Under the Mask – Zene Sóstón

Múlt évben háromszor is találkoztam az Under the Mask tagjaival. Legalábbis nagy részükkel. Kicsit mindig más felállásban, más néven, de nagyjából hasonló előadással. Legutóbb mostani koncertjük előtt pont egy évvel a VIDOR Fesztiválon.
Most a Zene Sóstón záró koncertjének előadói voltak.
Mondtam már, sokféle zene érkezett a Krúdy Vigadó melletti színpadra ezen a nyáron is, és akár azt is mondhatnám, jelzés értékű, hogy az idei évadot ez a nagyon fiatal csapat zárta. Van remény. 🙂
Szólógitár, basszusgitár és ének volt a felállás. Tudom, a képen négyen vannak, mert a koncert utolsó részében fuvolista is színezte játékával a zenét.
Nekem, és néhényaknak a nézőtéren furcsa volt, hogy nincs dobos. A koncert közben kiderült, a zenekarnak is. Volt tervben, de végül nélküle kellett színpadra állniuk.
A Zene Sóstón-t tehát a jövő ígérete zárta, és én is bezárom, remélem, csak jövő nyárig a most következő fotóalbummal.
A képre klikkelve láthatod, ezt a koncertet is meglátogatta a kukacsbombázó. Talán egyszer oda is eljutunk, hogy tekintettel lesznek a szúnyogirtásnál a földi rendezvényekre is.
Most azonban lássuk inkább a képeket!
KLIKK


Artézis – Zene Sóstón

Sokszor írtam már a következő mondatot, csak a formáció neve volt más.
Kedvelem az Artézis zenéjét, és ezért örömmel láttam a nevüket a Zene Sóstón műsorrendjében.
Sokféle zenét kedvelek, viszonylag sok koncerten is megfordulok, de azért vannak kedvencek.
Az Artézis szerda este visszatért a három fős, instrumentális előadáshoz. Nem mondom, hogy néha nem villant fel emlékezetemben Kallós Angelika éneke, vagy Herczku Tünde az esőcsináló csővel (remélem, jól neveztem meg a hangszert), de ez a rengeteg improvizációval színezett muzsika mindig is nagyom szerethető volt számomra.
Nos, erről a koncertről hoztam képeket. Klikkelj az ittenire.
KLIKK

Valamikor a VIDOR-on is találkozhatsz majd a formációval. Sajnos a fesztivál hivatalos tájékozatója nem szolgál támponttal a helyi formációk fellépésének idejéről, de még van 4 nap a kezdésig…


2. Nap – Zene Sóstón

Talán mondtam már, azért is kedvelem a Zene Sóstón-t, mert igencsak változatos a zenei kínálata.
Én viszonylag mindenevő vagyok, már ami az élő zenét jelenti, de aki nem igazán jár koncertekre, itt, miközben ismerősökkel találkozik, beszélget, megismerheti a nyíregyházi zenészeket, formációkat, hall olyat is, amiért egyébként nem tenne egy lépést sem a rádió, televízió mellől.
Kicsit hosszú lett a bevezető, de a szombati műsor valóban párját ritkító volt.
Már a duó formáció is érdekes volt: dob és egy billentyűs hangszer. Mindez azonban csak megszólalásig volt ilyen egyszerű. A melotron (már ha jól maradt meg a hangszer neve) ugyanis szinte egy teljes zenekart képes megszólaltatni nyilván értő kezek alatt. Illetve lábak is, merthogy a basszus lábbal vezérelt volt.
Mielőtt azonban teljesen belezavarodok a leírásba, megosztom a képeket, és hogy a távollevők se maradjanak élmény nélkül, röviden bele is hallgatunk a koncertbe. Én nagyon élveztem.
Ja, és persze a dalszövegeket is.
Klikkelj a képre!
KLIKK

Ma délután fél héttől – remélem, az időjárás engedi – az Artézis játszik Sóstón, a Krúdy Vigadó melletti színpadon.
Találkozzunk a Zene Sóstón utolsó előtti koncertjén!


