I. Etno-folk Sörfesztivál – 2. nap

Amikor egy hete megérkeztem az I. Etno-folk Sörfesztivál helyszínére, nem tudhattam, hogy ez lesz a fesztivál zárónapja.
Napsütéses időben jó korán érkeztem, és meglehetősen nagy gondot okozott, hogy melyik sört válasszam a számtalan közül. Vajon a meggysör, vagy a cseh barna sör ízlene jobban? Az ír fekete sör mellett döntöttem.
Nincs is jobb, mint a kellemes árnyékban hűvös sört szürcsölgetni, közben pedig jó zenéket hallgatni.
Ezt az idillt törte meg a menetrendszerűen érkező zápor.
Mivel éppen a színpad környékén ólálkodtam, a közeli tető alá húzódtam be, és itt beszélgetve éltük át a debreceni Gyújtópont (NeverEnds) koncertjét.
A csapat jó két éves múltra tekint vissza. Idén a Backstage tehetségkutatóján a 4. helyezést érték el. Sajnos ezt a tehetségkutatót ki kellett hagynom, így most hallottam őket először.
A mostani koncert jól indult, bár a szakadó eső miatt csak hallgattuk, így a színpadképpel nem vagyok képben 🙂 A műsor második felében – talán kicsit hosszú volt a fellépés – vagy elfáradt az énekes, vagy olyan dalokat vállalt be, amelyek nem az ő hangjára íródtak. Kár, mert azóta kicsit hallgattam őket a videomegosztón, és nem rosszak.

Az átszerelésre annyira javult az idő, hogy kimerészkedtünk a színpad elé, és a Folk Error koncertjére teljesen elállt az eső. Ha nem tudnám, mi következett koncertjük után, azt is mondhatnám, tüzes koncertet adtak, de talán nem haragszik meg a Fire Age, ha itt is elsütöm a jelzőt.
Szóval pár héten belül immár másodszor imádhatta őket Nyíregyházán a közönség, és ezt felejthetetlen műsorral hálálták meg.

Bár a tüzes jelzőt az imént már elsütöttem, láthatóan a Balkán Fanatik tagjait is meglepte a debreceni tüzes lányok produkciója. A Fire Age tagjai a teljes koncert alatt fáradhatatlanul emelték rendkívül látványos bemutatójukkal az este színvonalát.
Persze a Balkán Fanatik is kitett magáért. Rövid időn belül őket is másodszor láttam, és – bár ezt a fényképek nem tudják majd tükrözni – produkciójuk emlékezetes marad számomra, és minden résztvevő számára.

Nincs más hátra, mint hogy ennek a napnak a képeit is megosszam veled. Ehhez csak KLIKKelned a Folk Errorra itt lenn.
I. Etno-folk Sörfesztivál - Nyíregyháza, 2011. 07. 02. - KLIKK


I. Etno-folk Sörfesztivál – 1. nap

Az I. Etno-folk Sörfesztivál pénteki napja jó időt nem hozott ugyan, de fantasztikus koncerteket igen. Bár azt hiszem, a későbbi időjárás ismeretében kiegyeztünk volna ilyen időjárással vasárnapra is.
Munkából hazaérve olyan zápor fogadott Nyíregyházán, hogy az ablaktörlő szinte letörölni sem tudta. Azért én mégis elindultam Sóstóra, és csodák csodája, ott egyáltalán nem esett. Sajnos ez a kettősség egész hétvégére így maradt, és ez rányomta a bélyegét a látogatottságra.
Pedig aki nem volt elég bevállalós, fantasztikus koncerteket, hangulatot hagyott ki.

Rövid beszámolómban már írtam, hogy milyen kellemes meglepetés volt a Retronome zenekar műsora. Sajnos eddig még nem voltam koncertjükön, és most sem értem oda az elejére, így csak most, honlapjukon (linkelve az előző sorban) láthattam, hogy Hendrixet is kiválóan játszanak. A második nyíregyházi videójuk pedig azt a pillanatot örökíti meg, mikor megérkeztem. Szerencsére nem lógok bele a képbe, de a videó kapcsán meg kell említsem, hogy nem csak a HBB interpretáció sikerült remekül, hanem a Moby Dick is a klipp elején, bár érdekes lett volna megnézni, milyen, ha teljesen végignyomják. ERRE gondolok.
Na jó, nem gonoszkodok, e nélkül is remek koncert volt, remélem, találkozunk még.

