Zene Sóstón – Szívtiproll

A nyár végét jelzi immár hat éve, amikor az utolsó hangszer is elnémul a Zene Sóstón színpadán.
Szerdán a Szívtiproll koncertje zárta az idén is nagy érdeklődéssel övezett rendezvény sorozatot.
A Zene Sóstón évek óta biztosít lehetőséget helyi formációknak a bemutatkozásra. Immár ez az egyetlen ilyen rendezvény a városban, így az évi húsz körüli fellépő csak töredéke azon együtteseknek, akik megmutathatnák magukat a város lakóinak és az ide látogatóknak, akik idén is hetente két alkalommal töltötték be a a Krúdy Vigadó melletti teret.
A rendezvény idei búcsúztatása tehát a Szívtiproll feladata lett, ám koránt sem volt szomorú hangulatú este.
Az ismert hazai és külföldi slágerek feldolgozása idén is nagy sikert aratott, és már a ráadás előtt nyilvánvaló lett, hogy jó ötlet volt lámpákat hozni a színpad megvilágítására.
Nem csak a közönség, hanem a fényképezőgépem is örült neki. 😀
Mielőtt a képre klikkelve belenéznénk az este történéseibe, had köszönjem meg a szervezőknek azt a hatalmas munkát, amivel idén is belopták magukat a közönség, és persze az előadók szívébe, magamról már nem is beszélve.
Bízom benne, hogy jövőre is találkozhatunk Sóstón, és talán más helyszíneken is. Igény biztosan lenne rá.
KLIKK


Zene Sóstón – Melounge

Ismét egy kiváló zenés estét tölthettünk Sóstón a Zene Sóstón jóvoltából.
Persze ha csak a szervezők lettek volna ott, egy jó beszélgetésnél több nem lett volna, és bár az is érdekes, Nyíregyháza egyetlen, helyi zenészeket előtérbe hozó, élő zenés programsorozatának legfontosabb része mindig maga a fellépő.
Ezúttal a Melounge kitűnő zenéjét hallgathattuk jó egy órán át.
A formáció egy ideje már nem duóként működik. Ütős, fúvós és basszus szekcióval is bővült. Ennek megfelelően a megszólalás is változott egy nekem nagyon tetsző formára. Most is nagyon jól éreztem magam fényképezőgéppel szaladgálás közben.
Jött a kukacbombázó is, akárcsak a korábbi évben. Locsolóverset most sem mondtak, de a korábbi éveknél büdösebb valamit szórt a gép a nézőkre. A hangulatot azonban ez sem rontotta el, hosszas taps zárta a koncertet.
Én pedig most is fotóalbummal zárom az írást, klikkelj az itteni képre!
Még egy koncert van hátra idén. Jövő szerdán a Szívtiproll zárja a Zene Sóstón hatodik évadját.
KLIKK


Zene Sóstón – No Cnt’Roll & Mr. Bluesman

A Zene Sóstón tervezett időpontos, azaz fél hetes koncertje szombaton a No Cnt’Roll & Mr. Bluesman előadása volt.
Ez nekem olyan szeretem blues-rock zene, és úgy tűnt nem vagyok ezzel egyedül a közönség soraiban.
Elég régen, nagyjából egy éve találkozhattunk. Nekem sokkal jobban hiányzik ez a fajta muzsika, mint mondjuk Pápai Joci, de városunkban sajnos szinte csak a Zene Sóstón közvetít számomra vállalható nyári műsort. (Ugyanitt közeli, élő zenés, vagy csak érdekes program kerestetik huszadikára, lehetőleg tűzijáték nélkül.)
Szóval kedvemre való zene volt ez a szombati is. Szerintem sok új dal is született, mióta nem találkoztunk, mert ilyen gyorsan azért nem felejtek. 🙂
Persze fényképeztem kicsit zenehallgatás közben, klikkelj a képre, és nézd meg az albumot!
Ja, szombaton nem lesz Zene Sóstón, holnap azonban Melounge fél héttől a Krúdy Vigadó melletti színpadon.
KLIKK


