Bordó Sárkány 5.

Mikor címet adtam a mai bejegyzésnek, szólt a blogmotor, hogy “vótmá”. Meg is kerestem gyorsan, és valóban. 2015-ben adtam ezt a címet a koncert beszámolómnak. Az az 5 éves szülinapi koncertjükről szólt.
Most elkövettem azt a hibát, hogy nem csak elolvastam, mit írtam akkor, de be is linkeltem ide. Így aztán igencsak össze kell kapnom magam, hogy ne ismételgessek.
Pedig fogok, mert van néhány jelző, amit minden koncertjükről elmondhatok, és szinte mindig ez jut elsőként eszembe: eszméletlen jó volt.
Szerencsére a mostani koncert másnapjának reggelén az őrületes jelzőt használtam, de így most ezt is ellőttem.
Beszéljünk tehát a koncert tárgyáról, a Bordó Sárkány 5-ről. Mégpedig a lemezről, mert ennek bemutatóját tartották szombat este a Roncsbárban.
Igen korán hozzájutottam a lemezhez – köszönöm -, így volt alkalmam sokszor meghallgatni. Szeretem ezt is. Persze a közönségnek is ismerősek lehettek a dalok, hiszem a zenei megosztókon közzétette a zenekar a teljes lemezt. Persze azért más az, ha a kezemben tarthatom. 😉
Néhány dalról az album megjelenése előtt készült már klip, így képi formában is láthattuk, hogyan képzeli el a zenekar a dalt. Ilyen mindjárt a nyitó szerzemény is, amit jó ideje ismerhettünk már a videomegosztóról. Emlékszem, milyen jókat vigyorogtam az időutazáson. Mindjárt linkelem is, én úgy 2:30-tól vigyorogtam folyamatosan, és ezt még tudták fokozni egy perccel később. Nem lövöm le a poént, nézd meg, de gyere vissza! Az egri vármegye
Ahogy észrevehetted, a listát linkeltem, így – ha nem ragadtál ott a hallgatásban – igencsak gyorsan kell olvasnod, hogy követhess. 😉
A Hajdúvad biztosan fesztiválkedvenc lesz. Jól táncolható, hangulatfokozó dal, némi lokál-patriotizmussal.
A Csobán legény népdal feldolgozás amúgy Bordó Sárkányosan. Igazán, mintha eleve Szlama Lacinak íródott volna. Szerencsére a BS is azok közé a formációk közé tartozik, akiknél fontos a szöveg is.
A Malac az egyik nagy kedvencem a lemezen. Ez is a táncosok kedvence lesz majd a fesztiválokon. Talán nem fog kilöttyenni a bor a pohárból.
A Részben egész is videoklipes dal. Rádióbarátnak is nevezhetném, ha lenne igazi rádiózás kis hazánkban. Talán ezzel távolodunk el leginkább a középkori zenétől.
A Lencsés a másik nagy kedvenc. Táncházi muzsikának mondhatnám, és nem csak azért, mert a klipben valóban táncolnak. Nagyon jó hangulatú, a képi megvalósítással pedig még sodrósabb.
Az ötödik lemezre elkészült a Bordó Sárkány című dal is. A legnagyobb kedvenc a lemezen. Kellemes énekkel indul, aztán jönnek a hangszeres betétek. No, ez aztán koncerten igazán őrület még.
Trubadúr. Elképzeled, ahogy az ablak alatt álldogálnak a zenészek, ahogy a csendes gitárjátékba belesír a hegedű. Melyik ablak nem nyílik ki erre?
Ismét egy népdal feldolgozás, az Úgy elmenek rózsám. Mintha ez is Laci hangjára íródott volna. Nyilván nem véletlenül esett erre a választás. (Nekem annyira hiányoznak ezek a színvonalas megszólalások Nyíregyháza koraőszi fesztiváljáról…)
A Kettő21 a nagy utazós nóta, ennek minden szépségével, szabadságával. Megidézi az igazi zenei fesztiválok hangulatát akkor is, ha nem nézed hozzá a klipet. De ne hagyd ki!
Világfa. Ez volt az első kedvenc dalom a Bordó Sárkánytól. Az első lemezük címadó dalát gondolták újra. Még mindig imádom.