A fesztivál helyszínére jellemző, hogy a fejünk fölött időnként elsuhant egy-egy kalandvágyó.
Az este közeledtével egyre többen érkeztek a Park Hotel sportpályáján felállított színpadhoz, és a Paddy and The Rats beállása a szemerkélő eső ellenére is kicsalta a sörsátrak védettségéből az embereket.
Mert messziről hallgatni is jó a patkányokat, de látni, koncerten látni, az az igazi. Szerencsémre nekem ez már többször is sikerült, és ez a koncert is azt erősítette bennem, hogy mennem kell még koncertjükre. Legközelebb július 22-én lépnek fel a környékünkön, Debrecenben a Campuson.

Egy régi tartozásom, hogy újra megnézzem a Goulasch Exotica-t. Egy múlt évi koncertjükről nem írtam túl hízelgően, itt volt a lehetőség, hogy adjak még egy esélyt magamnak. A koncert elején úgy tűnt, megváltozik a véleményem, remek énekeseik vannak, de az idegesítő (nyilván csak számomra) zenei alapot most sem bírtam sokáig. Pedig de szép lett volna az esőre fogni 😉

Erről a napról is azt tudom mondani, hogy bár emlegetem az esőt, mégsem az maradt meg bennem, hanem egy remek fesztivál kiváló koncertjeinek élménye.
Ebben segítek osztozni pár képpel, melyeket megnézhetsz, ha KLIKKelsz az itt alul lévőre.

I. Etno-folk Sörfesztivál - Nyíregyháza, 2011. 07. 01. - KLIKK


I. Etno-folk Sörfesztivál – 0. nap

Elérkezett az idő, hogy megismerkedj az I. Etno-folk Sörfesztivál koncertképeivel.
Ha ott voltál, lesz mihez kötni a szép emlékeket, ha nem, talán kicsit bosszankodsz majd, hogy nem jöttél el, és legközelebb az elsők között fogsz tolongani a bejáratnál.
Én már nagyjából látom, mit sikerült megörökíteni a hétvége pörgéséből, így már tudom, hogy napi fotóalbumok lesznek. Igaz, ez néhol elég sok képet jelent majd, de egy-egy nap így volt kerek. A napi koncert összeállítások nagyon jól felépítettek voltak, de erről majd közben-közben mesélek.
Lássuk a csütörtököt.
Ez még dolgos hétköznap volt, így a Bordó Sárkány Régizene Rend beállására érkeztem Sóstóra.
Így volt még kis időm beszélgetni is, és nagyon jó híreket tudtam meg. Majd elmondom 🙂
Középkori különleges zenével indult tehát a fesztivál. Nem tagadom, nagyon szeretem ezt a hangzásvilágot, mert a csendes, lassú zenében is olyan vibrálás, lendület van, amitől bárki kiugrik a bőréből. A Bordó Sárkányok pedig saját szerzeményeket is játszanak, énekelnek, az instrumentális szerzeményeknél pedig a hideg futkosott a hátamon. Honlapjukon (linkeltem itt feljebb) te is belehallgathatsz zenéjükbe, és keresheted fellépéseiket várjátékokon, fesztiválokon.

A debreceni csapat után kis eső, és a nyíregyházi Folkfusion Band következett. Ők teljesen más zenét játszanak, mint a Sárkányok, de pörgős műsorukkal remekül illeszkedtek a fesztivál hangulatához, sikeresen meg is mozgatták a közönséget. Énekesükre pár évvel ezelőtt a Hangszín Tanoda műsorában figyeltem fel. Rendkívüli énekhanggal rendelkezik, és jól használja. Ezen az estén is számtalan stílusban hallhattuk Facebookjukon belehallgathatsz zenéjükbe.

