Szivárványra várva

A hirtelen érkező borús, esős időben jó visszagondolni a hétvége eseményeire, még ha sikerült is kicsit elázni olykor.
Péntek estére hangulatos koncert élményt terveztünk, így útra is keltünk Debrecenbe, nem mintha egyébként ritkán járnék arra. 🙂
Az Incognito szép új ruhát kapott, mióta nem jártunk arra, a koncert élményről pedig a Debreczeni Páros gondoskodott. Fantasztikusan jó ez a duó, hatalmas élmény volt a koncert, és remek az este.
Erről képpel nem tudok szolgálni, mert hallgatóztam csak.
Szombaton megleptük Konyha Mikiéket Nagyhalász Homoktanyán, bár szerintem sejtették, hogy arra fogunk járni.
Mikinek fotókiállítása nyílt az ottani közösségi házban. Ámultam, bámultam. Csodálatos képek. A rendezvény egyébként, aminek része volt a megnyitó, a II. Kemencés-Káposztás Nap volt. Ebből azért könnyen kitalálható, hogy volt sütés-főzés is. Fantasztikus töltött káposzta és gulyás készült, de sokféle sütemény is felkerült az asztalra, a pogácsát pedig nem tudom, meddig fogom még emlegetni. Nagyon nagyon jó volt.
Szeles, olykor napsütéses időben érkeztünk, láttuk még bemelegíteni, elstartolni a Homokdűne futóverseny résztvevőit, még a tombola nyereményeket, és a futóverseny díjait is szemügyre vehettük, és elnézelődhettünk a kézműves kirakodón az eső megérkezéséig. A rendezvény az épületben lvő színpadon folytatódott, és mi is tető alá húzódva beszélgettünk tovább. Bár sohasem jártam még itt, hamarosan teljesen otthon éreztem magam. A Nagyhalászi Eszterlánc Kézműves Egyesület egy nagyon jó közösség, a szervezők pedig egy szeretetre méltó rendezvényt hoztak össze szombaton. remélem, találkozunk még sok-sok hasonló eseményen.
Néhány képem következik most, amelyek talán kicsit visszaadnak a nap hangulatából. Klikkelj az itt lévőre!
KLIKK