Zene Sóstón – Texas Tourist

Jó kis nap volt a szombat a Zene Sóstón történetében, hiszen két koncert is volt ezen a délutánon, és nem is akármilyenek.
Ma a korábban eső miatt elmaradt Texas Tourist koncertről mesélek, és mutatok képeket.
Az öt éve alakult formáció lendületesen halad az ismertség felé. Nyíregyházán kívül is számos helyen, eseményen, klubban felléptek saját dalaikkal, melyekből rövidesen lemezt is megjelentetnek, de oldalukon jó néhány szerzeményük már megtalálható. A közösségi média számos platformján is jelen vannak, én ezek közül egyet linkeltem fentebb, onnan valamennyit elérheted.
Szombat délután is kitűnő koncertet láthattak a nézők a Krúdy Vigadó melletti színpadnál.
Mutatom máris az én képeimet, közben pedig akár el is indíthatod a zenéjüket az oldalukról.
Klikkelj a képre!
KLIKK


Zene Sóstón – Greasy Hats

Blues az élet. Legalábbis nekem, mostanában. Persze ezen csöppet sem bánkódom, hiszen nagyon szeretem ezt a zenét.
A hétvégi Révfülöp Blues után a Zene Sóstón színpadára is csudajó blues érkezett. Ez azonban egyáltalán nem volt meglepetés, hiszen évek óta követem a csapatot, mert biztos lehetek benne, hogy nekem tetsző zenét kapok.
Szerdán sem volt ez másként, amikor a Krúdy Vigadó melletti színpadon megszólalt a Greasy Hats zenéje.
Ilyenkor mindig eszembe jut egyik nagy kedvenc VIDORos képem, ahol Pila és Peti éppen fellépésre vár szép ruhában, kalapban egy lépcsőn ülve.
De térjünk vissza Sóstóra! Nagyon klasszul szólt a nagyon jó zene, meg volt sok ismerős is, szóval jó volt.
Nézd meg a képeket az ittenire klikkelve, és ne feledd, szombaton már délután öttől Zene Sóstón. Esőnapos pótlás.
KLIKK


Zene Sóstón – RetRock

Írhatnám, hogy szállt az énekszó a Zene Sóstón ma esti koncertjén, de nem lenne túl hiteles, hiszen a RetRock zenekar instrumentális zenét játszik, abból is a hatvanas, hetvenes évek gitár muzsikáját.
Ha azt mondom, Kaland Old Rock ismerősebb lesz a formáció. Néhány tagcserén, és névváltoztatáson átestek az idő folyamán, de az alap megszólalás, a Shadows, Spotnicks, Ventures vonal a mai napig megmaradt. Ezzel a repertoárral léptek ma is a Krúdy Vigadó melletti színpadra.
A környék újabb biztonságos ülőhelyekkel gyarapodott, hiszem biztonságossá tették a terasz szegélykövét, így már a Vigadó árnyékának hűvösében is üldögélhetnek a nézők, illetve itt inkább hallgatók, és a füvet sem nyírták porig, így szép zöld környezet fogadta az igen nagyszámú nézőt.
Ha ránézel a képre, ami majd az albumhoz vezet, láthatod is a koncert meglepetését. Egy dalra szaxofonosa is lett a formációnak.
És ha már ránéztünk a képre, klikkelj is rá, és nézd meg a többi képet!
KLIKK
Szombaton nem lesz Zene Sóstón, mert Serfeszt lesz hétvégén. Legközelebb szerdán 18:30-kor egy klassz kis Greasy Hats koncert vár a Krúdy Vigadó melletti színpadon.


Zene Sóstón – LK Beat

Ahogy arra számítani lehetett, szerda délután is megtelt a Krúdy Vigadó előtti tér, ahol az LK Beat Zenekar szórakoztatta a közönséget.
Az ismert hazai és külföldi slágerek nagy tetszést arattak, sőt, a műsor után is maradtak kis csoportok beszélgetni.
Igazán ez is az élőzenés koncertek célja. Megállni kicsit a rohanásban, és felszabadultan élvezni a lassan újra visszazöldülő parkot a tó környékén, találkozni rég nem látott ismerősökkel, kicsit felébreszteni az alvó várost.
Ez most is nagyon jól sikerült.
Ha lemaradtál a koncertről, találsz pár rövid részletet a közösségi oldalamon, és mindjárt megmutatom a képeket is.
Az LK Beat augusztus 19-én Révfülöpre látogat. Terveim szerint én megelőzöm őket, de erről máskor. 😉
Szombaton a Texas Tourist játszik a Zene Sóstón színpadán. Kezdés 18:30.
Most azonban klikkelj a képre!
KLIKK


