Kerekecske, dombocska

Ez a hétvége nagyjából abban különbözik az előzőtől, hogy állítólag melegen kell öltözni. 🙂
Programajánlómból kiderül majd, hogy szombaton minden valószínűség szerint sorban állunk majd a tokaji hídnál, de lesz szabadtéri koncert nem is kevés, és… de lássuk inkább sorjában!

Ma már elkezdődik a Hangszert a kézbe rendezvény a Vikár Sándor Zeneiskolában, és egészen szombatig tart. Ingyenes, de vannak szabályok, olvasgasd a linken lévő infókat!

Igazából a szeptemberi madárgyűrűző hétvége a Szelkó-tónál is elkezdődik, de ide inkább szombaton várják az érdeklődőket.

Ahogy korábban is írtam már, a Keresztúri esték koncertjei csütörtök estékre költöztek. Ma este héttől a Latte Maffiato műsorát láthatod a Henye Borbár és Vendégházban. regisztrálj, hogy biztosan legyen helyed!

Péntektől Kerekdomb Fesztivál Tállyán. A naptáramban kiemeltem néhány – általam kedvelt – koncertet, itt nem részletezem. Ahogy írtam, szombat az esélyes, de azért pénteken és vasárnap is történnek érdekes dolgok.

A Zoárd-Napi Sokadalom Vásárosnaményban is két napos, a linken a pénteki és a szombati programot is megtalálod.

Három koncert lesz a Roncsbárban péntek este, ezért már este hatkor kapunyitás lesz.
A műsor: Kalapács 20, Alcohol, és Continoom.

Indul a Club Hollywood őszi szezonja is, pénteken az Abaházi RT koncertjét láthatod. Kapunyitás este nyolckor.

Szombaton és vasárnap Tirpák Fesztivált rendeznek a Sóstói Múzeumfaluban. Esemény bejegyzést nem találtam a hivatalos oldalukon, így az oldalt linkeltem. Ez egyébként az az esemény, amely a korábbi években a belvárosban volt. Szerintem jó döntés a Múzeumfalu, bár a belvárosban is építkeztek szerdán, de most nem találkoztam tájékozott NYÍRVV-ssel, mint egyszer korábban. 🙂

Jövő szerda délután Autómentes Nap Nyíregyházán, a Kossuth téren. Itt is a linken a program.

Hagyok valamit jövő hétre is, és nézegetheted a naptárt is itt oldalt, hátha kerül bele még valami. 😉


VIDORos is

Ma már nem csak VIDOR programokat ajánlok, hiszen véget is ér a fesztivál a hétvége közepén, de kezdjük ezzel!

Szeptember 2., csütörtök.
Kisszínpad: 15:30 Beat 432, 17:30 No Cnt’ Roll & Mr. Bluesman.
VIDOR Kert: 17:30 Lakatos Mónika és a Cigány Hangok, 22:00 Pink & The Panthers.
Nagyszínpad: 19:00 Saya Noé, 20:30 Majka & Curtis.

Szeptember 3., péntek.
Kisszínpad: 15:30 Tüneth, 17:30 Nelson.
VIDOR Kert: 17:30 Rodopi, 22:00 Bordó Sárkány.
Nagyszínpad: 19:00 Cimbaliband és Talamba, 20:30 Mamadou Diabaté & Percussion Mania.
Korona Szalon: 21:00 Csernák Tibor bárzongorista

Ezen az estén Debrecenben, a Roncsbárban Junkies & Tortuga, ami most nálam a Bordó Sárkány nyíregyházi látogatása miatt biztosan kimarad.

VIDOR záró nap.
Szeptember 4., szombat.
Kisszínpad: 15:30 2. Nap, 17:30 Retro Rock Band.
VIDOR Kert: 17:30 Cabaret Medrano, 22:00 Kelet Brass Band.
Nagyszínpad: 20:30 Gyöngyhajú lány balladája.
Korona Szalon: 21:00 Melounge Zenekar.

Szombaton rendezik meg Nagykálló Harangodon a IX. Lecsófesztivált, ahol a lecsófőző verseny mellett zenei- és gyermekprogramokkal is várnak.

Vasárnap a Sóstói Múzeumfaluban A régi Magyarország ízei címmel rendeznek gasztronómiai eseményt. Bár az event 10-13 óráig tart, a leírásban ennél hosszabb program található. Informálódj, ha ide készülsz! A kép 2017-ben készült.

