Nyárból a nyárba

Bár legszívesebben egy hűvös barlangban vészelnék át pár napot, azért mégis összeszedem, hova lehet menni hétvégén megfőni a napon, esetleg elázni, vagy mindkettő. 🙂

Tegnap délután Sóstóra loholtam ki munka után, mert édes a pihenés. 🙂 Ja nem, a Zene Sóstón soron következő műsorát néztem meg, mert most nem esett az eső. Nagyon.
Az AdHoc Team megzenésített verseket játszott, jó volt ilyet is hallani. Képek, beszámoló jön majd, most a szokásos egy kép.

Ma azonban mindenféle zenés fesztiválok kezdődnek közel, s távol. Nem szedném össze mindet, csak közelieket, meg egy kedves várost, ahová még vissza szeretnék térni.
A PanyolaFeszt az, ahova idén sem megyünk, de érdemes megnézni a programot. Tegnap még egy szállást is láttam hirdetni. 🙂

A Debreceni Bor- és Jazznapok is ma kezdődik, a szombat, vagy a vasárnap az esélyes, hogy szétnézzünk itt. A szombati Stég színpad elég húzós, kis régi VIDOR érzés, de ekkor Nyíregyházán is van esemény este. 🙂

Valahogy ez a hétvége a jazz körül forog, és ahogy emlékszem, a korábbi években is egybe esett a debreceni és a kecskeméti jazz ünnep.
Csütörtöktől láthatod a jobbnál jobb formációkat a IV. Jazzfőváros Kecskemét rendezvényen. Egyszer biztosan töltök még pár napot a városban.

Hajdúnánás hétvégi eseménye a VI.Hajdúk Világtalálkozója. Nem szeretném itt felsorolni, hányféle érdekes, látványos esemény vár, inkább klikkelj a linkre, és keresd meg, mit látnál legszívesebben.

Hogy Nyíregyháza se maradjon ki h hétvége eseményeiből, péntek estére a Made in Nyíregyháza sorozat következő darabját, a Szia Anya! koncertjét ajáánlom. Fél nyolctól a belvárosban találkozunk.

Szombaton várat kellene foglalni. Vagy legalább megnézni, más hogyan csinálja. 🙂
Tíz órakor kezdődnek a Középkori várjátékok Boldogkő Várában. Itt sem másolnám ki a dolgokat az event-ből, klikkelj, és válogass!
Szerintem érdemes ott tölteni a napot.

Délután ötre azért jó hazaérni, vagy legalábbis Sóstóra. A Zene Sóstón egyik, az eső miatt elmaradt koncertjét pótolják.
A Long Dusty Road játszik először a szökőkútnál, majd fél héttől az eredeti tervek szerint, Kovács Miklós bandája lép a világot jelentő műfűre.

A Djabe zenéjét egy remek koncerten, 2013-ban a VIDOR Fesztiválon már megismerhette Nyíregyháza zeneszerető közönsége. A VIDOR-on már nem nagyon történik ilyen, de szombat este nyolckor a Váci Mihály Kulturális Központban újra láthatod őket.
A VIDOR Fesztiválra a Mezzoforte egykori dobosa, Gulli Briem is elkísérte őket, most Steve Hackett a vendég, aki valaha a Genesis-ben gitározott.
A turné infó szerint mindkét zenész közreműködik az idei körúton, a nyíregyházi infóban a Djabe & Steve Hackett koncert szerepel.

Vasárnap Nyíregyházán az Erdei Tornapályára érdemes kimenni úgy 11 óra körül, ekkor kezdődik ugyanis a II.Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tacskó Találkozó.
A linken egészen pontosan láthatod, miért is ajánlom az eseményt. Igyekszem én is ott lenni. 🙂

Szerk.:
Esőnapi pótlás. 🙂 A nemrég eső miatt elmaradt Jazzmed Band koncert szerda délután 17 órától lesz a sóstói szökőkútnál.

Jövő szerdán nagyon jó zene lesz Sóstón, a szökőkútnál. A Zene Sóstón következő fellépője a Texas Tourist. Egy koncertjükön voltam eddig, de a linken, az oldalukon belehallgathatsz a zenéjükbe. Találkozzunk Sóstón szerdán, este fél hétkor!

Láthatóan a végére értem az ajánlómnak. Jó szórakozást!