Zene Sóstón – Artézis Trió

Évente egyszer-kétszer találkozunk, így mindig élmény az Artézis trió koncertje. Szombaton a Zene Sóstón sorozat jegyében találkoztunk.
Ez volt eddig a legmelegebb koncertnap, így akár azt is mondhatnám, forró hangulatú koncert volt. Még akkor is, ha több esőcsalogató dal is elhangzott. Persze vasárnapra azért érkezett kis eső. 🙂
Szóval én jól szórakoztam a nagy meleg ellenére is, és fényképeztem is közben.
Nézzük az albumot! Szerdán pedig LK Beat a Krúdy Vigadó melletti színpadon.
KLIKK


Zene Sóstón – Lajtorjás Banda

Különleges délután volt a Zene Sóstón szerdája, hiszen akusztikus hangszerek váltották az elektromos hangszereket, és az ismert, vagy kevésbé ismert slágerek helyett ismert, vagy kevésbé ismert népzene zengte be Sóstót.
A Lajtorjás Banda szolgáltatta a talpalávalót igen magas színvonalon, és igen változatos repertoárral.
Bevallom, számítottam rá, hogy a korábbi Szmog táncházaikhoz hasonlóan itt is lelkes táncosok érkeznek majd, és láthatóan ők is készültek táncházi muzsikával. A műsoruk utolsó része ez volt, és igencsak nézelődtem, hol bukkannak fel a táncosok.
Ez az élmény most elmaradt, de eszembe juttatott egy debreceni estét, mikor a Kacaj együttes kezdett játszani a főtéren csak úgy, és perceken belül akadt táncos is. Pedig milyen neves néptánc csoportok vannak Nyíregyházán. Erről is beszélgettünk kicsit koncert után.
No, most inkább nézzük a képeket! Klikkelj az ittenire!
KLIKK

Szombaton az Artézis trió kiváló jazz muzsikáját élvezhetjük majd a Krúdy Vigadó melletti színpadon.


Térzene Sóstón

Hétfő délután sikerült utolérnem a Térzene nyíregyházi sorozatát. A Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport ezúttal Sóstón mutatta be látványos műsorát.
Mivel hétvégén elcsíptem egy bejegyzést a közösségi oldalon, miszerint a hivatalos Térzene oldal időpontjánál fél órával később indul az esemény, volt esélyem odaérni.
A zenekar a Krúdy Vigadó lépcsőjén foglalt helyet, így jól láthatóak, hallhatóak voltak a majorette-esek és a közönség számára is, akik azért keresték az árnyékot.
Én a terasz romos peremén igyekeztem feljutni a zenekar mellé, ezzel a mutatvánnyal pillanatok alatt leamortizáltam a cipőmet. Nem adtam fel, csak így arra is figyelni kellett, hogy ne hagyjam el, és persze hogy ne lépjek többet a terasz szélére.

Valaki rendbe rakhatná a Vigadót legalább annyira, hogy ne legyen balesetveszélyes. Persze az igazi az lenne, ha régi fényét kapná vissza ez a gyönyörű épület. Biztosan akkor is csodálkoznának a turisták, csak egészen máson, mint most.

Szóval mind a zenekar, mind a majorette-esek remek műsort adtak. Arról beszélgettünk, hogy lehetne ilyen gyakrabban is, és akár a zeneiskola növendékei is kaphatnának lehetőséget amolyan nyilvános próba, közönségszokás keretében.
Nézzük azonban most a képeket, klikkelj az ittenire! Ja, ma sikerült új cipőt vennem, délután indulok is a Zene Sóstón mai műsorára.
KLIKK


Zene Sóstón – Rockwise

Szombat délután a Rockwise zenéjére igyekeztem lejárni a kicsit túlvállalt csokiöntetes minifánk készletet.
A Zene Sóstón hétvégi fellépője egyik kedvenc formációm. Műsoruk most is zenei időutazást hozott a Krúdy Vigadó melletti színpadra.
A koncertek idején lassan megszokottá váló nézőkkel teli teret betöltötte a “két csalogányhangú énekesnő” (koncert event 😉 ) éneke. Elvis-től a Queen-ig igencsak sokféle zenét hallhattunk az egy óra alatt, és a közönség láthatóan maradt volna még.
Mondjuk mi beszélgettünk is még majdnem egy órát a színpad előtt, miközben a koncert nyomait szorgos kezek tüntették el a színpadról.
Szeretem a sóstói estéket, jó kis kikapcsolódás mindig.
Mindjárt mutatom is a képeket, előtte azonban ajánlok kis táncházat a Lajtorjás zenekarral szerda estére. Legyél ott te is fél hét előtt, akár néptáncos vagy, akár nem! 😉
Ja, és a képek! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Zene Sóstón – Beat-lesz

