Realmen

Hamarosan kiderül, volt-e értelme annak, hogy hétvégén csak egy rövid koncert kirándulást engedélyeztem magamnak.
Az biztos, hogy jól választottam, mert – bár nem tudom, a nap többi része milyen volt – az biztos, hogy a Realmen produkciója nagyon ott volt szombat délután. Egyébként is csemege a formáció minden koncertje, hiszem ebben a felállásban már ritkán lépnek színpadra. Pedig most is voltak jócskán olyanok, akik csak erre a koncertre érkeztek Sóstóra. Jó volt velük is összefutni, meg jólesett kicsit kiszellőztetni a fejemet. Bevallom, nem nagyon vágytam haza a koncert után sem, de ez volt a terv, és most fontos volt számomra, hogy tartsam magam hozzá.
A hétvégén ez volt az egyetlen alkalom, hogy kezembe vettem a fényképezőgépet. Az eredményt az itteni képre klikkelve láthatod.
KLIKK

Comments are closed.

Post Navigation