Nos, ennyi volt az új lemez, de ahogy a közösségi oldalamon láthattad élőben, régebbi dalok is előkerültek szombat este. Nagyon szeretem a zenéjüket, nyilván ezért is igyekszem minden koncertjükön ott lenni. Ott mindig kicsit több jut az instrumentális zenéből, improvizációkból, ahogy most is. Szívvel, lélekkel, és azt is mondhatnám, szinte mindenből tudnak táncházat csinálni.
Örülök, hogy most is ott lehettem, köszönöm.
Néhány képet hoztam, hogy kedvet csináljak a következő koncerthez is. Nem nekem, nekem megvan a kedvem. 😉 Klikkelj a képre!
KLIKK


Bordó Sárkány évzáró

Komoly rajongója vagyok a Bordó Sárkány zenekarnak, de az év számomra utolsó koncertjén találkoztunk olyan ismerősökkel, akik idén több koncertjükön voltak, mint mi. Örülök, hogy ennyire megkedvelték ezt a remek zenét.
Szóval december utolsó előtti estéjén Debrecen felé vágtuk a ködöt. Eredetileg kis főtéri nézelődést is terveztünk, de ez végül elmaradt, így egyből a Nagyerdei Víztoronyhoz mentünk.
Javában tartott még az A Nyughatatlan beállása, kicsit még beszélgettünk a bejáratnál, aztán megnéztük, hol töltjük majd az estét. A rockabilly érdeklődésem partvonalán áll, így a toronyban kedves ismerősökkel beszélgetve töltöttük az első koncert idejének jó részét.
A Bordó Sárkány koncert kezdésére azonban már a kordonnál álldogáltunk. Nem vagyok egy táncos típus, de nem mondhatom, hogy mozdulatlanul álltam végig a koncertet.
Szóval most is, mint mindig igen jó választás volt velük zárni az évet. Ahogy Laci mondja a Szőlőtaposó videóban: Még ilyet! 🙂
Nem csoda hát, hogy nem nagyon fényképeztem, de azért mutatok néhány hangulatképet, ha klikkelsz az ittenire.
KLIKK


Bordó Sárkány – Roncsbár

Tegnap arról írtam a Spatzen Jodler-nél, hogy szabadidőmben szövegeiket tanulgatva készültem a koncertjükre.A Bordó Sárkánynál ilyet semmiképpen nem írhatnék, hiszen nem nagyon van olyan daluk – kivéve persze az Ai vis lo lop 🙂 -, amit ne tudnék a fiúkkal együtt énekelni, ha nem lennék tekintettel a körülöttem állókra.
Talán még így is van, aki emlékszik rám a Roncsból. (bocs) 😀
Szóval ők azon a dallamvonalon mozognak, amit nagyon kedvelek évek óta. Ez meg is látszik a blogom hét oldalnyi, őket említő bejegyzésén.
Nos, hát ez az este is úgy telt el, hogy nagyon örültem, hogy ott lehettem.
Ja, igen, fényképeztem most is, íme az album. Klikkelj a képre!
KLIKK


Bordó Sárkány goes to Hollywood

Az év első koncertje volt számomra a Club Hollywood-ban péntek este.
Egy ideje kerültem a beltéri rendezvényeket, de ezen az eseményen mindenképpen ott akartam lenni.
Így is történt.
Az, hogy sok kedves ismerőssel találkozhattam, csak az egyik része volt a dolognak.
A másik az őrületes örömzene volt, amit a Bordó Sárkány fellépése jelentett.
Volt egy rövid bejelentkezésem mobilról. Véletlen volt, hogy pont akkor indítottam a felvételt, de majdnem kiesett a kezemből a telefon, mikor meghallottam az “énekkart” a földszinten. Igazán nagy élmény volt, és büszke vagyok a nyíregyházi közönségre.
Van néhány képem persze, úgyhogy klikkelj az ittenire, és nézegesd az albumot!
KLIKK


