Hangsúly

Reggel a közösségi oldalon megosztottam egy képet. Nem kevés VAN koncert albumot lapoztam végig, mire kiválasztottam, pedig nem is a VAN-nal indult a napom…
Éppen az LGT számomra legjobb korszakának – első három album – kiváló zenéit hallgattam, mikor ennél a pillanatnál (2:23) beugrott egy emlék. Illetve nem is egy, hanem számtalan.
Egyik legkedveltebb VAN dalomban, a Fent és lent címűben van egy pillanat, amit sohasem sikerült elkapnom fényképen, pedig több száz képem van a zenekarról. Ez volt az a pillanat (7:49).
Egyik koncerten beszélgettünk Márton Gabival, mekkorát hangsúlyoz ez a pillanat a zenén. Aztán a következő koncerteken mindig kinézett rám ebben a pillanatban, én meg vigyorogva lemaradtam a fényképezés pillanatáról. Többek között ezért is érdemes koncertekre járni.
Tekerd most vissza mindkét linkelt dalt, hogy egészében hallhasd, amiről beszéltem. 😉
Gábornak pedig üdvözletem innen a távolból. 🙂