Lassan kedvenc mondásommá válik az Újfehértó többet ad. 🙂
Vasárnap délután a nagycsaládosok egyesülete szervez programot a város főterére.
Ebből kettőt emelek ki. 17 órától a Dongó együttes, 18 órától pedig a Queen Forever Tribute Band műsorát láthatod.


Pörgés a VIDOR előtt

Lassan kifutnak a hétköznapi, hétvégi koncertek Nyíregyházán, és kezdődik a VIDOR.
Mondjuk ebben az ajánlóban még csak érintem, de jövő hétvégén már valóság lesz.
Ahogy találok információkat, megjelennek a naptáramban itt oldalt. Jelenleg a Nagyszínpad és a VIDOR Kert programjairól tudok, ezeket már meg is találod a naptárban. Csak élőzenés dolgokat osztok, ezért nincs például szerdánál nagyszínpad, meg Dj. Ennyit a távolabbi jövőről. 🙂
Persze csak nem nyugszom. Tegnap Debrecenben koncertezett a Bordó Sárkány, ahova nem értem oda. Viszont jönnek a VIDORra!
Mostmár tényleg visszatérek.
A Zene Sóstón szerda estéje az Artézis koncerté volt. Lesz majd képem, meg beszámolóm róla.

A hosszú hétvégre mindenki készül. Ki így, ki úgy.
Hajdúböszörményben például a XXVII. Hajdúhét hoz számos programot.
Nézd meg a linket, meg fogsz lepődni, mennyi mindent ki lehet hozni 4 napból.

A tiszalöki Horgonyzó hozott jó kajákat a Serfesztre pár napja. Most otthon várják a vendégeket a Horgonyzó Nyárzáró Hétvégére. Hajós felvonulás és Folyékony Kenyér Ünnep – ahogy írják.

Én biztosan Nyíregyházán leszek csütörtök kora este, mégpedig a Mustárházban.
A Rockhajó zenél este hattól, ha esik, ha fúj. Szóval eső esetén is, bent.

Erős a kísértés, hogy utána Máriapócsra menjek, mert a számomra legkedvencebb Kormorán felállás tagjai idézik fel azt a hangulatot, amitől a kedvencem lett annak idején a csapat.
Este hétkor a Pápa téren lesznek, és a Radar is bemutatja új lemezét.

Augusztus 20-án a Tarcali Bűbájos Hétvégék több napos programja az egyik amelynél elidőztem kicsit, és nem lehetetlen, hogy arra járok majd.

Nagyhalász Homoktanyán pedig Szántóverseny lesz számos kísérő rendezvénnyel.

Szombaton is folytatódnak természetesen a korábban ajánlott rendezvények, de a Sóstói Múzeumfaluba is igyekeznek kicsábítani a nézőket. Itt Zsindelyes Összművészeti Fesztivál lesz, azt hiszem, itt láttam ingyenes buszjáratokat is, amit Sóstó jelen állapotában érdemes megfontolni.

Világjáróknak délutánra Háromhuta, Sztrapacska nap. Nézd meg a linket, hátha nem csak sztrapacska lesz, bár én azért is mennék. 😉

Én jó eséllyel Kisvárdát választom, különösen ha csütörtökön nem sikerül kijutni Máriapócsra.
Szóljon a rock! este hattól a sétálóutcában.

Ígért helyett működő kisvonat Debrecenben, és az utazás végén Az erdő karneválja Hármashegyalján.
Számos érdekes elfoglaltság, igazi családi program.

A VIDOR indulása előtt a Zene Sóstón is elbúcsúzik.
Szerdán fél héttől Under The Mask koncert a Sóstói Vigadó melletti színpadon.
A kép talán segít kicsit az új formáció beazonosításában 😉

Jövő pénteken pedig VIDOR. Igyekszem addig a helyi zenés koncertekkel is feltölteni a naptárt, már ha megtudok valamit.


Nem otthonülős

Nyilván a hétvégéről van szó, és ez a programajánlóm. 😉
Ránézve a naptáramra megállapítottam hogy a szombat megint nem egy napos lesz, de ne szaladjunk ennyire előre.

