Friss Rádió újra

Hogy kicsit váltsak, beszúrok egy képet a Friss Rádió Trisó fórumából egyrészt, hogy kedvet csináljak hozzá, másrészt mert fél órája ezen röhögök, és nem vagyok önző 😀

Olyannyira nem, hogy tervezem, ha elkészül a Torzó Üzletház a Jókai téren, megkeresem Irénke nénit, és megáldatom 😀


Radio Pm

Ígéretemhez híven délután visszatértem az újonc rádiókhoz.
Úgy kettő és három között a Class Fm-mel próbálkoztam.
Ez szegény továbbra is harmatgyenge, legalábbis számomra.
Többször azon kaptam magam, hogy az egérkurzor elindul a winamp könyvjelzői felé.
Valami kívánságműsor féle lehetett. Legalábbis minden harmadik-negyedik dalnál megpróbálták elhitetni velem, hogy a következőt valaki tényleg szeretné hallani.
Majdnem egy órán át kitartottam. (érezd az áldozatot! 🙂
A Neo-nak a fürdőszobai akciózásom adott teret.
Ha nem tudtam volna, hogy István Dani volt az az egyetlen, aki még süllyedés előtt elhagyta a Slágerhajót, azt hittem volna, hogy rázáródott a Sláger stúdiójának ajtaja, és csak akkor nyílna ki, ha egész délután csak olyan dalokat játszik, amit a Sláger naponta többször.
A kivételeknél itt is akadt mindig név a kívánsághoz.
Úgy tűnik, ők legalább megpróbálnak infót szerezni arról, mit is kellene játszaniuk.
Persze ők ütköztek nagyobb ellenállásba is, hozzájuk nem vándorolt át könnyes szemmel az egész Sláger-stáb, mint ahogy tették ezt a danubiusosok a Class-szal (ez milyen hülyén néz ki három sz-szel 🙂

Szóval most felejteni próbálok a Friss Rádióval. Nem is jövök ma már.


Veszélyben a Friss

Jó pár napja gyűjtöm a gondolatokat ehhez az íráshoz. Nem vagyok egy nekrológíró, nem is hiszem, hogy emlékezetes lesz, amit most összeütök majd, mégis itt az ideje, hogy elkezdjem, hogy közzétegyem.
Ahogy most visszanéztem, úgy egy éve írtam először a Friss rádióról.
Akkor is úgy gondoltam, most is úgy gondolom, párja nincs rádió.
Akkor is azt mondtam, most is azt mondom, addig hallgassuk, míg tehetjük.
Akkor ez kicsit másként fogalmazódott meg, mert fel sem merült bennem, hogy létezik olyan társaság, aki hozzányúl egy ilyen különleges alkotógárdához.
Mára kiderült, létezik.
Mint ahogy sok mindenre, erre is kaphatók emberek.
Mint ahogy sok minden, ez is útjában volt valakinek.
Mint ahogy mostanában oly sokszor, itt is azt tapasztalom, semmi sem számít, ha valaki valamit tönkre akar tenni.
Úgy gondoltam, a pártrádiók itt is, ott is, ebben az érdekeltségi körben, abban az érdekeltségi körben is felbukkannak, akinek ez kell, vigye, hallgassa. De hogy valamit csak azért tesznek tönkre, mert nem akar szócső lenni…
Szóval úgy tűnik, a Friss rádiónak befellegzett. Talán Lánchíd 2 rádió lesz – méltóan egy fideszes városhoz… ha ezt bárki is dicsőségnek tartja, talán csak lesüllyed arra a tucatszintre, amely ellen munkatársai egyedülálló módon küzdöttek. Talán csak egy barátnő kapja meg pincsikutya helyett, talán csak szócsővé polírozzák, mindenesetre az a funkciója, amiért hallgattam, amiért hallgatható volt, megszűnik.
Nem lesznek olyan zenék, amiért érdemes volt bekapcsolni a számítógépet, hogy hallgathassam.
Nem lesznek reggeli rockébresztők.
Nem lesznek Fotelpatkányok.
Nem lesz Trisóra várakozás.
Nem lehetek többet olyan pancser, hogy a Trisó ismétlésbe küldjek SMS-t.
Nem lesz, aki felvegye a küzdelmet a nyálzenével.

a fotoalbumhoz klikk a képre
Várhatóan pénteken születik meg a döntés – illetve pénteken kerül nyilvánosságra. Tehát nagy valószínűséggel rövidesen a link ajánlómból is eltűnik az elérhetőségük.
Addig még hallgasd, ha van kedved, és kövesd nyomon a fejleményeket a Basahalom boulevard lapjain.

