Művészházba, akkor részt tudok venni Molnár Gábor festőművész emlékkiállításának megnyitóján, melyhez a Bordó Sárkány Régizene Rend szolgáltatja a zenét.

A városnap tartogat egyéb kellemes meglepetést is. Este héttől a Hajdúsági Múzeum díszudvarán a Karibra Kollektíva ad koncertet, majd 21:20-tól a Pál Utcai Fiúk. Azt hiszem, most nem fogok panaszkodni a melegre, mint az X-ben annak idején. 🙂

Mivel én igazoltan leszek távol, elmondom, hogy a Móricz Kertben péntek este a Tibi a hegyről lép színpadra.

A szombat igazi programdömpinget hoz. Ebben az évben is választanom kell, ebben az évben sem értem, miért van egyszerre, és ebben az évben is a Sóstói Múzeumfalut választom.
Itt az Ízes kalandozás Nyires faluban című gasztronómiai utazás váltja fel a korábbi évek Kóstolja meg… sorozatát.

Nyíregyháza főterén a Szelektív Szombat várja az érdeklődőket, ahol a hagyományos ügyességi versenyeken túl koncertek is lesznek. Megpróbálok a Karmapirinre odaérni.

A Vasutas Művelődési Házban Egészségnapot tartanak. Ha valamilyen csoda folytán eljutnék ide, megnézném az Utasellátó kiállítást is. Remélem, szeptember 23-ig sikerül eljutnom ide is.

Maradva az egészségnél erdei séta keretében kerül sor a vadókaszedésre szombat délelőtt. A linken itt is megtalálsz minden információt.

Hétvégén hónap második vasárnapja lévén ismét lesz Tokaj-Hegyalja Piac a Sárga Borház parkolójában. A nap főszereplője mi más lenne, mint a szőlő.

És már el is múlt a hétvége.


Torella gyékényvilága

Ahogy néhány korábbi bejegyzésből már gondolhattad, eseménydús hosszú hétvége van mögöttem. Nagyon sok beszámoló marad majd VIDOR utánra, de egyet még mindenképpen meg szerettem volna osztani előtte.
Ennek az az oka, hogy Torella kiállítása, melynek megnyitójáról mai fotóalbumom szól, november 7-ig megtekinthető a Sóstói Múzeumfaluban. Csendes VIDOR délelőttökön a Múzeumfalu és az SóstóZoo bejárása mellett kellemes időtöltés lehet ennek a mesevilágnak a megtekintése is.

Az esős augusztus 20-án igen sok dolog történt a Sóstói Múzeumfaluban. Kenyérünnep, Táncfesztivál, és a kettő között a Torella gyékényvilága kiállítás megnyitója.
A kiállítás egyik része valóban egy mesevilág tündérekkel, angyalokkal, különböző maszkokkal, másik rész lakásszépészet, és mindjárt az ajtónál ruhaköltemények láthatók. A megnyitón utóbbiakat modellek mutatták be.
A közös bennük a gyékény.
Fotóimmal igyekeztem kedvet csinálni e csodavilág megtekintéséhez.
Klikkelj a képre, és tegyél egy virtuális sétát, és ha teheted nézd meg a valóságban is!
KLIKK


Előrehozva

Úgy gondoltam, ezen a héten egy nappal korábban ajánlok programokat, holnap már úgyis hétvége. 🙂
Évekkel ezelőtt évekig a KGST Party volt biztos program ezekben a napokban. Sajnos ezt már nem tudom ajánlani, de egy képpel szeretnék megemlékezni róla.

És akkor jöjjenek az aktuális programok.
Nyíregyházán ma délután (ha már péntek munkaszüneti nap) 15 órától felvonulással veszi kezdetét a II. Free Dance Táncfesztivál a Nyíregyházi Főiskolától indulva a Kossuth utca, Vay Ádám körút, Jókai tér, Dózsa György út, Kossuth tér útvonalon. A felvonulást táncműsor követi.

Másnap a Sóstói Múzeumfaluban folytatódik a program, ahol a hagyományos Kenyérünnep programjához illeszkedik a fesztivál.
A két program között kerül sor a Torella Gyékényvilága című időszaki kiállítás megnyitójára.


Este hét előttre tervezem kiérni Nyírpazonyba, ahol idén is egész napos programmal várják az érdeklődőket. Idén az Új Kenyér Fesztivál programjából a Firkin koncertjét választottam.


Péntek délután két program is lesz egy időben a közelben. Kállósemjénben 18 órától a Múzeum Rock Band ad koncertet a falunapon, Kisvárda főterén pedig többek között egy régi kedves ismerős új formációja, a Mohikán koncertezik. Meglátjuk.

Kisvárdán egyébként egész hétvégén szinte folyamatosan zajlanak az események. Találtam hozzá egy olvasható méretű plakátot. Elképzelhető, hogy a szombat délutánt, estét ott töltjük, és összefutunk néhány kedves ismerőssel.

Nyíregyházán a Huszártalálkozó ígér látványosságot mind a belvárosi felvonulással, mind a Sóstói Múzeumfalu délutáni programjával. A város honlapjáról linkelt írásban találsz bővebb információt.

Természetesen folytatódik a Zempléni Fesztivál rendezvénysorozata, ahova úgy tűnik, idén sem sikerül eljutnom, pedig például a Szakcsi Quartet is játszik hétvégén Sárospatakon.