Ölveti Blues Band 30

Parádés koncert estével ünnepelte harmincadik születésnapját szombat este a debreceni Roncsbárban az Ölveti Blues Band. A Cívis város emblematikus formációja két vendégzenekart is hívott a hosszú estére.

Hét után nem sokkal a Trouble Time lépett a színpadra. A debreceni bluesrock formáció igazán jó zenéjére kezdett megtelni a koncertterem. Én is előszedegettem a fényképezőgépemet, és elkezdtem hozzá szokatni a Roncsbár fényeihez. A mai eldő albumban ennek a koncertnek a képeit láthatod.
KLIKK

A Dunakanyarból érkező Sonia és a Blues and Roll emelte tovább az est hangulatát. A repertoárjával igen széles skálán mozgó formáció előadására sem lehetett panaszunk. rock és blues dalok hangolták az egyre gyűlő közönséget.
Remélem, velük is találkozom még, addig pedig ismét egy fotóalbum, melyhez most is a képre kell klikkelned.
KLIKK

Nem sokkal este kilenc után aztán következett az ünnepelt.
Már alig találtam helyet a színpad közelében, mert persze az Ölveti Blues Band koncertjét is szerettem volna fotózni. 🙂
A több mint két órás fergeteges koncert alatt nem csak a számos dalt énekelhettük együtt a zenekarral, de a három évtized alatt a formációban valaha játszó zenészek is váltották egymást olyan káprázatos zenei élményt nyújtva, amelyet egyhamar nem felejtek el. Gitár- és szájharmonika párbajok zajlottak a színpadon, én meg hol tapsoltam, hol énekeltem, hol fényképeztem. Így hát ismét jön egy fotóalbum. 🙂
Klikkelj a képre!
KLIKK