XV. Révfülöp Blues – harmadik nap

Azt is szerettem a Révfülöpön eltöltött időben – és ez jórészt harminc egynéhány fokos meleg volt -, hogy viszonylag kevés mászkálással szinte mindent elérhettünk. Igaz, a kilátót csak a hegy aljáról néztük meg, de remekül el lehetett tölteni az időt napközben is.
Szombaton jó kis szél kerekedett, amitől ugyan hűvösebb nem lett, de izgalmassá tehetett egy hajókirándulást. Ezzel hangolódtunk hát az esti koncertekre.

Délután ismét időben érkeztünk, és ez a nap sem múlt el kellemes találkozások, beszélgetések nélkül. Nagyon szerettem ezt a hangulatot.
Ahogy én látom, a Révfülöp Blues – és általában a révfülöpi kulturális események – egyik célja a lokálpatriotizmus, azaz a Révfülöphöz kötődés erősítése akár a helyiek, akár a vendégek körében. Ehhez tartozik az is, hogy a program válogatásánál az is szempont, hogy az ország távolabbi részéről is érkezzenek fellépők, akik egyébként nem igazán tudnának bemutatkozni ilyen távol otthonuktól. Ez is az egyik különlegessége, vonzereje a rendezvényeknek.
Szombat este is Debrecenből érkező zenekar nyitotta a koncertek sorát, amelyre természetesen Benkő Zsolt kiváló felvezetője csalogatta a nézőket. Érdekes volt, hogy míg csütörtökön a nézők nagy része erre a felvezetőre kezdett érkezni, pénteken és szombaton már a kapu előtt álldogáltak, várva a nyitást. Ez is sokat elmond a rendezvényről.
Szóval a debreceni Blues from Hell indította a szombati koncert kettőst.
Volt szerencsém többször is hallani a csapatot, így ismerősként üdvözöltük egymást a műsor előtt. Ők az 1920-as évektől napjainkig terjedő időszak szájharmonika-énekes blues-át játszák. Ezen a koncerten a közönség legnagyobb kedvence mégis a dobos volt. Balázs igazi showman-ként lopta a nézők szívébe magát. Talán látszik is majd néhány képen.

Az átállással a Sonny and his Wild Cows formáció lakta be a Révfülöp Blues színpadát.
Egy egészen más stílus, igazi bulizós rhythm and blues, rockabilly zengte be a nézőteret a záró koncerten.
Estefelé már hűvös lett a szélfútta Balaton part, de a nézőtéren egy szalmaszálat nem lehetett leejteni. Egyébként minek is hozna ilyet bárki magával?
Azt nem tudom, táncos cipőt hoztak-e a nézők, de sok táncos lábú érkezett, az biztos. 🙂
Igazán nagy élmény volt számomra sok év után újra találkozni Szabó Tamással, újra koncerten hallani szájharmonika játékát.
Sajnálom, hogy harmincöt fokra tervezett öltözékemben az utolsó néhány percet már ki kellett hagynom. Amíg azonban ott voltam, a sok mozgásos fényképezéssel igyekeztem maximálisan kitölteni az időt, és fenntartani a testhőmérsékletemet.
Nagyon hálás vagyok Kovács Pepinek, hogy megteremtette ezt a lehetőséget, és kiváló gazdája tizenöt éve a rendezvénynek.
Az élet azonban nem áll meg Révfülöpön, hiszen a nyár szinte minden hétvégéjén találsz rendezvényt, kiállítás különböző műfajokban. Érdemes úgy tervezni a környéken járást, hogy útba ejtsd ezeket, vagy egyszerűen csak ezért elindulni, ahogy mi is tettük.
Köszönök mindent, és most lássuk a záró nap fotóalbumát! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


XV. Révfülöp Blues – második nap

Délutáni beállás közbeni beszélgetés Révfülöpön:
– Hát te itt is?
– Tudod, Nyíregyháza és környéke, ahogy a blogom szlogenje mondja.
Valahogy így múlattuk az időt a napfényes Balaton partján délutánonként. 🙂

A napközbeni kis kirándulás után felfrissülve péntek délután is időben megérkeztünk a XV. Révfülöp Blues színpadához.
Volt idő ismerkedésre, hiszen személyesen nem találkoztunk még a teljes Simple Blues Band zenekarral, bár néhány tagjával már ismertük egymást. Többször terveztem, hogy megnézem őket, de valahogy korábban ez nem sikerült, pedig nem túl messze élünk egymástól. Mentünk hát messzebb.
A Révfülöp Blues a másfél évtized során nem érdemtelenül szerzett rangot magának. Nem csoda, ha elismerésként élik meg a formációk, akik elérnek a rendezvény színpadára. Ezért is kivételesek ezek a koncertek.
A Simple Blues Band-nek sikerült meggyőzni a nézőket is arról, hogy nem hiába vannak itt. Nagyon jó hangulatot teremtettek, kiváló zenével kényeztették a közönséget. Jó érzés volt a formáció oldalán vasárnap azt olvasni, mennyire fontos állomásnak tekintik a fellépést. Megdolgoztak érte.

