Nyúlfarknyi

Idei első ajánlóm nem lesz túl hosszú, ahogy a címből már gondolhattad is.
Remélem, azért így sem fogunk unatkozni.

Péntek este a debreceni Diktátor látogat a Szmog Pub-ba. Mármint a zenekar. 🙂
Azoknak, akik ismerik a formációt, nem mondok újat azzal, hogy nem ma kezdték a zenélést.
Ezt például ezzel a 2007-ben készített képpel is bizonyíthatom, és a zenekar már ekkor is nagykorú volt.

Szombat kora este Újfehértón, a Zajti Ferenc Kulturális Központban melegíthetsz a későbbi nyíregyházi koncertre. 19 órától a QUEEN Forever Tribute Band koncertezik itt.
Legutóbbi koncertjükről teszek most ide egy képet. Fergeteges volt, ne hagyd hát ki ezt sem!

Nevet váltott az Apey & the Pea. Lazarvs néven lépnek a Club Hollywood közönsége elé szombaton, a Stubborn után.
Abban a szerencsében volt részem, hogy több koncertjüket is láttam.
A mostani is kihagyhatatlan.

Akár hiszed, akár nem, ennyi eseményt szedtem össze mára. Lesz még hosszabb ajánlóm is. 🙂