18 óra: Most látom, felkerült a talán utolsó rock-reggeli a rádió lapjára.


Ha már rádiózom

Azt hiszem, nem árulok el titkot, ha azt mondom, a kedvenc rádióadóm a debreceni Friss Rádió. Különösen a reggeli Start, és a kedd délutáni Trisó a kedvenc. Nagy baj, hogy csak neten tudom hallgatni.
Így aztán maradt a néhány (ráadásul nem is kedvenc stílusú) zeneszámból építkező Gold FM.
Reggel munkába menet nem nagyon volt más választásom (a belvárosban, autóban mindent elnyom), de mióta a reggeli és délutáni műsorvezetőket megcserélték, inkább a motor hangját hallgattam.
Napközben meg maradt a Sláger, bár néha ott is kitalálom, mi lesz a következő szám…
Van ugye még a Campus, ami ugye a remek frekikiosztás miatt elnyomja itthon a konyhában a Slágert. Ennél többet nem is tudok róla mondani.
És akkor lássuk a gyönyörű jövőt! 😉
Elindult, illetve újraindult a Sunshine, ami azért közben neten működött, de az sem az én világom, mindenesetre pár napja legalább nem a motort hallgatom reggel munkábamenet. 🙂
Neten egy ideje hallgatható a Retro FM, és ők is bekerülnek(tek?) az éterbe. Úgy tűnik, ők lesznek útitársaim munkába menet, főleg ha egyszer le is játszák azt a Fleetwood Mac számot (Everywhere), aminek néhány taktusát egyik spotjukba építették 🙂
Itthon, neten pedig azt hiszem, továbbra is marad a Friss, meg a Mellesleg Rock, illetve elárulok egy titkot 🙂
23.-án újraindul neten a MagyaRock Rádió.
Meglátjuk 🙂


Egészségesen, frissen :-)

Mostanában ha tudom, és ha a szuper T sávszélesség is úgy akarja, a debreceni Friss Rádiót hallgatom, onlájn 😉
Jó zenék, jó dumák, jó szpotok.
Nemrég a következő hangzott el: “A nyálzene, és a parlagfű káros az egészségre. Irtsa őket!”
Úgylegyen 🙂


Az élő zene varázsa

Tegnap este a Bordó Sárkány zenéjétől indulva Dickmann Roli személyén, majd a Friss (most Fm90 Campus) Rádió 2007-es Koncertek a nyálzene ellen című rendezvényén keresztül jutottunk el Jessie Galante-hoz.
A Friss Rádió évek óta küldetésének tekinti a hangszer és ének nélküli koncertek elleni harcot, és lehetőségeihez képest támogatja a méltatlanul mellőzött debreceni zenészeket. Az említett rendezvényen is nagyobbrészt debreceni zenészek léptek színpadra emlékezetes, azóta is emlegetett műsort szolgáltatva.
Hogy pontosan tudd, miről is beszélek, ide linkelem az akkori írásomat, az akkori fotóalbumomat, egy videomegosztós klippet Jessie Galante-tól, és az oldalát, hogy lásd, ma is aktív.
A kép pedig az énekesnőről 2007-ből, a lovardás fellépéséről.


Látástól vakulásig

Abban a szerencsében van részetek 🙂 hogy már ma hozom a programajánlót. Teszem ezt azért, mert már ma estére van nyíregyházi ajánlani való, és a hétvége is bővelkedik eseményekben.
A Chloé ma este tartja tavaszi ételbemutatóját, amihez Tünde és Pila zenéje ad kellemes hátteret.
Péntek koraeste a sortánc kedvelői a Városmajori Művelődési Házban találkozhatnak Country Party keretében.
Este a város két meghatározó koncerthelyszíne is várja vendégeit. A Romkertben Bagolyköpet invázió várható, az X-Cafe pedig a Prémvadászokkal küzd a gyűlölet ellen.
Ha esetleg Debrecenben járnál szombat este, ne hagyd ki a Stickmen koncertjét az Incognitoban.