Talán írtam már, a Kuttya egy debreceni délutánon A farkas dala című dalával lopta magát a szívembe. Ezen az estén ők képviselték a kicsit “nehezebb” zenét. Nagyon tetszett a koncert, jó volt éjfélhez közeledve figyelni a szövegekre. Ezen az estén a remek búcsúztató beszóláson kívül (nem mondom el, aki nem jött el, bánhatja ;-)) a Gyakorlati szerelmes dal és a záró szám lett a kedvencem. Az nagyon ütött…

A nap képére 🙂 klikkelve juthatsz el a fotóalbumhoz.
I. Etno-folk Sörfesztivál - Nyíregyháza, 2011. 06. 11. - KLIKK


I. Etno-folk Sörfesztivál

Te ültél a szomszéd asztalnál a legutóbbi sörfesztiválon? Nem emlékszel? Nem csodálom, régen volt.
Holnaptól azonban négy napon át idézheted fel az emlékeket, a hangulatot.
Csütörtöktől vasárnapig ugyanis nem mindennapi rendezvény helyszíne lesz szeretett városunk, Nyíregyháza.
Az I. Etno-folk Sörfesztivál olyan programot, szórakozást ígér, melyet mikor először megláttam annyit tudtam mondani, húha!
A helyszín pedig Sóstó, és a Park Hotel. Kezdjük először ezzel.
Képzelj el egy gyönyörű parkot, tölgyekkel, fűvel, benne hotel, úszómedence, sátrazási hely, étterem, szóval minden, ami a pihenéshez kell. Ja, és ne felejtsem el a Koalandparkot.
Ehhez jön a fesztivál. Sörök a világ minden tájáról, és zene, zene, zene.
A fellépők a teljesség igénye nélkül a Kuttya Debrecenből, a Folkfusion Band Nyíregyházáról, Bordó Sárkány Régizene Rend remek középkori zenéjével, Miskolcról némi ír kocsmazene a Paddy and The Rats előadásában, Goulasch Exotica azoknak, akik szeretik őket, természetesen Folk Error, a páratlan Napra (itt lenn a képen), és persze Balkán Fanatik, a záró napon pedig például Maszkura és a Tücsökraj, Szabó Balázs Band, Acoustic Gallery.
Páratlan műsor, kellemes környezet, finom hideg sörök. El tudsz ennél jobbat képzelni?
Jó sokat beszéltem, de biztosan kihagytam pár dolgot. Nem beszéltem a jegyárakról, de ITT utána nézhetsz. Ha haza sem mennél csütörtöktől vasárnapig, íme a szállásdíjak, és a rendkívüli kedvezmények, amelyekkel például a Múzeumfalut, az Állatparkot, vagy éppen a strandot keresheted fel.
Láthatod, nem érdemes kihagyni. Június 30-július 3-ig I. Etno-folk Sörfesztivál.

Napra - VIDOR Fesztivál, Nyíregyháza, 2010


Retronome

Úgy hat éve volt Nyíregyházán az első és egyben egyetlen Etno-folk Sörfesztivál, ahol fantasztikus koncertek voltak mindaddig, amíg az eső el nem mosta az egészet.
Teltek múltak az évek, és péntek este újra sikerült találkoznom a fesztivál egyik fellépőjével. Nyíregyházán, a Szmog Pub-ban koncertezett ugyanis a Retronome Zenekar.
Épp a kezdésre érkeztünk meg, és egyből felelevenedtek a régi emlékek. Most is nagyon jó volt a koncert, sok kedvelt dallal. Remélem, nem kell újabb hat évnek eltelnie, hogy ismét találkozzunk.
Néhány képem is van az estéről, melyet az ittenire klikkelve nézhetsz meg.
KLIKK


Újratöltés

Már itt is az első újévi hévége. Nem lesz hosszú a programlista, de annál ütősebb.

Tettél újévi fogadalmat? Terveztél már erre az évre? Akár igen, akár nem, érdemes ellátogatni a Labor Café-ba, ahol kellemes társaságban, szakemberek segítségével zárhatod le az előző évet, és indíthatod az újat. Évtervezés egy tea mellett ma délután és szombaton.

Péntek este Debrecen a biztos pont nálam. Az Incognito-ban a VAN indítja az évet. Ez számomra természetesen kihagyhatatlan.

Szombaton is vár az Incognito. Van már pár éve, hogy legutóbb Retronome koncerten voltam. Persze könnyű volt, hiszen helybe jöttek. A szép emlékű I. Etno-folk Sörfesztiválon igencsak mkedvemre való blues-t játszottak. Azóta is követem őket, de nem sikerült koncerten találkoznunk, mint ahogy most sem valószínű.