Bordó Sárkány szabadtéri

Eléggé leköti a szabadidőmet a “megújulás”, amiről többször írtam már, hogy majd írok róla. 🙂 Azért heti egy beszámolót igyekszem összerakni. Főleg olyan eseményekről, mint ami hétvégén is történt.
Kicsit szomorú voltam, hogy nem voltam a Bordó Sárkány Régizene Rend idei szülinapi koncertjén. Annál nagyobb öröm volt számomra mikor megláttam, hogy hétvégi koncertkörútjuk zárása Debrecen belvárosában lesz.
Természetesen idejében érkeztem, így egy percet sem mulasztottam el a várva várt koncertből. Nagyon hiányzott már ez a zene, hiszen – bár néhány daluk naponta utazik velem az autóban – az élő zene azért csak élő zene.
Fantasztikusan jó koncert volt ez is, és a hangulat is remek volt. Fotózás közben a nézők között mászkálva elég hamar kiderült, ki az, aki először hallja őket. Leginkább tőlük volt jó hallani az elismerő mondatokat. Én, és a törzsközönség tudta, hogy jó lesz. 🙂
Most a képekkel is meg vagyok elégedve, van is belőlük jó sok.
Klikkelj az ittenire, és nézegesd!
KLIKK


Bordó Sárkány a Múzeumok éjszakáján

A debreceni Déri tér színpadának körbejárhatósága igazán az esti koncert alatt jött jól. A kevesebb fény miatt ugyanis másik objektívet kellett használnom, amely kevesebb mozgásteret adott a nézők között.
Nem untatlak tovább a technikai részletekkel, mert most éppen az itt használt objektívek kerültek – remélem – jó kezekbe néhány anomália megoldása miatt. Talán ez nem öli meg objektív beszerzési tervemet. 😉

Lássuk azonban, miért is nézegetem a távolságokat egy-egy Bordó Sárkány koncert helyszíneinél? A tegnap említett VAN mellett a Bordó Sárkány is az a debreceni formáció, akiknek zenéjét nem lehet megunni. Nagy ajándék volt, hogy szombaton mindkét zenekart hallhattam.
A bordó Sárkány középkori zenét játszik igen jól. Nem vagyok táncos lábú, de volt már, aki látott “mozogni” a koncertjükön.
Most is fantasztikus volt a koncert, őrületes lendület, mindenkit magával ragadó hangulat.
Az album végén találsz majd erre is bizonyítékot. 😉
Klikkeln a képre, és lapozz is bele az albumba!
KLIKK


Távolban egy Bordó Sárkány

Ismét egy korábbi, rövidke fotóalbumot osztok meg. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy ideje már, a másik pedig, hogy hétvégén nem is volt a kezemben a fényképezőgép. Voltam ugyan két remek koncerten, de képeket nem készítettem.
Azért mesélek kicsit ezekről, mielőtt a múltba utaznánk.
Szombat este két olyan koncert is volt, amelyeken terveztem az ottlétet. Szerencsére a kezdések annyira távol voltak időben, hogy ez meg is valósult.
Az Öreg Motorosban kezdtünk, ahol a Melounge Duo koncertezett. Nagyon régen találkoztunk, így különösen örültem neki, hogy most sikerült. Talán emlékszel, a nyári sóstói fellépésük idején az Oldalvágányon voltunk épp.
Nagyon jó közönség jött össze a Mociban, persze ez itt általában így van.
Mikor véget ért a műsor, elindultunk a Chloéba. Igencsak jól időzítettünk, mert pont kezdésre értünk oda. Itt Pila és barátai zenéltek. Jó zene volt ez is, de valahogy a hely hangulatával nem nagyon tudok megbarátkozni, így a műsor vége előtt eljöttünk. Sajnálom, mert a későbbiekben is olyan fellépők lesznek itt, akiket szívesen hallgatok.

