Tegnap, a Korona Hotelben a Petőfi est után arról beszélgettünk, hogy mennyire uralkodó lett városunkban a populáris igénytelenség. Persze ez pont annak kapcsán került elő, hogy az OPI, azaz az Orémusz Maja által szervezett programok pont ebből lépnek ki hétről hétre igényes, mégis sokakat vonzó produkcióikkal. Ugyanakkor – ahogy nálam is látod az utóbbi időben – a “magán” kezdeményezéseken kívül elvétve van igényes program városunkban. Az egyetlen szempont a közönségszámlálás önámítása.

E friss élményen alapuló pár mondat annyiban kapcsolódik mai témámhoz, hogy hétvégén szombaton is egy szomszéd város élő zenés produkcióit választottam immár sokadszor, és nem bántam meg most sem.
Tiszavasváriba látogattam szombat délután, mert két olyan koncert is volt, amely indokolttá tette a kirándulásomat.
A Maszkura és a Tücsökraj – hú, most visszakerestem – koncertjén majdnem tíz éve voltam Hajdúböszörményben. Ott is de jó programok voltak régen… Igaz, Bíró Szabolccsal egy másik formációban, a nekem nagyon tetsző zenét játszó Nana Vortex-ben is találkoztam úgy öt éve a LeszFeszt-en. Az elmúlt években sokat változott a Maszkura zenéje, ezért is voltam kíváncsi rájuk. Valóban, most jobban tetszett.
Persze minden egésznapos színpadi programba bekerül némi playback, így ide is érkezett Judy és még valaki CD zenekarával. Ez jó alkalom volt, hogy kicsit távolabb vonulva keressek egy kajáldát. Mire visszatértem, a Garagulya Gólyalábasok szórakoztatták a közönséget. Velük is sokszor találkozom itt-ott, ők is mindig szórakoztatóak.
Az este nagy koncertje pedig a Takáts Tamás Blues Band előadása volt. Velük pár hete Révfülöpön is találkozhattam, de jó zenéből és hangulatból sosem elég. Ők pedig most is odatették magukat. Néhány élőzést láthatsz a közösségi oldalamon, de most is azt mondom, ott kell lenni, hogy igazán érezd, élvezd az élő zenét.

Lassan hagyománnyá válik, hogy Tiszavasváriban az eget kémleljük. Pár hónapja az Anna and the Barbies halasztódott későbbi időpontra a felhőszakadás miatt, majd az esőnapon addig tartották a felhők az esőt, míg az autóig értünk a koncert után. Most is megjelentek az esőcseppek a szélvédőn, mikor haza indultam.
Jó délutáni, koraesti program volt ez is, érdemes figyelni az EKIK kiválóan szervezett programjait.
Ja, míg el nem felejtem. Fényképeztem, így ha klikkelsz a képre, megnézheted az albumot.

Újfehértó ismét ránk rúgta az ajtót megmutatva, hogyan kell élőzenés koncerteket szervezni, megvalósítani, ráadásul a környékbeli formációkkal.
Péntek kora este indultunk a szomszéd városba, ahol egy új koncert helyszínt is megismertünk. Évekkel ezelőtt valahogy így képzeltem el Nyíregyházán a Bujtosi tó melletti városligetet.
Újfehértón is egy kisebb tó partján van az a játszótérrel is felszerelt füves, parkos terület, amelyre ezen az estén egy jókora színpadot is építettek. Már első ránézésre is úgy tűnt, kiváló technika áll majd a négy fellépő zenekar rendelkezésére, és hamarosan meg is szólaltak a hangfalak, felgyulladtak a színpad fényei, elkezdődött az első beállás.

A Queen Forever Tribute Band – ahogy az várható volt – igen magasra tette a mércét műsorával, és szép lassan a teret is megtöltötték a nézők.
Arról beszélgettünk a koncert előtt, hogy elég hálátlan feladat délután, első fellépőként színpadra lépni. A Queen Forever Tribute Band-nek azonban ez sem okozott gondot, parádés koncertet adtak.
Már itt meg kell említenek a kiváló megszólalást és fénytechnikát is. Igazán profi volt minden.

A Texas Tourist következett, és ha a beállás alatt nem is sikerült a közönséget a színpad elé csalogatni – nem is értem, miért kellett volna pont akkor ott lenni -, a koncert kezdetekor megindult a közönség a kordon elé. A “mocskos déli zenét” frissen megjelent lemezen is elhozta a zenekar, és sikeresen tartották fenn a jó hangulatot is.

A Blues From Hell – akik ugyancsak új lemezzel érkeztek – jókora átalakuláson ment keresztül az elmúlt időben. Bevallom, a korábbi megszólalásuk, különösen az ének, nekem jobban bejött, de kiváló zenészek érkeztek a csapatba. A gitáros “pozícióra” még keresik a megfelelőt, de a “beugrás” is igen eredményes volt.

Igazi bakancslistás volt számomra a Záróra műsora, hiszen – bár többször terveztem már -, nem sikerült eddig eljutnom koncertjükre. Persze a zenészek nem voltak ismeretlenek számomra, de nagyon jó volt így hallgatni őket. Nyilván nem rangsorolok az este előadói között, de igyekezni fogok, hogy több Záróra megszólalást hallhassak.

A közösségi oldalamon számos videót láthatsz a koncertekről, és mindjárt mutatok egy szaladgálós gépes albumot is, de dolgozott profi fotós, és videós is az eseményen, amit gondolom rövidesen megosztanak majd csapatok.
Az én albumomat pedig most is a képre klikkelve nézheted meg.