Tegnap két esemény is volt Sóstón, az egyiken ott voltam.
A Sóstói Múzeumfalu eseménye most is kimaradt nálam, így a Szent Iván-éjről nem lesznek képeim.
Lóci játszik koncert is volt.

A Zene Sóstón koncertsorozat szerdai műsora a Ciki Rock Band koncertje volt, erről viszont lesz beszámoló, itt most egy kép a sorozatból.

Térjünk át a jelenre!
Ma este hattól Kovács Miklós Bandája játszik a Mustárház udvarán. Ott a helyem.

Pénteken a Tibi a hegyről műsorával indul a Téren-Nyáron idei sorozata.
Ahogy azt múlt évben megszokhattuk, este hétkor kezdődnek a koncertek a belvárosban, a Városalapítók szobránál.

Tegnap találtam valamit, ami miatt pénteken csak félig megyek fel Tibiékkel a hegyre.
A Múzeumok Éjszakája péntek este lesz Újfehértón, talán a másnapi Gépészkovács Találkozó miatt. A Muzéj program része a Queen Forever Tribute Band koncertje is, akik ugyancsak kedvenceim, mert kiváló zenét játszanak.
Ez este nyolckor kezdődik, ezért fél nyolc körül el kell indulnom Nyíregyháza főteréről.
Ilyen ez a hétvége. Szerencsére. 😉

És akkor lássuk a szombati ámokfutást! 😀
Reggel irány Újfehértó ismét.
Az Országos Gépészkovács Találkozó 9 órakor kezdődik, felvonulás is lesz, ahogy minden évben.

Aztán haza, gyors archiválás, és irány tovább.

Lássuk, hova nem jutok el, bármennyire is szeretnék?
Nem tudok ott lenni a Zene Sóstón szombati műsorán, pedig de hiányzik egy kis Cseh Tamás, PUF, meg Kispál.
Igen, a No Dress Code Acoustic a Krúdy Vigadó melletti színpadon 18:30-kor kezdődő koncertjét hagyom ki sajnos.

De nem tudok eleget tenni a Hobo Tribute Band megtisztelő meghívásának sem, akik Debrecenben, a Régi Csibészek nevű klubban játszanak.

Nem leszek ott a Henye Borbárban sem este hétkor, amikor a Miskolci Illés Emlékzenekar csap a húrok közé.

Nyíregyházán a Múzeumok Éjszakája rendezvényein sem találkozunk sem a Jósa András Múzeumban, sem a Kállay Gyűjteményben.

Felmerül a kérdés, hol leszek akkor?
A BOLDOGkisfalud Feszt programja ragad magával szombat délutántól késő estig.
Láthatod a programot a linken, de kiragadok én is párat, ami elcsábított.
Milagro Santana Tribute Band, Kelet Brass Band, Melounge, Anna & The Barbies, hogy csak “felnőtt” programokat említsek, és nem átallom az esemény weboldalát is belinkelni. 🙂

A vasárnap átalvását így csak az akadályozhatja majd meg, hogy nagyon kíváncsi leszek a szombat képeire.
Lesz majd mit megosztani hétfőtől szerdáig, amikor is a Zene Sóstón sorozat következő része, az LK Beat koncertje búcsúztatja majd a júniust.

Röviden ez lesz jövő hét közepéig.
Ja, csütörtökön Mustárház!


Sóstótól Sóstóig

Tegnap este a szebb napokat is látott Sóstón, az ugyancsak szebb napokat is látott Krúdy Vigadó mellett az Ukulele trió műsorával elindult az idei Zene Sóstón koncertsorozat. Erről majd mesélek képek társaságában is.

Ma este hattól a Zenei kalandtúra a Mustárházban sorozat indul, amely csütörtök esténként helyi zenei formációknak ad fellépési lehetőséget.
Ma este a Texas Tourist lép a deszkákra.

A péntek este Debrecené számomra.
A város főterén este héttől a BLUES from HELL and the mad dog family műsorát láthatod.

Utána az Incognito Club a cél, ahol a Bordó Sárkány minden bizonnyal fergeteges koncertje látható este kilenctől.

Eljött az idő ismét, amikor a hétvégén gondot okoz eldönteni, hova is menj.
A nyíregyházi KGST Piac ad helyet a KZ Invest Kupa autós rendezvénynek délután öttől.

