Irány a vadkelet!

Elröppent a hétvége, és olyan sűrűre sikeredett a program, hogy már nem is gondolkodom azon, hány részletben osszam meg élményeimet a Wild East Fesztiválról. Itt lesz minden, szépen egymás mögött.
A péntek délutáni Téren-Nyáron búcsúztató után szélsebesen eljutottam Rakamazig. Itt gyönyörködtem kicsit a tájban, és már be is kanyarodtam a teknősház parkolójába. Innen már csak egy rövid séta volt a fesztiválszínpad.
A kapuban a biztonságiak ismerősként üdvözöltek, ami – bevallom – jólesett. Pillanatok alatt megvolt a karszalag is, és már sétáltam is a kalandparkon át.
A színpadon a Kalapács Zenekar játszott. Örültem, hogy odaértem, és nem is sokat késtem.
Nyomban összefutottam pár ismerőssel, meg a fényképezőgépet is sikerült előkotornom, így kezdődhetett a buli. 🙂
Csuda jó koncert volt, és ez most talán a képeimen is látszik majd.
Klikkelj is mindjárt az ittenire, de aztán gyere vissza!
KLIKK

A Lord beállása alatt körbejártam kicsit. A vendéglátó rész is igencsak rendben volt, szerintem mindenki megtalálhatta a kedvére való ételt, italt.
Aztán következett a Lord. Viszonylag régen láttam őket, talán még a LeszFeszt-en. Volt kis változás azóta, de az alap jó része a régi. Mondhatnám, hogy csak álltam az utca kövén, és hol énekeltem (bocs 🙂 ), hol fényképeztem, hol újabb ismerősöket fedeztem fel.
Szóval ez a koncert is jó volt nagyon, és persze erről is vannak képeim.
Most is klikkelj, és gyere vissza majd!
KLIKK

A szombatba átlógva vártuk a MINA koncertjét. Közben megjelent néhány srác nagy fekete zsákokkal, és pillanatok alatt rendet tettek a színpad előtt. Tetszett.
Aztán feldübörgött a MINA, és elkezdődött a koncertnap utolsó, a szombat első koncertje.
Itt a beszámoló vége felé, szólok pár jó szót a technikáról és a technika ördögeiről, vagy inkább angyalairól.
Láthattad, és láthatod majd a képeken, hogy igencsak rendben voltak a fények. Ezért általában szoktam nyafogni. Most nem fogok. És persze a legfontosabb egy koncerten a megszólalás. Arra sem lehetett panasz.
Ja, és a képek a MINA koncertjéről itt vannak e mögött. Klikkelj rá!
KLIKK

Elmúlt már egy óra, mikor a fődúton 🙂 kisétáltam a kempingből. Itt már csak a csillagok fénye világított, és eszembe jutott, hogy pár ismerősöm előző nap az erkélyen éjszakázott, hogy hullócsillagot lásson. Ebben a pillanatban feltűnt egy csík az égen. Gyorsan kívántam még sok ilyen fesztivált.