Koncert szombat

Mielőtt elérkezne az e heti koncert hétvége, ideje beszámolnom az előzőről.
A szombat estét a Club Hollywoodban kezdtük, ahol kiváló debreceni zenekarok, a Signal Motorock, a DC/79 és a Pandora’s Box koncerteztek. Nem volt még alkalmam hallani az megújult hangtechnikát és látni a fényeket, most azonban elmondhatom, csodajól szól a cucc.
A Signal Motorock zenekarral többször találkoztunk már, remek blues és rockzenét játszanak, saját és feldolgozott dalokat.
A DC/79 egy AB/CD tribute zenekar, és ez volt az első találkozásunk. AC/DC kötöttségük miatt adta magát, hogy összehasonlítsam a műsorukat az AB/CD-vel. Elég hamar megszületett a döntés. A zeneileg ugyancsak kiváló DC/79 a show-ban véleményem szerint alulmarad az AB/CD-vel szemben.
Nem tudnám megmondani, hány Pandora’s Box koncerten jártam már, nagyon kedvelem a zenéjüket. Mostani koncertjük azonban átfedésbe került egy másik formáció, másik helyszínen lévő fellépésével, így este tíz körül ismét útra keltünk.
Nem kellett nagyon messzire menni, a carPEDIGnem ugyanis a Chloé-ban játszott. Sikerült kezdésre odaérni, így a teljes műsorukat végig élvezhettük. Nagyon kedvelem, amit csinálnak, és ahogy csinálják. Remek hangulatú, kitűnő műsort láttunk most is. Úgy elképzelnék egy előadásukat egy csendes klubban…
Most pedig jöjjenek az este képei. Csak a Hollywoodban készítettem pár fotót szombaton, így ezeket nézheted meg a képre klikkelve.
KLIKK