Fotózkodás

Csütörtök reggel jelentkeztem itt legutóbb. Azóta rengeteg dolog történt, de én még mindig a csütörtöki kiállítás megnyitón pörgök.
Nagyon hálás vagyok a Mustárháznak a lehetőségért, Zsuzsónak és Briginek a segítségért, a támogatásért, Enikőnek a megnyitóért, mindazoknak, akik ott voltak, és persze köszönet a dokumentálásért is. Bearanyoztátok az estémet, a hétvégémet.
A fotókiállítás eventjét nem zárom le, itt gyűlik továbbra is minden kapcsolódó információ.
A kiállítás február végéig nézhető meg a Mustárház nyitvatartási idejében. Ha arra jársz, ne fellejts el írni, rajzolni a vendégkönyvbe. 🙂

A hétvégém további élményeket is nyújtott.
Péntek este a Szmog Sörözőben a Retronome zenekar koncertjét élveztük pár évvel ezelőtti találkozás emlékét felidézve.
Szombaton megnéztük Csutkai Csaba portréfotó kiállítását. Fantasztikusan jó, ajánlom. Megnéztük a SMOG kiállítást is, és a Krúdy Art moziban is találtunk egy kiállítást.
Este az Öreg Motoros Sörözőben Tünde és Pila műsorán lazítottunk, ma délután pedig a Sajtófotó kiállítás végigjárásával töltöttük az időt.
A koncerteken fényképeztem is, ezeket az albumokat a következő napokban láthatod majd, a kiállítás dolgait pedig a fenti linken érheted el.


Rólunk szólnak a hírek

Szombat délelőtt számos olyan program volt, ahol terveztem a megjelenésemet, ahol olyan társaságban lehetek, ahol jól érzem magam. Ilyen volt a Madárkarácsony az erdei tornapályánál, vagy az Állatok karácsonya az Állatbarát Alapítványnál. Volt azonban egy harmadik esemény is, ami nem tette kétségessé, hol leszek délelőtt.

Kicsit hosszabb írás következik, légy türelmes. 😉

Édesapámnak volt egy Werra 3 típusú fényképezőgépe (ma is őrzöm), amivel kedves családi fotókat készített. Gyermekkoromban általában kicsit másként teltek az esték, a hétvégék, mint manapság. Mikor egy-egy tekercs film elkészült, fürdőszobánk sötétkamrává alakult, pár óra múlva pedig már kezünkben is volt a fénykép a korábbi napok történéseiről. Sokszor kuksoltam én is a sötét “laborban”, és ez egy életre meghatározta a fényképezéshez való viszonyomat.
Középiskolás koromban összegyűjtögetett, kicsit megpótolt zsebpénzemből vásároltam egy Zenit fényképezőgépet. Emlékszem, milyen boldogan vittem haza az Ofotértból.

Ugrunk kicsit az időben. Úgy 40 éve legkedvesebb barátom éppen felvételt nyert a fotós szakmunkásképzőbe, így nekem is kicsit több rálátásom nyílt a szakmai részre.
Nagyjából ugyanekkor, 1976-ban alakult meg a Nyíregyházi Fotóklub, ahol számos, a fotózás iránt elkötelezett ember gyűlt össze. Igazi klubélet folyt, nem szakbarbár gyülekezet, hanem inkább baráti társaság volt ez, persze egyre komolyabb szakmai felkészültséggel, a fotózás szeretetével felvértezve. A klub és a tagok sorra hozták el a jobbnál jobb díjakat a fotópályázatokról. Abban az időben igen komoly támogatás állt a klubok mögött. Nem csak a hely, a labor állt rendelkezésre, hanem neves fotósokkal is találkozhattunk, beszélgethettünk, képértékeléseket tartottunk, szóval olyan klubélet folyt, ami a mai anyagias világban elképzelhetetlen.

Elérkeztünk a szombathoz. Pár hétig volt látható a Pál Gyula Teremben Mikita Viktor emlékkiállítása. Viktor alapító, meghatározó egyénisége volt a fotóklubnak. Szakmai tudása, látásmódja, segítőkészsége mai napig nyomot hagy – azt gondolom – nem csak az én képeimen. Rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhettem.
A kiállítás záró napján összegyűltünk néhányan a valaha volt fotóklubosok közül egy beszélgetésre, emlékezésre, képnézegetésre. Jól esett az ismétlőgombos digitális világból kicsit visszatérni a megfontoltabb analóg képkészítéshez.
A pár órával később, egy kiállítás megnyitón készített képeim feldolgozásának nagyobb részén túljutva elmondhatom, ez a pár óra beszélgetés láthatóan megfontoltabb fényképezésre késztetett. Ezért is hiányzik nagyon ma is a fotóklub…
És a történet itt – remélem, rövid időre – megszakad.

Végezetül pedig egy rövid írást, és Pusztai Sanyi néhány képét linkelem ide. Köszönet neki ezekért.


Múltportré

Pár tíz éve, negatív filmre készült kép. Azt hiszem, ez még a Zenit fényképezőgép volt. Szerettem embereket fotózni, amikor még elég volt a “ráutaló magatartás” egy portré, vagy egy elkapott pillanat megörökítéséhez. Mostanában egyre többször megkérdezik, kinek készülnek a képek, és egyáltalán miért? Pedig jó ideje már csak a színpad felé fényképezek. Vagy tárgyakat, növényeket, tájat, gondosan megvárva, míg mindenki kimegy a képből. Furcsa világ ez.


2004

A csendesebb napokra visszatekintéseket tervezek. Jöjjenek most a kezdetek, legalábbis a digitális kezdetek. Vagy inkább a blog kezdetek.
2004-ben gondoltam úgy, hogy elkezdek valami naplófélét készíteni. Adott volt a téma, szeretett szülővárosom, Nyíregyháza mindennapjai. Akkoriban még a munkahelyem is oda kötött – régi, szép idők -, így akkor még a hétköznapi események is könnyebben a megörökíthetőek voltak számomra, mint manapság.
A napló vezetéséhez akkor még ingyenes tárhelyeket használtam, aminek a mai napig iszom a levét, hiszen az onnan történő gyors költözéssel sikerült elvesztenem a kereshetőséget többek között. Igyekszem ezt egy ideje favágó munkával – adatbázisba újra felvitel – helyreállítani. Ez elég nagy munka, kicsivel több, mint ha újra megírnám, de egyszer remélem, elkészülök majd.
A képi dokumentáláshoz a számomra megfizethető kategóriában ekkor elég jónak tartott Sanyo VPC-AZ3-at használtam. Nem szégyenkezem az eredmény miatt.
Nincs más hátra, minthogy rávegyelek, hogy megnézegesd az ekkori képeket. 😉 Ehhez nem kell mást tenned, mint klikkelni az itt lévőre.
KLIKK


Piacon

Kép nagyjából abból az időből, mikor még nagymamám is járt piacra. Sajnos róla nincs ilyen képem.


Elmúlás


A legjobb kirándulásunk…

Érdekes, hogy mikor valami régi emlékre találok, általában Cseh Tamás dal jut eszembe.
Vagy két-három éve, mikor egy krakkói diát találtam, a Krakkói vonat ugrott be. A mai képhez pedig egy másik dal tartozik.
Ez a krakkóinál is korábbi kép, valamelyik középiskolás kirándulás szelfije. Persze azért nem 962. 🙂