XVII. Huszártalálkozó

Szerdán átugrottam a Huszártalálkozót, mert aktuálisabb volt a Zene Sóstón. Most azonban ez következik.

Kicsit meglepődtem, mikor megláttam az értesítést a találkozóról, mert emlékeim szerint VIDOR szombaton szokott lenni, de miután biztossá vált, hogy tényleg korábban lesz, úgy gondoltam, most sem hagyom ki.
Most is a “huszár részt” néztem meg, és nem követtem őket a Múzeumfaluba.
A Jósa András Múzeum előtt várakoztam, néztem a lezárás szervezését, mikor hatalmas szirénázás hallatszott, és őrületes tempóval megjelent néhány katonairendész autó, közöttük meg jó sok Audi. Biztosan így kell ezt csinálni, de elgondolkodtam, hogy a lezártnak gondolt út két szélén gyermekes családok álldogáltak háttal az autóknak, várva szemből a huszárokat.
Nem történt baj, és röviddel ezután indult is a menet. A Jósa András Múzeumtól az Országzászló téren lévő szoborhoz vonultak, a lovasok pedig most is az utcán sorakoztak fel.
Nagyjából az eddigiekről vannak képeim, a beszédek közben elindultam ebédet beszerezni.
Erről már nincs képem, de ha az ittenire klikkelsz, megnézheted, amiről meséltem.
KLIKK

Apropó, Múzeumfalu. Ma rendezik meg az Új kenyér ünnepét a Sóstói Múzeumfaluban.
A másik esemény, amiről korábban nem írtam, a One Belt One Road Hungary Nemzetek Kupája UCI Ifjúsági Világkupa Nemzetközi kerékpárverseny. Jelentős útlezárások lesznek a városban 20-án és 22-én. A linken a rendőrség tájékoztatója.