Duplázás – Zene Sóstón

Szerdán két koncert is volt a Zene Sóstón színpadán, és úgy gondoltam, hogy ma mindkettőről megosztom a képeket.
Porubszki Tamással a második találkozásom volt a szerdai, és mivel az első előadás is tetszett, szívesen mentem Sóstóra is. A saját dalokat játszó előadó most is a közönség szívéde lopta magát, bár a korai időpont miatt csak a műsor vége felé kezdett nagyobb számban gyűlni a közönség.
Remélem, találkozunk még többször is.
A képre klikkelve megnézheted a fotókat, majd gyere vissza, mert folytatom a beszámolót.
KLIKK

A nap második fellépője az Aqueencum volt. Ők Queen dalokat adnak elő akusztikus formában. Ez kissé szokatlan megszólalása a daloknak, de emlékezhetünk még a Mercury emlékkoncertre, ahol világsztároknak is okozott nehézséget a slágerek interpretálása.
Most is ismert dalok kerültek elő, és én most is fényképeztem. Az albumot a képre klikkelve nézheted meg.
KLIKK


Dongó – Zene Sóstón

Nagy meglepetés ért, mikor szerda délután kiértem Sóstóra. A park árkai betemetve, és mindenhol gereblyélés nyomai. Aztán eszembe jutott, hétvégén Serfeszt. Mondjuk ennyit már megért. 🙂

A Zene Sóstón szerda délutánja a Dongó együttes műsorát hozta. Ahogy majd a képeken is láthatod, sok-sok gyermek is élvezte az előadást, különösen a különféle csörgőket.
Az újabb meglepetés akkor ért, mikor a második képet is elkészítettem szemben a színpaddal. Mégis levágták azokat a zöld ágakat, amelyek a plakát felső sarkát takarták. Pedig hogy figyeltem, hogy mindig legyen olyan kép, amin látszik a három embléma…
A meglepetésekből későbbre is jutott, és még mindig a koncertről mesélek. A műsor vége felé megjelent a permetező repülőgép, és többször is áthaladva a nézők fölött gondosan lepermetezett bennünket is. Mintha titok lenne egyes döntéshozók előtt, mikor mi történik a városban.
Mindezek ellenére is jó hangulatú koncert volt ismét, sok-sok érdeklődővel.
A képeket pedig most is az ittenire klikkelve nézegetheted.
KLIKK

Szombaton a Serfeszt miatt nem lesz Zene Sóstón. Legközelebb szerdán 17 órakor találkozhatunk a rendezvénnyel. Oldalt, a naptárban megtalálod a szerdai programot, és a hétvégi Serfeszt műsorrendjét is, amihez jókora sátrat építettek.


Long Dusty Road – Zene Sóstón

Amilyen lazán telt a szombati napom, olyan feszített tempót diktált a délután, este. De egyáltalán nem bántam, és hamarosan te is megtudhatod, miért?
Ha szombat, akkor Zene Sóstón. Így aztán fél hat körül már sasoltam is, hogyan épül fel a színpad a Long Dusty Road koncertjéhez. Közben gyülekezett a közönség is, és mire elkezdődött a műsor, megtelt a tér, és megérkeztek a táncosok is.
Hagyomány már, hogy a koncertet a táncosok teszik még izgalmasabbá.
Most nem tudtam megvárni a műsor végét, de igyekeztem, hogy ez a következő fotóalbumból ne derüljön ki. 😉
Klikkelj a képre, és nézd meg, sikerült-e?
KLIKK


Tünde & Pila & Aaron – Zene Sóstón

A szerda este csendes nyugalomban telt Sóstón, és ehhez a Tünde & Pila & Aaron Voice&Guitar formáció szolgáltatta a kellemes, marasztaló zenét.
A főként külföldi dalfeldolgozásokat felvonultató csapat számos új rajongót gyűjtött a Sóstón sétáló, fagyizgató családok köréből.
Fényképeztem természetesen. Nézd meg a képeket az ittenire klikkelve!
KLIKK

Ma a Városalapítók szobrához várják a zeneszeretőket. A Téren-Nyáron mai fellépője a Gombóc együttes.


