Zúzos délután

Nem, nem írtam el a címet. A szombat délutánt a VIII. Zúzoslé Főzőverseny, és Zúzafesztiválon töltöttük Tiszavasváriban.
Igen, a délelőttöt máshol. Arról is mesélek majd, de most megéheztem. 🙂
Tulajdonképpen szombaton is, így határoztuk el, hogy ismét Tiszavasváriba látogatunk.
A városban remek programok voltak egész nyáron, de én sajnos csak nemrég fedeztem fel. Igaz, szinte napra pontosan öt éve, is voltam egy hasonló rendezvényen.
Szóval tulajdonképpen ebédre érkeztünk.
Az ebéd zúzoslé volt, mi más is lett volna ezen a rendezvényen. Nagyon finom, kiadós volt, minden elismerésem a szakácsoknak.
Miközben falatoztunk, megtörtént a pálinka verseny és a főzőverseny eredményhirdetése is.
A műsor az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház előadásával folytatódott. Velük is találkoztam már néhányszor, közönség kedvenc volt minden műsoruk. A mostani is.
A közösségi oldalamon van pár videó is a történésekről.
Csendesebb programrész következett, Csernik Szende székely mesemondó ültette maga köré a gyerekeket és felnőtteket. 2013-ban Nyíregyházán, a Múzeumok Éjszakáján találkoztam vele korábban, akkor is, és most is igen jól szórakoztam.
A koncert színpad a Találkozások Háza előtti téren volt, pár méterre a napközbeni események helyétől. Ide sétáltunk át a Csík Zenekar koncertjére.
Őket viszonylag régen, még a kevésbé feldolgozásos korszakukban láttam. Közösségi oldalamon erről is találsz néhány rövid videót. Leginkább az LGT “felelgetős” Miénk itt a tér feldolgozása tetszett.
Mindent összevetve remek időtöltés, jó választás volt ismét az EKIK által szervezett program.
Köszönöm a fogadtatást, a lehetőséget. Várom az újabb találkozást.
A képre klikkelve megnézheted, miket fotóztam szombat délután, a közösségi oldalamon pedig – ahogy írtam – videókat is találsz.
KLIKK