Nagyon jó volt délutánonként, esténként, hogy tudtunk beszélgetni a fellépőkről is. Így kiegészítve azokat az információkat, amelyeket nekem sikerült összeszedni a felkészülés során sokkal jobban tudtam “irányítottan” figyelni a koncertet fényképezés során, és persze szerencsém is volt olykor, mikor felocsúdva a zene élvezetből elindultam egy-egy videót készíteni. Így sikerült például Deep Purple újragondolást rögzíteni blues környezetben. Nem hittem a szememnek, fülemnek, és örültem, hogy nem voltam “lusta 🙂 ” pont akkor videózni a BluesSteel & Friends koncertjén. Persze többször is elindultam a színpad felé.
Délután, beállások alatt éppen a rózsakertben sétáltunk, mikor Pleszkán Écska kezdett énekelni a színpadon. Hamar eldöntöttük, hogy a rózsák várhatnak.
A koncert utolsó részében először vokalistaként tűnt fel a színpad szürkébb sarkában, majd a fronton is megjelent. A hangja azonban már a vokálban is meghatározó volt. Eszméletlen duót alkottak a szaxofonossal.
Természetesen pénteken sem maradt el a blues történelem Benkő Zsolttal, és mindkét formáció saját műsorában is élvezhette játékát.
Ezen a napon már kicsit hosszabb az albumom, ismerős volt már a színpad, és a fények.
Klikkelj a képre, és nézd meg, hogy láttam az estét!
KLIKK


XV. Révfülöp Blues – első nap

Csütörtökön kora délután érkeztünk meg Révfülöpre. Gyorsan elfoglaltuk a szállást, tusolás, kávé, és irány a központ. Mikor korábban itt jártam, már nagyjából felfedeztem a települést, így elég célirányosak lehettünk.
A főutcán sétálva az egyik kapuban kis dobozban friss érett fügék csábították azt, aki szereti. Becsületkasszával, ahogy például a kávé is működött a szállásunkon.
Hamar beértünk a mólóhoz, és mivel volt még jócskán idő a program kezdéséig, ügyesen megebédeltünk, és meg is vacsoráztunk egyben. Az árak elfogadhatóak, az árusok kedvesek, mosolygósak, a kaja finom, a sör, üdítő kellemes hideg.

Azt tudod, hogy szeretek időben, vagy inkább idő előtt érkezni az eseményekre. Kell kis hangolódás. Itt pedig még régi kedves ismerősök, barátok is voltak, és egy koncert előtti beszélgetés, ismerkedés mindig jólesik.
Miután kellően meglapogattuk egymás hátát Kovács Pepivel, aki a rendezvény szervezője, és nem mellesleg réges régről, Nyíregyházáról indult az ismeretségünk, már követhettük is a színpadi beállásokat.
Majd láthatod a képeken, igazi kőszínpad van minden csodával felszerelve. Remek szakemberek felügyelték hogy a megszólalás és a fények is hibátlanok legyenek, szóval egy mesevilág szerintem a fellépőknek.
A nézőtér vége, és egyik oldala fedett, középre pedig minden nap ügyes kezek pakolták ki a székeket, amelyeket aztán egytől egyig áttörölgettek, majd a nap végén visszapakolták a fedett helyre.
Ezt azért írtam le, mert nem nagyon láttam sehol ilyen gondosságot, és a nézők sem, mert mire a kapuk megnyíltak, minden készen, rendben várta őket. A három nap alatt nem láttam eldobott szemetet, sörös dobozt, ami ugyancsak ritkaság. Nyilván a rendezett környezet rendet vonz maga után.
Kicsit hosszúra sikerült a bevezető, de ezt nem fogom minden nap leírni, kihagyni viszont nem lehetett.

A Révfülöp Blues 15. születésnapját ünnepelte ezzel az eseménnyel, és nem csak a környezet, hanem a fellépők kiválasztása is igényes volt.
A kezdés előtt kb. negyed órával ráhangolódásként minden nap Benkő Zsolt kiváló gitárjátéka gyűjtötte a nézőket a színpad elé. Ő volt az idei esemény szóvivője is, és túl a felvezető gitárjátékon és a résztvevők bemutatásán minden nap kaptunk egy rövid blues történelmet is. Érdemes volt korán érkezni. Egyébként Zsolt minden fellépő formáció mellé beszállt pár perc gitárpárbajra. Imádtam.

Eljutok lassan a koncertekig. 🙂
A Jumping Matt and his Combo indította a blues koncertek sorát. Nem gondolom, hogy őket be kellene mutatni, de azért belinkeltem az oldalukat. Fergetegesek voltak most is, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a nézőtéren még oldalt is álldogáltak nézők. Ahogy ott, aakor is mondtam, ütős indulás volt. Néha most is elfelejtettem fényképezni, mint ahogy a későbbiekben is gyakran.

Rövid átállás után a Jambalaya lépett színpadra. Illetve ez így nem fedi le teljesen a valóságot, hiszen ahogy egy igazi New Orleans Music Show-hoz illik, a nézők között, a nézőtér végétől zenélve vonultak be, ami elég gyors döntést csikart ki belőlem, vajon a fényképezőgépet, vagy a telefont dobjam el hirtelen. Azt hiszem, jól döntöttem, hiszen ez lett talán az egyetlen vállalható videóm a közösségi oldalon, és visszaad valamit az őrületes hangulatból.
Őket személyesen nem ismertem eddig a koncertig. Hatalmas buli hangulatot csináltak, szívesen találkoznék újra velük is.

