IV. Tokaji Utcazene Fesztivál

Kis pihenő után jöjjön a hétvégi beszámoló.
Tokaj és környéke minden évszakban biztos kimozdulási pont akkor is, ha egy ideje elég sokat tesznek azért, hogy ne jussunk be a városba. 🙂
Egyszer azonban biztosan elkészül a híd, és a túloldali körforgalom is, ezen a szombaton már a munkások sem pihentek.
Az utcazene fesztiváloknak is elég biztos helyen van a programlistámon, így szombaton is időben elindultunk. Így alig 20 perc kellett a hídon átjutáshoz.
Láthatóan ez nem mindenkinek sikerült, így a fesztivál mindjárt csúszásokkal indult. Hamar elvetettük tehát, hogy a közölt programot nézegessük, a véletlenre bíztuk a találkozást. Láthatod majd az albumban, hogy azért voltak biztos pontok. 🙂
A hangulat most is remek volt, ismerősök is voltak szép számmal (fél Nyíregyháza ott volt 🙂 ), és hamar megtaláltuk a kedvünkre való zenéket is.
Biztosan feltűnik, így inkább most elmondom, hogy az album nagyobb részében a NADENe koncertképeit láthatod, nem véletlenül.
Hatalmas bulit csapnak mindig – kicsit sajnálom is, hogy előző este nem mentem ki -, nem véletlenül gyűlik össze annyi néző az utcán, hogy teljesen lezárják azt.
Persze voltak más visszatérő formációk, igazán a Crazy Daisy Jug Band és a Potatopatch helyét kerestem kitartóan, de voltak új kedvencek is.
Ha nézegetted hétvégén a közösségi oldalamat, láthattad, kik ezek. 😉
Nézzük a képeket, klikkelj az ittenire! De mondok majd még valamit utána.
KLIKK
Végül talán néhány ötlet a következő fesztiválra.
Az utolsó képen láthatod, például hogy lehetne közölni a nézőkkel a fellépők adatait. Persze a hatalmas molinó a színpad mögött is jó, de az előző költséghatékonyabb, QR kód pedig elvihet az elérhetőséghez, ha már mindenki mobillal előre közlekedik. 🙂
Ezt talán megkaphatnák a fellépők a szervezőktől. 1-1 feketével nyomtatott, laminált A4-es lap.
A kevesebb olykor több. Nagyon zavaró volt számos helyen az áthallás. Itt ki lehetne használni a mellékutcák beugróit, illetve a fellépők csoportosításánál figyelni lehetne a formációk megszólalására.
A híd körüli káosz most különösen elérhetetlenné tett néhány fellépőt, és nagyon szomorú látvány volt az épülő körforgalom melletti járdán zenélni próbáló énekes-gitáros pár. Többet érdemeltek volna.
Bár végül megoldható volt a mosdó-WC, de nem hiszem, hogy ezt a néhány vendéglátó helyre kellene hagyni.
Persze azért jó volt a fesztivál. 😉