Szüret Utcza – Zene Sóstón

Vártam nagyon a szombat esti koncertet, mert októberben hallottam legutóbb a Szüret Utczát, és hiányzott már a zenéjük. Szerencsére a Zene Sóstón szervezői elég széles stíluskörből válogatnak, így előbb utóbb minden kedvencem előkerül. 🙂
Októberben számomra az volt az újdonság, hogy szaxofonnal gyarapodott a hangszerlista, és persze szaxofonossal a zenekar. Már akkor azt mondtam, nagyon jó lett így a hangzás. Nem hivalkodó az új hangszer, éppen a helyén van, akkor szól, amikor és ahogy kell.
Szóval a szombati koncert is nagyon tetszett. Hosszú még a nyár, hátha találkozunk még. 😉
Van pár képem, klikkelj az ittenire, és nézegesd!
KLIKK

Holnap 18:30-tól Tünde, Pila és Aaron játszik a Zene Sóstón színpadán a Krúdy Vigadó mellett.


Tüneth – Zene Sóstón

Szerdán az eget kémlelve, jó korán érkeztem Sóstóra. Érdekelt, mi is lesz a változás.
Ahogy írtam korábban, nem láttam még kétszer ugyanabban a felállásban a Tüneth együttest.
Most sem volt ez másként, ahogy majd a képeken is láthatod.
További meglepetés az eső érkezése volt nem sokkal a műsorkezdés után. Így aztán sátorozós buli kerekedett.
Mármint a zenészeknek, a nézők pedig meglepő módon maradtak a téren. Ki esernyővel, ki bátran. 🙂
A koncert végére aztán szépen kisütött a nap is.
A műsor egyébként vers- és dalfeldolgozásokból állt, ahogy majd egy rövid videóban is láthatod.
Nézzük is meg! Klikkelj a képre!
KLIKK


Rockhajó – Zene Sóstón

A rockszombat második fellépője a Rockhajó volt.
Ők saját szerzeményeket adtak elő nem kis sikerrel. A koncert közben beszélgettem egy külföldi nézővel, aki – bár a szöveget nyilván nem értette – igen jónak ítélte meg a zenét. Elirányítottam a zenekar oldalára, így minden bizonnyal egy szomszédos országbeli rajongóval gyarapodott a lájkolók száma. 🙂
Én a szöveget is értettem, és jó ideje kedvelem is őket, így remekül szórakoztam én is.
Meg fényképeztem természetesen. Ez a koncert csak ráerősített a remek délutánra, estére. Sok ilyet még!
Ha a képre klikkelsz, megnézheted az albumot is.
KLIKK

Szerdán a Tüneth együttes lesz a Zene Sóstón fellépője, akiket nem láttam még kétszer ugyanazzal a felállással, és olvasgatva most is lesz meglepetés. 18:30-kor kezdődik a műsor a Krúdy Vigadó melletti színpadon.


Rockwise – Zene Sóstón

A sóstói rockszombatról két beszámoló lesz, ahogy illik, fellépőnként egy. 🙂
A délutáni hőségben a Rockwise pótolta időjárás miatt elmaradt korábbi koncertjét.
A délután ötkor kezdődő műsor a korai időpont ellenére sokakat vonzott a Krúdy Vigadó melletti térre.
Olyanokat is, akik nélkül talán jobb lett volna a délután, de ez egy ilyen világ. Ahol táncolni lehet, ott előkerülnek a táncosok, még ha szoros kapcsolat nincs is a zene, és a táncbemutató között.
Szóval érdekes videók készültek egyrészt a táncos, másrészt a téren kialakított akadálypálya miatt. Jelentős utómunka után rövid verziók kerültek az albumba.
De a zenére visszatérve igencsak jó hangulatot teremtett az ismert slágereket felvonultató formáció, továbbra is csak ajánlani tudom a Zene Sóstón változatos kínálatát. (Nézegesd itt oldalt a naptárt!)
A képre klikkelve megnézheted az albumot, de hidd el, jobb személyesen ott lenni. 🙂
KLIKK