Nézzük most az első nap fotóit, amelyeket természetesen a szervező is megkapott. Onnan könnyen válogathatsz a képek közül, ha külön-külön szeretnéd megosztani. Az album nézegetéséhez pedig klikkelj az ittenire!
KLIKK


Nagy utazás

Mai programajánlóm különlegessége, hogy amikor megjelenik, én már úton vagyok Révfülöpre.
Vonattal. Mission Impossible, asszem. 🙂

Ha te közelebb leszel Nyíregyházához, hozok kis adalékot az időtöltéshez.
Hétvégi programként indul a Debreceni Bor- és Jazznapok ami ugyancsak bakancslistás, de majd máskor húzom ki a listáról.
Péntektől vasárnapig várja az igényes zene kedvelőit.

Én ugye a Révfülöp Blues fesztiválon leszek nemsokára, ha nézegetted a közösségi oldalamat, láthattál ajánlást.
Ma a Jumping Matt and his Combo és a Jambalaya lép színpadra.

Nyíregyházán építenek egy másik színpadot is Sóstón szerintem, meg gondolom sátrat is, és péntektől vasárnapig a XI. Sóstó Serfeszt adja a zenét is a sörhöz. Most szombaton nem lesz Zene Sóstón, de a hétvégi fellépőket ismerheted innen is. Azt sajnálom, hogy szombat este kimarad a Queen Forever Tribute Band. Régen hallottam őket, és kedvelem.
Pénteki terv jelenleg: Beat-lesz, Mentha Project, Szívtiproll.

Ha itthon lennék, péntek este biztosan elmennék Balmazújvárosba. Az Ifjúsági és Közösségi Házban fél nyolctól az Ötödik Évszak, fél tíztől pedig Szabó Balázs Bandája koncert lesz, ami megérne kis autózást.

Folytatódik a Révfülöp Blues Fesztivál is a Simple Blues Band és a BluesSteel & Friends koncertjével. Vendégek: Pleszkán Écska és Benkő Zsolt, aki egyébként a rendezvény műsorvezetője is.

Szombat csupa folytatás. 🙂 Debreceni Bor- és Jazznapok, Sóstó Serfeszt (Rockwise, Száraz Tamás, Tibi A Hegyről, Queen Tribute Band), Révfülöp Blues, és Balmazújvárosban, az Ifiházban is lesz újabb két koncert. Yewo és Ivan & the Parazol.

Tiszalökön egész napos rendezvény a XXI. Városnap, amit Anna and the Barbies koncert zár a Teleki Blanka Szakképző Iskola és Kollégiumban.

Révfülöpön a szombat esti program a Révfülöp Blues jegyében a Blues from Hell, vendég: Hadházi László valamint a Sonny and his Wild Cows, vendég: Szabó Tamás.

Vasárnap Sóstón már csak Dj lesz, meg sör, élőzene nem, a Jazznapok is kifut Debrecenben, és én is a hazavonatozás kihívását választom Révfülöpről.

Nagy volt a kísértés, hogy szerdán elutazzak Mátészalkára, ahol a Dobszerda jegyében Ferenczi György és a Rackajam játszik,

de a Greasy Hats játszik a Zene Sóstón színpadán, így maradok itthon.


Zene Sóstón – RetRock

Írhatnám, hogy szállt az énekszó a Zene Sóstón ma esti koncertjén, de nem lenne túl hiteles, hiszen a RetRock zenekar instrumentális zenét játszik, abból is a hatvanas, hetvenes évek gitár muzsikáját.
Ha azt mondom, Kaland Old Rock ismerősebb lesz a formáció. Néhány tagcserén, és névváltoztatáson átestek az idő folyamán, de az alap megszólalás, a Shadows, Spotnicks, Ventures vonal a mai napig megmaradt. Ezzel a repertoárral léptek ma is a Krúdy Vigadó melletti színpadra.
A környék újabb biztonságos ülőhelyekkel gyarapodott, hiszem biztonságossá tették a terasz szegélykövét, így már a Vigadó árnyékának hűvösében is üldögélhetnek a nézők, illetve itt inkább hallgatók, és a füvet sem nyírták porig, így szép zöld környezet fogadta az igen nagyszámú nézőt.
Ha ránézel a képre, ami majd az albumhoz vezet, láthatod is a koncert meglepetését. Egy dalra szaxofonosa is lett a formációnak.
És ha már ránéztünk a képre, klikkelj is rá, és nézd meg a többi képet!
KLIKK
Szombaton nem lesz Zene Sóstón, mert Serfeszt lesz hétvégén. Legközelebb szerdán 18:30-kor egy klassz kis Greasy Hats koncert vár a Krúdy Vigadó melletti színpadon.


Révfülöp Blues – a terv

Készülök ám rendesen a Révfülöp Blues Fesztiválra, hiszen, bár néhány formációval találkoztam már, lesz sok, csak videomegosztóról ismert zene is.
Nézzük az időrendet! Augusztus 4., csütörtök:
19:30 Jumping Matt and his Combo
Jumping Matt and his Combo.
Számos találkozásunk volt már, és az első után már kerestem is a lehetőségeket.
21:30 Jambalaya.
Csak a netről ismerem a zenéjüket, így képem sincs a mondataimhoz. De csütörtök este már lesz, és ahogy hallottam, koncert élmény is.