Ugyanis Nyíregyházán, a Club Hollywoodban a Jurij koncertezik,

ráadásul egy másik kedvencem, a Kell Egy Még társaságában. Azt gondolom, ez kihagyhatatlan számomra, meg mégsem tölthetem az egész hétvégét Debrecenben. 🙂

A vasárnapi terv az Éva Presszó klipforgatása. Remélem, összejön a dolog, a zenéjük is hiányzik, meg jó bulinak ís ígérkezik. Erről nekem biztosan nem lesz képem, de nekik videójuk is. 🙂

Ennyike lett a mai ajánló, most azt hiszem, lesz pár csendes hét, de igyekszem sok dolgot megtalálni majd.


Szombati VIDOR terv

Azt észrevehetted tegnap, hogy ügyesen linkeltem az aznapi VIDOR programot. Nos, továbbra is ez a tervem, hiszen galádság lenne azt hinnem, hogy bárki csak azt kedvelheti, amit én ajánlok. Így ma is linkelem a napi programot, és csak ezután ragadok ki kedvencet ajánlani.
Természetesen az egyéb linkeket is jó megnézni, ha már aláhúzgáltam. 😉
Ma kora délután már a belvárosban leszek, hiszen idén is remek programok ígérkeznek az utca kövén is.
A belváros Dózsa György utcai végén, az üzletház előtt (remélem, nem benne!) 15 órától a Szüret utcza gyűjti majd össze a népet, és csak a lecsóba. 🙂 Ez igen remek programnak ígérkezik, és pont úgy végződik, hogy kis sétával kényelmesen át lehessen érni a debreceni Kuttya zenekar előadására a Városalapítók szobrához.
Ha voltál olyan szerencsés, és múlt évben ott voltál a Sóstói Park Hotelban az I. Etno-Folk Sörfesztiválon, láthattad őket már Nyíregyházán. 17 órakor, és 18 órakor játszanak.
A nagy színpad mai programja ska zenét, és az ehhez járó hangulatot ígéri. 19 órától a Pannonia Allstars Ska Orchestra szórakoztat majd. A link persze itt kis csalás tőlem, mert Harcsa Veronikát és Kiss Erzsit én nem ígérem, de ez a felvétel akkor is csúcs.
Ez évben is magyar filmeket vetítenek a városháza falára esténként, érdemes megnézegetni a programot, lesz néhány örök darab.
Kép pedig mára Szüret utcza.

Szüret utcza


Egy álommal kevesebb

Egy éve ezen a napon ilyentájt értem Sóstóra.
Csütörtök volt, egyenesen Debrecenből, ahogy a következő nap is. Szombaton már jóval korábban, vasárnap pedig szomorúan, és tanácstalanul.
Ez a hétvége egy olyan eseményt hozott a városunkba, amely – nem csak – számomra biztosan jó ideig felejthetetlen marad.
Ez volt az I. Etno-Folk Sörfesztivál. Hagyomány megújító, és hagyomány teremtő szándékkal indult, de sajnos nem lehetett folytatása.
Pedig erre a hétvégére visszahozta Nyíregyházára a sörfesztiválok hangulatát és egy páratlan koncertsorozatot.
Olyan és annyi fellépő fordult meg három nap alatt Sóstón, amilyet és amennyit azóta sem tud senki a városba szervezni.
Sajnos az időjárás nem kegyelmezett a szervezőknek, mégis olyan emlékek maradtak a hétvége után, amelyeket évekig emlegetni fognak. Én legalábbis biztosan 🙂
Most pedig egy felsorolás jön a fellépőkről minden kommentár nélkül: Bordó Sárkány Régizene Rend, Kuttya, Folkfusion Band, Paddy and The Rats, Goulasch Exotica, Retronome, Folk Error, Balkan Fanatik, Gyújtópont.
És a remek zenék és finom sörök mellett nem hagyható említés nélkül a Fire Age csoport tüzes produkciója sem.
Fent, a linken elolvasgathatod a múlt évi beszámolóimat, megnézheted a fotókat. Az ajánló kép pedig a Fire Age.
Én pedig előveszek egy sört a hűtőből…