A szerda különleges nap volt, ekkor ünnepelte a blogom 17. születésnapját. Így aztán egy különleges napot terveztem.
Nagyobb részét munkahelyem megoldotta, vigyázok is rá, ahogy a ma reggeli központi direktíva tanácsolja. A délutáni részt azonban magam alakítottam.
Úgy gondoltam busszal megyek Sóstóra, lesz, ami lesz. Előkotortam hát egy korábbról megmaradt buszjegyet, és beálltam napozni a temető melletti buszmegállóba. A menetrendet böngészve kiderült, van még vagy 15 percem, így a vagy 50 méterre lévő árnyékba húzódtam, ahol már álldogált egy ember. Közelebb érve megláttam, hogy valami narancssárgát szorongat a kezében. Az enyémben zöld buszjegy volt, így szóba elegyedtünk. Kiderült, jó ideje városvezetés színűre váltották a természetvédő színt. 🙂 Mivel az ár ugyan az volt, kockáztattam.
Időben érkezett a busz, és mikor végrehajtottam ez első ajtós felszállást, láttam, hogy egy – szerintem – mindenki által évtizedek óta ismert ellenőrarc beszélget a buszvezetővel. Így jegyemet lobogtatva nekik szegeztem a kérdést: Hol lehet lyukasztani?
Szereztem nekik egy vidám délutánt, de nem tették szóvá különc színű jegyemet.
Az utazást kipipálva még maradt időm a koncertig, így a buszozók biztonságával a Blaha Büfében beszereztem a sétálós korsó sörömet, amivel visszatértem a Zene Sóstón színpadához.
Tulajdonképpen itt kezdődik a koncert beszámoló, köszi, ha türelmes voltál eddig. 😉
Ezen az estén Beatles dalokat hallhattunk a Beat-lesz kiváló tolmácsolásában.
Közel húsz, jobbnál jobb dal hangzott el a közönség nem kis örömére a Love me do-tól a Hard Day’s Night-on, Michelle-en, a Lady Madonna-n, a Help-en át a Don’t let me down-ig. Bár a színpadról nem látszott, hátul még táncoltak is.
Szóval a hangulatra nem volt panasz most sem.
Mielőtt megnéznéd a képeket az ittenire klikkelve, elmondom, hogy szombat kora este a Rockwise műsorát láthatjuk a Krúdy Vigadó melletti színpadon. Legyél ott te is fél hét előtt!
KLIKK


Zene Sóstón – Long Dusty Road

“Igazi Country fesztivál volt tegnap Sóstón” – olvasható a Zene Sóstón oldalán a szombat kora esti történésekről. És valóban hatatlas hangulat, remek, jól megszólaló zene, és táncosok fogadták a sok-sok nézőt a Krúdy Vigadó melletti színpadnál.
A Long Dusty Road legjobb koncertje volt szerintem, azok közül biztosan, amelyeket láttam.
Ha a linedance-es lányok közé nem is álltak be a nézők, azért volt mozgolódás a háttérben.
Szóval Sóstó közönsége láthatóan szereti ezt a programot.
Személy szerint jót mosolyogtam a koncert végén a “zenélő szökőkúttól” érkező családon, akik azon keseregtek, hogy már vége is van, hiszen most értek ide. Talán megtanulták a minőség különbséget az élő zene és a gépi attrakció között. Kinek mit intézett… az ízlése? 😉

A Zene Sóstón szerdán is folytatódik, a Beat-lesz koncertje teszi fel a kérdést: élő, vagy gépi.
Most pedig nézegessük a nem kevés képet az albumban! Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Zene Sóstón – Szüret Utcza

Kicsit izgalmas nap előzte meg a Zene Sóstón szerdai koncertjét. Reggel kellemes hűvössel, és jókora esővel kecsegtetett az előrejelzés, amiből végül kis lehűlés, és kellemes szél maradt délutánra, némi felhővel.
Éppen hogy összecsukódott a laptop, már az ajtóban voltam fényképezőgéppel a kezemben, így jóval a kezdés előtt érkeztem most is. Kicsit beszélgettünk, mentem egy kört a tó körül, megnéztem a kisbolt napi árait, és már kezdődött is a koncert.
Maradék pogácsa a táskába, fényképezőgép a kézbe, hajrá!
Biztosan mondtam már, nagyon kedvelem a Szüret Utcza zenéjét, és – ezt is mondtam – a szaxofon hangzása különösen jól illeszkedik ebbe a hangulatba, a régebbi zenékbe is.
Szóval jó volt, tetszett, és ismerősöktől is ilyen visszajelzést kaptam. Várom a következőt! 😉