Augusztus 5., péntek:
19:30 Simple Blues Band
Simple Blues Band.
Ők jó ideje ismerősek már, hiszen más formációkban már találkoztam néhány zenésszel. Érdeklődéssel várom a személyes találkozást.
21:30 BluesSteel & Friends vendégek: Pleszkán Écska és Benkő Zsolt
Beknő Zsolt
Velük sem találkoztam még a kép Zsoltról pedig a nyíregyházi Hangszert a kézbe rendezvény parádés jamelésén készült.

Augusztus 6., szombat:
19:30 BLUES from HELL vendég: Hadházi László
Ó, hát ők nagy kedvencek. Ha tehetem meglátogatom koncertjeiket, megunhatatlan.

21:30 Sonny and his Wild Cows vendég: Szabó Tamás
Ha megnézed a képet, amelyen Szabó Tamás látható, kiderül, nem ma készült. 2008-ban Debrecenben, a Cívis Korzón hallottam játszani.
Emlékezetes találkozás volt, várom a következőt.
Szabó Tamás

Ahogy láthatod, nem sokat írtam a fellépőkről, inkább saját érzéseket, és persze linkeket a formációkhoz.
A közösségi oldalamon minden előadóról linkeltem, illetve még fogok zenét a videómegosztóról.
Így jól össze lehet rakni, miért ilyen nagy a várakozásom.
Majd mesélek. 😉


Bátori Korzó 3.

A harmadik estével végéhez is értünk a Bátori Korzó koncert sorozatnak, Nyírbátorban azonban ezzel nem ért véget a nyár. Számos érdekes, látványos eseménnyel vár még a Nyírbátori Kulturális Központ, akár ma este is.

Tegnap is két fellépője volt a rendezvénynek.
A napot az aZorka Akusztik indította. Nem mesélnék sokat róla, maradjunk annyiban, hogy nem igazán tudtak élni a lehetőséggel, ami technikailag, vendéglátásilag, és időben is rendelkezésükre állt.
Az estét a kilenckor színpadra érkező Léhárt Míra és Polgár Patrik duó hozta vissza. Láthatóan összeszokott páros, kidolgozott, változatos zenéjű produkció, kedvesség, és jó előadás jellemezte a produkciójukat. Velük szívesen találkozom máskor is.

A rendezvényről még mindenképpen el kell mondanom, hogy profi szervező munka volt mindhárom este, ahogy ezt a fellépők jó része is elmondta. Különleges, nem tucat zenéket hoztak a nagyszámú közönségnek, a környezet kialakítása pedig biztosította a kellemes szórakozást. Szólnom kell még az igényes, hibátlan hangosításról is.
Röviden: köszönöm az élményt, amit a Bátori Korzó adott.
Lássuk a tegnap képeit, klikkelj az ittenire!
KLIKK


Zene Sóstón – LK Beat

Ahogy arra számítani lehetett, szerda délután is megtelt a Krúdy Vigadó előtti tér, ahol az LK Beat Zenekar szórakoztatta a közönséget.
Az ismert hazai és külföldi slágerek nagy tetszést arattak, sőt, a műsor után is maradtak kis csoportok beszélgetni.
Igazán ez is az élőzenés koncertek célja. Megállni kicsit a rohanásban, és felszabadultan élvezni a lassan újra visszazöldülő parkot a tó környékén, találkozni rég nem látott ismerősökkel, kicsit felébreszteni az alvó várost.
Ez most is nagyon jól sikerült.
Ha lemaradtál a koncertről, találsz pár rövid részletet a közösségi oldalamon, és mindjárt megmutatom a képeket is.
Az LK Beat augusztus 19-én Révfülöpre látogat. Terveim szerint én megelőzöm őket, de erről máskor. 😉
Szombaton a Texas Tourist játszik a Zene Sóstón színpadán. Kezdés 18:30.
Most azonban klikkelj a képre!
KLIKK


Hűvösváró

Uborkaszezon csak a hűtőmben van, ezen a hétvégén is jobbnál jobb programokat tudok mutatni, de ha meglátod majd a következő heti ajánlómat, vagy egy hetet előre lapozol…

Most azonban lássuk ezt a hétvégét!
Ma kezdődik és szombatig tart Debrecenben az Utcazenék hétvégéje.
Ahogy azt kell, több helyszínen hallgathatsz élő zenét. Szép részletes programot találsz a linken.

Bár a Bátori Nyár folytatódik majd, sajnos pénteken elérkezünk a Bátori Korzó idei utolsó napjához. Ismét két formációt láthatunk. Este héttől az aZorka Akusztik vár, kilenctől pedig Léhárt Míra és Polgár Patrik műsorát élvezhetjük. Itt most nincs személyes tapasztalatom egyik előadónál sem, és a videómegosztó sem sokat segített. Ilyenkor szoktam írni, meglátjuk. 🙂

Szombat-vasárnapi program a Tokaji Varázs Mazsorett és Fúvószenei Találkozó a város főterén. Igen látványosnak ígérkezik a program, és ha figyelmesen megnézed, még blues zenét is találsz. 😉

Természetesen Zene Sóstón is lesz szombaton, most a Texas Tourist játszik a Krúdy Vigadó melletti színpadon.

Este nyolctól a Labor Café is vár, itt a Gidnim’Rém koncertezik majd.

Fél kilenckor kezdődik Nagyhalászban, a piactéren a Lord koncertje. Tudom, nem távolság, de miért kell egy megyeszékhelyről 20-30-50 kilométereket autózni egy-egy ilyenért?
Egyébként ez egy egész napos fesztivál.