Etno-Folk Sörfesztivál - Nyíregyháza, Sóstó 2011


Rejtélyes hétvége

A hosszú hétvége tervei a szürke homályba vesznek.
Vannak programok, amelyekről lehet tudni hol, és mikor, vannak, amelyekről a holt lehet tudni, és van, amiről mindent, csak éppen nem tudok ott lenni.
Hello Nyíregyháza pénteken…
Ez az, ami érdekes lenne, szabadtéri, amit imádnék, és összefuthatnék egy csomó ismerőssel. Viszont munkanap. A négy napos ünnep ötödik napja… Nem is bosszantom magam vele.
Szombat délelőtt Almamag rendezvény a Korona Hotelban. Ez esélyes szombaton 😉
Hétfő este Keleti Front 10 éve szülinapi koncert, igaz, ez Kisvárdán.
Update!
Hétfőn Folkfusion a Borbányai művházban valamikor délután, ami jónak tűnne, ha valamit még lehetne tudni róla.
Borbányán a Nap 16 órától, Folkfusion május 1. 16 óra Bujtos, 19 óra Móricz kert.
A kedd a majálisé, és végre irány a szabad, és a Múzeumfalu. Erre még visszatérek majd, mára ennyi a program.
A képen pedig a Folkfusion a múlt évi emlékezetes Etno-Folk Sörfesztiválon.

Folkfusion, Sörfesztivál Nyíregyháza - 2011


Három éjjel, három nap

Ma mindössze egy hétvégéről mesélek.
Történt réges régen, hogy nyári, koraőszi estéken sok sok ismerős és ismeretlen arc útnak indult, hogy pár estét egy parkolóban felállított sátorban töltsön.
Vajon mi késztethet erre normális embereket? Mi lehet a sátorban?
Zene és sör. Hívhatnánk hát zenesátornak is, valahogy mégis sörsátor lett a neve.
Ezt is nevezhetnénk hagyományos eseménynek, ha nem szakadt volna meg a hagyomány. Nem csoda hát, hogy mikor megláttam az I. Etno-folk Sörfesztivál plakátját, megdobbant a szívem.
Komoly szervezkedésbe kezdtem, hogy amikor csak lehet, ott lehessek ezen a hétvégén Sóstón, a fesztivál helyszínén. És sikerült. Cserébe pedig egy olyan eseményt szemlélhettem, élhettem át, amely régen hiányzott már Nyíregyháza életéből.
Bár az időjárás nem fogadta kegyeibe az eseményt – és akkor még nagyon finoman fogalmaztam – mégis sikerült egy olyan hétvégét összehozni, mely maradandó emléket hagyott maga után.
Nagy-nagy hálát érzek a szervezők iránt azért, mert a lehetetlennel dacolva mentették meg a hétvégét az özönvíz ellenére is.
Sokszor szóba került azóta is az a hétvége, amely elhozta Nyíregyházára a különleges finom sörök mellé a Bordó Sárkány Régizene Rend, a Folkfusion Band, a Kuttya, a Retronome, a Paddy and The Rats, a Goulasch Exotica, a Folk Error, és a Balkán Fanatik formációkat és ámulhattunk a Fire Age lányok káprázatos tűz show-ján.
Nem emlékszem rá, mikor történt hasonló a városunkban.
Vasárnap még kicsit együtt szomorkodtunk a szakadó esőben, és én – szerintem nem csak én – ma is abban bízok, hogy idén ez a csoda megismétlődik.
Nehéz volt kiválasztani azt a képet, ami a mai illusztráció lesz. E mellett döntöttem:

Paddy and The Rats


VIDORrend

Ezen a nyárvégén abban a szerencsében volt részem, hogy két olyan koncerten is ott lehettem, ahol ritkán hallható, de igen különleges zenét hallgathattam.
A szép emlékű I. Etno-folk Sörfesztivál a Bordó Sárkány Régizene Rend mesterei személyében hozott csodálatos zenét Nyíregyházára, a VIDOR Fesztiválon pedig az Ordo Vagorum nevű formáció kápráztatta el a belváros sétálgatóit hasonló zenével.
Valahol egy hozzászólásban olvastam a kérdést, miszerint nem lehetne-e, hogy ezek a mesteremberek képviselnék az országot külföldi dalfesztiválokon. Én ezt azzal bővíteném, hogy nem lehetne-e, hogy ilyen kiváló zenészek ilyen színvonalas műsorral ne csak fél órákat kapjanak például a VIDORon. Nem mondhatjuk, hogy szét volt terhelve idén a nagyszínpad, és a nagyszámú közönség is méltóbb körülmények között élvezhette volna a műsort.
Az Ordo Vagorum volt tehát a nem nagyszínpados fellépők közül idén a messze kiemelkedő, számos nagyszínpados fellépőt maga mögé utasított véleményem szerint.
Két helyszínen léphettek fel. Ezeknek a képeit láthatod, ha klikkelsz.

VIDOR Fesztivál, Ordo Vagorum - Nyíregyháza, 2011 - KLIKK


Fesztivál hétvége

Szerencsére egészen mozgalmas az ősz városunkban, erre a hétvégére is jut program.
Kezdem mindjárt egy háromnapossal, ami sörfesztivál is.
Mióta nyár elején megrendezésre került az I. Etno-folk Sörfesztivál, egyre többen látnak benne fantáziát.
Igaz, a múlt heti belvárosi és – a programot nézve – e hétvégi Sóstói sörfesztivál sem vonultatja fel a nyáreleji fellépőknek a törtrészét sem, de minden bizonnyal az időjárás kegyesebb lesz hozzájuk.
Tulajdonképpen a mostani sörfesztivál műsorából a Folk Error-t tudom kiemelni szombat koraeste, de válogass nyugodtan a programok között, megtalálod itt jobboldalt a Programajánlóban.

Vasárnap a Tuzson János Botanikus Kert csalogat Őszi fesztiváljára.

A hétvége programjához tartozik még a PCAS Állatvédő Segélyegyesület örökbefogadó napja szombat délelőtt, ami nem fesztivál ugyan, de legalább olyan fontos…

A mai illusztráció pedig mi más lehetne, mint a Folk Error koncertjének egy színes pillanata az I. Etno-folk Sörfesztiválon.
I. Etno-folk Sörfesztivál - Nyíregyháza, 2011


Szép lenyíló

Idén új skin-t kezdtem használni képeskönyvemben. Mikor ezt választottam, egy dolog elkerülte a figyelmemet. Keresésnél, vagy kategória nézetben csak kivonatolta a bejegyzést, ami mondjuk hosszú szövegeknél nem mindig hátrány, de egy képeskönyvnél pont a fotó lehet meghatározó, és így pont az nem jelent meg csak a Tovább-ra klikkelve.
Az I. Etno-folk Sörfesztivál bejegyzései kapcsán éreztem először, hogy ezen változtatni kell, és a KGST Party kezdetét jelöltem meg magamnak határidőként.
Nos, elkészültem vele 🙂
Tehát ha mostantól például itt oldalt a keresésnél rákeresel arra, hogy Etno-folk Sör, EZT az eredményt kapod. Ugye így azért barátságosabb. Csak olvasni kell 😉
Péntektől például érdemes lesz a Kategóriáknál a KGST Party címszót frissítgetni, mert terveim szerint idén is többször publikálok majd a helyszínről. De erről még beszélünk a héten.
Most kellene még valamilyen képet találni mára.
Hogy kicsit előre vetítsem a holnapot, legyen mondjuk ez ;-):

Nyíregyháza Múzeumfalu 2011. 08. 06. Földesi lakodalom


Fesztiválzáró

Láthattad az összes képet az I. Etno-folk Sörfesztiválról, olvashattad az összes beszámolót.
Egy dologgal vagyok még adós, egy rövid értékeléssel.
Mindenekelőtt szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy Nyíregyházát választották a fesztivál helyszínéül. Nagyon hiányzott már egy ilyen rendezvény, és remélem, legkésőbb jövőre újra, mostmár ismerősként találkozhatunk majd egy hasonlóan színvonalas rendezvényen, százszor jobb időben.
Szeretném megköszönni a szervezőknek azt a rengeteg munkát, fáradhatatlanságot, amellyel sikerült ezt a hétvégét a könyörtelen időjárás ellenére is sokaknak felejthetetlenné tenni.
Szeretném megköszönni a fellépőknek, hogy kitartottak a fesztivál, a város, és a közönség mellett, és elérték, hogy a szakadó esőben is legyenek a színpad előtt.
És persze köszönöm a sok finom sört, melyből nem sikerült mindet megkóstolnom.
Ha más nem, ez legyen az ok, hogy legyen II. Etno-folk Sörfesztivál Nyíregyházán 😉