A közelmúltból pedig most térjünk át az egy héttel korábbira, így képek is lesznek. 🙂
Előző hétvégén kétszer is lejutottam Bordó Sárkány koncertre, a péntekiről már beszámoltam. Most jöjjön a szombat.
Debrecenben, a Roncsbárban ünnepelte születésnapját a Bordó Sárkány Régizene Rend. A Roncs igen jó koncert helyszín, és a szülinapi koncert előtt egy vendég zenekar, a Corbu melegített.
Mindkét koncert tetszett, de nyilván a sárkányok leginkább. Erről a műsorról videó felvétel is készült, így nem lábatlankodtam a színpad előtt, hanem a terem hátsó részében lévő kiemelt részről lőttem pár képet. Ezek vannak tehát a következő albumban. Klikkelj a képre, és nézd végig őket. Nem sok idő. 🙂
KLIKK


Bordó Sárkány Sárospatakon

Ma egy esti koncert idejére visszatérünk a sárospataki vár mellé. A Szent Erzsébet Ünnep esti koncertjét a Bordó Sárkány Régizene Rend adta. Múlt évben elmulasztottuk a programot, most azonban nem hagytuk ki.
Már a délutáni menetben is megjelent a zenekar végig kísérve a felvonulást, este pedig övék volt a színpad. Nagyon kedvelem ezt a zenét, ereje, lendülete, sodrása van. Nem véletlenül telt meg az utca a színpad előtt.
“You are the best…Dragons in the World! :)” – olvasható egy hozzászólásban egyik videójuk alatt.
Hát így valahogy. 🙂 Jöjjenek a képek, klikkelj az ittenire!
KLIKK


Bordó Sárkány szülinap

Hetedik születésnapját ünnepelte a Bordó Sárkány Régizene Rend szombat este Debrecenben, a Nagyerdei Víztoronyban. A nagyszabású rendezvény szabadtéri részéről már írtam, ma a koncerteken a sor.

Mikor már éppen kezdett annyira hűvös lenni, hogy elgondolkodjak, miért nem hoztam dzsekit, a rendezvény helyszíne a Víztoronykertről az előadó teremre változott.
Két különleges koncert volt az esti programterv, és mire felhajtottam a sörömet, már szedhettem is elő újra a fényképezőgépemet.
Török Tilla zenekara indította a koncertek sorát. A Holdviola zenekarból ismert énekesnő új produkcióját mind színpadképileg, mind zeneileg az ősi motívumokhoz visszatérés jellemzi, különleges élményt nyújtott a koncert, sokkal inkább megfogott, mint a Holdviola.

A két koncert közötti átállás sem telt tétlenül, ahogy a tegnapi albumban láthattad, az Anima Prizma Mozgásműhely tűzshow-ja kápráztatta el a vendégeket.

Az est főszereplője, az ünnepelt Bordó Sárkány Régizene Rend következett a tüzes produkció után. Ez is nagyon várt része volt az estének, mert viszonylag ritkán sikerül eljutnom a koncertekre.
Azt hiszem, ha tehetném, egy középkori várban töltenék be mondjuk udvari bolond szerepet. Jó kis zenés esték, bármit mondhatnék, és kardot sem kellene cipelni. Mi kell még? 🙂
Szóval a Bordó Sárkány koncertje ismét parádés volt, vissza-vissza tértek a hastáncos lányok is, Anima Prizma Mozgásműhely is kitett magáért a látványelemek terén.
A koncert végén pedig a szülinapi torta is megérkezett igazi bordó sárkánnyal a tetején.

Következzen tehát a szombat este koncertalbuma.
Klikkelj a képre!
KLIKK


Bordó Sárkány 5.