Vasárnapra ismét a Labor Cafét ajánlom. Kotta nélkül címmel Fogarasi Gyula vár este héttől jazz történeti barangolásra.

Az augusztusi Zene Sóstón programot a Ret-Rock zenekar indítja.
Kedd délután kérdezték, mikor lesz Shadows? Nos, ekkor. 😉


Térzene – Kelet Brass Band

Egyik szemem sírt, a másik nevetett, ahogy a népi – nem dakota 🙂 – mondás mondja.
Kedd délután volt, esőre állt a idő, és ha a lehűlés váratott is magára, úgy tűnt, kapunk kis esőt. Azért én elindultam Sóstóra, hátha ott más a helyzet.
Útközben már meg is jelentek az esőcseppek a szélvédőn, és a Krúdy Vigadó melletti parkolóba érve már úgy esett, hogy még éppen jó volt álldogálni alatta.
Úgy tűnt, elmarad a Kelet Brass Band térzenéje, amit az eső elől menekülő, serényen elpakoló zenekar is jelzett. A régi szökőkút helyén lévő új szökőkútnál azonban fa alatt, vagy az árus padok furcsa tetejének védelmében jónéhányan várták a csodát, ami jelen esetben az eső elállta volt.
Az egyik apuka gyermekével éppen esernyőért indult amolyan esőriasztóként, mikor a fiúk ismét elkezdtek kipakolni a térre. A Kelet Brass Band 19-re húzott lapot, és nyert. Mégis maradtak, és kitartásukkal jókora nézősereget gyűjtöttek a térre.
Felmerült bennem a fedett színpad, mint fellépőhely, de ez valamiért nem volt lehetséges. Szerencsére az eső megkímélte a programot, és a hálás közönség egy újabb élő zenés élménnyel lett gazdagabb.
A Kelet Brass Band csütörtökön Debrecenben játszik a három napos Utcazene Napokon. Ott ilyen is van.
Most pedig lássuk a tegnapi képeket! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Zene Sóstón – Artézis Trió

Évente egyszer-kétszer találkozunk, így mindig élmény az Artézis trió koncertje. Szombaton a Zene Sóstón sorozat jegyében találkoztunk.
Ez volt eddig a legmelegebb koncertnap, így akár azt is mondhatnám, forró hangulatú koncert volt. Még akkor is, ha több esőcsalogató dal is elhangzott. Persze vasárnapra azért érkezett kis eső. 🙂
Szóval én jól szórakoztam a nagy meleg ellenére is, és fényképeztem is közben.
Nézzük az albumot! Szerdán pedig LK Beat a Krúdy Vigadó melletti színpadon.
KLIKK


Bátori Korzó 2.

Ahogy terveztem, a péntek estét ismét Nyírbátorban töltöttem. A Bátori Korzó most is két koncertet hozott, és most sem okoztak csalódást.
A második fellépővel már találkoztam, így mondhatni biztosra mentem, az elsőnél pedig a szervezők eddigi remek választására hagyatkoztam. (Na jó, belenéztem a műsorba a videomegosztón. 🙂 )
A Latin Projekt egy régi-régi, szeretett megszólalás újragondolása. Szűcs Antal Gábor neve a kulcsszó. Azt hiszem, róla a ma születetteknek sem kell mesélnem. Én leginkább Tátrai Tibor társaságában kedveltem. Mármint a latin vonalat, mert egyébként sorolhatnám hosszan…
Nos, a Latin Pojekt Szűcs Antal Gábor szerzeményein kívül saját átdolgozásokat is játszott közel két órás műsorában. Bár hozzám közelebb áll a két gitáros – olykor gitárpárbajos – megszólalás, ez a formáció is elnyerte tetszésemet, bár olykor kicsit sokalltam az alapot, vagy talán csak kicsit előre tolakodott néha. Mind emelett fantasztikusan jó zene volt, élveztem a koncertet. Továbbra is bízom a szervezők választásában, de erről majd csütörtökön, az ajánlómban. 😉

Nagyon meglepődtem, mikor képet kerestem az Acoustic Flow koncertjének ajánlásához. Biztos voltam benne, hogy többször is álldogáltunk előttük a Tokaji Utcazene Fesztiválon, mégis egy képet, és egy autók átvágta rövid videót találtam csak gyűjteményemben. Aztán beugrott, hogy ez már akkor, a fotóalbum készítésekor feltűnt. Ahogy akkor fogalmaztam, álltam bambán, és elfelejtettem fényképezni is. Szóval innen is a késztetés, hogy ne hagyjam ki a közeli fellépéseiket.
Nos, az idő engem igazolt. Most is fantasztikus volt a koncert, amit a hálás nyírbátori közönség is visszaigazolt. Egy zenész ismerősömmel ültünk egy asztalnál, akit a latin zenés bejegyzésem csábított Nyírbátorba. Ő is egyik ámulatból a másikba esett, és a koncert végén kis bizonytalankodás után azt mondta, én odamegyek gratulálni. Még tegnap, Sóstón is beszédtéma volt köztünk a műsor.
Nagyon örülök, hogy ismét ilyen jó esténk volt, és igazán hálás vagyok a szervezőknek ezekért a percekért. Remélem, idén Tokajban újra találkozom az Acoustic Flow-val.