A vidám elcsendesedésre vágyóknak a Zene Sóstón második koncertjét ajánlom fél héttől.
Az AdHoc Team koncertjét láthatod a Krúdy Vigadó mellett.

Elérkezett a karácsony. 🙂 Az Óperentzia látogat ugyanis haza.
Koncertjük a Club Hollywood-ban lesz, kapunyitás este kilenckor.

Ha lemaradtál a pénteki műsorról, vagy egyszerűen csak újra szeretnéd látni a BLUES from HELL and the mad dog family-t, menj este kilencre Debrecenbe, az Incognito Club-ba!

Vasárnap délelőtt Nyíregyháza főterére várják a kosárlabda szerelmeseit a Streetball Nyíregyháza rendezvényre.

Szerdán a Zene Sóstón előadója a Ciki Rock Band.
Fél hétkor kezdődik a műsor a Krúdy Vigadó mellett.

A Szent Iván-éj fényei minden bizonnyal sokakat csalnak majd a Sóstói Múzeumfaluba szerda este. Az event ingyenesnek jelzi a rendezvényt, de a szövegben szerepel, a felnőtteknek és gyermekeknek egységes 1500 Ft belépő.

Jövő héten is érdekes dolgokat ajánlok majd, most csak annyit, péntek kora estére ne csinálj programot! 😉


Tojásvadászat

Húsvét hétfő reggel úgy döntöttem, megyek egy kört Sóstón. Csak úgy, meghatározott cél nélkül.
Útközben eszembe jutott, hogy láttam egy képet a szelfipontról a Múzeumfalu mellett. Arra mentem hát.
Az átépítés óta nem igazán érzem, hogy a Múzeumfaluban szeretném tölteni az időmet, és a bejárat látványa most ráerősített erre. Idegen attól, amiről nekem a Múzeumfalu szólt.
Megtaláltam azonban a szelfipontot, és egy hímes kiállítást is az épületen belül.
Hirtelen ötlettől vezérelve előszedtem a fényképezőgépet. A mai fotók így dupla üvegen keresztül készültek, olyanok is. 🙂
Azért nézd meg a képre klikkelve!
KLIKK


Farsangi malacságok

Nyíregyházán és Debrecenben is a disznóságokkal foglalkoznak hétvégén.

Péntektől vasárnapig tart Debrecen főterén a XI. Debreceni Mangalica Fesztivál.
A kirakodóvásáron és a bemutatókon kívül mindhárom nap igényes, élőzenés produkciók várják a látogatókat az ingyenes rendezvényre.
Nem tudom kihagyni, hogy ne említsek meg néhány fellépőt. Péntek kora este a Kerekes Band, szombaton a CimbaliBand, vasárnap pedig a Jumping Matt and his Combo élő koncertjeit emelem ki, de ennél jóval figyelemreméltóbb, bőségesebb a program.

Debrecenben maradva estére a Kaptár Klub péntek esti ajánlatát említem meg.
Három formációt láthatsz, a Botfül Billy Band, a For Ever Sabbath és a Signal Motorock lép színpadra.

Nyíregyházára, a Club Hollywood-ba lemezbemutató koncerttel érkezik a Lóci játszik péntek este.

Igencsak jónak ígérkezik a Szmog Pub ajánlata is. Ide a RockHaJó érkezik. Ha összejön, én itt leszek.

Sok szót nem vesztegetnék Nyíregyháza szombati egész napos programjára, a linken megtalálod a III. Nyírségi Disznótoros Fesztivál programját. Debrecen élőzenés produkcióival szemben a Sóstói Múzeumfalu rendezvényének húzó neve ismét a Fásy család.

Ha már Debrecen. Szombat délután négy órától látványos felvonulást és télűzést láthatsz a város főterén a XIX. Debreceni Maskarádé jegyében.

A Club Hollywood nagyszabású koncertsorozata, a Rock On! Tour-A 2020 már szombat délutántól remek zenékkel vár, érdemes lesz ide benézni. Nézz csak rá a linkre, és meglátod, nem gitározok a levegőbe.

Közben azért ne feledkezz meg arról sem, hogy rajtad is múlik, hogy a nyíregyházi Tortuga zenekar tovább jut-e a Dal döntőjébe. Akusztikus mámorukra a szavazási tudnivalókat a linken megtalálod. Toljuk be a fiúkat, megérdemlik.