Ahhoz képest, hogy viszonylag kevés helyre sikerült eljutnom hétvégén, igen jók lettek a kiválasztott programok.
A hétvége utolsó megosztandó élménybeszámolójához ékeztünk, amely a Bordó Sárkány Régizene Rend eszméletlen jó koncertjéről szól.
A csapat 5. születésnapját ünnepelte teltházas koncerten Debrecenben, a Sikk Klubban.
Mindig nagy élmény a koncertjük, most azonban talán a valaha a zenekarral fellépő összes zenész megfordult a színpadon.
Mondhatom, nem igaz a mondás, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Mint láthatod majd, sokkal több is megfér, csak néha kapkodni kell a fejüket. 🙂
Azt gondolom, esélyem sincs elmesélni a hangulatot, viszont – mivel elég sok képet készítettem – talán ezekből könnyen beláthatod, legközelebb neked is ott a helyed a koncertjükön.
Klikkelj tehát a képre, és nézegesd a zenés-táncos mulatság pillanatait!
KLIKK


Bordó Sárkány a Lovardában

Mielőtt a Bordó Sárkány Régizene Rend muzsikusai ismét világgá mennének, megosztom pár héttel ezelőtti, a debreceni Lovardában tartott koncertjük képeit.
A látványos színpadi elemeket – és itt nem csak a technikaiakat értem 😉 -, és igen jó zenét felvonultató formáció, a Friss Campus Rádió egész estés koncertsorozatának első fellépője volt, és remek hangulatot teremtettek.
Természetesen jönnek majd a többiek is, de most klikkelj s képre ehhez az albumhoz.
KLIKK


A Bordó Sárkány és a Prímások

Tegnap sikerült nagyjából terveim szerint műsort néznem. Elégedetten meg kell állapítsam, jól terveztem.
A műsorban Ordo Vagorum néven szereplő formáció tulajdonképpen a Bordó Sárkány Régizene Rend, így érthető, hogy nem csalódtam. A VIDOR Fesztiválon idén ők voltak az egyetlenek, akik igazán különleges hangszereket vonultattak fel. Beleértve a nagyszínpadot is…
Szóval középkori magyar és külföldi zenét hallottunk tőlük kétszer fél órában. Dudaszó töltötte be a teret a Városalapítók szobránál, és ennyi nézőt sem láttam még máskor.
Érdemes jó zenét hozni Nyíregyházára.
VIDOR Fesztivál - Nyíregyháza 2011
A nagyszínpados műsor a Prímástalálkozó volt. Képzelj el néhány zenészt, akik évek óta a legjobbat nyújtják saját formációjukban. Aztán gondolnak egyet, és mindannyian egyszerre felmennek a színpadra.
Nem tudom, így született-e a Prímástalálkozó ötlete, de tegnap este olyan érzésem volt, egy baráti társaság zenél nagyon profin, nagyon lelkesen, szívből. Mindenkinek volt kis saját műsorrésze, amiből egy változatos zenei stílusú program állt össze, és mikor valamennyien a színpadra léptek, úgy tűnt, a közönség sosem engedi le őket. A két ráadás hatalmas gálává varázsolta a fellépést.
Bár képként most csak Both Miki fotója kerül fel, a majdani fotóalbumban mindenkit láthatsz majd.
VIDOR Fesztivál - Nyíregyháza 2011


Sárkány a pub-ban

Péntek estefelé az időjárás úgy döntött, lemossa az autómat. Nem is akárhogy. Újfehértónál annyira esett, hogy sokan vészvillogóval álltak félre, mások pedig kb. 30-cal araszoltak csíkról csíkra. Mi a második csoportba tartoztunk, mert mindenképpen ott akartunk lenni a Bordó Sárkány koncertjén Debrecenben, az Incognito Club-ban.
Természetesen odaértünk, mert különben miért is írkálnék, meg honnan lenne a fotóm?
Mondanom sem kell, most is fergeteges volt a koncert, igazán jó volt ezzel a programmal visszatérni az Incoba. Nagyon szeretem azt a hangulatot, ami a BS koncertjein alakul ki, és persze a zenét is imádom.
A koncert első részében készítettem pár képet, úgyhogy ha klikkelsz az ittenire, akár végig is lapozhatod az albumot.
Találkozzunk még sokszor!
KLIKK


