VIDOR – hatodik nap

Tegnap nem sokkal a kora délutáni program kezdete előtt értem a VIDOR főtéri színpadához. Javában zajlott a beállás.
A Naphoz Holddal-ból a hold hiányzott, a nap azonban most is kicsit túlspilázta a szerepét.
A No Dress Code Acoustic indította a koncertek sorát – szóval ők voltak a kettőből az elsők 🙂 -, és megérdemelt sikert arattak a színpad melletti árnyékba húzódó közönség körében.
A színpad előtti árnyékot az artisták tolták el a világot jelentő deszkákig a két koncert közötti szünetben, így a Retro Rock Band már árnyas dobogón kezdhette műsorát. Ekkorra a munkából érkezők is odaértek, így a tér megtelt érdeklődőkkel.
Majdnem a filmvetítés kezdetéig maradtunk a téren, majd hazatértem, és elkészítettem a mai albumot, melyet a képre klikkelve nézetsz meg.
KLIKK

Kicsit most felhős az égbolt, biztosan örülnének a Rockwise tagjai, ha ez a délután fél négyes kezdésre is így maradna. A délután másik koncertjére a Bogi’s Random Team érkezik a főtér színpadára fél hatra.
A VIDOR Kert fél nyolckor kezd ma is, a Los Orangutanes koncertje veri fel az utca csendjét. Azt hiszem, ezt meg kellene nézni.