Cimbaliband Nagykállóban

Akár azt is adhattam volna címnek – kapcsolódva egy korábbi bejegyzéshez -, hogy második esőnap, de igazán nem áztam el, mert a szervezők felkészültek az időjárásra. Vagy ahogy Balázs írta a Cimbaliband oldalán, Viharfesztivál.
Hagyomány már Nagykállóban, hogy a főtéri rendezvényeken nem csak kiváló színpadtechnikáról, hangosításról és fényekről gondoskodnak, hanem a nézőknek is építenek a színpaddal szembe fedett nézőteret padokkal, asztalokkal. Ez a nyári sörfesztiválokra és az őszi rendezvényekre is jellemző.
Ezeken túl amiért elég gyakran megfordulok a város rendezvényein, hogy a fellépők listája is széles skálán mozog, és nem idegenkednek a – nyilván kevesebb nézőt vonzó – rétegzenét játszó formációktól sem. Így aztán elég sok nyíregyházi ismerőssel szoktam itt összefutni.
Szombat délután és este a Cimbaliband és az AB/CD neve volt a plakáton. Mivel nem nagyon tudtam eldönteni melyik múzéjre menjek, úgy döntöttem, itt kezdek.
A Cimbaliband zenéjével nem most kezdtem ismerkedni, könnyed szórakozást ígérő műsorukat most is szívesen néztem. Külön kiemelném, hogy a műsoruk kb. háromnegyedénél érkező viharkor nem pakoltak össze, hanem annak elvonultakor folytatták műsorukat a közönség nem kis örömére.
Természetesen fényképeztem, sőt. (A sőt az album végén van. 🙂 )
Klikkelj a képre!
KLIKK