Kávéházi Óra -Zene Sóstón

Kávéházi életkép fogadott Sóstón szerda délután, mikor évi rendes tömegközlekedésemtől megtörten megérkeztem a Zene Sóstón színpadához.
Láthatóan nem egy egyszerű zongorázós, éneklős műsorra készülhettünk.
És valóban, igazi időutazáson vehettünk részt Tibi a zongorista, Móna a dizőz és Rózsika a pincérnő előadásában.
Nehéz elmesélni, ezért fényképeztem most is. Aki pedig hasonló élményre vágyik, jöjjön el személyesen.
Tiborékat július 17-én Révfülöpön láthatod a Polip Band-del, július 27-én 19:30-tól Nyíregyházán, a Bencs Villa parkjában Máté Péter esten és számos helyen, amiről most nem tudok. 🙂
A Zene Sóstón pedig szombaton két koncerttel is vár. 17 órától a Rockwise, 18:30-tól pedig a Rockhajó látható a színpadon.
Most azonban klikkelj a képre, és nézd meg, hogyan láttam én a kávéházi eseményeket!
KLIKK


Melounge – Zene Sóstón

A szombat estére eredetileg tervezett Melounge koncert igazi meglepetést, zenei csemegét hozott.
Hét közben olvasgatva sejtettem, hogy valami történni fog, de számomra is meglepetés volt a színpadkép, és a zene is.
Azt már megszokhattuk, hogy a hagyományos duó felálláshoz olykor ütős (valóban ütős) előadó is társul, de most teljesen más volt a felállás, megszólalás, ami nekem nagyom tetszett.
Kindrusz Emeséhez és Fekete Gáborhoz most tehát nem csak Bartus Zoltán csatlakozott varázs ütős hangszereivel, hanem basszusgitáron Racskó Tibor, és szaxofonon Alex Koljadzsin.
Fergeteges volt. Alexet hallottam már Tokajban a a Szüret Utczával – te is hallhatod majd a Zene Sóstón keretében július 24-én – és akkor is tetszett.
Mielőtt azonban megmutatnám a koncertről készült képeimet, nézd meg itt a videókat!
…most pedig klikkelj az itteni képre!
KLIKK


AdHoc Team – Zene Sóstón

A duplázások hétvégéje volt az előző, de a szombati koncertek beszámolóit külön választom, ma a Zene Sóstón kora délutáni, esőnapos műsoráról beszélek.
Az AdHoc Team repertoárja meglehetősen széles skálán mozog. Megtalálható benne az ír kocsmazene éppúgy, mint a magyar népzene, a vidámabb, és elcsendesedős dallamok.
Ezekből szólaltattak meg szombat délután egy jókora csokorra valót.
Fényképeztem természetesen, így most is készült egy fotóalbum, melyet az ittenire klikkelve nézhetsz meg.
KLIKK


Szívtiproll – Zene Sóstón

Került néhány pad a Zene Sóstón színpada elé, – és már kész is a pozitív indítás – de a profik kempingszékkel érkeztek. 🙂
Persze most is igen sok volt a néző, ahogy az már megszokott lesz a koncertsorozat előadásain.
Szerdán a Szívtiproll műsorát láthattuk.
Egymásba gabalyodhattunk, elképzelhettünk egy szebb világot, válthattunk egy oda, vagy vissza jegyet, de hallhattunk számos egyéb slágert is a népszerű formációtól.
A Víztorony alatt pedig volt pisztácia fagyi is.
A fagyiról nincs képem, a koncertről viszont van néhány.
Klikkelj az ittenire!
KLIKK

Ma délután öttől az Ad Hoc Team pótolja elmaradt koncertjét a Zene Sóstón színpadán, fél héttől pedig a Melounge műsorát láthatod.


