Várfal séta

Ma reggel a következő szöveggel fogadott az autóm:

    “Elmúltak az ünnepek,
    fába szorulnak a férgek.
    A vak tyúk nem talál szemet,
    elmúltak az ünnepek.”

Így aztán elhatároztam, megosztok egy fotóalbumot a hétvége egyik napjáról.
Lehet, visszatérek majd az “ünnepre”, mert mikor egyedül álldogáltam a Kossuth tér sarkán, feljött néhány emlék. Most azonban kis napsütésféle, és egy kirándulás képei.
Fontosnak tartom, hogy valamennyi időt friss levegőn töltsek, bármit is jelent ez most.
Nem is nagyon értem, miért a boltokban nyomorognak az emberek, ha egészségesebb helyen is lehetnek.
Persze ennek az előnye, hogy szombaton Szabolcsban, a Földvár környékén senkivel nem találkoztunk még két méternél távolabbról sem.
Igyekeztem hamar túltenni magam azon, hogy a hely láthatóan nem számított turisták érkezésére, és fényképeimmel most is csak a szépre emlékezni. Volt ugyanis számos rendezvény a korábbi években, ami valóban szép emlékeket hagyott.
Talán egyszer eljön majd az idő újra.
Most pedig a képek, mielőtt túl sötét lenne. 🙂
Klikkelj az ittenire!
KLIKK