Szombat reggel a sóstói erdő vár, ahol madárodú készítésben élheted ki ezermester hajlamaidat.
A vasutas Művelődési házban vasútmodell kiállítás lesz, és persze a mackókiállítást is megnézheted útközben.
A hétvége nagyon biztos pontja a szombat esti, debreceni rendezvény. A valamikori Friss Rádió, ami FM90 Campus Rádió néven fut jelenleg, hagyományaihoz híven idén is remeknek ígérkező koncertsorozatot rendez a Lovardában. A koraeste kezdődő rendezvény résztvevői a Bordó Sárkány Régizene Rend, a Bohemian Betyars, a Nyughatatlan, a Skafunderz és a Paddy And The Rats. Hajnali 1 körül pedig dj.Ludmilla vezeti le a koncerteket.
Vasárnap sem érdemes sokáig aludni, ugyanis a Nyíregyházi Állatparkba 9 és 12 óra között fél áron lehet bejutni. Emellett számos érdekes program is várja a látogatókat a kicsit kampányszagú rendezvényen.
Szóval mozgalmasnak ígérkezik a hétvége, remélem, a legtöbb helyre sikerül eljutnom.
Kép pedig ajánlja azt, ahol sajnos biztosan nem leszek ott. Stickmen.


Hollóének

Persze most sem arra a madárra gondolok, amely mellett tegnap délután elsuhantunk Debrecen határában, de a Debrecen stimmel.
2007 tavaszán a debreceni Friss Rádió szervezésében nagyonsokfellépős, nagyonjózenés, nagyonjóhosszú koncerten vehettem részt. Ők már akkor is, és szerencsére azóta is a nyálzene ellen küzdöttek. Láthatjuk, az eredmény csekély, de díjazom, hogy nem adják fel. Ezért is ők a kedvenc rádióm.
De hogy a madárra áttérjek… Ezen a koncerten varázsolt el először a Hollóének Hungarica, és ha találkozok velük, ma sincs ez másképp.
Valamelyik este a zenekar Fb csoportjának oldalán linkelték EZT.
Akkor nyomban közzé tettem, de azóta is vissza-vissza térek hozzá, és a többi zenéjükhöz.

Hollóének Hungarica - Lovarda, 2007


Hollóének Hungarica

2007-ben rendezett nagyszabású koncertet a Friss Rádió a debreceni Lovardában. Az este célja a nyálzene elleni küzdelem volt, és a fellépők szépen helyt is álltak.
Ekkor találkoztam a Hollóének Hungarica zenéjével, és jópár évet kellett várnom, hogy újra lássam őket.
Igaz, a Kocsonyafesztiválon csak az utcai zenélésükön voltam ott, de ez is igen parádésra sikerült. Ennek képeit láthatod, ha klikkelsz a fotóra.

KLIKK - Hollóének Hungarica Kocsonyafesztivál, Miskolc 2012


A kocsonya és a patkányok

Amikor Sam McKenzie megújult honlapjuk megtekintésére invitált tegnap este a népszerű közösségi portálon, megpecsételte a sorsát 🙂
Elhatároztam, hogy mai postom róluk szól.
A téma tehát a Paddy and the Rats, az ajánlás rész február 25-ére szól, és Miskolcra csábít. Este hattól ugyanis a Kocsonyafesztivál színpadán lépnek fel majd.
Persze nem akarok senkit elcsábítani a debreceni Lovardából a Friss Rádió 10. szülinapi koncertjéről, ahol este 10 után láthatók majd a patkányok, és sajnálom, hogy a két esemény egy időre esik, és így utóbbit ki kell hagynom, de ha mégis Miskolc felé jársz ekkortájt, ne hagyd ki ezt az estét sem.
Bizonyára idén is készítek majd jónéhány képet, mint múlt évben.