Míg el nem felejtem, Debrecenben, az Incognito Club-ban is különleges zenei élmény vár.
A Hendrix Underground Experience koncertjéhez hasonlóba sem botlassz bele minden nap.

Vasárnap délelőtt Panyola érkezik Nyíregyházára, a Sóstói Múzeumfaluba.
A Szatmári Farsangot bemutató műsor mellett a Motívumok kiállítás is ezen a napon nyílik meg.

Hát így múlik el a hétvége.


Verseny hétvége

A hétvégi verseny Nyíregyházán leginkább a rally-ről szól majd, de lesz egy személyes versenyem is az idővel.
Lássuk a programajánlót, amelyben mindenre fény derül!

Pénteken autóversenyzők próbálják majd ki, milyen Nyíregyháza belvárosában a forgalmi iránnyal szemben közlekedni. Persze nekik egyszerű dolguk lesz, mert nem kell figyelniük a villogó okos zebrákra, és a kerékpárosokra bárhol. 🙂
De komolyra fordítva a Rally Hungary 2019 nyíregyházi köréről a rendőrség oldalán van egy lényegre törő tájékoztatás. Nekem meg egy képem a két évvel ezelőtti pécsi startról. 🙂

Autóversenyzéshez én sokkal érdekesebbnek tartom az erre a célra létrehozott pályát, így az esemény kapcsán ide linkelem az infót a Rally Hungary Szuperspeciál Rabócsiringről is.

Más irányú, de számomra hagyományos hétvégi elfoglaltságok következnek most.
Debrecen belvárosában más jellegű füst terjeng majd hétvégén.
Péntektől vasárnapig tart majd a Márton-Napi Libalakoma, melynek pénteki műsora is érdeklődésre tart számot nálam. A linken a teljes hétvégi programot megtalálod, de had emeljem ki az Ölveti Blues Band és a Smith Rock Family koncertjét.

A két koncert között elsétálhatsz a MODEM-be, ahol Menyhárt Jenő koncertjét láthatod,

vagy az Incognito Club-ba, ahol a Történelmi Magyarország várai kiállítás megnyitóján vehetsz részt.

Az Inco-ba érdemes lesz majd később is visszatérni, ugyanis este kilenctől a Karmapirin zenél majd.

Szombaton Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban is Márton-Napi Vigasságokat rendeznek,

este pedig egy általam nagyon régen várt koncert lesz a Club Hollywood-ban.
Évek óta készülök a Pál Utcai Fiúk helyi műsorára, és – bár ezen a délutánon, estén más programom is lesz – remélem odaérek időben.
A PUF egyébként az új lemezét is hozza a koncertre.

Az Incognito Club Debrecenben erre az estére is kínál koncertet. A Signal MotoRock zenél majd a hangulatos helyen.

Vasárnap kicsit visszatér a rally Nyíregyházára, Debrecen főterén pedig az Acoustic Gallery koncertezik majd.

Jövő hét elején a Bencs Villára érdemes figyelni, kedd este fél hattól ugyanis Szirota Jennifer és Csernák Tibor jazz műsorával várnak.

Azt gondolom, ez a hétvége sem lesz eseménytelen, remélem, nekem is sikerül majd az időutazás. 🙂


14544

Gondolom, furcsállod a címet. Ez az aktuális bejegyzés sorszám a blogomban. Nem beszélek keveset. 🙂
Amiért ezt választottam mára, az a kettősség, amit a szombat délelőttöm hozott.
A Sóstói Múzeumfalu adott ugyanis helyt a Hagyományok Háza által szervezett VI. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójának.
Ezen a napon nyitotta meg kapuit újra a hosszú ideje zárva lévő Múzeumfalu, így jó alkalom kínálkozott arra hogy a hivatalos protokoll események előtt szétnézzek. Mivel ez a rendezvény kevésbé volt hype-olva, mint a másnapi főző rendezvény, így nyugodtabb séta lehetőségére számítottam a Múzeumfalu szeretett, kedves környezetében, az udvarokban folyó programot pedig ráadásnak gondoltam.