Szombaton country, a Long Dusty Road műsora látható a Zene Sóstón színpadán 18:30-tól, és van ígéret táncra is, ahogy az már lenni szokott.
Most pedig a képek szerdáról. Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Zene Sóstón – Tibi a hegyről

Mielőtt lejönnénk a hegyről, kicsit mesélek a hétvégéről.
Péntek délután a Terasz koncertek második, és úgy tűnik, egyben utolsó részéhez érkezett a VMKK. A kávézó teraszán az Emmet Ray Experience élőzenés koncertjét láthattuk, majd ehhez kapcsolódóan megnézhettük Woody Allen A világ második legjobb gitárosa című filmjét.
A Terasz koncertek mindkét műsora tetszett, kár, hogy ennyi volt.
A hétvége annyira semmittevéssel telt, hogy még Forma1-el is néztünk. 🙂
Ezt a Zene Sóstón szombati, Tibi a hegyről koncertje, és Pila és Áron esti, a szökőkút által szétzilált, de így is csudajó blues koncertje szakította félbe. Sok ilyen kellene még, esetleg a szökőkúttól távol.
Képeim a Zene Sóstón-ról vannak, így erről kicsit többet is mesélek.
Tudható volt, hogy a Tibi a hegyről műsor nem egy csendes-ülős koncert lesz, ennek megfelelően szólaltak meg a Krúdy Vigadó melletti színpadon. A lista igen változatos volt most is, Dani most is háton gitározott, amiről képileg lemaradtam, mert jócskán voltak ismerősök, akikkel beszélgethettem. A Reptér nekem most is sok volt már, de én igen kis részét képeztem a közönségnek. 🙂
Fényképeket most is készítettem, nézd meg az ittenire klikkelve!
Holnap remek zene lesz, a Szüret Utcza koncertjét láthatod a Zene Sóstón programjában 18:30-tól. Kíváncsi leszek, bejön-e a helyi lap jóslata a nézők táncra perdüléséről. 😀
KLIKK


Zene Sóstón – Rock Planet

Kinek van kedve kimozdulni ebben a melegben? – mondják gyakran. Nos, a fotóalbumomhoz vezető képen láthatod, sokaknak, ha van miért.
Igaz, koncert közben azt is megbeszéltük, hogy majd télen jövünk bringával, úgyhogy lehet kezdeni szervezni a Télen Sóstón koncerteket. 😉

Most azonban még tart a nyár, és a Zene Sóstón sorozat is egyre látogatottabb. Persze sokan megkérdezik azt is, miért nincs hasonló a belvárosban is, mint eddig. Ezt már kibeszéltük, és tegnapi programajánlómban is láthatod, nem kell nagyon messzire menni a környéken egy jó programért. Persze jobb lenne, ha Nyíregyháza többet adna.

Szóval szerda este, Sóstó, Krúdy Vigadó melletti színpad, Rock Planet.
Természetesen most is korábban érkeztem, arckönyv oldalamon láthatsz is egy beharangozó videót a beállásról.
Meggyőző megszólalás volt, ahogy ez egy rock zenekarhoz illik.
A csapat a koncerten sem adta alább, így nem mondható, hogy csendes este köszöntött Sóstóra, hanem igen pörgős, sok remek szólóval tarkított műsort láthattunk.
És most láthatsz nem kevés képet is az eseményről, ha klikkelsz az ittenire.
Szombat délután 18:30-tól pedig Tibi a hegyről a Zene Sóstón programján.
KLIKK


Zene Sóstón – Tüneth

Kicsit össze kell kapnom magam, hogy meg ne előzze a beszámolómat a következő Zene Sóstón koncert. 🙂
Szerencsére nagyon jó dolgom van mostanában, hiszen számos eseményen megfordulhatok.
Ma egy hete például a Tüneth együttes zenélt Sóstón. Erről hoztam képeket, és mesélek is kicsit.
A formáció megzenésített verseket ad elő, és jelenlegi felállásukban ismert hazai előadók dalai is előkerülnek.
Láthatod majd, nézők is szép számmal voltak a hét közepe, és a jó nyári meleg ellenére.
Szorgalmasan körözgettem én is fotózás közben, ügyelve, hogy ritkán menjek ki az árnyékból. Lassan kezdem megszokni az új színpad körüli környezetet, de a jobb közönség megjelenítésen még dolgozom. Van még pár koncert a gyakorlásra. 🙂
Ma este 18:30-tól például a Rock Planet műsorát láthatod a sóstói színpadon, előtte azonban klikkelj a képre, és nézd meg, mi történt múlt szerdán!
KLIKK


