Kerülőút

Emlékszel még a sütis, kávés képre? No, a mai képes beszámolóm arról a napról szól.
Igen, több, mint két hete volt, de most jutott eszembe, hogy még nem mutattam meg.
Szóval október vége, szombat. Kisvárdára indultunk, nagybátyámat látogattuk meg utolsó földi lakhelyén. Nem volt nagy forgalom, és ott sem találkoztunk túl sok emberrel. Meg valahogy ezután nem sok kedve van az embernek hazamenni a bezártságba.
Ezért úgy döntöttünk, visszafelé nem a gyors négyest választjuk, hanem kerülünk kicsit. Gondoltam, jó lesz nézelődni, agyat mosni a napsütésben. Nos, ehhez az utasoldalon kellett volna ülni. Ne menj arra olyan járművel, amit még használni akarsz.
Persze azért szép lassan megérkeztünk Sárospatakra, ahol szerencsére alig voltak, így körbe sétálhattuk a várat.
Erről szól a fotóalbum, amit a képre klikkelve nézhetsz meg. És ezután, hazafelé jött a már említett süti Kriszta Kávézójában. 🙂
KLIKK