A Múzeumfalu felújítási munkáiról terjedtek már hírek a városban, én viszont szerettem volna azután írni bármit, miután saját szememmel látom.
Bevallom, nem teljesen hittem a szóbeszédnek a lekövezésről, azt gondoltam, a falu képébe illő, mondjuk macskaköves utak fogadnak majd. Csalódtam.
A bejárat motoros vaskapuján belépve döbbenten álltam meg. Színes kockakő, amerre ellát az ember, a műhelysor előtt pedig vasvázas LED lámpák sorakoztak.
A kanyarban, az iskola mellett zúzottkőre vált az út, jobbra, a kerítés mögött pedig valami hatalmas monstrum épül.
A kanyar után az út kettéválik, és mindkét oldalon a színes kockakő folytatódik. Távolban, a harangtornyon pár részen zsindely tető felújítás látszik. Erre indultam.
A parókiánál “érdekes” járdaszerkezetre lettem figyelmes, balra nézve pedig földbe gyökerezett a lábam. Tudjuk egy ideje, hogy manapság minden tervezőnek zsigerből tudnia kell lelátót rajzolni, mégsem hittem, hogy ezzel a Múzeumfaluban is találkozni fogok. A feljárat melletti szürke bádog épület – ránézésre nyilvános illemhely – ajtajai a parókia ajtajára néznek, tőle kb. 10 méterre. Itt gondoltam úgy, hogy inkább a kellemes zenei programra koncentrálok.

A Hagyományok Háza szervezése igen jó hangulatot teremtett ebben a környezetben is. Több portán különféle stílusú táncház muzsika szólt, és mindenhol lelkes táncosok fogadták a nézőket, és akár a táncolni vágyókat is. Azt gondolom – és ezt az egyik portán a szervezőnek is elmondtam számos dicsérő mondat kíséretében -, hogy hasonló, ideillő rendezvényekre lenne szükség a Múzeumfaluban.
Legjobban a régi csűrnél lévő dolgok tetszettek. A zenén, tánc tanításon kívül a csűr külső és belső oldalán is fantasztikusan jó fotók sorakoztak. Kicsit itt is elbeszélgettünk.

Ez után már szinte végigrohantuk a hátra lévő félkört a kövezett úton, és kissé szomorúan hagytuk el a Múzeumfalut úgy másfél óra után. Csalódás volt számomra a végzett munka eredménye.
A most következő fotóalbumban előre tettem a “fekete levest”, innen kimaradtak a készített videók, a felüdülős második részben pedig a táncházas képek, és videók találhatók. Klikkelj, és nézegess!

KLIKK


Éjszakázós ajánló

Kezdem most is a tegnappal. A Long Dusty Road a Zene Sóstón keretében a sóstói szökőkútnál. Remek zenés, táncos mulatság volt, bővebben pedig majd, ha elkészültem a képekkel.

Péntek este jó eséllyel a Móricz Kertben leszek majd, ahol este héttől két formációé lesz a színpad. Először a Tordai Duó majd a BLACK ‘N’ ROSE lép a világot jelentő deszkákra.

Ha pénteken már napközben ráérsz, és kedveled az égett gumi szagát :), már délelőtt elindulhatsz Máriapócsra. A RabócsiRingen két napos lesz a Drift Masters Európa Bajnokság 2. fordulója. A linken minden információt megtalálsz.

Kis kirándulással este nyolctól megnézheted, meghallgathatod Tündét ás Pilát a Záhonyi Akusztikus Esték műsorában a Dr. Béres József Emlékpark színpadán.

Debrecenben a hétvége egyik eseménye a Rózsa Utcafesztivál. Belvárosi pezsgés, gasztronómiai élvezetek – hirdetik a három napos rendezvényt, ahol a gyermeknek és a felnőtteknek is kínálnak szórakozást.
Felnőtteknek például az Éva Presszó akusztik műsorát.

Szombaton az Acapellart lép a Zene Sóstón szökőkútnál lévő színpadára este fél hétkor.

A naptár tréfája miatt idén egy napon kerül megrendezésre Nyíregyházán a Múzeumok Éjszakája a Jósa András Múzeumban és a Szent Iván-éj a Sóstói Múzeumfaluban. Utóbbi 21:30–kor kezdődik, és éjfél után ér véget. Többek között láthatod a Bagossy Brothers Company műsorát is, de nem marad el a tűzugrás sem. Szomorú aktualitás, hogy a Múzeumfaluban jövő év áprilisáig nem lesz több rendezvény. felújítás kezdődik július elsejétől, így talán az utolsó alkalom idén, hogy szétnézhess.