Zene Sóstón – No Dress Code Acoustic

Úgy háromnegyed órával a koncert kezdete előtt már az összes pad foglalt volt Sóstón, a színpad előtt. Az előző mondatból következik, hogy megérkeztek a padok a Zene Sóstón színpadához, és az is látszott, hogy a hat, vagy hét pad igencsak kevés lesz.
A No Dress Code Acoustic koncertjének kezdetére ugyanis megtelt a tér is nézőkkel, gyakorlottabbak kis székekkel érkeztek.
A zenekar repertoárját most is a Kispál, a Tankcsapda, Cseh Tamás, Dinnyés József, az LGT és… – biztosan kihagytam valakit – dalaiból állította össze.
Az ígért meglepetés pedig, hogy Tóth Pál helyét Bartha Tamás vette át a basszusgitár mögött. Pali bácsi év végén szegre akasztotta a gitárt. Nekem szerencsén volt sok-sok alkalommal hallani a játékát.
A másik meglepetés, hogy Turcsán András – boldog szülinapot! 🙂 – a cajon-ját dobszékre, és teljes dobfelszerelésre cserélte, és a lábdob kapott egy remek dobbőrt is.
Ez alkalommal Szabó István billentyűs játéka nem színesítette a dalokat, így többet kaptunk Szőke Zsolt gitár játékából.
Szóval volt néhány meglepetés, sok-sok lekes néző, és remek hangulat.
Most kicsit több képet is készítettem, ami valószínűleg a hangulat sodrásának köszönhető, és amelyeket mindjárt meg is mutatok.
Szerdán 18:30-tól a Tüneth együttes lép a Krúdy Vigadó melletti színpadra.
Most pedig lássuk a képeket, klikkelj az ittenire!
KLIKK


Zene Sóstón – AdHoc Team

Szerda délután egy jó pár éve együtt zenélő társaság, az AdHoc Team szórakoztatta a Zene Sóstón közönségét.
A megzenésített versek most is sikert arattak Sóstó fáinak árnyékában.
Pár hete láttam éppen a formáció új műsorát, melyben helyi költők versei is szerepelnek a zenekar tagjainak megzenésítésében, legközeleb pedig jövő szerdán a Vasutas Művelődési Házban találkozhatsz velük.
A Zene Sóstón szombat este fél hétkor a No Dress Code Acoustic meglepetéstől sem mentes műsorával folytatódik.
Most azonban klikkelj a képre, és nézd meg, hogyan láttam a szerda estét.
KLIKK


Zene Sóstón – Ukulele trió

Most már egészen biztosan itt a nyár, hiszen elindult a Zene Sóstón koncert sorozat a Krúdy Vigadó melletti színpadon.
A hagyományokhoz híven idén is az Ukulele trió nyitotta a programot.
A hatodik évadra méltó fedett színpadot kapott a rendezvény, amely – mint ahogy az előző nap képein a közösségi oldalon láthattuk – eső esetén menedéket nyújthat más rendezvényeknek is.
De maradjunk a Zene Sóstón-nál! Már az első percekben látható volt, hogy helyes volt a döntés a rendezvény folytatására, idén is nagy érdeklődés kíséri Sóstó élő zenés rendezvényét. (Remélem, a belvárosban sem marad el az évekig népszerű, helyi formációknak megjelenést biztosító eseménysor.)
Szóval szép új színpadi környezetben csendültek fel az ismert dalok ukulelés átiratai szombat este az Ukulele trió tolmácsolásában.
Mielőtt megmutatom a képeket elmondom, hogy augusztus közepéig, szerdán és szombaton láthatók majd élő koncertek a sóstói színpadon.
Az egy órás koncertek 18:30-kor kezdődnek, és igen változatos a műfaji választék is.
A részletes programot a linken találod, szerdán az AdHoc Team lép színpadra.
Lássuk az Ukulele trió koncert képeit, klikkelj az ittenire!
KLIKK