Most azért időről időre elindultam a fényképezőgéppel a téren, szóval vannak képeim. Klikkelj az ittenire, és találkozzunk jövő pénteken is Nyírbátorban! Majd leírom, miért, de addig is nézegetheted a Programajánlómat itt jobboldalt.
KLIKK


Zene Sóstón – Lajtorjás Banda

Különleges délután volt a Zene Sóstón szerdája, hiszen akusztikus hangszerek váltották az elektromos hangszereket, és az ismert, vagy kevésbé ismert slágerek helyett ismert, vagy kevésbé ismert népzene zengte be Sóstót.
A Lajtorjás Banda szolgáltatta a talpalávalót igen magas színvonalon, és igen változatos repertoárral.
Bevallom, számítottam rá, hogy a korábbi Szmog táncházaikhoz hasonlóan itt is lelkes táncosok érkeznek majd, és láthatóan ők is készültek táncházi muzsikával. A műsoruk utolsó része ez volt, és igencsak nézelődtem, hol bukkannak fel a táncosok.
Ez az élmény most elmaradt, de eszembe juttatott egy debreceni estét, mikor a Kacaj együttes kezdett játszani a főtéren csak úgy, és perceken belül akadt táncos is. Pedig milyen neves néptánc csoportok vannak Nyíregyházán. Erről is beszélgettünk kicsit koncert után.
No, most inkább nézzük a képeket! Klikkelj az ittenire!
KLIKK

Szombaton az Artézis trió kiváló jazz muzsikáját élvezhetjük majd a Krúdy Vigadó melletti színpadon.


Kis kirándulás belefér

Elindult a Campus Fesztivál a szomszédvárban.
Ha készültél, már biztosan megvan a terved, de azért belinkeltem a programot.

A kirándulás pedig részemről ismét Nyírbátor, ahol péntek este héttől újra vár a Bátori Korzó.
A város főterén a kellemes környezeten, vendéglátáson kívül héttől a Latin Projekt műsorát láthatjuk.
Ha emlékszel, az évezred elején a Tátrai Tibusz – Szűcs Antal Gábor duó járta az országot ilyen műsorral. Most Füvessy Norbert (MIEZ) és Bereznay Andrása (Sky Fanatic) tolmácsolásában szólalnak meg a dalok, köztük Szűcs Antal Gábor szerzeményei is.
Mondjuk az illusztráció egy közel 10 éves kép, de azóta nem találkoztunk. 🙂

A másik előadóval frissebb a találkozásom, hiszen két éve, a Tokaji Utcazene Fesztiválon hallottam őket először, és vasárnap a közösségi oldalamon osztottam is egy videót a műsorukról. Ők az Acoustic Flow, és bátran állíthatom, az ő műsorukban sem fogsz csalódni.

Ha kicsit keményebb zenére és borozgatásra vágysz, egy másik kirándulást ajánlok.
Este nyolctól a Rock Planet zenél a Tarcali Napok rendezvényen. Ha korábban érkezel is találsz elfoglaltságot, és a rendezvény szombaton is folytatódik.

A szombat nagy részére is szabadtéri programokat kínálok.
Napközben érdemes ellátogatni a Guido Lovasparkba, ahol Szabadidős Lovasverseny lesz.

A Zene Sóstón ezen a szombaton kiváló jazz zenével vár.
Fél héttől az Artézis koncertjét élvezhetjük a Krúdy Vigadó melletti színpadon.

A Labor Caféban este nyolctól a Gereben Zita – Nagy János Yancha Duó műsora vár.

Szombat este a Záhonyi Nyári Estéken is két koncert lesz, és mindkét előadó ismerős, és kedvenc. Fél kilencre kellene Záhonyba érnem, ami nagyjából vállalható Sóstóról.
Ekkor kezd ugyanis a Henimetal.

Nem olyan régen Debrecenben, az Incognito Pub-ban találkozhattunk a Muzsik és Volkova duóval. “Hazai pályán” lépnek színpadra fél tíztől, zenekarral.

Ha igaz, amit a hivatalos oldal ír, a Térzene sorozat utolsó részéhez érkezünk kedd este hatkor Sóstón. A Kelet Brass Band zárja a rendezvényt.

Ismét Zene Sóstón. A korábbiakhoz hasonlóan hatalmas bulit ígér az LK Beat a Krúdy Vigadó környékén. A koncert most is fél hétkor kezdődik.


Zene Sóstón – Rockwise

Szombat délután a Rockwise zenéjére igyekeztem lejárni a kicsit túlvállalt csokiöntetes minifánk készletet.
A Zene Sóstón hétvégi fellépője egyik kedvenc formációm. Műsoruk most is zenei időutazást hozott a Krúdy Vigadó melletti színpadra.
A koncertek idején lassan megszokottá váló nézőkkel teli teret betöltötte a “két csalogányhangú énekesnő” (koncert event 😉 ) éneke. Elvis-től a Queen-ig igencsak sokféle zenét hallhattunk az egy óra alatt, és a közönség láthatóan maradt volna még.
Mondjuk mi beszélgettünk is még majdnem egy órát a színpad előtt, miközben a koncert nyomait szorgos kezek tüntették el a színpadról.
Szeretem a sóstói estéket, jó kis kikapcsolódás mindig.
Mindjárt mutatom is a képeket, előtte azonban ajánlok kis táncházat a Lajtorjás zenekarral szerda estére. Legyél ott te is fél hét előtt, akár néptáncos vagy, akár nem! 😉
Ja, és a képek! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Bátori Korzó 1.

