VIDOR szerda

Nem bonyolult, de igen szórakoztató nap volt a tegnapi. Kicsit régi VIDOR hangulat.
Az Artézis koncertjére érkeztem a térre, ahogy terveztem. A koncert most is kiváló volt, kedveltem, fényképezgettem, majd a lassan szokásos kávé mellett hallgattam tovább a zenét.
A két koncert közötti szünetben sétálgattam kicsit a belvárosban, felhőfényképeztem, majd jött a Polip együttes.
A slágerek hallgatása közben ismét fényképezgettem, beszélgettem ismerősökkel, és jöttek a pantomimesek.
Ebből ismét egy remek történet kerekedett, és annyi kép, hogy albumom jelentős része ebből áll.
A nagyszínpados színházi előadás elején még beszélgettünk kicsit az időközben kiürült kisszínpad szélén üldögélve, majd irány haza képfeldolgozni.
Íme tehát a képek, klikkelj az ittenire!
KLIKK

A tegnapihoz hasonlóan mára is a helyi formációk maradnak délután, aztán uzsgyi, mielőtt körbekerítenek.
Az esti közönségkedvenc miatt ma ugyanis nagyobb részen kerítik el a teret. A kiülős teraszok is csak védettségivel látogathatók az esti koncert idején a szervezők által várt nagy nézőszám miatt.