Paddy and the Rats - Kocsonyafesztivál, 2011


A múlt járművei

Ismét kis archíválós időszak van nálam, ennek kapcsán viszont ismét időutazok.
2005, 2006, a boldog nyíregyházi őszök, mikor nagyjából annyi gondom volt ilyentájt, melyik úton sétáljak haza.
A 2005 képeskönyvem indulása ezen a felületen. Októberben még javában kerültek elő képek a korábbi évekből, így például hat évvel ezelőtt pont egy karácsonyi készülődős fotóalbumot osztottam meg.
2006 őszi időszaka jórészt a belvárosi közlekedés elkáoszosításáról szól rengeteg képpel. Ez a projekt azóta megvalósult, működik a káosz. Öt éve pontosan azonban a már akkor is kedvenc debreceni Friss Rádió akkori fórumáról ollóztam egy képet. Ezen most is jót vigyorogtam, bár Irénke nénit nem kerestem meg azóta sem 🙂
2007 második felétől már a debreceni nappalok időszaka jön. Októberben még mindig próbáltam feldolgozni a történteket, és naponta több apró bejegyzéssel igyekeztem tartani magamban a lelket. Ez már a kemény vonatozós időszak, de igazán még a kezdet.
2008 ősze már a beletörődős vonatozás időszaka némi vasutassztrájkkal csinosítva. Többek szerint ekkor születnek a legjobb írásaim a Vasutazás kategóriában. 🙂 Mindenesetre én nem nagyon szeretném azt az időszakot újra átélni. Talán annyi zenét sohasem hallgattam, mint ekkor. A három évvel ezelőtti írásba is linkeltem egy dalt, ami egyrészt azóta is kedvencem, bár a Big Happy Woman Church sajnos felosztott azóta. Nem győzték kivárni, hogy eljussak a koncertjükre…
Két éve ilyentájt is időhiánnyal küszködtem, és vonatoztam még. Ezek a túlórás napok utáni természetbe menekülés napjai. Akkor már nem szerettem annyira utazni, mint életem korábbi pár évtizedében…
Ma egy éve már autóztunk reggel-este, javában feladtuk a vonatozást. Ezen a napon ismét előkerült a Friss Rádió, és egy hír kapcsán felelevenítettem egy koncertélményt.
A nap képe pedig azért az, ami, mert az októberi képek között több évben is előkerült a hőlégballon.
Talán ez is jelent valamit…
Hőlégballon - Debrecen


Fesztiválvasárnap

Elérkeztünk az I. Etno-folk Sörfesztivál záró napjához. Még nem akarom értékelni a rendezvényt, de azt nem győzöm hangsúlyozni, mekkora köszönettel tartozunk a szervezőknek, hogy létrehoztak egy ilyet.
Ja, ez a tegnapi beszámolóhoz kellett volna (később az is lesz), most lássuk, mivel búcsúzunk a héttől, és a jó koncertektől?
Napközben ma is a kirakodó vásár, és a vásári zenék uralják a Park Hotelt.
A koncertek fél hattól kezdődnek, és folynak a következő sorrendben: Stage Door, Acoustic Gallery, Szabó Balázs Band, Maszkura és a Tücsökraj, éjféltől pedig Dj Csati és a Fakultatív Dj Szakkör felvezetésében akár táncház is lehet a park medencéjében.
Nekem a mai nap olyan elsőbálozós lesz, mert egyik formációt sem láttam még élőben. Persze utánuk néztem, illetve azért nem lesz mindenki ismeretlen. Ezt mindjárt a képből is láthatod.
Mivel nem rendelkezhettem archivval a csapatokról, maradtak a tagok.
Így kerül most az ajánlómhoz Kori képe, amely 2007-ben készült a debreceni Lovardában, a Friss Rádió által szervezett nyálzene elleni koncerten.
Kori - Debrecen Lovarda, 2007. 05. 18.


Nem vagyok egy Metallica fan

Szóval nem vagyok.
Meghallgatom őket, talán van is valamim tőlük, de eddig nem tettem egy lépést sem azért, hogy halljam a zenéjüket. Nagyjából háttereztem, mint oly sok zenével.
Hétfő dél körül azonban nagyon eltalált a Nothing Else Matters a Friss rádióban.
Talán pont olyan hangulatom volt, hogy kellett valami, ami kizökkent.
Megtették, jól esett.
Nyomban lájkoltam is a videó verziót.
Este hazatérve kicsit fáradtan rányomtam a lejátszásra. Aztán az ismétlésre. Aztán mégegyszer.

