Waldorf hangulat

Hétvégi terveim megvalósítása most is érdekesen alakult. Mivel nem volt hírem az autóm javításáról, így a Debrecenből későn hazajutás kútba esett. Ezért azt a titkos tervet kezdtem dédelgetni, hogy pénteken viszonylag időben hazaérve a Kossuth téren ragadok, kicsit belelógva a Beat-lesz koncertbe, és végignézve a No Dress Code Acoustic téli műsorát.
A város határához érve azonban érkezett a hívás, kész az autó. Így a tér sarkán váltás autó érkezése kozben távolról hallgattam két percet a Love Me Do-ból, és ezzel a napi koncert élményem be is teljesült.

Szombaton aztán már nagyon vártam, hogy mehessek valahova, és nagyon érdekesnek tűnt a Waldorf Adventi Bazár, így ez lett a délelőtti program. Soha nem voltam még ilyen rendezvényen, és a Waldorf módszerről is nagyon keveset tudok, de valamikor olvastam egy mondatot, amiért úgy gondoltam, ideje bővíteni ismereteimet. A mondat: “Semmi sem ápolja jobban a lelki élet egészségét, mint az igazi gondolkodás.”
Az Adventi Bazár nem egy hagyományos kirakodóvásár – nem is erre számítottam -, hanem sokkal inkább egy kiállítás, bemutatkozás.
Készítettem néhány képet is, az album végén pedig azokat a pillanatokat láthatod, amikor mesét hallgattunk.
Örülök, hogy ott lehettem.
KLIKK