Dupla sárkányos

A mai írással a végére érek a Szárnyas Sárkány Fesztivál beszámolóinak. A két tematikus írás után ma egy összefoglaló album következik.
Ebben az albumban is szerepel néhány a Kuckó Művésztanya és néhány a Bordó Sárkány Régizene Rend műsorán készült képekből, a többi azonban olyan, amely nem kapott külön albumot.
Remélem, jövőre is sikerül eljutnom a Szárnyas Sárkány Fesztiválra, esetleg hosszabb időre is.
Most pedig klikkelj a képre, és nézz bele a fesztivál hangulatába!
KLIKK


Sárkányos

Maradt korábbról még két értékes fotóalbumom, amelyből az egyiket ma, a másikat terveim szerint holnap osztom meg. Ja és van még pár fesztiválos is, az majd még később. 🙂
Három hete rendezték meg Nyírbátorban az idei Szárnyas Sárkány Fesztivált, ami mindig rendkívüli élmény, és soha nem sikerül elejétől végéig ott lennem. Ebben az évben is a vasárnap délután jutott belőle, de nem bánkódtam nagyon, mert fantasztikus időtöltésnek bizonyult.
Három fotóalbum, ennek megfelelően legalább három bejegyzés emlékezik meg az eseményről. A Kuckó Művésztanya előadásáról szólót sikerült viszonylag hamar megosztanom, ma a rendezvény záró koncertjének képei következnek.
A Bordó Sárkány Régizene Rend koncertjei kapcsán mindig elmondom, hogy nehezen sikerül visszaadni azt a hangulatot, amelyet a nem kevés számú néző él át. Ez most sincs másként, ezért arra biztatlak, gyere el a következő koncertjükre. Szerencsére az ország, sőt, a világ számos pontján megfordulnak, úgyhogy bárhol is vagy most, nézz körül, nincs-e egy plakát a közeledben a fellépésükről. Vagy egyszerűen iratkozz fel az eseményeikre. 🙂
Addig is nézd meg a képeimet az ittenire likkelve!
KLIKK


A sárkányon túl

A tegnapi vízi sárkányok után a mai programajánlót kezdjük a Bordó Sárkánnyal.
Pénteken két koncertet is ad a Bordó Sárkány Régizene Rend. A délután ötkor Kisvárdán kezdődőre egészen biztosan nem tudok odaérni, az este kilenckor, Debrecenben, az Incognitoban lévő még esélyes lehet.
Aki egyébként Kisvárdára készül, kora délután érdemes odaérni.
Nyíregyházán ugyanekkor ingyenes városnézésre várnak. Információk a linken.
Ha a teljes hétvégére tervezel, ajánlom a Szamos Feszt-et Cégénydányádon, de akár egy-egy napra is érdemes ellátogatni ide. Erre nagyon jó alkalom a következő ajánlat.
Így lesz kerek a világ szombaton. A természetbarát társaság a Szamoshoz hív egy kellemesnek ígérkező programra.
Ha mégsem maradnál estére, Nyíregyházán, a Krúdy Vigadó teraszán a Szívtiproll rendez táncmulatságot.
A kép Bordó Sárkány Régizene Rend, a vasárnap pedig még rejtély. 🙂


Rocktóber 21-22.

Hogy ismételjem magam a cím után, két napos Rocktóber Fesztet rendeztek hétvégén a Club Hollywood-ban. Ahogy megláttam a fellépőket, már nyomtattam is a bérletet.
Valamikor tél végén, a Bordó Sárkány koncerten jártam itt legutóbb. Jó hosszú nyári szünetet tartottam, de azért emlékeztek még rám. 🙂

Mindkét nap 3-3 fellépő volt, és mindkét nap volt olyan formáció, akiket még nem láttam. Nem utolsó sorban pedig mindkét nap voltak kedves ismerősök, akikkel mindig jó találkozni.
A péntek színpadosai az A Király Halott, a Depresszió és a New Friend Request voltak. Itt az első formációra hegyeztem ki a napot, mert vagy egy éve nem láttam őket, pedig ők is a kedvenceim közé tartoznak. A másik két zenekar koncerten új volt nekem, pedig egyikük sem ma kezdte.
A Depresszió (mármint a zenekar 🙂 ) közelében többször is jártam már, de valahogy mindig mást csináltam a koncertjük alatt, az NFR pedig egy igazán kellemes meglepetés volt számomra annak ellenére, hogy zenéjük picit túl van azon a határon, amit hallgatni szoktam. Igazán meglepő, és különleges a közönség kommunikációja volt a szimpatikus csapatnak.