L K Beat – Zene Sóstón

A szokásos módon, azaz jóval kezdés előtt érkeztem Sóstóra szerdán is. Hagyomány ez nálam a Zene Sóstón és a Téren-nyáron koncertjeinél is.
Általában ilyenkor van időm a törzsközönséggel – mert már van ilyen – beszélgetni. Most kicsit meglepődtem, mert sokan gyülekeztek ugyan, de valahogy nem tűnt spontánnak. Az ember ritkán jár virágcsokorral koncertre. 🙂 Aztán – mikor az alpolgármester, és számos képviselő is megjelent – bizonyossá vált, hogy ez nem hagyományos délután lesz.
Elkezdődött a koncert, és a hangulat is egyre fokozódott. A műsor vége felé a vonatozásig is eljutott a közönség egy része. Kiderült, az Eszterlánc óvoda – remélem, jól jegyeztem meg – dolgozói voltak a meglepetés látogatók.
A zenehallgatás mellett persze fényképeztem is. Ezeket a képeket az ittenire kilikkelve nézheted meg.
KLIKK

Szombaton a Krúdy Vigadó mellett, a Zene Sóstón színpadán 18:30-tól a Rockwise, ma este a Városalapítók szobránál, a Téren-nyáron színpadán 19 órától a Blues Balloons játszik.


Ciki Rock Band – Zene Sóstón

Valaha a nyár egyik fénypontja volt az Oldalvágány Fesztivál, ahol szinte biztos volt, hogy találkozhatunk Szirota Cikivel, és valamelyik zenekarával. Mindig biztosítva volt a jó hangulat.
Legutóbb múlt évben Nyíregyháza főterén, a VIDOR Fesztiválon találkoztunk. Akkor a Nelson-nal zenéltek a “napfény színpadán” (Aki ott volt ezeken a VIDOR zenei lelkét jelentő délutáni koncerteken, tudja, miért a név.).
Szerdán Sóstón, a “lépcső backstage-en” találkoztunk ismét. A Zene Sóstón fellépőjeként ezúttal a Ciki Rock Band várta a közönséget.
Kicsit tartottam a nézőszámtól, ugyanis a szomszédos Múzeumfaluban Szent Iván-éjre készültek, és a régi pajtában még kivetítőn focimeccset is lehetett nézni.
Mi sem bizonyítja azonban a jó zene létjogosultságát, mint hogy rekord számú néző érkezett a Krúdy Vigadó melletti színpad elé.
Azt kell mondjam, a zenekar minden várakozásomat/várakozásunkat felülmúlta a fák árnyékában is rekkenő hőségben, pedig tudtam, hogy remek zenére számíthatunk. Jellemzően a fényképezőgépem is megállt a koncert idején lehűlni kicsit.
Sokakkal beszéltem koncert közben, és azt gondolom, a Zene Sóstón sok új hívet szerzett ezen az estén.
Természetesen fényképeztem. 😉 Az albumot most is a képre klikkelve nézheted meg.
KLIKK

Ahogy tegnap írtam az ajánlómban, ma este hétkor a Tibi a hegyről koncertjével indul a Téren Nyáron a Városalapítók szobránál, Újfehértón pedig Queen Forever Tribute Band nyolctól.


Ukulele trió – Zene Sóstón

Szerdán elindult Sóstón a Zene Sóstón ötödik évada.
Az “építkezések” miatt az évekig a rendezvénynek helyt adó szökőkútnak már hűlt helye, de a Sóstót szerető, kikapcsolódásra, fellélegzésre váró emberek a Krúdy Vigadó mellett is megtalálták az Ukulele trió műsorának helyszínét.
Idén a rendezvény jól látható, jól olvasható tájékoztatót is kapott, ami egyúttal kellemes árnyékkal is szolgált a fellépőknek a nyári napsütésben.
A nem kerékpárral érkezők, vagy a színpad előtt álldogálva, vagy színpad mellett, a Krúdy Vigadó romos lépcsőjén üldögélve hallgatták a műsort. Lenne mit építeni a rombolás helyett – jegyezte meg az egyik néző.
Az andalító zene azonban oldotta a hangulatot, és kellemes egy órát tölthettünk Sóstó megmaradt fái alatt.
Ma este fél héttől az AdHoc Team kellemes zenéje várja a Sóstóra látogatókat.
Most pedig nézzünk bele az Ukulele trió műsorába! Klikeklj a képre!
KLIKK


