3. KGST Party

Ismét autóberregés 🙂 verte fel a város Vidor-koncertre készülő csendjét.
3. alkalommal rendeztek találkozót a keleti autóknak. A siker, és az érdeklődés messze felülmúlta a várakozásokat. Ebből is látszik, hogy a város fogékony a jó színvonalú rendezvényekre.
Jó lenne, ha az illetékesek is felfigyelnének erre, és a Fásy-mulató szerű ízlésrombolás helyett (na jó, mellette, mert…) ezeket is támogatnák.
A lenti képre klikkelve nézegetheted az általam készített fotókat, de érdemes ellátogatni a rendezvény hivatalos lapjára is, ahol korábbi képek, és egyéb infók is találhatók.
klikk a képre


Nem Art

Nem Art Napok. Mit jelent ez a pár szó?
A fiataloknak, akik létrehozták, egy megjelenést, egy bizonyítást, hogy meg lehet csinálni…
Az esőnek egy dolgot, amit el lehet áztatni…
A nagymamának egy kérdést, vajon át lehet-e menni a téren?
…nekem pedig fotótémát 🙂
klikk a képre


Borkarnevál

Hatodik alkalommal rendeztek borkarnevált Debrecenben, a Békás-tó partján, de ez volt az első, ahol én is ott voltam 🙂
A borokról nem írnék, nekem a látványa maradt, inkább a hangulatról, a zenékről.
A szombati napon voltunk, dél körül érkeztünk, lassan éledt a környék. Nyitottak a pavilonok, állítgatták a hangtechnikát. Körbejártunk, megnéztük a műsort, a fotókiállítást, kinéztem egy sós perecet, ami később falánkságom áldozata lett, és már kezdődött is a színpadon a beállás.
Elsőként a Magyar-Flamand Zenei Találkozó bemutatkozó koncertjét nézhettük. Igen érdekes volt, a Debreceni Rocksuli csapata flamand vendégekkel erősítve 🙂
A műsor fergeteges volt, amikor a képeket nézegeted majd, képzeld alá zenének a Gun’s ‘n Roses-t, vagy a Pokolgépet… ezt látni, hallani kellett!
Mesemondás következett ezután Berecz András előadásában.
Igényes jazz zene követte a mesét a Mosquito Jazz Quartett tolmácsolásában. Mazura János jóvoltából megismerhettük a Coca Colás palack szerintem leghasznosabb alkalmazását… basszus hangszerként működött 🙂
A képeim itt elfogynak, nemúgy a műsor. A rövid színpad átalakítás után a Pribojszki Mátyás Band segített elvonni a figyelmet a finom ételektől, italoktól. Meglepetés-vendégként ismét klarinétszót hallhattunk, Fritz József, a Mosquito Jazz Quartett tagja párbajozott hangszerével Pribojszki Mátyás szájharmonikájával.
Már délutáni körsétánk során feltűnt jónéhány szokatlan ütőshangszer a tópart fái alatt. Este 8 felé járt az idő, mikor az AKwaaBA együttes ezeket módszeresen felcipelte a színpadra, és ütötték, verték szegényeket, csak úgy poroztak. Szóval ütősegyüttes is volt a műsorban.
Igen jó választás volt a szervezők részéről a következő csapat, a Grandmother’s Jam. Kenyerem javát már megettem, de kevés ilyen hangulatú műsort láttam, mint amit ez a békéscsabai együttes produkált. Napokig mesélhetnék… (gyere vissza, nem mesélek 🙂 )
Be kell valljam, a Szeredás együttest már nem vártuk meg, győzött a hideg…
Gratulálok a szervezőknek… nézzük a képeket!
klikk a képre


Vészkijárat fesztivál

“Három esztendeje még csak álmodoztunk a Kopaszi gátnál köveket dobálva (a tevékenység nem kacsa 🙂 Kapa Peti barátommal (Kapa Peti Apukabácsi), arról ami most itt előttetek születőben van.
Akkori lehetőségeinket felmérve csak egy illúzió körvonalazódott, s aztán el is tűnt a habokban.”
– írja Fekete Katalin, a 18 éven felüliek inkubátor házának megálmodója bevezetőjében a Vészkijárat fesztivál lapján.
Július első hétvégéjén szervezte a lelkes csapat azt a három napos fesztivált, amelynek szombatján készültek a képek. Lord, Vörös István, Hooligans, Rock Band. …és ez csak a szombat. Mit tegyek még hozzá? 🙂
klikk a képre