Tegnap bementem a Rock-Ness-be, és közöltem, hogy kell nekem ez a DVD.
Este a szomszédokkal meghallgattuk.
Nem tudom, ők akarták-e, nem kérdeztem. Úgyis túl jó véleményük volt rólam mostanában 😉

Szóval nem vagyok Metallica fan.
De tegnap óta van egy metallica-s pénztárcám. Pont a Rock Ness-ben szakadt el az előző.
Komolyan. Utálok ilyenek után szaladgálni, tehát ha mondjuk a Tescoban szakad el, most biztosan valamilyen kék fehér csíkos lenne 🙂


Start

Nem vagyok tisztában a szilveszteri-újévi babonákkal, így nem tudom, hogy ha szilveszterkor dolgozom, vajon jelenti-e azt, hogy a következő évben is lesz munkahelyem?
Szóval ma munkába igyekezve már Újfehértónál megpróbálkoztam a Friss Rádió hallgatásával, és kiderült, érdemes volt új antennát rendelni a jézuskától, mert remekül bejött.
És a műsor is. Csak zene volt, és olyan frissrádiós, tehát ami máshol nem nagyon van.
Így gördültem be a munkahelyre üvöltő AC-DC-vel 🙂
Jól indult a nap.
Ez most akkor azt jelenti, hogy jövőre minden nap jól indul majd? 😉


A jó, a rossz, a gonosz és a csúf

Ma rádiót hallgatunk.
Adott az ötlet, hogy megnézzük az újonnan induló adókat hétvégén.
Egy induló rádiónál szerintem fontos, hogy megpróbálja magához csábítani még az elején a hallgatókat bármi áron is. Különösen igaz ez akkor, ha a politika árnyéka, sőt, inkább fátyla borul rájuk.
A teszt azzal indul, hogy megkeresem a honlapokat. Így pár nappal az indulás után magára valamit is adó média rendbe teszi a lapját, a műsorát. Aztán majd később kurvul el, mikor már az emberek jó része lusta arrébb tekerni…
Tehát Class Fm.
Új lapoknál természetesen tilos az IE, Mozilla pedig azt mondja: “A Firefox azt észlelte, hogy a kiszolgáló olyan módon irányítja át a kérést, hogy az soha nem fog teljesülni.” Márpedig a süti engedélyezését ki kell érdemelni nálam 🙂
Nem kis netes turkálás után megvan a winampos változatuk. Megvárom a második számot is, pedig nagyon nehezemre esik… “Nekem bejön” – mondja a spot. Nekem nem, de adok még 10 percet… A dalok között két mondatot mondó valaki kétszer bakizik egy mondatban, ezt 10-kor a hajnalra fogja. Olcsó poén. A megítélésen Santana zenéje próbál javítani, meghallgatom… Következik az ismert Guns N’ Roses dal feldolgozása, amitől hetek óta frászt kapok. Bocs, én itt befejezem a tesztet, még ha időközben be is fut a Kistehén fél dal erejéig.

Irány a Slágerváltó Neo. A honlapjuk elérhető, de igen primitív (a lopott logóval együtt is).
A műsort éppen Balásy Panna tolja. Ő volt annak idején az egyik kedvenc műsorvezetőm a Top TV-n. Sajnos ezt a VIVA ölte meg, ami a nyomába sem léphet azóta sem…
Ahogy Panna fénye is megfakult. Valamiféle ajánlóműsor lehet, amit csinál. A rövid riportbejátszások érdektelenek, a zenék valahol a Petőfi gyengébb óráit idézik, olykor meg a slágeres lerágott csontok. Szóval ezért kár volt a cirkuszolás, ha pedig megjelenik a politikai beütés, pláne.

Ahogy nézem, nagyjából egy órát szenvedtem át a két újonccal, nem érte meg. Délután visszanézek még kíváncsiságból, de azt hiszem netes rádión visszatérek a korábbi kedvencekhez. Hétvégén reggel a Hobby Rádió – itt különösen szeretem Murányi Zsolt Lemeztartó című műsorát szombat reggelenként -, Mustár FM, mint helyi kedvenc rendkívül változatos zenei kínálatával, és a Friss Rádió Debrecenből, akik a nyálzene elleni küzdelem élharcosai. 🙂
Az általuk szervezett koncert egy képe lesz most az illusztráció.


Szabadság

Olyan régen voltam itthon teljes hétvégén, hogy hirtelen nem is tudok mit kezdeni a nagy szabadsággal.
Gondolkodtam rajta, hogy mi lenne, ha Debrecenben libáznék és leánykáznék ma, de valahogy egy pillanat alatt elvetettem, hogy ma is Debrecenbe utazzak. 😉
Egyébként ami miatt elgondolkodtam a debreceni úton, az a ma délutáni Hollóének Hungarica és a holnap esti Kerekes Band koncert persze az ételek és italok mellett.
Előbbieket a Friss Rádió emlékezetes nyálzene ellenes koncertjén láttam, utóbbiak pedig ugyanez év őszén Nyíregyházán vendégeskedtek a Vidor Fesztivál keretében.
A libákhoz visszatérve mai képként pedig igen áttételesen egy tűzoltólétrás Múzeumfalu képet teszek be. Az áttétel pedig a múlt hétvégén kényszerűen itt kihagyott Márton nap.