I. Etno-folk Sörfesztivál Nyíregyháza, 2011. 07. 02.


Ma repülünk

Vagy legalábbis beszélünk róla.
Úgy tűnik, ez a nyár a feléledő rendezvények nyara lesz. (Úgy legyen!)
Hétvégén hat év után a sörfesztivál hagyománya éledt újjá az I. Etno-folk Sörfesztivállal (jön még beszámoló a 2. napról is, Folk Errorosok, türelem, csak alszom egyet ;-)), és vasárnap hat év után ismét lesz Repülőnap szeretett városunkban.
Most minden bizonnyal együtt fogunk barnulni a reptér füvével, de úgy hírlik, a tűzoltók készülnek valamilyen meglepetéssel. 🙂
Persze repülés is lesz, sokféle bemutató, léggömbvadászat, ejtőernyős ugrás, és itt lesz Veres Zoltán Európa-bajnok is.
A földi műsor pedig elhozza nekünk Paffot, vagy Jo Jo-t, és Karácsony James-t is.
Természetes a repülőtéren kerül megrendezésre (természetesen Nyíregyházán), a felnőtteknek 800, a 14 év alattiaknak 500 forintot kell a kasszában hagyni a bejutásért.
Ha van kedved, ITT megnézheted a 2005-ös nap beszámolóját.

Repülőnap, Nyíregyháza, 2005. 07. 24.


Ég és föld között

Sóstón, a Park Hotel területén található egy kalandpark. Így hétvégén olykor elsuhant a fejünk fölött egy-egy ember.
I. Etno-folk Sörfesztivál Nyíregyháza, 2011. 07. 01.


Fire Age

Hamarosan jön a sok-sok kép a hétvégi I. Etno-folk Sörfesztiválról. Addig is egy fotó a rendkívül látványos produkciót bemutató Fire Age lányok egyikéről.
Fire Age - I. Etno-folk Sörfesztivál Nyíregyháza, 2011. 07. 02.


Szomorú vasárnap

Sajnos az időjárás nem kímélte az I. Etno-folk Sörfesztivált.
Csütörtöktől folyamatosan záporokkal tizedelte a látogatókedvet, míg a vasárnap délutáni folyamatos eső végleg tönkretette a szervezők munkáját.
Én csütörtöktől minden nap ott voltam, ma délután, az esőben is.
Láttam, amint próbálnak minden gondra, problémára megoldást találni.
Éreztem a lelkesedést csütörtökön, az indulásnál, láttam a megkönnyebbülést, mikor a Bordó Sárkány Régizene Rend fellépése után elállt a rövid eső.
Láttam pénteken az örömöt, mikor a nézőtér megtelt a Paddy and The Rats koncertjén. Igen, ezt szerettük volna.
Szombaton Folk Error koncertjére ismét elállt az eső, és már nem is esett aznap.
Egy nap kellett volna, de az időjárás könyörtelen volt.
Nyilván engem másként érint, mint a szervezőket, akiknek több hónap munkáját vitte el a víz, de a magam módján együttérzek velük.
Tamás, Judit! Köszönöm a munkátokat, a hétvégét.
Ne adjátok fel, mert nem rajtatok múlt!
Balkán Fanatik - Nyíregyháza, 2011. 07. 02.


