Menj a toronyba fel!

Persze senki nem mondta, de a terveim között szerepelt, hogy visszatérek pár évtizeddel ezelőtti általános iskolás kirándulásom színhelyére. Igaz, az akkori nyár helyett most olyan köd volt, hogy a tornyot alig találtam meg, de mégsem bántam meg a kilenc emelet megmászását a Csillagvizsgáló és Tudományos Élményközpontban.
Azt írtam a közösségi oldalamon, hogy nem bántam, hogy a napszemüveget otthon hagytam, azonban pár hónapja vásároltam egy polár szűrőt a fényképezőgépemre. No, azt nem kellett volna otthon hagyni.
Láthatod majd, elég sokat szenvedtem a vitrines fényképezéssel. Talán több neoncsövet tudsz megszámolni a képeken, mint mondjuk fényképezőgépet.
Persze így is élmény volt a kirándulás. Ahogy a belépésnél tanácsolta a kedves információs hölgy, először a csúcsot hódítottam meg. Ahogy mondta, lefelé sétálva biztosabban tarthatom majd a fényképezőgépet a termekben. 🙂
Hosszú-hosszú folyosón sétálva jutottam el a lépcsőig, amely a menyorsz Panoráma Teraszhoz vezetett. Jól körbesétáltam, kifújtam magam a hegymászás után, készítettem pár szürke képet, kis videót – ezt a közösségi oldalamon láthattad -, majd elindultam lefelé.
Értelemszerűen a Camera Obscura kimaradt, majd egyszer máskor. Megálltam viszont a hatodik emeleten, a Hell Miksa Csillagászati Múzeumnál. Körbenéztem, olvasgattam, és megvárhattam volna egy előadást, de nem akartam negyed órát üldögélni, így folytattam utamat lefelé.
Már fölfelé kinéztem az Optikatörténeti kiállítást, így aztán jó sokat időztem az ötödik emeleti teremben. Itt nem kellett előadásra várnom, viszont nagyon jót beszélgettünk a hölggyel, akire a termet bízták. Sok érdekességet megtudtam, és sok érdekes dolgot is találtam.
A kiállítás két magángyűjteményből áll. Nagyítók, mikroszkópok, fényképezőgépek, dia- és mozifilm vetítők, valamint egy későbbi időszakból filmes kamerák ragyognak a vitrinekben. Felfedeztem egy olyan fényképezőgépet, és filmfelvevőt, amelyet én is őrizgetek, és számos olyan eszközt, amely után analóg fotós koromban is csorgott a nyálam. Szóval nem véletlenül töltöttem itt is jó egy órát.
Következett a megérdemelt ebéd, a hatalmas szendvics, amit láthattál a közösségi oldalamon, és amiből a haza utamra is hoztam.

Kalandos hétfő reggeli vonatozásomon egri esemény keresgéléssel ütöttem el az időt. Így találtam a Vitkovics Alkotóház szerda esti eseményére. Az Ősz-Művészeti Party két műsora már olyan volt, ami miatt biztosra terveztem ezt az estét, és a további meglepetések sora csak szerda este, a helyszínen következett.
Nehezen tervezek tömegközlekedést, így jó fél órával a program kezdése előtt érkeztem. A kedves fogadtatás, rövid programismertetés után máris teljesen otthon éreztem magam. Írtam korábban, mennyire profi volt a szervezés, és mennyire meglepett, mekkora az érdeklődés az esemény iránt, milyen sok fiatal van körülöttem.
A kezdésig lévő időben megnézhettem a néhány nappal korábban megnyitott kiállítást a tetőtéri kiállítóteremben, és a későbbi események előkészületeit az udvaron.
Az EKKE Színpad előadása a Mézga család egy történetének élőben történő szinkronizálásával kezdődött, majd Romhányi József verseinek előadása következett. Igencsak szórakoztató előadás volt, és hozzám hasonlóan néhányan még a lépcsőn is ültek.
A következő műsorszámig hátralévőidőt az udvaron töltöttem. Már égtek a tüzek készülve a sütögetésre, a büfé is kinyitott, és a graffitisek is megérkeztek. Ja, és a zsíroskenyér. 😉
Szóval egy percig sem unatkoztunk, hamar elérkezett a Pandora Project akusztikus koncertjének ideje. Azt hiszem, sikerült meglepnem őket azzal, hogy ott voltam, és örültem, hogy ilyen szerencsém volt a nyaralásom idejének megválasztásával. A Major Dóra, Végh Janka duót szinte kezdetektől követem, mert érdekes, jó zenét játszanak, és igencsak jó a közönség kommunikációjuk is. Szóval most is remek volt a hangulat.
A koncert után maradtam még kicsit az udvaron, hiszen elkészültek a graffitisek alkotásai is, és volt még kis söröm, meg jó volt kicsit még beszélgetni is. Tudod mit? Mielőtt elkezdenéd nézegetni a képeimet, belinkelem a formáció tegnap megjelent klipjét.
Most pedig klikkelj a ködös képre!
KLIKK