Tesztnap

Most így egy hét távlatából érdekesnek tűnhet az egy héttel ezelőtti, vonaton írt valami…
Tehát tesztnap. Legalábbis nekem.
Nagyjából igyekeztem összehangolni magam mind a Volán, mind a MÁV menetrendjével.
Már tervezési szakaszban világossá vált, hogy említett cégek ugyanezt meg sem próbálták.
De ne szaladjunk ennyire előre…
Ébresztő ötkor.
Meglepően simán ment.
A reggeli-kísérlet már kevésbé, úgyhogy KV csak úgy.
Gyomorteszt…
Elkészülés.
Indulás… túl biztonságosan.
Várakozás arra a buszra, amelyiknek nem csak az oldalát látom.
Jópofizás hajnaliinduló ismerősökkel. Ez most nem hiányzik.
Inkább maradnék a zenénél, Tunyónál. “Maradj mindig ugyanilyen” javasolja.
Szegény, ha látna…
Továbbléptetem az mp3 játszót. “Mit csináljunk ennyi szar gitárral” hallom.
No, ez jó lesz az induláshoz 😉
És már jön is a busz. El is megy nélkülem. Úgy kell nekem, ha ilyen válogatós vagyok.
A következő már nem.
A pályaudvarra érve kiderül, most megy el egy vonat. Tehát ezzel a busszal ezt nem érem el.
Sebaj, ez úgyis korán van.
Viszont a következővel a következőt nem…
Tehát ezzel a következőt…
Most visszautalva az írás elejére eszembe jut a klasszikus mondat: “Látod, erről beszéltem, Nyuszómuszó”.
“Szomorú lovagolás a pampákon által” hallom immár a vonaton. A nap pedig felkel nekem háttal. 🙂
Apafához érve Friss rádió. Azért csak van jó a reggelben…
Ennyi a múltidézés.
Mára már rutinszerű a reggeli indulás, én ébresztem a telefont. 😉
Este pedig menetrendszerűen érkezem.
Ha az időjárás engedi, este fél hét tájban hazafelé ma is megfordulok a Kossuth téren, mert jól esik véletlenül összefutni (volt)kollégákkal.
Üdv a Nyíregyházán maradóknak! 🙂
Szerk.: Némi céges meglepetésvalami után most értem haza, így elmaradt a Kossuth terezés, holnap is elmarad majd, talán szerdán. Ja, 22 óra múlt.


Rockünnep a Lovardában

Ahogy hétvégén olvashattad, a Friss Rádió a nyálzene ellenes küzdelem következő lépéseként megmutatta azt, hogy miként lehet igazi hangszereken, igazi énekesekkel igényes, hatalmas érdeklődésre számot tartó, több órás, közel száz fellépős koncertet rendezni.

Debreceni zenészek hívtak vendégeket, így igen érdekes felállású csapatok jöttek létre.
A Lovarda kapuja kevéssel 7 után tárult ki.
Mikor a Moto-Rock zenekar rázendített, a külső karéjok már megteltek.
Deep Purple, P. Mobil, Santana… és már el is repült a bemelegítésre szánt idő.
Talán emlékszel még arra, mikor a nyálzene ellenes 12 pontról írtam.
Nos, ennek felolvasása után eskü következett, majd hirtelen a középkorban találtuk magunkat.
A Hollóének Hungarica megjelenése sem volt mindennapi, erre a napra összeállított műsoruk pedig az egyik legkülönlegesebb része volt az estének.



Ha azt mondom Lux, remélem nem csak a fénytan jut eszedbe.
Saját számaikon kívül Cream, és Toto feldolgozásokat is hallhattunk.
Jó volt látni, hogy aki egyszer megtanult szívvel zenélni, idősebb korára sem felejti el. Erre mondják, ilyet nem pénzért csinál az ember :-)
A Frogshow-t hallottam már pár éve, a KGST Party-n. Akkor is tetszett, most pedig csellistát és énekesnőt is hoztak magukkal, és ezzel korántsem mondtam el mindent a műsorukról…
Jantyik Zsolt egy szál gitárral vállalta az egyre gyarapodó közönség lekötését a színpadrendezés idejére.
Szükség is volt kis csendes zenére, mert ami ezután következett, az igazi zúzás volt.



