Szia Anya – Móricz Kert

Szerencsére úgy sorjáznak a jobbnál jobb koncertek, hogy nehezen tartom a lépést velük. Persze az igazi fesztiválok hiányoznak, de az látszik, hogy meg lehet szólítani még Nyíregyháza közönségét is, ha van aki csinálja, és főleg van, aki hagyja. A támogatásról most nem beszélek.
Az indító mondatok messzire vezetnek, most nem is azt ragoznám tovább, inkább tolom a beszámolókat, mert a mai után – legalábbis délutánig – csak hárommal leszek elmaradva.

Csütörtök este a könyvbemutatóról egyből a Móricz Kertbe mentem. Három utcányira van, nem volt nagy kihívás. 🙂
Két zenekar készült kellemesen tölteni és töltetni az időt. Elsőként a Szia Anya lépett színpadra.
Talán egy éve láthattam őket korábban. Szeretem azt a hangulatot, amit teremtenek. Nagyjából a fontos, hogy jól érezzem magam lazasága jellemzi a koncertjeiket, ehhez érdekes, olykor meghökkentő dalszövegek társulnak, és az elmúlt egy évben zeneileg, együttszólásilag is igen jól összejöttek. A közönség kommunikációval sosem volt gondjuk, végigvigyorgós a koncertjük, részemről biztosan.
Mindenképpen megemlítem, hogy idén a Fishing on Orfű-n is fellépnek majd, hogy az ország másik fele se maradjon Szia Anya nélkül. 🙂
Te pedig most láthatsz pár pillanatot a koncertjükből, ha klikkelsz a képre! A képekkel persze nem indulnék pályázaton, de ez van.
KLIKK