Nyíregyháza Tigers – Budapest Cowbells

Vasárnap délután Tokajból siettünk vissza Nyíregyházára a Tigers – Cowbells junior U19-es amerikai foci mérkőzésre. Vártam már nagyon, hogy ismét jó meccseket lássunk, ráadásul a küzdelem visszatérhetett “otthonába”, az Nyvsc pályára. Kellemes napsütéses idő is volt, tehát minden a mellett szólt, hogy egy remek délutánt töltünk el a régen megszokott társaságban.
A társasággal és az időjárással nem is volt baj, a közönség mindent megtett, hogy a kistigrisek győzelmet ünnepeljenek, a mérkőzés eredménye azonban a játékosokon múlt.
Nem láttam még ilyen rossz, elképzelés nélküli játékot a hazai csapattól és ezt az eredmény is tükrözte. A félidei 0:42 után a végeredmény 0:51 lett. Mintha sosem játszott volna még együtt ez a csapat. Eladott labdák, elhibázott elkapások, középen erőltetett játék. Nem emlékszem, hogy láttam volna elfutást, még eredménytelent sem.
A félidőben úgy döntöttünk, ezt nem nézzük tovább, és a nézőknek, játékosoknak is megrövidítette a szenvedést, hogy a második negyed utolsó 5 percétől futó órával játszottak. Remélem, mielőbb sikerül kihozni a csapatot ebből a méltatlan helyzetből.
A mérkőzésen készített néhány képemet az ittenire klikkelve láthatod.
KLIKK