A Replika a Tankcsapdás Lukács Lacival erősített, majd a két Trisóshoz csatlakozott egy Fotelpatkány, így teljes lett a gárda.
Nem tudom, ismered-e a Katvanhoe zenéjét, ha igen, (meg ha nem is :-) ) elmondom, hogy Brutin kívül a Rocksuli egyik tanára, Tóth Ilona Csilla is színpadra lépett velük. Ja, LGT zene is volt :-)
Aztán egy szőke, hosszú hajú nő jelent meg a színpadon.



FelRÉMlett bennem ifjúkorom Metal Lady-je.
Szerencsére ez a rémlufi pillanatok alatt szétpukkant.
Elmondom, ezen a részen dobtam a legtöbb képet.
Nehezen bírtam követni Jessie Galante mozgását…



Olaj volt a tűzre következő csapat.
A Hadházi, Váradi, Bruti tri(s)ó, valamint Paszti, Labi, Zúzó, és Gekko, azaz az erősített Benzin :-D
Majd ismét a múltidézés, irány a Balaton. Nomeg az Európa Kiadó :-)
Mi jöhet még? – kérdezheted.
Megmondom.
AC-DC… szóval képzeld el a Thunders című számukat.
Nemis! Kezdd el hallgatni, és mikor a címadó rész van, helyettesítsd be a Sándor szóval…
No igen. Ők az ez alkalomra összeállt Spatzen Jódler Sextett…



Ismét kis üzemanyag, most Kerozin. Meg kis Szeg. Meg Derzsi Vezér a Diktátorból immár ásó nélkül.
Velük lépünk át a szombatba.
Ismerős arcok következnek.
Lassan a teljes P. Box csapat megfordul a színpadon, külön csapatokban.
Most Korin a sor.
Whitesnake dalokat hallgatunk.
Lassan érezzük, közeleg a vég.
A gépemnél mindenképpen :-)
A kártya megtelt, – szerencsére van tartalék :-) – akksi pedig csak a vakuban lévő…
Vaku a táskába, akku a gépbe :-)
A színpadon ismét Jessie Galante. Nem tudom, hogy bírja.

Aztán finálé.
Megtellik a színpad az este fellépőivel.
A rock örök és elpusztíthatatlan!
a fotoalbumhoz klikk a képre


Esőisten siratja a Vidort

Elérkeztünk a fesztivál utolsó napjához.
Ez több szempontból is szomorkás nap.
Egyrészt hatalmas eső zúdult a városra napközben.
Másrészt valami nagyon primitív pozdorjagyümölcsökkel lett tele a belváros.
Harmadrészt az utolsó nap programjai is alulmúlták várakozásomat.
Negyedrészt ismét egy évet kell várni a Vidorra.
De menjünk szépen sorba.
Az utolsó nap nem teljesen igaz, mert az eredményhirdetések szombaton vannak.
A közönség számára azonban pénteken éjféltájt vége a műsorok sorának.
Az esőről nagyon nincs mit beszélni, esett, és kész 🙂
A pozdorjagyümölcsök. Nyilván Gyümölcskarnevál következik a Vidor után, és ezt valahogy jelezni kell.
Erre negyon jó a plakát, már ha sikerül olyat készíteni, amin a karneváli menet indulási ideje is rajta van.
Ezeket el kell helyezni valahol. Mivel a szokványos nyáldiszkós plakátok eleve belepik a várost, a maradék helyen vezető, vagy annak készülő politikusaink lógnak, marad a remek dizájn, a méteres faalma, fakörte. Gondolom, a favilla, fakanál, fatányér mára marad…
És elérkeztünk az estéhez.
Elsőként a Ladánybene 27 koncertje próbálta felmelegíteni az egybegyűlteket.
Meglepő módon Bob Marley műsorral készültek, ami persze nem nagy baj, de
jó lett volna néhány saját számot is becsempészni a műsorba.
A másik meglepetés az vokalista lány volt. A harmadik, mikor előreküldték énekelni.
A vokálban jobb volt, és szerintem onnan sem hiányzott volna…
Nem nagyon értem a szervezőket mi vezérelte, hogy a zárónapon a két koncert közé egy vitatható érdekességű filmet tettek – bár ez minden évben így volt -, mi mindenesetre hősiesen végigvártuk.
Ezután következett a ki tudja, hanyadik meglepetés, a kolumbiai salsa királya, Yuri Buenaventura.
Ebből úgy bő húsz percet bírtunk, és itt ismét hangsúlyozom hősiességünket.
A Vidor alatt ez volt az egyetlen koncert, amit otthagytunk.
Szóval volt már jobb fesztiválzárás is – mondjuk Boban Markovic – bár ez ismét ízlés dolga.
Maga a fesztivál azonban remek volt ismét.
Rengeteg olyan előadóval ismerkedtem meg, akik egyébként biztosan nem kerültek volna látóterembe. És rengeteg fiatal választotta ezeket a rendezvényeket esti programul, aminek azért komoly tanulsága van.
Ha a tucat-nyálzenét nyomató diszkók helyett (mellett) fel tudnának mutatni értelmes ZENÉT játszó, közvetítő közeget, akár jó irányba is lehetne tolni a tömegízlést.
…és itt a helyi médiának is nagy szerepe van (lenne), talán a nézettségük, hallgatottságuk is változna.
Példaként had említsem meg a környéken egyedülálló Friss Rádiót amely hadat üzent a nyálzenének, de sajnos környékünkön csak neten hallgatható.
…és hogy azért ne ilyen szomorúan legyen vége, meg hogy ismét előhúzzam kedvenc cimbalmomat, íme egy kép: 😀


