Péntek este a Szmogban

A hétvége programjából az egyetlen biztos és az egyetlen nyíregyházi péntek este volt. A Szmog Pub adott otthont egy már ismert és egy bemutatkozó formáció koncertjének.
A Tordai Duo számos fellépést tud már maga mögött Debrecenben és Nyíregyházán is, de a zenei tehetségkutatók követőinek is ismerősen csenghet a név. Az ének-gitár kettős repertoárján a feldolgozásokon kívül saját szerzemények is szerepelnek, melyek közül ezen az estén is hallhattunk néhányat. A pár héttel ezelőttihez hasonlóan ezen az estén is kiváló előadást hallhattunk. Koncertről koncertre haladva egyre jobban tetszik amit, ahogy csinálnak.

Az este másik fellépője – vagy ahogyan az eseménynél olvasható, belépője – a Black ‘n’ Rose volt. Bár a formációnak ez volt az első fellépése, azért egyikük sem ma kezdte a zenélést. A keményebb rock zene, és a metál a fő csapásirány. Ezen az estén ebből elég széles skálát átfogtak.
A koncert egy jó kis dzsemmeléssel zárult, és ahogy majd a képeken is látod, erre nagyon vevő volt a közönség.
A két koncertről készült képek egy albumba kerültek, melyet az ittenire klikkelve érsz el.
A koncerteken a Tordai Audio hangosított.
KLIKK