Húsvét

Az elmúlt napok időjárása, vagy inkább az azzal való rémisztgetés jelentősen megváltoztatta a hétvége programját. Hamar rájöttem, hogy a legegyszerűbb az ablakon kinézni, és ennek megfelelően alakítani a programomat. Persze ennek határt szabott az, hogy sorra lemondták a rendezvényeket, de így sem ültem otthon, csak a beszámolókban most nem lesznek koncertek.
Mivel jelentősen keverednek a napok nálam, így nem biztos, hogy megnevezem őket, inkább csak leírom, mik történtek.
Tettünk egy kirándulást Tarcalon, a Szent Teréz-kápolnánál, megálltam tojásfát fényképezni Rakamazon – ez a két téma lesz a mai fotóalbumban -, nyári cipőket és tiszta ruhát kapott az autóm, eljutottam Tokajba és megnéztem a Passió játékot, Sóstón is töltöttem kis időt, és pár órára a Rabócsi Ringre is kilátogattunk. Ez utóbbiak lesznek az elkövetkező napok témái, most pedig nyulazzunk kicsit.
A képre kattintva nézheted meg az első albumot.
KLIKK