Az, hogy számozni kezdtem a címet azt jelenti, számítok rá, hogy lesz folytatás részemről, vagyis jó volt ott lenni.
Mármint Nyírbátorban péntek este, a Bátori Korzó idei nyitó koncert párosán.
A dolog nem minden előzmény nélküli, hiszen hosszabb ideje figyelemmel kísérem ennek a városnak a programjait is, sőt, két éve a VIDOR esti műsora helyett is nyírbátori zenei kirándulást választottam.

(Juteszembe! Hova lett a VIDOR 2019 előtti archívuma a hivatalos oldalról? Azért arra az időszakra nagyon büszkének kellene lennie Nyíregyházának.)

No, de most Bátori Korzó.
Természetesen időben érkeztünk, így viszonylag a színpad közelében találtunk helyet. A péntek esti alkalmakkor 2 fellépő van, héttől és kilenctől.
A Tibi and the Otters zenekarral nem találkoztam korábban, de kicsit szétnéztem a neten indulás előtt.
Nagyon kellemes, igazi kiülős zenét játszottak. Feldolgozások és saját dalok is voltak a műsorban, és az igazi különleges megszólalásról a cselló és a szaxofon támogatása gondoskodott. Élvezetes koncert volt, kedves átkötő szövegekkel, szóval amolyan így kell ezt csinálni koncert. Remélem, találkozunk még.
A koncert közben megérkezett a következő fellépő, a Pandóra Projekt duó. Így kicsit még beszélgettünk is színpadra lépésük előtt. Velük már többször találkoztunk, így a zenéjük nem volt meglepetés, de nem véletlen, hogy az előző, és a következő napon is fellépésük volt. Kedvelt dolog, amit, ahogy csinálnak, így a nyár nekik országjárásról szól.
Szóval ez is egy remek szórakozást nyújtó este volt, és mielőtt megnéznénk a képeket, elmondom, mi várható péntek este Nyírbátor főterén.
Héttől a Latin Projekt műsorát láthatjuk, majd az Acoustic Flow duó színesíti az estét a Bátori Korzón. Bővebben majd az ajánlómban, csütörtökön, most klikkelj a képre!
KLIKK


Zene Sóstón – Beat-lesz

A szerda különleges nap volt, ekkor ünnepelte a blogom 17. születésnapját. Így aztán egy különleges napot terveztem.
Nagyobb részét munkahelyem megoldotta, vigyázok is rá, ahogy a ma reggeli központi direktíva tanácsolja. A délutáni részt azonban magam alakítottam.
Úgy gondoltam busszal megyek Sóstóra, lesz, ami lesz. Előkotortam hát egy korábbról megmaradt buszjegyet, és beálltam napozni a temető melletti buszmegállóba. A menetrendet böngészve kiderült, van még vagy 15 percem, így a vagy 50 méterre lévő árnyékba húzódtam, ahol már álldogált egy ember. Közelebb érve megláttam, hogy valami narancssárgát szorongat a kezében. Az enyémben zöld buszjegy volt, így szóba elegyedtünk. Kiderült, jó ideje városvezetés színűre váltották a természetvédő színt. 🙂 Mivel az ár ugyan az volt, kockáztattam.
Időben érkezett a busz, és mikor végrehajtottam ez első ajtós felszállást, láttam, hogy egy – szerintem – mindenki által évtizedek óta ismert ellenőrarc beszélget a buszvezetővel. Így jegyemet lobogtatva nekik szegeztem a kérdést: Hol lehet lyukasztani?
Szereztem nekik egy vidám délutánt, de nem tették szóvá különc színű jegyemet.
Az utazást kipipálva még maradt időm a koncertig, így a buszozók biztonságával a Blaha Büfében beszereztem a sétálós korsó sörömet, amivel visszatértem a Zene Sóstón színpadához.
Tulajdonképpen itt kezdődik a koncert beszámoló, köszi, ha türelmes voltál eddig. 😉
Ezen az estén Beatles dalokat hallhattunk a Beat-lesz kiváló tolmácsolásában.
Közel húsz, jobbnál jobb dal hangzott el a közönség nem kis örömére a Love me do-tól a Hard Day’s Night-on, Michelle-en, a Lady Madonna-n, a Help-en át a Don’t let me down-ig. Bár a színpadról nem látszott, hátul még táncoltak is.
Szóval a hangulatra nem volt panasz most sem.
Mielőtt megnéznéd a képeket az ittenire klikkelve, elmondom, hogy szombat kora este a Rockwise műsorát láthatjuk a Krúdy Vigadó melletti színpadon. Legyél ott te is fél hét előtt!
KLIKK


Nyírbátorba kéne menni

Ránéztem városunk hivatalos oldalának ajánlójára, de nem találtam olyan eseményt, amiről eddig nem tudtam, így a környék érdekes dolgaiból is gyűjtögettem.
Programajánlóm következik.

Kezdjük Nyíregyháza belvárosával!
Péntek délután a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar műsorát láthatod. A Térzene oldalon keresve kiderül, hogy 16:30–tól a Benczúr Gyula téren, 18 órától pedig a Kossuth téren játszanak.

