Sétálójeggyel a Múzeumfaluban

Az elmúlt néhány évtizedben igen sokszor megfordultam a Sóstói Múzeumfaluban, mert számomra mindig a nyugalom szigetét jelentette. Akkor is, ha éppen rendezvény volt, mert a rendezvények is a múlt szép hagyományainak megőrzéséről szóltak, mert a hangulat mindig olyan volt, amelyben jól éreztem magam. Sosem hagytam ki, hogy benézzek Magdi nénihez, és hogy egy kis beszélgetésre, egy tányér sztrapacskára meg ne álljak a Barabási kocsmánál. Sajnos Géza bácsival már nem beszélgethetek többé, és a Barabási kocsma terasza is eltűnt.
Vasárnap mégis úgy éreztem, ki kell mennem kicsit a faluba. Sétálni egyet a házak között, benézni a portákra, készíteni néhány fotót a szépen behavazott épületekről.
A Múzeumfalu akkor is körbejárható, ha nincs rendezvény. Igaz, ilyenkor az épületek zárva vannak, de a csend, a nyugalom így is megéri.
Szeptember körül néztem körül itt legutóbb. Olvastam valahol, hogy felújítás kezdődik majd, ami néhány épületnél magát a túlélést jelentheti. Gondolok itt például a temetőcsősz házára, vagy a bejáratnál a tiszabecsi porta házára, amelyekbe már belépni sem szabad, de a református templom falain sem múlt el nyom nélkül az idő.
Szóval sétálgattam, fényképezgettem, nosztalgiázgattam. Az eredmény két, egymást átfedő fotóalbum lett. A következő kép a fekete-fehér képekhez vezet. Klikkelj rá, ha a szürke árnyalatait szeretnéd, de ha a télutó színeit is látni akarod, azt IDE klikkelve teheted meg.