A Jósa András Múzeumban este hatkor kezdődnek a programok, amiből kiemelném a Lajkó Félix Duó és a Talamba műsorát.
A Kállay Gyűjtemény már délután öt órakor megnyitja kapuit. Bábszínház, koncertek és kiállítás vár a Múzeumok Éjszakáján.

Természetesen Debrecenben is megrendezik a Múzeumok Éjszakáját. Számos helyszínen várnak színpadi programok, és kiállítások. Itt is kiemelek néhány eseményt, az este nyolckor kezdődő Éva Presszó koncertet és az este tízkor kezdődő Szirtes Edina “Mókus” koncertet a Déri téren, de a MODEM is számos programmal várja a látogatókat.
A PASO, valamint I Am Soyuz koncertje és hogy a Talamba itt is látható, erősen ösztönöz egy debreceni kirándulásra. 🙂

Ajánlóm végén kicsit átlépünk a következő hétre. Szerdán a Beat-lesz műsorával folytatódik a Zene Sóstón sorozat a sóstói szökőkútnál. Találkozzunk akkor is este fél hétkor!


Sör, virsli

A mai ajánlóm címe a régi majálisok hangulatát idézi és nem véletlenül nem írtam oda a felvonulást. Ahhoz igazán soha sem volt kedvem.
A mostani hétvége ismét számos programra ad lehetőséget, és a végén a majálisokhoz is eljutunk.
Kezdjünk a szabadban, hiszen alig vártam, hogy elérkezzen ez az időszak.

Péntek este nyolctól szezon nyitó bulival indul a Móricz Kert.
Az első éjszaka joga a Folkfusion zenekaré. 🙂

A Continental Arénában – lánykori nevén BuSzaCsa – már délután ötkor elkezdődik a nagyszabású ROCK ARÉNA buli, ami automatikusan kizár a közönség soraiból. Pedig ezt most terveztem, hiszen a fellépők közül kimarad az a formáció, akik miatt nálam korábban szóba sem jöhettek ezek a rendezvények.
A fellépők: a USEME, a Dorothy, az Ossian, a Road és az Leander Kills.

Erre az estére minden bizonnyal a Labor Café-t választom, ahol este nyolctól a Trans-formation jazz formáció zenél majd. Mondom a neveket: Pozsár Eszter, Eichinger Tibor, Frey György, Pusztai Csaba.
Ritka tv nézéseim alkalmával sokszon felkeresem a d1 tv-t, itt láttam néhányszor a formációt, így most örülök, ha személyesen is találkozunk.

Mondhatnám, három nap, három éjjel tart a Tokaji Halas Boros Fesztivál és Hacacáré, és nem is túloznék nagyon. Szombaton kezdődik, és hétfőn ér véget a rendezvény, ahol a zenei programban számos feltörekvő formáció mellett régi nagy nevek is szerepelnek. A teljesség igénye nélkül, nem titkolt elfogultsággal néhány név: Hatás Alatt, Karthago, Omega, Dorothy, Deák Bill Gyula, Mohikán…

Három nap a szabadban, elég kecsegtető, de még nem láttál mindent.
Szombati egész napos program a Kihajtási ünnep Hortobágyon. Látványos, és minden bizonnyal hatalmas érdeklődésre számot tartó esemény lesz.

A tavasz elhozta a lovagkort is. 🙂 Szombaton a Füzéri várban Apródképző indul. Az esemény linkjén találsz más érdekességet is, talán észreveszed, hogyan akadtam rá én a rendezvényre.

Terveztem, hogy a héten valamikor megnézem, mi történik az NYVSSC pályán, de erre nem jutott időm. Így e nélkül az információ nélkül ajánlom a Tigers – TD Store Eagles amerikai foci meccset, amely a szokásostól korábban, délután kettőkor kezdődik, és a Városi Stadionban rendezik meg. Gyere el te is, én is átsétálok. 🙂

Este nyolctól Zenés Estet rendeznek a Hold Udvar cafe & bar-ban a BOROS-SOKK duó közreműködésével.

Akár ez is lehetne az esti program, de sokkal esélyesebb Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronyban a Jónás Vera Experiment műsora.