Szombaton a “sosemvoltamkoncertjükönt” két olyan formáció foglalta keretbe, akiket ugyancsak szívesen hallgatok. Pedig nincs is közel egymáshoz a Mina és az Aurora zenéje.
Ezen az estén már a nullás sört is kihagytam, és olykor jókat pihentem az egyik fotelban, de azért mikor kellett, ott voltam a színpadnál. Ja, és jó sok Auróra dalt énekeltem kicsit félre vonulva.
Úgyis megnézed majd mindjárt a fotóalbumot a képre klikkelve, így láthatod, a végére egészen belejöttem a fényképezésbe. 🙂
KLIKK
Hopp, kis ajánló is, mert kiderült, van, akinek hiányzik. Pénteken Fatal Error és Kies, következő pénteken pedig Ørdøg-akusztik a Club Hollywood-ban.


Itt van május elseje

Illetve lesz hétvégén. Anyák napjával és vasárnappal együtt.
Szóval énekszó és tánc.

Előkészületként pedig a Kert kínál programot péntektől vasárnapig.
Anyák napi tulipánszüret a kertben.

Hasonlóan egész hétvégés program a Tarcali Bűbájos Hétvége.
Ez Tokaj-Hegyalja tavaszi nyitott pincék fesztiválja borkóstolással, dűlőtúrákkal, gasztro- és zenei eseményekkel, tűzgyújtással a Terézia Kápolnánál.

Debrecenben a MODEM ad helyet a BANDALOOP látványos és igen különleges előadásának.
A táncparkettet az oldalára fordító társulat produkcióját pénteken, és a szombaton 18 és 21 órától láthatod.
Bocs, csak ilyen képem van a MODEMről, 2007-ből. 🙂

Régen kinézett program a Roncsbár esti dupla koncertje.
Hajszálpontosan este nyolckor kezd a Spatzen Jodler Sextett,
Spatzen Jodler Sextett
majd a Bordó Sárkány lép színpadra.
Bordó Sárkány
Jó kis este lesz. 🙂

Nyíregyházán a Club Hollywood este hétkor nyitja kapuit.
A Tiansen, majd a Leander Kills koncertjét láthatod péntek este.

Szombaton Kisfalucska Piknik a Kisfalucska Udvarház & Bisztróban.
A bodrogkisfaludi rendezvény két részből áll. 11:30-tól 19 óráig grillterasz, és zenei programok, este héttől pedig gourmet borvacsora.
A részleteket megtalálod a linken.

Szombat este is lesz koncert Nyíregyházán, a Club Hollywood-ban.
Az Esti Kornél lemezbemutató műsorát láthatod.

Vasárnapra vegyél sört, virslit a majálishoz, valamint emlékezz meg az anyák napjáról!

Hogy mégis legyen konkrét program is, elmondom, hogy 13 órától az Ukulele Trió zenél a nagyhalászi majálison.
A linken a nap programja.


Teremestek

Bizony, bizony. Mostani ajánlómban nem lesz már kültéri esemény. Persze azért lehet kicsit világgá menni, csak úgy.

Lassan hagyományosan a Keresztúri estékkel kezdek.
Ma este héttől Renáta&Kónyai Tibor feat. Gyárfás István zenél Bodrogkeresztúron, a Henye Borbár és Vendégházban.
Zongora, gitár, ének, örökzöldek, swing, portugál és Bossa Nova dallamok.
Regisztrálj!

Reneszánsz Halloween lesz pénteken a DEMKI Ifjúsági Házban, Debrecenben.
Az este hétkor kezdődő esemény fő csábítója a Bordó Sárkány. Nem is mondok többet. 🙂

Nyíregyházán, a Labor Café-ban a Szüret Utcza tart adománygyűjtő koncertet péntek este fél kilenctől.