Vörös István és Zenekara Nyíregyházán

Régen voltam igazi koncerten, ráadásul Vörös Pisti zenéje a kedvenceim közé tartozik… Szóval nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy a majális zárásaként a városunkban lépnek fel.
Sajnos elég kevés az ilyen, vagy még ilyenebb előadás. Valahogy úgy tűnik, elkönyveltek bennünket Győzike, és Lagzi Lajcsi szintjén. 🙁 Pedig ez a város többet érdemel…
Igazán a Vidor az, ami igyekszik felvenni a küzdelmet az igénytelenséggel, szerencsére – és remélem sokáig – eredménnyel…
De most nézzük, “Kinek van igaza” 🙂
klikk a képre


Majális

Bár közeleg, de mégsem ez a kenyér ünnepe. Mégis ezt a képet tartottam érdemesnek kiemelni a nem túl érdekes tömegből. Az album inkább dokumentatív jellegű, amolyan “ha már ott voltam” típus.
Azért nézd meg, ha ráérsz 😉
klikk a képre


Mystic koncert

Az egyik, nem oly rég furcsa rózsaszínre váltó (a napokban szerződéseket felmondó) cég, és az egyik kereskedelmi rádió összefogott egy hakniszervezésre. A dolognak erről a részéről túl sokat is beszéltem, meglehetősen alacsonyan volt a mérce…
Volt azonban két lány, akik nem csak pénzt fölvenni érkeztek Debrecenbe.
Lelkesen, természetesen, és tehetséggel adták elő műsorukat…
klikk a képre


Vidor

Talán kicsit sokat beszélek mostanában a Vidor fesztiválról, és ehhez képest nem túl sok, és nem túl érdekes képet teszek most fel.
Talán az idei Vidoron nem csak a feliratok lesznek meg 🙂
klikk a képre


Még mindig ősz

A kimeríthetetlen téma. Szeretem az ősz színeit, és szerencsémre a város, ahol élek, ilyentájt nem csak az erdőben kényeztet el a leírhatatlan árnyalatokkal.
A belvárosban is sikerült megőrizni a természet e csodáját. Remélem, így is marad sokáig…
klikk a képre


Sóstói ősz

Jöjjenek hát az őszi képek, az időjárás úgyis ezt az évszakot idézi 🙂
Egy kellemes, csendes októberi nap jó alkalom a fényképezésre…
klikk a képre


Bujtosi Liget

Mikor is érdemes a ligetbe menni? Hát persze, hogy december 30.-án 🙂
klikk a képre


Mihály nap

Igen, ez már szeptember vége, és a Múzeumfalu. Nem egy “fotózósidő” de a hangulat mindenért kárpótol.
Maga a Múzeumfalu is érdekes, különösen ha valamilyen rendezvény is van…
Erről jut eszembe: augusztus 12.-én Võfélytalálkozó és Nyírségi Lakodalmas, 13.-án 19 órától kínai népdalok és táncok…
klikk a képre


Gyula

Mondanom sem kell, hogy ma egy éve… 😀
Persze nem ez volt az első alkalom, hogy hosszabb-rövidebb időt töltöttem ebben a városban, ez volt azonban az a pár nap, mikor jócskán fényképezgettem.
klikk a képre


Mátra

Talán emlékszel még a híradásokra, melyek arról szóltak, hogy településeket mosott el az esőzés a Mátrában. Nos, egy jó héttel ezen történések előtt töltöttünk pár napot a környéken. Néhány képben megörökítettem azt a pusztítást, amit az esőzések előtt a fák kiirtásával végeztek. Már akkor elszörnyülködtünk, aztán a híreket hallva…
Szerencsére a Mátra ennél szebb arcát is megmutatta…
klikk a képre


Sóstói kilátó

Sok magaslat nincs a környékünkön, így különös élmény néha felmászni a kilátóba. A stranddal szemben találod…
klikk a képre


Főzőcske a Múzeumfaluban

Amint a képekből kiderül majd, olyan helyen voltam, ahol főztek rám 🙂
Ha megnézed a programajánlót, láthatod, hogy idén, szeptember közepén is lesz hasonló rendezvény. Ja, és hétvégén, 6-án Hensperger Cecília iparművész ruhakollekcióját mutatják be.
…és hogy miket főztek múlt ősszel? Legyen itt két példa a Múzeumfalu Baráti Köre által kiadott receptkönyvből:
Szatmári töltött káposzta (Észak-Alföld)
Hozzávalók: 0,2 kg füstölt tarja, 0,2 kg sertés apró, 0,3 kg tengerikása, 0,005 kg bors, 1 dl olaj, 0,1 kg vöröshagyma, 2 dl tejföl, 0,01 kg fokhagyma, 0.02 kg ételízesítő, 0,05 kg paradicsompüré, 1 kg savanyú káposzta, 0,01 kg paprika
Elkészítés: A füstölt tarját a sertés apróval együtt ledaráljuk, hozzáadjuk a tengerikását, ízesítjük, fűszerezzük.
A kész tölteléket savanyú káposzta levelébe töltjük, majd paradicsomos alaplével leöntve megfőzzük.
Tejföllel lelocsolva tálaljuk.