Tegnap délelőtt kezdtem el írni a beszámolómat, de érkezett a hír, hogy Szűcs Ferenc, a Szűcs Pincészet alapító tulajdonosa itt hagyott bennünket. Ez teljesen más irányba vitte a gondolataimat.
Közvetlenül, személyesen nem ismertük egymást, de a Kerekdomb Fesztiválokon eltöltött időnk legnagyobb részét pincészetének diófája környékén töltöttük. Mindig ott volt a vendégek között, a belépőket ismeretlenül is mosolyogva üdvözölte, és mikor távozáskor megköszöntük az estét, mosolyogva annyit mondott, ő köszöni, hogy ott voltunk, és visszavár.
Idén is hozzá vezetett első utunk, és meglepődtünk, hogy nincs ott az udvaron. Később kiderült, kórházban van. Sokszor eszünkbe jutott hétvégén, és reméltük, egészségesen visszatér majd közénk. Sajnos nem így lett. Emléke, mosolya velünk marad.

Pénteken kora este érkeztünk Tállyára. A terv Palya Bea és Lisztes Jenő műsorának megnézése volt a Szűcs Pincészet udvarán. Évek óta ez az a hely, ahol a legtöbb időt töltjük a fesztivál idején. Itt vannak azok a programok, amelyek leginkább érdekelnek, és amelyek már nem jutnak el szülővárosomba. És itt van egy olyan hangulat, amely akkor is ide húz, ha éppen a műsorok közötti kellemes szünetzene szól. Jó elbambulni, elüldögélni, álldogálni kicsit a diófa alatt akkor is – mint múlt évben -, mikor esik az eső.
Idén végig sütött a nap. Palya Bea is visszatérő előadó itt, most is. Az igényes beállás közben beszélgettünk arról, hogy sok populáris napi sztárnak a műsora nem üti meg a beállás szintjét sem.
Múlt évben ugyanitt, a diófa alatt áztunk bőrig műsora alatt sokad magunkkal. Most állva, széken, babzsákon ülve, vagy a fűre heveredve élveztük az előadást a csillagos ég alatt.

Szombaton korábban érkeztünk, leparkoltunk a Szűcs Pincészetnél, benéztünk kicsit, majd lesétáltunk a Nyerges Udvarhoz, ahol az egykori Kistehén Tánczenekar zenekar 😉 gitáros-énekese, Dorogi Péter zenélt egy szál gitárral. Sem kék tó, sem fák nem voltak az udvaron, de az ismert dal elhangzott a közönség borízű kórusának kíséretében.
Ezután kis sétaszünet következett, belenéztünk Géem műsorába a Szűcs Pincészetnél, de inkább visszatértünk a Nyergeshez.
Itt a Yewo akusztikus koncertjét néztük egy ideig. Múlt évben az Oroszlánosban hatalmas bulit csaptak a srácok, ez most visszafogottabbra sikerült, és amúgy is belelógott Apey koncert idejébe, így visszatértünk a diófa alá. Áron András ‘Apey’ szóló műsorához is volt már szerencsém, így nem csoda, ha ez az óra is bekerült a terveim közé.
Most sem csalódtam. Érdekes, hogy mennyire más ennek a zenének a hangulata, mint ahogy az Apey & The Pea – ma LAZARVS – frontembereként megismertem. Emlékszem első szóló találkozásunkra, mikor terv szerint csak megálltunk volna kicsit, de a koncert végéig ott ragadtunk a színpad előtt. Hatalmas élmény volt ez a műsor is, amihez a Szűcs pincészet hangulata, a fűben üldögélő nézők képe csak hozzátett.
Nem is mentünk sehova a koncert után, következett az esti chill a Dos Diavolos műsoráig.
A formáció Ganxsta Zolee és Takács Vilkó duója. Csöppet sem vagyok Ganxsta fan, de mikor az eseményre készülve belehallgattam zenéjükbe, tudtam, hogy ott a helyem.
Élmény volt a műsor, bár én – a néhány borgőzös hangemberrel ellentétben, akiket sikerült elég hamar eltakarítani – a produkciót szoktam nézni, így ehhez a zenéhez nem a “közismert” Ganxsta képet társítottam, és ez így volt jó.

Vasárnapra egy eseményt jelöltem.
– Kimegyünk azért az egy óráért?
– Igen.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák vasárnap déltől játszott a Szűcs Pincészet udvarán.
Kicsit korábban érkeztünk, így még integethettünk egymásnak a beállás alatt, majd kis napozás, és következett az az óra, amiért bármikor “kimennék”.
Eszméletlen az a hangulat, amit ez a csapat teremt az első perctől. Délben is. Nagyon szeretem, bármit is játszanak, mert az mindig szívből jön.
Kicsit beszélgettünk még a koncert után, aztán haza indultunk. Számunkra ezzel az élménnyel ért véget az idei Kerekdomb.

Ez az a fesztivál, ahol legendásan kevés képet készítek, pedig a fényképezőgép ott van velem.
Most a szaladgálós gépemet vittem csak magammal, meg nem is voltam igazán szaladgálós állapotban, de azért sikerült ezekből a statikus helyzetekből is egy albumot összehozni.
Videókat a közösségi oldalamon találsz – keresem már az elfogadható gimbalt -, a képre klikkelve pedig az albumot nézegetheted.
Köszönök mindent, mindenkinek.