Ha már Debrecen, van két másik ajánlatom is.
Este kilenckor kis blues az Incognito-ban a Kék Kód zenekarral,

vagy az Omen és a Rudán Joe Band koncertje a Roncsbárban ugyancsak este kilenctől.

Vasárnapra és hétfőre a RabócsiRing rendezvényét ajánlom a korábban említettek mellett. A Gyorsasági és Veterán Motor Országos Bajnoki Futam jó szabadtéri programnak ígérkezik bármelyik nap.

Hátra vannak még a majálisok, amelyekből nyíregyháziakat linkelek.
A Mandabokori Művelődési Házban 28-án, szombaton várják az érdeklődőket, a Bujtoson a megszokott műsorszerkezet várja a majálisozni akarókat, és a Borbányai Művelődési Ház is készül programmal.

Évek óta a Múzeumfalu majálisa volt az, ahol megtalálhattál ezen a napon is. Már éppen azt akartam írni, hogy most nem találok ott majálisi programot, mikor tegnap este megjelent az információ a Múzeumfalu rendezvényéről, ami elég titokzatos, és igazi majálist nem ígér. Már bánom, hogy a hétfő esti sóstói fagyizáskor nem döcögtünk arra.

Ahogy látod, hagytam kis szabadidőt a saját programjaidnak is. 🙂
Nemsokára közzéteszem ezt az ajánlót a közösségi oldalamon is. Ha szívesen megosztanád hétvégi terveidet másokkal, írd meg oda egy hozzászólásban. Aztán hátha ott futunk össze.


Sétálójeggyel a Múzeumfaluban

Az elmúlt néhány évtizedben igen sokszor megfordultam a Sóstói Múzeumfaluban, mert számomra mindig a nyugalom szigetét jelentette. Akkor is, ha éppen rendezvény volt, mert a rendezvények is a múlt szép hagyományainak megőrzéséről szóltak, mert a hangulat mindig olyan volt, amelyben jól éreztem magam. Sosem hagytam ki, hogy benézzek Magdi nénihez, és hogy egy kis beszélgetésre, egy tányér sztrapacskára meg ne álljak a Barabási kocsmánál. Sajnos Géza bácsival már nem beszélgethetek többé, és a Barabási kocsma terasza is eltűnt.
Vasárnap mégis úgy éreztem, ki kell mennem kicsit a faluba. Sétálni egyet a házak között, benézni a portákra, készíteni néhány fotót a szépen behavazott épületekről.
A Múzeumfalu akkor is körbejárható, ha nincs rendezvény. Igaz, ilyenkor az épületek zárva vannak, de a csend, a nyugalom így is megéri.
Szeptember körül néztem körül itt legutóbb. Olvastam valahol, hogy felújítás kezdődik majd, ami néhány épületnél magát a túlélést jelentheti. Gondolok itt például a temetőcsősz házára, vagy a bejáratnál a tiszabecsi porta házára, amelyekbe már belépni sem szabad, de a református templom falain sem múlt el nyom nélkül az idő.
Szóval sétálgattam, fényképezgettem, nosztalgiázgattam. Az eredmény két, egymást átfedő fotóalbum lett. A következő kép a fekete-fehér képekhez vezet. Klikkelj rá, ha a szürke árnyalatait szeretnéd, de ha a télutó színeit is látni akarod, azt IDE klikkelve teheted meg.
KLIKK


Karmapirin a fagyoskodásra

Szombat délelőttre két koncert megnézését terveztem a Múzeumfaluban. “Családi okokból” 🙂 a Firkin koncertje kimaradt a programomból, volt azonban egy jó kis Karmapirin.
A szombati rendezvényen a nagyszínpad az új magtár elé került, így gyorsan átvágtunk a Múzeumfalun. Volt még pár perc beszélgetésre is idő a koncert kezdetéig, aztán már jöttek is az ismert dallamok. Elég csípős volt az időjárás a Múzeumfalu ezen szegletében, így különösen jólesett egy kis mozgás a remek zenére.
A koncertről készült képeimet az ittenire klikkelve nézheted meg.
KLIKK


Majdnem

A hétvégém majdnem a terveim szerint sikerült, de nem volt rossz. Most két kép, jövő héten pedig a beszámolók és az albumok jönnek.
Karmapirin
Honeybeast