A második egyik a kedvenc kajám, én sztrapacskának hívom…
Brindzás haluska (Kelet-Szlovákia, Bodrogköz – itt a királyhelmeci Privat Cafe Restaurant vendéglátói készítették)
Hat nagy nyers krumplit megreszelünk, és annyi lisztet keverünk hozzá, amennyit felvesz, hogy haluskatészta keménységű legyen. Ízlés szerint sózzuk, lobogva forró vízbe szaggatjuk.
Közben egy kisütjük a felkockázott füstölt szalonnát. A kész kifőtt, lemosott és lecsurgatott haluskát a forró szalonnazsírba tesszük, és jól elkeverjük.
Tetejére öntjük a tejföllel habosra kevert brindzát, meghintjük szalonnatepertővel és egy csésze kefírt kínálunk hozzá.

A képhez pedig egy rövid történet…
Készül a szilvalekvár.
Mondom:
– Beledobálják, és kavargatják. Ennyi?
– Nagyjából ennyi. Kipróbálja?
Kipróbáltam. Nem ennyi. 🙂
klikk a képre


Kerékpár

No, ez a szó nem teljesen írja le a járművet, melyről most két album is szól majd. 😉
Először lássunk egy bemutatót, amit – számomra eléggé érthetetlen módon – egy köves térre vittek ki. Pedig e nélkül is felszisszentem néha a magam hagyományos biciklikultúráját alapul véve 🙂
Szóval a srácoknak ez elég természetes környezetnek tűnt…
klikk a képre

…aztán úgy nyolc hónappal később újra rájuk akadtam, sőt, akkor mások is voltak 🙂
Egy rövid délelőtt volt számomra a verseny. Mikor a helyszínre értem, gondoltam körbenézem a pályát, megnézem, hol fogok fényképezgetni.
Hmmm… kellemes, zöld füves terep… gondoltam, míg fel nem értem a dombra…
Ez volt a Robinson Kupa 2005-ben:
klikk a képre


Pszichiátria

Minden közel egy éve történt 🙂 …vagy csak nekem akadnak pont ezek a kezembe…
Igazán nem értem, ez a kiállítás hogyan került a pláza parkolójába, mindenesetre ráakadtam véletlenül (nem vagyok egy plázajáró)
Érdekesnek találtam a témát, és igyekeztem “dokumentálni”. Ezért ebben az albumban rá tudsz nagyítani a képekre, hogy nyugodtan olvasgathasd… már ha lehet ezt nyugodtan olvasgatni…
klikk a képre


Gyümölcsfesztivál

Írtam nemrég (tegnap?), hogy a szeptember igen mozgalmas felénk. (Lassan lehet csomagolni 😉 )
Lesz még néhány album ebből az időszakból, és igyekszem időben feltenni az aktuális infókat. Most azonban jöjjön a múlt 🙂
klikk a képre

…talán még annyit az albumhoz, hogy a műanyaghordós csapat a Talamba Ütőegyüttes. Érdemes megnézni a lapjukat!


Állatok szabadon?

Ha az állatkertekhez viszonyítunk, mindenképpen… de vajon mennyire az állatok érdekét szolgálta háziasításuk?
Mindenesetre sajnos az állatmenhelyeken elég nagy a zsúfoltság. Erre próbálták felhívni az emberek figyelmét, és persze gyűjteni a körülmények javítására az állatfesztivál szervezői.
A szeptember rendezvények szempontjából mindig mozgalmas városunkban, elég ha csak a Nyírségi Ősz, a Gyümölcskarnevál, vagy a Vidor Fesztivál rendezvénysorozatait említem. (lehet tervezni az őszi kirándulásokat! 🙂 )
A gyümölcskarneváli felvonuláson tűnt fel ez kocsi, melynek feliratából tudomást szereztem a rendezvényről.
Nézd meg az itt készült képeket! (klikkelj a lufikra 😀 )