Kuckó Művésztanya Újfehértón

Amiről most mesélek, egy hete történt.
Figyelemmel kísérem az újfehértói programokat, mert számos kedvemre való rendezvény volt itt az utóbbi időben. Korrekt szervezés, tájékozott, segítőkész szervezők, segítők és nem utolsó sorban színvonalas programok jellemzik ezeket az eseményeket.
Így akadtam rá a múlt hétvégi eseményre is, melynek különleges aktualitást adott a Kuckó Művésztanya fellépése. Nem volt tehát kétséges, ott a helyem.
A Kuckó Művésztanya vándor színjátszó társulat, és már első találkozásunkkor, jó pár éve a szívembe lopták magukat. Azóta is igyekszem minél több előadásukat megnézni.
Sajnos két éve volt már, hogy legutóbb találkoztunk, így nem csoda, hogy nagyon vártam a mostanit. Ráadásul idén a VIDOR-on sem találkozhatunk.
Természetesen jó időben érkeztem a város főterén felállított színpadhoz, és nyomban meg is kérdeztem egy segítőt – mert több is volt, jól látható névtáblával -, hol lesz a fellépés. Ez a műfaj ugyanis nem él igazán a színpadon.
Jól gondoltam, a múzeum mellett, a füves, árnyékos részre szervezték a fellépést. Alig hogy ezt megtudtam, már érkezett is Szentgyörgyi Rozi, a társulat vezetője, lelke. A felkészülés izgalmai közben beszélgettünk kicsit, és már kezdődött is a produkció.
A zenés hívogató hamar összegyűjtötte a környék apraját-nagyját, és már indult is az “interaktív” mese. Bocs az idézőjeles szóért, inkább aktív mese a helyes.
A legjobb példa erre a padok mögött elsétáló család, ahol a gyermek pár méterrel arrébb hirtelen visszafordult, és az egész család maradt a műsor végéig. A mese, és a mesélő varázsa.
A répamese ismerős volt számomra, hiszen pár éve, a szépemlékű Múzeumfaluban, fotóstáskával a vállamon is kisegér lettem. Örök emlék.
A másik, inkább felnőtteknek szóló előadásra délután került sor. Közben történt ez-az, ami ugyancsak a szervezők, segítők munkáját dicséri. Erről nem nagyon van képem, csak pár képkocka választja el a két utcaszínház műsort fotóalbumomban, megmutatva kicsit a nap hangulatát.
A délutáni műsort nem láttam még korábban. Ezzel a Csárda udvarába költözött a társulat a gulyást falatozó közönség elvarázslására. Nem könnyű feladat az előadásra terelni a figyelmet a gőzölgő, finom ételről, de a bégető, nyávogó, kukorékoló embereket látva semmi kétség nem volt, hogy sikerült.
Ismét remek szórakozás, jó választás volt ez a program, és jólesett beszélgetni is kicsit így két év után. Remélem, a következő találkozásunkra nem kell majd ennyit várni.
Nézd meg a képeket az ittenire klikkelve, és ha teheted, nézd meg a társulatot is valahol! Hogy követni tudd, merre járnak, belinkeltem fent az oldalukat.