VIDORos

A Zene Sóstón tegnapi koncertjével be is fejeződött városunkban szinte minden, ami nem VIDOR.
Így aztán nem is tervezek külön VIDORos írást, hiszen nagyjából egybeesik az ajánlott héttel, sőt, kicsi jut a következő ajánlómba is.
Hagyományosan csak az ingyenes, szabadtéri résszel foglalkozom. Sajnos a “bárki által látogatható” kitétel most kimarad, hiszen a Nagyszínpad műsorainál kordonnal, karszalaggal szűrnek. Ezek az előadások kordonon belül csak regisztráltak által látogathatók, feltétel az oltási. Lehet vitatkozni rajta, de nem fog változni a szabály.
Két regisztrációs pont van. Az egyik a Korona bejárata melletti faház, a másik a párakapu melletti faház a téren.
Minden nap 13 és 21 óra között lehet regisztrálni. Személyi, és oltási kell. A kérdőívre nevet, telefonszámot, vagy mail címet kell írni, beikszelni, hogy szeretnél-e hírlevelet, meg aláírni. Gondolom, a karszalag elszámoláshoz kell.
Ezért cserébe azonnal a kezedre teszik a vászon, levehetetlen karszalagot, amely a fesztivál végéig érvényes.
Csak a Nagyszínpadhoz kell regisztráció, a VIDOR Kert és a többi rész szabadon látogatható.
A kordon a Metropoltól a Korona szállóig tart, kivéve a Majka koncertet, ott nagyobb teret kerítenek majd el. 2000 fő limit a kordonon belül (Majkánál 5000). Ne kérdezd, hogyan számolják.
A programon kívül nagyjából ez minden, amit tudni érdemes.

Most pedig felsorolok kicsit.
Augusztus 27., péntek.
Nagyszínpad: 19:00 Tortuga, 20:30 Anna and the Barbies.
VIDOR Kert: 22:00 Periscope.
Kisszínpad nem lesz a nyitó napon.

Augusztus 28., szombat.
Kisszínpad: 15:30 Generációk Hídja, 17:30 D-Vitamin.
VIDOR Kert: 17:30 Branko Galoic & Francisco Cordovil, 22:00 Orpheum Madams.
Nagyszínpad: 19:00 Péterfy Bori & Love Band, 20:30 Cuarteto Tafí.

Augusztus 29., vasárnap.
Kisszínpad: 15:30 RockHaJó, 17:30 Mentha Project.
VIDOR Kert: 17:30 Marina & The Kats, 22:00 Mindhalálig Beatles!.
Nagyszínpad: 19:00 Mongooz and the Magnet, 20:30 Blahalouisiana.

Augusztus 30., hétfő.
Kisszínpad: 15:30 Kaland Old Rock, 17:30 Texas Tourist.
VIDOR Kert: 17:30 Pengetős Trió, 22:00 Swing á la Django.
Nagyszínpad: 19:00 Konyha, 20:30 Bohemian Betyars.

Augusztus 31., kedd.
Kisszínpad: 15:30 Ad Hoc Team, 17:30 Hobo Tribute Band.
VIDOR Kert: 17:30 Kontraszt, 22:00 Katona Petra.
Nagyszínpad: 19:00 Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint Duo, 20:30 Erik Sumo Band.

Szeptember 1., szerda.
Kisszínpad: 15:30 Artézis, 17:30 Polip.
VIDOR Kert: 17:30 Ötödik Évszak, 22:00 L. K. Beat.
Nagyszínpad: színházi előadás.