Tűz és víz

Sikerült elszakadnom az állatos címektől 🙂
Az I. Etno-folk Sörfesztivál szombati napjának rövid összefoglalója következik.
Napsütéses időben érkeztem Sóstóra tegnap délután. Csak az a mail árnyékolta be kicsit a napot, ami arról szólt, hogy elmarad a Napra koncert. Kár érte, biztosan szétszedte volna az erdőt a közönség. Így azonban maradt időm, hogy nappal is felfedezzem a fesztivál helyszínét. Persze maga a hely ismerős volt leginkább a múlt évi KGST Partyról, amikor legalább százszor körbejártam 🙂 De erről majd máskor…
Kicsit a fesztiválról, ha már elkalandoztam.
Ahogy a szervező, Vetési Tamás mondta egy interjúban, céljuk a folkzene népszerűsítése. Ezt kapcsolták össze a hazai sörfőzdék népszerűsítésével.
Szerintem igen jó ötvözet született, remélem jövőre lesz folytatása olyan időjárás mellett, amit megérdemel(t volna) ez a rendezvény…
Szóval a szombat.
A Gyújtópont kezdte a koncertek sorát némi csúszással, és szakadó esőben. A jónéhány esernyős fanatikuson kívül a sörsátrak, vagy az eresz alatt múlatta az időt a közönség. Ezokból erről a koncertről nincs képem, a hangzás alapján azonban az mindenképpen kikívánkozik belőlem, hogy néhány dal SZVSZ mindenképpen túl bátor választás volt az énekestől. A zenekar egyébként nagyrészt együtt volt, és a koncert elején az énekessel sem volt gáz. Vagy lehet, hogy csak én hallgattam túl sok Tunyót, vagy William Bruce Rose, Jr.-t 🙂
A műsor az eső elálltáig tartott, és a száraz tömeg elkezdett vegyülni az elázottal. Kezdődött a Folk Error.
A koncert nem csak a nézők lelkében, hanem a színpad előtti salakpályán is nyomot hagyott. Az úri közönség táncolt. Nagyon jó hangulatú koncert volt.
Folk Error - Nyíregyháza, 2011. 07. 02.

Az este pedig a Balkán Fanatik mellett egy meglepetést is hozott. Már délután lehetett látni lányokat különböző kendőkkel, labdákkal (bocs, ha ez nem pontos leírás), és titkos informátoromtól azt is sikerült megtudni, hogy ezek a dolgok majd egyszer meggyulladnak.
A Balkán Fanatik különleges hangzásvilága mellett mindig ügyel a színpadképre is. (Ez nálam úgy csapódik le, hogy alig tudok fényképezni a fények miatt 🙂 ) Most ehhez a képhez jöttek a tüzes lányok (ma megtudom a nevüket pontosan, és beírom, mert megérdemlik. Szerk.: megtudtam, Fire Age)
Fire Age - Nyíregyháza, 2011. 07. 02.
Nagyon látványos tűzshow kísérte végig a teljes koncertet, és nem csak a színpadon, a közönség között is. Nagyon profi munkát végeztek a lányok.
Ja, igen. És a Balkán Fanatik is rendkívüli volt. A maradék salakot is sikerült felszántani a nézőknek 🙂
Itt abba is hagyom a mesélést, a többit majd a fotóalbumok megjelenésekor.
Balkán Fanatik - Nyíregyháza, 2011. 07. 02.


Fesztiválvasárnap

Elérkeztünk az I. Etno-folk Sörfesztivál záró napjához. Még nem akarom értékelni a rendezvényt, de azt nem győzöm hangsúlyozni, mekkora köszönettel tartozunk a szervezőknek, hogy létrehoztak egy ilyet.
Ja, ez a tegnapi beszámolóhoz kellett volna (később az is lesz), most lássuk, mivel búcsúzunk a héttől, és a jó koncertektől?
Napközben ma is a kirakodó vásár, és a vásári zenék uralják a Park Hotelt.
A koncertek fél hattól kezdődnek, és folynak a következő sorrendben: Stage Door, Acoustic Gallery, Szabó Balázs Band, Maszkura és a Tücsökraj, éjféltől pedig Dj Csati és a Fakultatív Dj Szakkör felvezetésében akár táncház is lehet a park medencéjében.
Nekem a mai nap olyan elsőbálozós lesz, mert egyik formációt sem láttam még élőben. Persze utánuk néztem, illetve azért nem lesz mindenki ismeretlen. Ezt mindjárt a képből is láthatod.
Mivel nem rendelkezhettem archivval a csapatokról, maradtak a tagok.
Így kerül most az ajánlómhoz Kori képe, amely 2007-ben készült a debreceni Lovardában, a Friss Rádió által szervezett nyálzene elleni koncerten.
Kori - Debrecen Lovarda, 2007. 05. 18.