V4

Á, dehogy!
Szó sincs autókról, bár lehetne, hiszen ezen a hétvégén volt városunkban a Bogarasok találkozója.
Én most mégis a szomszéd város központjában szombaton koraeste történtekre hívnám fel a figyelmed.
Július 8. szombat, délután 5 óra, Debrecen, Kossuth tér, Cívis Korzó.
A már múlt hétvégéről ismert sátrak, emberek közt lépésben cikázó
villamos, üres nagyszínpad a templom előtt. Valahonnan mégis beállás
zaja hallatszik.
Felidézve az elmúlt hétvége eseményeit az akkor Kocsmárosné Arany Virág nicken említett hölgy intézménye felé vesszük az irányt.
…és valóban, a kisszínpadon néhány srác próbál úrrá lenni a hangszereken, és az ezek hangzását távolba sugárzó technikán.
Úgy fél 6 után meg is van az eredmény kezdődik a Gonzo koncertje.
Jó kis zene, a technika is remekül működik, gyűlnek az emberek, fogy a sör, a perec.
A koncert végefelé, mikor már jónéhány kép pihen a memóriakártyámon, mi is keresünk kis helyet a söröspoharunknak.
klikk a képre

Közben a nagyszínpadon is elkezdődik a zajolás, de a Friss Rádió műsor vezetője megnyugtat, nem kell gyorsan letörölnöm a habot a bajuszomról, lesz az fél óra is, mire rend lesz a színpadon.
Aztán eljön a rend.
Színpadon a Gulo čar.
Mivel a honlapjuk nélkülözi a magyar nyelvet, írok néhány szót róluk.
Brnoból érkeztek, kilencen vannak, és ahogy a trombitás mondta a koncerten “gipsy-funky band”.
Tehát cigányzenét játszanak, de korántsem hagyományos módon. Egy darab hegedű nincs a zenekarban, van viszont funky ritmus, pörgős előadás.
klikk a képre

Aztán szünet, átszerelés, a téren elsuhan mellettünk Dorina hatalmas illatfelhőt vonva maga után.
Iszunk egy sört.
Délután arról beszélgettünk, a Kampec Dolores koncertje jobban érdekelt volna, de az sajnos pénteken volt. …de ha már itt vagyunk…
Aztán a műsorközlőtől 40 másodpercet kap a United All Stars.
Vaku a gépre, irány a kordon sarka.
A Pély Barnát nem kedvelem, pedig kevés Megasztárt néztem. :-D<br />
A zene mégis jó.<br />
Nem annyira az én stílusom, de olyan szombat esti közönségcsalogató, és legalább nem Lagzi Lajos 🙂<br />
Ja, és élő zene, nem három ember és egy CD-játékos.<br />
	<b>klikk a képre</b><br />
<a href=
U.i.: a V4 ennek a korzós hétvégének találó elnevezése. A fellépők a Visegrádi Négyek országából jöttek…
…ja, és bármelyik képre klikkelsz, ugyanahhoz az albumhoz visz 😉