Ennyi a következő ajánlóig.
Ahogy látod, ide-oda tettem képeket, de nem akartam túlcifrázni. 🙂
Látsz az írásban színes részeket is. Igyekeztem ugyanis minden előadóhoz linkelni valamit, ha tehettem, zenét, hogy meghallgathasd őket. Nem volt kis munka, de ha már egyben van a VIDOR az ajánlómmal. 😉
A közösségi oldalra majd teszek fel egy szép színes listát. Az abszolút időrend, de a színes pöttyökkel jól lehet szeparálni helyszínek szerint. 😀


Szólt a rock Kisvárdán

A Zene Sóstón záró napján most egy olyan kirándulást teszünk, ami miatt nem voltam ott a rendezvény szombati koncertjén.

Hét közben fedeztem fel, hogy megyénkbe látogat több olyan zenész, aki valaha a kedvenc Kormorán formációm tagja volt. Ezen a vonalon tovább haladva felfedeztem azt az eseményt is, amelyre végül eljutottunk. Mindkettő szerepelt az ajánlómban is.
Csütörtökön a Mustárház udvaráról már nem láttam értelmét elindulni Máripócsra, a Rockhajó koncertjét viszont nem akartam kihagyni. Így a szombat esti, kevésbé kormorános, ellenben pokolgépes (remélem, az adatgyűjtő robot az egész mondatot értelmezi 🙂 ) koncert lett a terv.
Újfehértóról hazatérve – majd erről is mesélek – egy tusolás-átöltözés után már mentünk is Kisvárdára.
A sétálóban hatalmas színpad, hozzá illő pazar hang- és fénytechnika fogadott, és a Radar beállása, ami igencsak jól szólt.
Helyet is foglaltunk a technikusi pult melletti virágágy szegélyén, közel a büféhez, és ideális távolságra a színpadtól.
Innen indultam fotós portyázásra a Jericho koncertje közben. Így indul majd a fotóalbumom.
Radar koncerten elég régen voltam, ahogy megállapítottam, a basszusgitáros személye változott azóta. Kíváncsi voltam, mi történt a zenéjükkel, és erre a legjobb alaklom egy lemezbemutató. Ez volt szombaton az este második pontja.
Itt már küzdöttem kicsit a színpad fényeivel, de igazán inkább zenét hallgatni mentem, így nagyon nem zavart. Lőttem pár képet, és hallgattam a zenét az időközben gyülekező nézősereg árnyékában.
Tóth Reni hangját már a Kormoránban csodáltam, aztán Bill lemezén vokálozva ismét. Bevallom, szóló lemezébe is belehallgattam, de az nagyon más volt. Mégsem volt kétséges, hogy pendrive zenekar kísérettel is meghallgatom. Változatlanul libabőr volt, mikor kiengedte a hangját, de azért nekem a Kormorán volt az igazi. Három-négy képem lesz csak erről a részről.
Igazán a Pokolgép koncertje volt, amiért elindultunk, de a többit sem bántuk meg.
A zenekar mindent megtett, hogy emlékezetes, jó emlékkel emlékezetes koncert legyen és bevallom, fájó szívvel hagytuk ott a helyszínt a koncert vége előtt. A fényképezésről már korábban nagyjából letettem, és nem is igazán azért mentem most. Néha elnéztem a színpad felé, de nagyon zavart, ahogy a fénytechnika a nézőkre vadászott, ugyanakkor a színpadi történésekből elég keveset láthattunk. Akkor álltunk fel végleg, mikor sikerült számomra hallgathatatlanra torzítani a zenét.
Egészen biztosan nem én lettem nyűgös, hiszen pár napja, a Wild East-en mind a hanggal, mind a fényekkel – és persze a zenével is – jó barátságban voltunk. Sajnálom, hogy így történt.
Találkozunk valamikor, valahol. 🙂
Lett azért pár képem, elég kemény utómunkával a kétharmadában. Klikkelj az ittenire!
KLIKK