Mindjárt az elején rátérve a címre a Bátori Korzó programjában szemezgetek. Ez egy júliusi péntek estéket felölelő program sorozat, ahol most 19 órától Tibi and the Otters Űrvidráit láthatod, őket pedig a nyíregyházi érintettségű Pandóra Projekt követi este kilenctől Nyírbátor főterén.

15 éves a Brotherhood HDC. A motorosok rendszeresen szerveznek baráti összejöveteleket, nincs ez másként szombaton sem.
A Demecser Borzsova tanyai esemény másik különlegessége, hogy hosszabb hallgatás után itt lép újra közönség elé a Henimetal, de a FatRockers és a RealMen is koncertezik az este folyamán.

Szombatra nyíregyházi esemény is jut a Zene Sóstón jóvoltából.
A Krúdy Vigadó melletti színpadra a Rockwise érkezik. Az egy órás rockzenei időutazás fél hétkor kezdődik. Ajánlom a szökőkutazók figyelmébe, hogy ne kelljen utólag panaszkodniuk, mint múlt szombaton. A szökőkút melletti hangszórókból mindig ugyanaz a felvétel szól, míg a Rockwise – és a Zene Sóstón minden – koncertje változatos élőzene.

Rég jártam már a debreceni Incognito-ban, és en még várat kicsit magára.
Este kilenctől azonban a Piszkos Freddy játszik, majd tíztől Juhász Marci koncertet láthatsz.

Hétfőn délután öttől Sóstón lesz térzene.
Újra a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar műsorát láthatod a Térzene oldal információja szerint.

Már megszokhattad, hogy az utóbbi időben a Zene Sóstón szerdai programjával zárom az ajánlómat.
A mai záró ajánlat a Lajtorjás Banda népzenei műsora.
Könnyen lehet, hogy táncházzá alakul a program a Krúdy Vigadó melletti téren.
Most is este fél hétkor kezdődik az esemény.


Zene Sóstón – Long Dusty Road

“Igazi Country fesztivál volt tegnap Sóstón” – olvasható a Zene Sóstón oldalán a szombat kora esti történésekről. És valóban hatatlas hangulat, remek, jól megszólaló zene, és táncosok fogadták a sok-sok nézőt a Krúdy Vigadó melletti színpadnál.
A Long Dusty Road legjobb koncertje volt szerintem, azok közül biztosan, amelyeket láttam.
Ha a linedance-es lányok közé nem is álltak be a nézők, azért volt mozgolódás a háttérben.
Szóval Sóstó közönsége láthatóan szereti ezt a programot.
Személy szerint jót mosolyogtam a koncert végén a “zenélő szökőkúttól” érkező családon, akik azon keseregtek, hogy már vége is van, hiszen most értek ide. Talán megtanulták a minőség különbséget az élő zene és a gépi attrakció között. Kinek mit intézett… az ízlése? 😉

A Zene Sóstón szerdán is folytatódik, a Beat-lesz koncertje teszi fel a kérdést: élő, vagy gépi.
Most pedig nézegessük a nem kevés képet az albumban! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Kalapács, Rudán, Vikidál

Az utóbbi években sokszor ellátogatok Újfehértó rendezvényeire, mert olyan szabadtéri programokat ajánlanak, amelyekhez sajnos hasonlót sem találok évek óta Nyíregyházán. Például pár hete a Gépészkovács Találkozó kísérő eseménye volt egy műrepülő bemutató. Ha jól emlékszem, Nyíregyházán vagy 5 éve volt repülőnap. De említhetném a nem mulatós, élőzenés koncerteket is. Míg városunkban a helyi formációk is alig jutnak “szóhoz”, ott pénteken a rockzene jeles képviselői adtak élőzenés koncertet olyan színpadi környezetben, hogy a régi VIDOR látogatók is megnyalják a tíz ujjukat utána. Egy nap két nagyszínpados koncert.
A távolság nem nagy, a fogadtatás kedves, az ellátás megfizethető, szóval érdemes figyelni a rendezvényeket a szomszéd városban, ahogy teszem azt én is. Bár jó lenne itthon is hasonló. (És nem szóltam Nyírbátorról, Tokajról, Debrecenről, Tiszalökről, Tiszavasváriról és még sorolhatnám a nyíregyházi zenekarok fellépő helyeit.)
Szóval péntek délután Újfehértóra mentünk jó zenét hallgatni. A két műsorból az elsőt néztük meg, mert a Tankcsapda jó ideje nem tartozik a kedvenceim közé, bár elmondás alapján igen jó, látványos koncertet adtak.
A Rudán Joe Band játszott, Kalapács József és Vikidál Gyula volt a vendég. Nagyon ütős koncert volt, pár részletet láthattál a közösségi oldalam élőzésében, bár az keveset ad vissza a hangulatból. Ám láthattad, milyen körülmények voltak. Pazar színpad, és technika, hatalmas tér, és rengeteg árus mindenféle kategóriában, és a fesztivál ár alatti kínálattal.
Még barna sör is volt, igazi, hideg, meg hatalmas lapcsánka, lángos, de kézműves kirakodó is volt. Asztalok körben az egész téren.
Ja a beengedés, parkolás is profi módon szervezve, bár nem tudom, estére elé volt-e a mező. Ismerve az eddig szervezéseket biztosan megoldották.
Jól elmesélgettem mindenről, a koncertről meg meséljenek a képek! Klikkelj az ittenire!
KLIKK