Szombaton napközben Nyíregyházán, a Jósa András Múzeumban Honfoglaló családi napot tartanak.

Este kilenctől Debrecenben, az Incognito Club-ban a Chico Manada koncertje vár.
Vendég Vígh Évi. De jó lenne újra találkozni!

Jövő szerdán Debrecenben, a STAY Beer Bar-ban találkozhatsz a BLUES from HELL zenekarral. Vendég: Hadházi László – gitár.
A koncert este kilenckor kezdődik.

Végül – ugyancsak hagyományosan – zárjunk a Keresztúri Esték eseményével.
Jövő csütörtökön este héttől Voice&Guitar – Micheller Myrtill és Pintér Tibor műsora a Henye Borbár és Vendégházban.

Ja, és hogy kicsit még előrébb szaladjunk.
Nem kis nyíregyházi siker volt a nyáron Csernák Tibort Máté Péter emlékestje.
Nos, a műsort november 18-án láthatod a Henyén, természetesen Szabó Attila és Orémusz Maja közreműködésével.


Füzéri kirándulás

XII. Zempléni Szabad Pálinkafesztivál néven vonult be a történelembe az a rendezvény, amelyre szombaton elindultunk. Nekünk ez volt az első, így kíváncsian vártuk, milyen is lesz.
A hátizsákomba még fényképezőgépet is tettem, amely az út során kardio segédeszközként funkcionált. 🙂
Kalandvágyókra hagyva a tokaji hídon való átkelést a döcögősebb, de romantikusabb útvonalat választottuk. Így kerültünk kora délelőtt a Balsai kompra. Nem bántuk meg, hiszen a táj is változatosabb volt, és az átkelés is szórakoztatóbb.
Füzérre érve a segítőkész polgárőr tájékoztatás után hamar a nemrég átadott rendezvénytérre érkeztünk. A gyors regisztrálás után már el is hangzott a kérdés: szörpöt, pálinkát, vagy bort kérünk? Ez volt a welcome drink. Nem én vezettem. 🙂
Már a készülődéskor megállapítottam, hogy nem csak a pálinkáról szól a rendezvény. Kirakodóvásár, gyermek rendezvények, étel, ital, és délután koncertek volt a kínálat.
A távolban, a hegytetőn azonban látszott a vár, így hamar felkerekedtünk, magunk mögött hagyva a biztos étel-ital, és a kényelmes üldögélés lehetőségét.
Felejtsük most el a morcos parkolóőrt, és folytassuk az utunkat a vártúra kiinduló pontján, a remek, kreatív játszótéren.
A kihívás ezután indult. Azt korábban is tudtam, hogy egyik előző életemben sem lehettem várostromló. Ez most megerősítést nyert, de azért feljutottunk szinte a vár legtetejére.
A várkapunál kellemes meglepetésként a Bordó Sárkány zenéje fogadott. Meg kellett állapítanom, hogy a hegyi mobilnetet nem élőzésre találták ki. Persze ez este derült csak ki, így két linkkel megtámogattam a közösségi oldalam videóját.
A felső várat “kutyafuttában” foglaltuk el, amiből a kutya az olykori négykézlábazást jelentette, a futtában pedig azt, hogy a fényképezőgépem a hátamat melegítette a szeles várfokon is.
A mai album képei tehát mobil telefonosak, és ahogy látod a képen – melyre klikkelve a többit is megnézheted -, a védőtok aktívan részt vett a képalkotásban. Így a bakancslistámra felkerült a majdani fotóséta is, fényképezőgéppel.
A mai album másik előnye a dokumentáláson kívül, hogy – mivel elfelejtettem átnevezni a képeket – másodpercre pontosan követheted az utunkat a képnevek alapján.
Még a pisiszünetet is. 🙂
Visszafelé is a kompot választottuk, az átkeléssel ér véget a képes beszámoló.
KLIKK