Ez a MÁV már nem az a MÁV!

Pár évvel ezelőtt, mikor már nem igazán vonatoztam, szembe jött egy írás a vasút fejlesztéseiről. Kellett kis idő, mire most megtaláltam, így be is linkelem gyorsan. 🙂
Nos, az öt évvel ezelőtti tervek szombaton begurultak Nyíregyháza vasútállomására.
Előző ajánlómban azt írtam, ez az egyetlen esemény, ahol szinte biztos, hogy nem leszek ott. Nos, az élet úgy hozta, hogy a tervezett programokat hagytam ki, és pár perccel 15 óra után újra vonatra szálltam.
Miközben a peronon a protokoll események zajlottak szépruhás emberekkel, sétáltunk egyet az új IC kocsikban.
Ami tetszett, az a Braille-írásos feliratok a székek fogantyúin, meg persze a tisztaság.
Régen vonatoztam, de mintha a folyosó szűkebb lenne, mint a régi fülkés kocsikban. Gondolom, a kényelmesebb fülkékért áldozták be a nagybőrönd húzás lehetőségét.
Volt kerékpár tároló is, kényelmes mosdó, ahol a kitámasztott ajtó miatt a géphang lány kétségbeesetten két nyelven ismételgette, hogy a mosdó nem működik. Ha látni, hallani akarod ezt a részt, a közösségi oldalamon megtalálsz egy rövid, akadozó videót.
Mire az étkezőkocsihoz értünk, már ott voltak a szépruhások, így a peronon készítettem el az étlapfotós képet. Nem voltak vészesek az árak, bár az étkezőkocsi konyhájába benézve és lapcsánkának néztem a hamburgerhúst.
Nincs sok képem, mobillal ügyeskedtem végig, haladni kell a korral. 😀
Azért ha látni akarod, klikkelj az itteni képre! Ja, láthatod majd, volt valóban zöld része is a mozdonynak.
KLIKK